Már csak néhány nap, és érkezik a hazai mozikba a Bridget Jones-filmek legújabb, negyedik része. Renée Zellweger így az első rész forgatása után 24 évvel ismét az imádni való szőkeség bőrébe bújik. A filmsorozat ikonikus pillanati azóta kétségtelenül a retinákba égtek, de arra emlékszel, hogy nézett ki a színésznő az első premieren? Mutatjuk!
A tekintély szó már önmagában kicsit parancsoló, és ha a hatását nézzük, hajlamosak vagyunk vakon követni bizonyos embereket, akiknél úgy érezzük, rendelkeznek vele. Megjelenhet ez a médiában, politikában vagy marketingfogasként is, hiszen a vállalatok is gyakran építenek hírességekre, szakértőkre vagy más véleményezőkre. De vajon hogyan mutatkozik
Az, hogy este mi kerül a tányérodra, nem csak a testsúlyodat és az éjszakai alvásodat befolyásolja, hanem a bőröd állapotát is. Vannak ugyanis olyan ételek, amelyek képesek felgyorsítani a bőr öregedési folyamatát. Mutatjuk, miket érdemes elkerülni a bőrgyógyász szerint!
Vilmos herceg egy gyászfeldolgozással foglalkozó jótékonysági szervezetnél járt, ahol lehetősége nyílt olyan fiatalokkal találkozni, akik nemrég vesztették el valamelyik szerettüket. A herceg nagyon fiatal volt, amikor édesanyja, Diana hercegné elhunyt, így őszintén átérezte fájdalmukat.
A jóga ősi gyakorlata az elmúlt években legnagyobb örömünkre a modern nyugati világban is széles körben elterjedt. Mostanra sokféle ágazata ismert, egy dologban azonban gyakran megegyeznek az órák, mégpedig abban, hogy a jógaoktatók nagy valószínűséggel a namaste szócskával kezdik vagy zárják őket.
Kezdem valami személyessel: nagyon vonzódom az örökbefogadás gondolatához. Ez nem csak azért van így, mert így szkippelhetném a terhességgel és a szüléssel járó kínszenvedéseket, és nem is csak azért, mert engem valahogy az átlagosnál kevésbé mozgat meg, hogy legyen egy másik ember, aki hasonlít rám, és akire tovább örökíthetem – egyébként kitűnő –
Az oroszok hozzáférhettek az egész EU lakosságának érzékeny adataihoz. A közös határvédelmi rendszer (EES – Entry/Exit System) kialakításában közreműködő egyik iroda jelenti a problémát... A Financial Times által megszerzett dokumentumok szerint az Atos francia vállalat oroszországi irodája 2021-ben szoftvereket vásárolt az EU határvédelmi rendszer
Az egyik kaposvári általános iskola vezetése a szülőkkel egyetértésben nem engedélyezi, hogy a Netflixen futó népszerű koreai sorozat, a Squid Game (Nyerd meg az életedet) szereplőinek öltözékeit használják a gyerekek.
Hogyan betegíthet meg a divat? Melyek az iparág legveszélyesebb anyagai, gyakorlatai? Mit tehetünk mi a tiszta gardróbért, milyen egészséges, fenntartható alternatívák léteznek? Ezekre a kérdésekre egyenesen Alden Wicker fenntartható divatszakértő és újságíró, a To Dye For: How Toxic Fashion Is Making Us Sick – and How We Can Fight Back (Festeni/Me
A Kiskunhalas Vásárt 2025-ben is megrendezik, ahol januártól decemberig minden hónap első vasárnapján várják a látogatókat a kiskunhalasi Harangos téren található Országos Állat- és Kirakodóvásáron. Mikor lesz a halasi vásár 2025-ben? Mit vásárolhatunk a halasi vásáron? Ennek jártunk most utána.
Hallottál már arról, hogy napjaink egyik legnépszerűbb növényének, az aloe verának rengeteg jótékony tulajdonsága van? Sok dísznövénnyel ellentétben számtalan módon hasznosíthatjuk, de akár beszerezhetjük lé formájában is, és fogyaszthatjuk nap mint nap. Ezt tette az amerikai Vogue szerkesztője, Daisy Jones is, és elképesztő hatást tapasztalt.
Az MMA-harcos sem maradt szingli a Jákli Mónikával való szakítása után, hiszen már több hónapja együtt van az új kedvesével, akit eddig nem mutatott meg a kamerák előtt. A titokzatos, barna szépségről csak a közösségi oldalain posztolt néhányszor, most viszont közösen adtak interjút. Dórával már saját lakást is vettek.
A Next Top Model Hungary győztese, Mészáros Lili újabb mérföldkőhöz érkezett a karrierjében. Athén után most Milánóban, a divatvilág egyik központjában próbál szerencsét, ahol jelenleg a Milánói Divathétre készül. Mint mondja, ezzel megvalósult számára egy álom, ám a magánéletében – úgy érzi – még nem áll készen a következő fejezetre.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Tavaly októberben volt négy éve, hogy Nádai Anikó és Hajmásy Péter egymásra találtak. 2022-ben megtörtént a lánykérés is, ahol a tévés örömében elsírta magát, annyira meglepődött a kedvese gesztusán. A közös gyermekük születése után sokakban felmerült a kérdés: vajon mikor házasodnak össze? Most élő adásban szólalt meg az esküvőről a műsorvezető.
Bár a királyi család tagjait általában színes szettekben láthatjuk, az időtlen kis fekete ruha csábításának ők sem tudnak mindig ellenállni. Többek között Meghan Markle, Katalin hercegné és Kamilla királyné is bevállalták már egy-egy eseményre - annak ellenére, hogy a protokoll szerint a fekete a gyász színe, ezért csak haláleset kapcsán lenne ille
Úgy hírlik, Vilmos herceg titkos szenvedélye komoly problémát okoz a Kensington-palotában, az állítólagos kényes szokásairól szóló pletykák pedig kényelmetlen helyzetbe hozzák feleségét, Katalin hercegnét.
Néhány év párkapcsolatosdi után úgy alakult, hogy újra a kikerültem a húspiacra, a randizás kegyetlen világába. Ilyenkor reflexszerű mozdulat már az olyan randi appok letöltése, mint a Tinder vagy a Bumble, ahogy a környezetemben lévőket figyeltem az évek során egy szakítás után. Én olyan négy-öt év után jutottam odáig, hogy nem csak letöltöm ezeke
Bár Katalin hercegné ma már igazi stílusikon, akinek szettjeiből csak úgy árad a sikk, az elegancia és a kifinomultság, Vilmos herceg nem mindig volt megelégedve az öltözködésével. Előfordult, hogy egyenesen a felesége szemébe mondta: nem tartja megfelelőnek az összeállítását.
A vártnál sokkal könnyebben lemondott a rákosrendezői területről a magyar állam, pedig korábban a mini-Dubaj kapcsán egészen monumentális tervei voltak azzal kapcsolatban.
Demi Moore és Bruce Willis már több mint 25 éve elváltak, azonban a mai napig nagyon szoros köztük a kapcsolat. A színésznő szerint örökre egy család maradnak, ezért igyekszik segíteni a demnciával küzdő exférjének és új feleségének abban, amiben csak tud.