Szinte sugárzik a boldogságtól Molnár Nini, aki életének talán legszebb időszakát éli! A teniszklasszis, Fucsovics Márton ugyanis tavaly decemberben kérte meg a kezét, a fiatal divattervező pedig egy percig sem habozott, igent mondott, hiszen már az első pillanattól kezdve biztos volt az érzéseiben.
Az otthoni kovásznevelés trendként indult, mára viszont az egészségtudatos, mikrobiom-barát étrend egyik alappillére lett. Ám Horváth Judit szerint a kovásznevelés és kenyérsütés sokkal többet jelent a testünk megfelelő táplálásánál.
Catharine Malzahn, a brit GLAMOUR szerkesztője sok jót hallott az olívaolaj előnyeiről, és egyenesen a rajongója is lett. Egyszer aztán úgy gondolta, megpróbálja egy mostanság rendkívül trendinek számító módon, felesként beépíteni az étrendjébe. Egy hétig minden nap megivott belőle egyet, közben pedig elképesztő változásokkal kezdett szembesülni.
73 éves korában meghalt Jay North, aki az 1960-as évek népszerű amerikai sorozatában, a Dennis, a komiszban alakította a bajkeverő kisfiút. Halálát végbélrák okozta, s az otthonában, a szerettei körében halt meg. A színész gyereksztárként kezdte, ám később eltávolodott Hollywoodtól és börtönőrként dolgozott.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Hétfőn, az országgyűlés négynapos ülésének első napján megemlékezések, képviselői eskütétel, interpellációk és törvényviták várhatók. Az események 13 órakor kezdődnek, és számos fontos kérdés kerül napirendre. Ezek között szerepel az energiaitalok eladását 18 év alattiaknak megtiltó KDNP-s előterjesztés is.
A színésznő tavaly egy forgatáson lett rosszul, akkor derült ki, hogy súlyos vérszegénységben szenved. Bár az értékei azóta jobbak, a testsúlyát még nem tudta visszanyerni.
Fásy Ádám szerint egyetlen döntésen múlt az élete: a felesége ragaszkodott ahhoz, hogy azonnal orvoshoz menjen, amikor szívinfarktus tüneteit tapasztalta. A 73 éves műsorvezető ma is úgy gondolja, a párja mentette meg az életét. A családja szeretete mindig tovább hajtotta őt, a legnehezebb pillanatokban is.
A legtöbben nem is sejtjük, mennyi minden zajlik a fejünkben, és hogy ezek a gondolatok milyen könnyen becsaphatnak minket. A gondolatcsapdák alattomosak: ha nem figyelünk oda, képesek elvenni az önbizalmunkat, a nyugalmunkat, sőt, még a boldogságunkat is. Jó hír, hogy ezek a minták felismerhetőek – és igenis legyőzhetőek!
Több településen is időközi választásokat tartottak vasárnap. A Fidesz két településen tudott tudott nyerni, az eredményekre pedig Boldog István kormánypárti képviselő gúnyosan reagált a közösségi oldalán a TISZA Pártnak üzenve, pedig Magyar Péterék nem is indítottak jelöltet.
Sajtóértesülések szerint ezentúl csak azok a pedagógusok vehetnek részt intézményvezetői képzésen, akiknek a részvételét központilag jóváhagyják. Az új rendszerben a tanárok továbbképzésében kiemelt szerepet kap a hazafias nevelés is. Az Oktatási Hivatal (OH) által közzétett listában jelenleg 104 tartalmi megújító képzés szerepel.
A Nagy Duett legutóbbi adása ismét bővelkedett izgalmakban: vasárnap este a hét sztárpáros nemcsak egyéni, hanem két csoportos produkcióval is megmozgatta a TV2 nézőit. A show már a nyitányakor robbant, amikor Liptai Claudia és Till Attila egy meglepetésprodukcióval indították be az estét, és innen nem is volt megállás! A színpadot betöltötte a zen
El tudnád képzelni George Clooney-t az ikonikussá vált őszes tincsei nélkül? A képzeleted pereméig kell merészkedned hozzá, igaz? Nos, az Oscar-díjas világsztár most meglépte, amire egyetlen rajongója sem számított.
Stohl András vasárnap este nemcsak a színpadi jelenlétével, de az extrém külsejével is komoly figyelmet keltett A Nagy Duett negyedik adásában. A Péterfy Bori ikonikus dalát előadó színész jelmeze félelmetesre sikeredett, Till Attila pedig egyenesen Tóth Gabihoz hasonlította őt. Bár az Ollókezű Edwardra hajazó külső kétségkívül emlékezetes lett, a
Az talán természetes, hogy családi és baráti társaságban folyamatosan beszélünk, de vannak időszakok, amikor bizony a csend uralkodik. De mi a helyzet a párunkkal? A mindennapi teendők, a munka, a család mellett fel sem tűnik, ha kevesebbet beszélgetünk a másikkal, mint az megszokottá vált korábban. Amikor egy születésnapi, egy húsvéti, esetleg egy
Diana és Károly szerelme valóságos tündérmeseként kezdődött, ám a fájdalmas valóság végül teljesen átírta a boldog végkifejletet – annak ellenére is, hogy a hercegné rendíthetetlenül igyekezett megmenteni kudarcba fulladt házasságukat.
A trónörökös állítólag komoly döntést hozott, és elhatározta, hogy abban a pillanatban, amikor király válik belőle, Harryt és Meghant nem kíméli majd, ahogyan apja tette.
Legkevesebb 14 ember meghalt egy orosz rakétatámadásban a közép-ukrajnai Krivij Rih városa ellen. Ezt a regionális kormányzó jelentette be. Két gyermek is meghalt a az ukrán elnök szülőházának lakónegyedében történt támadásban.
Károly királyról egy fogadáson készült bizarr fotó: a brit uralkodó egy sárgarépából készült hangszeren játszik a felvételen. A szemtanúk szerint ráadásul meglehetősen ügyesen bánt vele, tényleg van érzéke a zenéhez.
A nézők kedvenc humoristái új évaddal érkeznek a képernyőre április 13-án 21:30-kor az RTL KETTŐ csatornán. A műsor az új évadban sem okoz csalódást, hiszen a humor nagymesterei rekeszizmokat nem kímélő poénbombákkal készülnek ezúttal is!
A párosok ezúttal nemcsak duóban, hanem csoportos produkciókban is bizonyítottak. A zsűri dicsért, a nézők szavaztak, a végén mégis egy népszerű duónak kellett búcsúznia.
A minap tartották Santa Monicában a Breakthrough Awards díjátadót, amelynek kétségtelenül legfeltűnőbb jelensége Katy Perry volt. Az énekesnő egy meglehetősen merész szabású ruhában pózolt a fotósok előtt.
A régészek hihetetlen felfedezéseket tettek az Edfui templom falán – a hieroglifák egyes részletei szerint Atlantisz legendájával is összefüggésbe hozhatóak.
Bochkor Gábor nem akármivel rukkolt elő a közösségi oldalán: egy babával. Vagyis, egészen pontosan fogalmazva, egy róla mintázott akciófigurával. A Bochkor-babának pedig még olyan kiegészítői is vannak, mint mikrofonok vagy borosüvegek, de még lemezlejátszó is tartozik hozzá. A kérdés pedig adott: ön beszerezne egy saját Bochkor-babát?