Megjelent a TIME magazin 2025-ös TIME100 listája, amely a világ száz legbefolyásosabb emberét sorolja fel. Az összeállításban politikusok, üzletemberek, művészek, sportolók és aktivisták is helyet kaptak, többek között Donald Trump, Serena Williams, Ed Sheeran és Miuccia Prada. A listához minden évben hírességek írnak személyes hangvételű méltatáso
Demi Moore az utóbbi időben valósággal tündököl: ragyogó szépségével, elragadó kisugárzásával és merész ruhaválasztásaival azonnal magára vonzza a tekinteteket. Most pedig a Time magazin címlapján pózol, és ismét megerősítette a rajongókat abban, hogy egészen egyszerűen bomba formában van.
Három napon át zárva lesznek a lottózók, igaz, nem egymást követően. A partneri terminálokat nem a társaság határozza meg, így azoknak is érdemes utánanézni.
A fajfenntartás elsődlegességének hívője, az apaság és gyermeknemzés gránitoszlopa egészen jó megélhetést kínált ivadéka anyjának, csak fogja be a száját, és ne szóljon a zabigyerekükről.
Justin Bieber tiszta vizet öntött a pohárba, és egy közleményen keresztül cáfolta azokat a híreket, melyek szerint agyagi problémákkal küzd és több milliós adósságot halmozott fel, miután lemondta a világ körüli turnéját.
Az alapvetően egészséges élelmiszerek is okozhatnak súlyos problémákat kibillent egészségügyi állapotban - ezért is fontos, hogy legyünk tisztában azzal, a szervezetünkben mi hogy működik.
Holnap kezdetét veszi a négynapos hosszú hétvége, így minden bizonnyal sokan lesznek, akik a következő napokban megejtenek valamilyen programot, úgy mint mozizás, állatkertezés vagy múzeumlátogatás. Csakhogy az utóbbi években a felsorolt látógatóhelyek jegyárai is jelentős mértékben megemelkedtek, így egy nagyobb családnak már önmagában ezek kifize
Brit katonák és politikusok borzongva nézték végig a náci koncentrációs táborokban hátrahagyott pusztítást. A felszabadulás pillanata nem a megkönnyebbülést, hanem a döbbenetet hozta: gyenge testű, éhező emberek és a legembertelenebb körülmények fogadták őket. A magyar túlélők közül sokan hiába tértek haza – nem várt rájuk sem otthon, sem jóvátétel
Stana Alexandra régóta érdeklődik az asztrológia iránt. Bár alapvetően nyitott a témára, elmondása szerint egyfajta kettősség van benne: részben szkeptikus, részben viszont kifejezetten találónak érzi a róla olvasott horoszkópos jellemzéseket. Nagy Katica színésznő asztrológiai podcast-sorozatának legújabb részében most a Dancing with the Start műs
Magyarországon minden tizedik nő küzd azzal, hogy megfelelő higiéniai körülményeket teremtsen magának havi egyszer, világszerte 500 millió emberről van szó... és ez nem csak nőket érintő probléma.
A 2026-os tavasz–nyári SERENITY ruhák finoman egyensúlyoznak a modern nő magabiztossága és a légies kifinomultság között. Ebben a kollekcióban minden részlet egy érzést közvetít: nyugalmat, harmóniát és azt az időtlen stílust, ami sosem megy ki a divatból.
Bizony, Kamilla és Károly között is akadnak nézeteltérések, a királyi pár egyik barátja pedig nemrégiben elárulta, mi is az a dolog, ami miatt a legtöbbször összekap egymással a király és a királyné.
A három és fél billió dollár értékű divatipar a világ egyik legnagyobb üzleti szektora, ezzel együtt az egyik legpazarlóbb, legkörnyezetszennyezőbb iparág is. Hozzávetőlegesen a globális vízfelhasználás mintegy húsz százaléka és a széndioxid-kibocsátás körülbelül tíz százaléka írható a ruha- és textilipar számlájára. Ez így tarthatatlan, meg kell v
Bár sokan lelkiismeret-furdalás nélkül isszák a diétásnak mondott italokat, mondván, ettől biztosan nem híznak el, és ez biztosan egészségesebb alternatívája a cukros változatoknak, most a szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy ezeknek az innivalóknak a fogyasztása is káros lehet.
Azt mindig is tudtuk, hogy az alkohofogyasztás - különösen nagy mennyiségben - csak árt az egészségnek, most pedig arra is rávilágítottak a kutatók, hogy a demencia kockázatát is jelentősen növelheti ez a káros szokás.
Csütörtökön délelőtt kormányinfót tartottak, ahol Gulyás Gergely és Vitályos Eszter mellett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is újságírók elé állt.
A legrangosabb díjak közé tartoznak Magyarországon A Nemzet Színésze, illetve A Nemzet Művésze címek, melyeknek köszönhetően az életen át tartó elismerés mellett busás havi juttatás formájában is tisztelgünk az ország legnagyobb művészeinek kimagasló érdemei előtt. Járjunk utána, kik A Nemzet Színészei és kik A Nemzet Művészei, mekkora havi juttatá
Tánc, nevetés és egy sztriptíztáncosnő – ilyen volt A mi kis falunk 9. évada! A forgatás nem zajlott zökkenőmentesen: kiszáradt a tó, átírták a sztorit, de a hangulat fergeteges maradt. Mutatjuk a kulisszatitkokat!
Palik László műsorvezető határozott álláspontot képvisel a nyugdíjba vonulással kapcsolatban: legkisebb gyermeke születésekor eldöntötte, hogy soha nem hagy fel a munkával, és ezt az elhatározását a nyugdíjkorhatár közeledtével is fenntartja.
Visszatér a pusztakezes boksz! Április 19-én sporttörténelmi eseménynek lehetünk tanúi: Magyarországon először rendeznek hivatalos pusztakezes viadalt, amit az RTL+ Premium teljes egészében közvetít. A gálán válogatott ökölvívók, kick-boxosok és MMA-harcosok lépnek ringbe – köztük Hámori Ádám, aki ezzel tér vissza a versenyzéshez. A különleges esem
Király Viktort egyre inkább felemésztette az alkohol: testi és lelki mélypontra került, karrierje, házassága és ő maga is válságba jutott. Egy reggel azonban úgy döntött, elég volt. A boksz lett a menekülőút, amely segített kilábalni a sötétségből – most tisztán, megerősödve tért vissza a színpadra.
Ifjabb Richter József, a legendás cirkuszdinasztia hetedik generációs tagja letaglózó őszinteséggel mesélt a Palikék Világa legutóbbi adásában a cirkuszi világ valódi arcáról. A Hortobágyi Károly-díjas artistaművész, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója – egyben a világ legfiatalabb cirkuszigazgatója – a Nem hétköznapi történetek legújabb epizódjába
A húsvéti ünnepek szimbolikája évről évre fókuszba helyezi a feltámadás-újjászületés, valamint az áldozathozatal témáját, amelyekben időnként mindannyian érintettek vagyunk, függetlenül attól, hogy vallásos hittel közelítjük meg ezeket a fogalmakat vagy sem. Idén tavasszal sincs ez másképp, csak éppen a téma aktualitása lett hangsúlyosabb, és a tét