2025. január 24. péntek

jan. 24
5:51
Krausz Gábor váratlanul megjelent Mikes Anna apjánál, fel kellett tennie neki ezt a titokzatos kérdést (Femcafe)
Mikes Anna semmit sem sejtett abból, hogy Krausz Gábor meg fogja kérni a kezét. Lehet, hogy már idén össze fognak házasodni.
jan. 24
5:57
Az apósom egyre többet járt a temetőbe: egyszer utánamentem, hogy lerójam a kegyeletemet, de attól amit láttam még a holtak is felkelnének (Promotions)
Végig a halálos beteg felesége szemébe hazudott.
jan. 24
6:21
Van kiút az önszabotázsból - Ezt az öt lépést érdemes betartani (Glamour)
Minden embernek vannak céljai, elképzelései az ideális életről, szakmai és magánéleti sikerekről. Olykor a megvalósítás útja egyértelmű, mégis akadályok gördülnek elénk. Bár az élet keményen megdolgoztat minket, a sikertelenség oka sokszor nem a külső körülményekben, hanem saját magunkban keresendő. Az önszabotázs hálójában vergődve érezhetjük úgy,
jan. 24
6:27
Dühöngő elefánt taposta halálra gondozóját, még mindig elképesztő mi történt ezután (Promotions)
A Tyke nevű lányelefántot kínozták, és ez kihozta belőle az igazi őrületet. Az 1994-es eset még most is hidegrázó.
jan. 24
6:57
Ha így eszed a kukoricát, sokkal magasabb lesz az antioxidáns tartalma (Glamour)
A kukorica itthon is rendkívül népszerű élelmiszer, elég, ha csak a pattogatott kukoricára, a kukoricás rizsre, a majonézes kukoricasalátára, a kukoricás reggeli gabonapelyhekre vagy a corn flakes bundás húsokra, zöldségekre gondolnunk. Azonban gyakran megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik hogyan hat az egészségünkre. Jó hír, hogy a kutatók s
jan. 24
6:57
Kvíz: melyik magyar város korábbi neve volt Hamzsabég? Esélytelen, hogy kitaláld (Promotions)
Olyan kérdések következnek, amelyeknél kell azért gondolkodni majd.
jan. 24
7:03
Majka: "Remek hírt kaptam Bindzsisztán propagandaminiszterétől" (Blikk)
Majka különleges módot választott arra, hogy nagy bejelentést tegyen a rajongóinak a közösségi oldalán. A rapper az óriási érdeklődésnek köszönhetően idén duplázik a Papp László Budapest Sportarénában. Ezt a hírt – elmondása szerint – "Bindzsisztán propagandaminiszterétől" tudta meg.
jan. 24
7:03
Fontos dolgot közölt a Lidl a Lidl Plus applikációról, ezt tudnia kell minden felhasználónak (Promotions)
A Lidl nagyon fontos dologról tájékoztatta a Lidl Plus felhasználókat.
jan. 24
7:21
Kvíz: Bombajó fejtörők - Felrobbansz mérgedben, ha ezekre a filmes kérdésekre nem tudod a választ! (Pénzcentrum)
Csütörtök reggel rengeteg iskola kapott bombafenyegetést - szerencsére az ijedtségen kívül senkinek nem esett baja. A bombafenyegetés a filmes világban is gyakorta megjelenik évtizedek óta. Összeállítottunk egy kvízt a leghíresebb filmes bombákról.
jan. 24
7:21
Napi horoszkóp: A Bika hallgasson a megérzéseire, a Szűz adja át magát a szenvedélynek - január 24. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jan. 24
7:27
102 éves magyar bankjegyet találtak, milliókat érhet, akinél ilyen lapul otthon (Promotions)
Hihetetlenül ritka pénzre bukkantak, de az érdeklődők nem véletlenül gyanakodnak.
jan. 24
7:51
Ez az 5 legrosszabb étel, amit reggelire ehetsz: az egyikről nem is feltételeznéd, mennyit árthat (Glamour)
Sokaknak gondot okoz, hogyan állítsák össze a reggelit, hogy az tápláló és egészséges legyen. Mások pedig csak legyintenek erre és megesznek bármit, amit épp megkívánnak. Nézzük, melyek azok az ételek, amelyeket jobb lenne inkább elkerülnünk.
jan. 24
8:03
Csak kapkodjuk a fejünket, olyan idő lesz, eső és melegedés hozza a tavaszi hangulatot - részletes időjárás előrejelzés (Promotions)
Estére azért jelentős lehűlés várható.
jan. 24
8:45
"Rosszul esett kimondani, hogy nem bírom tovább" – Horváth Éva már három hónapja van kórházban a motorbalesete miatt (SzMo)
Horváth Éva már harmadik hónapja lábadozik a motorbalesete után, de végre javulást érez. Az egykori szépségkirálynő kitartóan küzd a felépülésért, és közben új terveket sző a jövőre.
jan. 24
8:51
Brutálisan drágul a magyarok egyik kedvenc terméke, luxus lehet a háztartások alapvető eleme az idei évben (Promotions)
Elérhet egy olyan árat, amiért már inkább nem fogják megvenni az emberek.
jan. 24
9:03
Novak Djokovics közel került a visszavonuláshoz, elképesztő, hogy mit nyilatkozott (Femcafe)
A régi nagy négyesből Roger Federer, Rafael Nadal, és Andy Murray már visszavonult. Ehhez Djokovics is közel kerülhet.
jan. 24
9:21
A Jóbarátok sztárja, David Schwimmer elárulta, hogyan ünnepelte a legendás sorozat 30. évfordulóját Matthew Perry halála után (Sassy)
A kultikus sorozat tavaly ünnepelte 30. évfordulóját, majdnem egy évvel Matthew Perry tragikus halála után.
jan. 24
9:27
Futnak a felhők, tavaszra vált a tél (AC News)
Eltűnnek a felhők, tavaszt idéző napsütés hozza a felmelegedést, de a látszat csalóka, reggelente csípős hidegre ébredünk.
jan. 24
9:33
Nagy riadalmat keltett, amikor Sebestyén Balázs közölte, hogy bomba van az iskolában, de sosem vonták felelősségre érte (Femcafe)
A váratlan bejelentés után azonnal kiürítették az iskola épületét.
jan. 24
9:33
Majka azonnali bejelentése váratlanul ért mindenkit, tombolnak a rajongók örömükben (Promotions)
Majka nem várt bejelentést tett az Aréna-koncertjével kapcsolatban.
jan. 24
9:51
A fitnesztársadalom már évekkel ezelőtt felfedezte a csirke-rizs-brokkoli háromszög áldásos hatását, amivel csak egyetlen probléma van: egysíkú (Glamour)
Ketogén, lowcarb, karnivor, vegetáriánus, vegán, magas fehérjetartalom, sok rost, és lakto-vegetáriánus. Manapság megannyi étrendből válogathatunk, amely segít lefogyni, egészségesebben élni, kiegyensúlyozottabb lenni, fittebb és sportosabb testalkatra szert tenni. De vajon megéri ezeket az irányzatokat követni? Szükség van arra, hogy valamibe beka
jan. 24
9:57
51 évig bolondult férjéért a magyar színésznő: csak a halál vethetett véget szerelmüknek (Femcafe)
Turay Ida igazi mozisztár volt, szinte nem készült olyan magyar film az 1930-as években, amiben ne szerepelt volna. Imádta őt a szakma és a közönség, sikerei mellett pedig arra is büszke lehetett, hogy férjével, Békeffi István színműíróval elválaszthatatlan párost alkottak.
jan. 24
10:03
Majka duplázik az Arénában – Bindzsisztán propagandaminiszterétől kapta a nagy hírt (SzMo)
Majka óriási meglepetést tartogatott a rajongóinak: a rapper két koncertet is ad idén a Papp László Budapest Sportarénában. A bejelentést egy humoros, Bindzsisztán diktátoraként előadott videóban osztotta meg.
jan. 24
10:03
Ultra-ritka égi jelenség lesz megfigyelhető az égen, igazi bolygóparádé várható a következő napokban (Promotions)
Ennyi bolygó együttállása nagyon ritka esemény, érdemes lesz kémlelni az eget.
jan. 24
10:03
Letérdelt az M3-as autópálya egy fejreállt teherautó miatt (AC News)
Aki Budapest felé tart Gödöllő irányából, felejtse el az M3-as autópályát, már most 6 kilométeres a dugó, inkább kerüljön.
jan. 24
10:21
Öngyilkos lett egy kisdiák Tatabányán (AC News)
Rejtély, miért dobta el magától az életet egy tatabányai kisiskolás,  a tanárai és az osztálytársai is döbbenten állnak az eset előtt.
jan. 24
10:33
Angelina Jolie teljesen ledöbbent: Brad Pitt miatt nem jelölhették Oscar-díjra (Glamour)
Bár a rajongók számára gyakorlatilag egyértelmű volt, hogy Angelina Jolie neve is szerepel majd az Oscar-jelöltek listáján, végül csalódniuk kellett. Míg a színésznő a Golden Globe-jelölést bezsebelhette a Maria című filmben nyújtott alakításáért, az idei Oscar-díjról már nem is álmodozhat. A döntés hátterében pedig a bennfentesek szerint exférje,
jan. 24
10:33
Az Oscar-díjra jelölt Jancsó Dávid megmentette a Macskafogót, neki köszönhetjük, hogy ma így láthatjuk (Promotions)
Ha Jancsó Dávid nem lenne, talán ma már nem is láthatnánk a Macskafogót.
jan. 24
10:39
Majka meghökkentő bejelentése: "Remek hírt kaptam Bindzsisztán propagandaminiszterétől, bizony" (Sassy)
Az énekes nagy hírt jelentett be. Elég sokan kapták fel rá a fejüket.
jan. 24
10:51
Milliókat érhet a 102 éves magyar bankjegy (AC News)
Sok fiók mélyén lapulhat a múlt századból származó bankjegy, a Vaterán majdnem fél millió forinton áll a licit egy 50 ezer korona-pengőre.
jan. 24
11:09
Friss hírek érkeztek Sallai Nóráról, így van most a súlyos autóbalesetet túlélő színésznő (Promotions)
Egy közeli ismerős árulta el, hogy áll a rehabilitáció.
jan. 24
11:21
A rák nem múlt el nyomtalanul: Katalin hercegné ezzel az egészségi problémával nézhet most szembe (Glamour)
Katalin hercegné tavaly márciusban tudatta a nagyvilággal, hogy rákbetegséget diagnosztizáltak nála, ezt követően pedig hónapokig szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Bár azóta már bejelentette, hogy jobban érzi magát és véget értek a kemoterápiás kezelési, a rák a mai napig kihatással lehet a testére.
jan. 24
11:21
Elképesztőt robbantott a forint, lenyomta a dollár és az euro árát (AC News)
Tartja magát a nemzeti fizetőeszközünk, az idei legerősebb formáját mutatja, az euróval szemben megközelíti a 409-es szintet.
jan. 24
11:33
"Még mindig ezen a szarságon lovagoltok?" – Robert Pattinson kiakadt azokra, akik szerint Alkonyat tönkretette a vámpírműfajt (SzMo)
A színészt még mindig sokan megtalálják a számára nagy sikert és ismertséget hozó film miatt.
jan. 24
11:51
Trump Zelenszkijt okolja a háborúért (AC News)
Az új amerikai elnök élesen bírálja Volodimir Zelenszkijt. Trump az orosz-ukrán háború túlkapásaiért az ukrán elnököt tette felelőssé.
jan. 24
12:03
Ez a csernobili zóna legveszélyesebb tárgya, véletlenül talált rá egy felfedező (Promotions)
Elborzadt a felfedezéstől, sosem kerülhet ki onnan a tárgy.
jan. 24
12:09
Szívtipró modellé cseperedett Görög Zita 18 éves fia, aki már a kifutókon is nagyot domborít (Femcafe)
A neves modell egy megható Instagram-videóval illusztrálta, hogyan változott gyermeke külseje az elmúlt években.
jan. 24
12:21
Igen, ez tényleg Brad Pitt, de nem csodálkozunk, ha rá sem ismersz: új külseje mindenkit összezavar (Glamour)
Bár Brad Pittet decemberben még enyhe borostával csípték el a lesifotósok a Forma-1-es filmje forgatásán, a napokban ősz szakállal és bajusszal kapták lencsevégre. Bevalljuk, kétszer kellett ránéznünk a fotókra, hogy megbizonyosodjunk róla, tényleg ő szerepel a képeken.
jan. 24
12:21
Halottként kellett élnie egy 3 gyerekes anyának (AC News)
Egy anyát hivatalosan is halottnak nyilvánítottak, pedig még élt és virult. Kemény csatát vívott azért, hogy hivatalosan is élő embernek ismerjék el.
jan. 24
12:33
Hétfőtől átalakul a TV2 műsorrendje, új nagyszabású néznivaló érkezik a csatornára (Promotions)
Átalakul a TV2 műsorrendje a Kiképzés miatt. Mutatjuk a részleteket.
jan. 24
12:51
Retteg a magyar kisváros: ma szabadulhat a százhalombattai rém (AC News)
Január 24-én áll bíróság elé Balogh Lajos, a rettegett, százhalombattai rém. Ha a bíró úgy dönt, évtizedek után szabadulhat a börtönből.
jan. 24
13:15
Évtizedes titkokat hoz nyilvánosságra Trump, minden kiderülhet a leghíresebb politikai gyilkosságokról (Promotions)
Nem tétlenkedik a régi-új amerikai elnök, szembemegy a CIA-vel és az FBI-al.
jan. 24
13:21
Ez az egyszerű változtatás mindennapjainkban évekkel meghosszabbíthatja az életünket: szakértő árulta el a titkot (Glamour)
Mindannyian szeretnénk hosszú távon is megőrizni az egészségünket és a lehető legtovább élni - és bár léteznek rajtunk kívülálló tényezők és genetikai hajlamok, amelyekre nincs ráhatásunk -, ezért mi magunk tehetünk a legtöbbet. Elég lehet csak néhány apróságot megváltoztatni életmódunkban, hogy javítsunk általános egészségünkön.
jan. 24
13:21
Kétszer csökken a dízel és a benzin ára ezen a héten (AC News)
Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon, és hamarosan életbe lép a változás: ezúttal is kiskereskedelmi üzemanyagár-csökkenéssel számolhatunk.
jan. 24
13:27
Ricky Gervais szívszorító búcsúja: elhunyt kedvenc kutyája, Brandy (SzMo)
A színész megható búcsút vett szeretett kutyájától, Brandy-től, aki 13 éves korában távozott. A német juhászkutya az After Life című Netflix sorozatban játszotta a hűséges társ szerepét, és Gervais szerint különleges helyet foglalt el az életében.
jan. 24
13:27
Videóval! Így néz ki Görög Zita 18 éves fia: "Sosem hittem abban, hogy létezik anyai szerep" (Sassy)
Görög Zita legnagyobb fia, Milán, nagykorú lett - és kiderült, mivel keres pénzt.
jan. 24
13:51
A világ legegyszerűbb dolgának tűnik, mégis rettentő nehéz - az édes semmittevés művészete (Glamour)
Kevés egyszerűbb dolog van a semmittevésnél, újabban azonban ezt is tanulni kell. Sokan ugyanis nyomasztóan haszontalannak érzik magukat, ha épp nem foglalkozhatnak a munkájukkal, nem képezhetik magukat új irányokba vagy nem tájékozódhatnak a világ dolgai felől ötpercenként. Kikapcsolódás – így is nevezzük a semmittevés bizonyos formáit, kifejezve
jan. 24
13:51
Egy amerikai fiúnak köszönhetjük a Valami Amerika egyik fontos részét, miatta lett hiteles (Promotions)
Herendi Gábor nagyon hálás lehet annak az amerikai fiúnak, aki sokat tett a Valami Amerika című filmjéért.
jan. 24
13:51
Hátborzongató, mit tudtunk meg a Skóciában eltűnt magyar ikerpárról (AC News)
A Skóciában eltűnt magyar ikerpárt január 7-e óta nem találják. Feltehetően rossz helyen keresik, és nagyon sietnie kell a rendőrségnek.
jan. 24
14:21
Bizarr hibát fedeztek fel a királyi család weboldalán, amire egyszerűen nincs magyarázat (Glamour)
Azok, akik január 22-én az angol királyi család hivatalos weboldalára látogattak, egy igencsak furcsa hibát szúrhattak ki az oldalon. Egy olyan szó szerepelt az egyik címsorban - közvetlenül Károly király és Kamilla királyné fotója felett - aminek semmi keresnivalója nem volt ott. A fanok nem értették, mi történik.

Keresés