2026. október 17. szombat

okt. 17
14:12
8 évtizedek óta működő házasság Hollywoodból, ahol nem számít a korkülönbség (Glamour)
A szerelem határtalan, az életkor pedig csupán egy szám: ezt bizonyítják a következő sztárpárok is. Jelentős korkülönbség van közöttük, ugyanakkor kapcsolatuk mutatja, ennél sokkal fontosabb a kötődés, a szeretet és a kémia.
okt. 17
14:24
50 év után szembesült tinikori pikáns titkaival egy nő (Promotions)
Lakásfelújítás során bukkantak rá a fél évszázada elveszett kamasznaplóra Londonban! A tulajdonos 50 év után szembesült tinédzserkori titkaival.
okt. 17
15:18
Gryllus Dorka: "Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát" (Glamour)
Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasztalja, milyen sokféleképpen érinti meg a nézőket a bántalmazás témája.
okt. 17
15:24
Elvált nő lett Fésűs Nelly – Détár Enikővel és Ladinek Judittal együtt (Blikk)
Fésűs Nellynek régi vágya teljesült azzal, hogy az Elvált nők klubja musicalváltozatában szerepelhet, hiszen az alapul szolgáló film nagy kedvence volt annak idején. A színésznő-énekesnő ráadásul kolléganőivel és régi barátnőivel, Détár Enikővel és Ladinek Judittal játssza a három főszerepet, miközben a Dívák nevű formációval is rengeteget koncerte
okt. 17
15:30
Légörvény nedvessége kúszik az ország fölé, ez vár ránk - Időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ilyen lesz az időjárás a következő napokban.
okt. 17
16:00
Nyomtalanul eltűnt a legénység, egy másik hajóról vették észre, hogy valami gond lehet a szabálytalanul haladó vitorlással - ezt találták a fedélzeten (Blikk)
Egy vitorlás sodródott az Atlanti-óceánon, a fedélzetén azonban egyetlen embert sem találtak. A Mary Celeste utasainak és legénységének nyoma veszett, miközben a hajó a vízen maradt – a különös eset pedig több mint 150 évvel később is megválaszolatlan kérdéseket vet fel.
okt. 17
16:12
Molnár Áron, Lovas Rozi és Rainer-Micsinyei Nóra táncversenyen csapott össze (rtl.hu)
Molnár Áron, Lovas Rozi és Rainer-Micsinyei Nóra megmutatták tánctudásukat. A Loupe Színházi Társulás tagjai táncversenyt rendeztek, követőik pedig eldönthették, ki ropja a legjobban. A hangulat olyan jól sikerült, hogy több rajongó nem is tudott választani a kedvencei közül.
okt. 17
16:18
Telefont és tabletet is vehetsz a Glamour-napokon, mutatjuk a részleteket (Glamour)
Ha okoseszközök cseréjéről van szó, sokan kivárják az év végi akciókat – pedig a GLAMOUR-napok az egyik legideálisabb alkalom a szintlépésre. Egy új telefon vagy tablet komolyabb kiadás, a kedvezményekkel viszont pontosan az a kategória válik elérhetővé, amely évekre garantálja a zökkenőmentes használatot, a szuper fotókat és a kompromisszummentes
okt. 17
17:12
Pszichológushoz vinni a gyereket nem kudarc, hanem a legfelelősebb döntés, amit szülőként hozhatsz (Glamour)
Pszichológushoz vagy fejlesztésre vinni a gyerekünket nem kudarc, hanem felelős döntés. Vannak olyan országok, ahol pszichológushoz járni a világ legtermészetesebb dolga. Nem az lenne a cél, hogy csak abban az esetben forduljunk segítséghez, amikor már nagy krízis van. Itt gondolhatunk a mentális betegségek kialakulására vagy az önsértésre például,
okt. 17
18:12
Ezért fájdul meg a fejed és a füled a repülőn – 5 panasz, amit szinte minden utas átél (Glamour)
A repülés sokak számára a nyaralás egyik legizgalmasabb része, másoknak azonban már a felszállás vagy a leszállás is kellemetlen perceket okozhat, ezzel elrontva az egész élményt. Sőt, vannak, akik emiatt nem is hajlandóak repülőre ülni. Hiszen nem ritka, hogy bedugul a fülünk, feszíteni kezd a fejünk, kiszárad a torkunk, és előfordulhat, hogy a la
okt. 17
18:24
Veronica Franco, reneszánsz nő, aki meghódította Velencét és egymaga leküzdötte az inkvizíciót (Femcafe)
Veronica Franco a 16. századi velencei reneszánsz egyik legelképesztőbb és legösszetettebb alakja volt.
okt. 17
19:12
Kipróbáltam a Szívek szállodája sztárjának muffin receptjét, és megtaláltam a kedvenc őszi sütimet (Joy)
Ha neked is a Szívek szállodája jelenti a tökéletes őszi komfortsorozatot, ezt a receptet imádni fogod. Kipróbáltam Lauren Graham banános-fahéjas muffinját, ami egy nagy bögre kávéval tényleg elrepít Stars Hollow-ba.
okt. 17
19:18
7 mondat, amivel a manipuláció mesterei azonnal leleplezik magukat a kapcsolatokban (Glamour)
A szavaknak ereje van, a manipulátorok pedig remekül használják őket. Mindig tudják, mit és mikor kell mondaniuk, hogy elhitessék velünk azt, amit ők akarnak. Ha azonban kiismerjük őket, megismerjük trükkjeiket, akkor könnyebben kiszúrhatjuk, hogy manipulátorral van dolgunk.
okt. 17
19:24
40 felett futottak be, ma már az egész világ ismeri őket - 6 sztár, akik bebizonyították, hogy sosem késő (Femcafe)
A mai, felgyorsult világban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a siker a fiatalok privilégiuma, pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat.
okt. 17
20:12
A pszichológusok szerint ez az 1 egyértelmű jel előre jelzi a válást – és nem a megcsalás az (Glamour)
Sokan úgy gondolják, hogy egy párkapcsolat akkor kerül igazán veszélybe, amikor az egyik fél hűtlenné válik, hazudik, vagy valami olyat tesz, amivel végleg eljátssza a másik bizalmát. A párkapcsolati kutatások azonban arra utalnak, hogy a kapcsolatok széthullásához vezető folyamat sokszor jóval korábban elkezdődik, és nem feltétlenül egyetlen dráma
okt. 17
21:12
Ez az apró mozdulat mindent elárult Harry herceg és Meghan Markle kapcsolatáról, mégis alig vette észre valaki (Glamour)
Augusztus végi költözésük óta először jelent meg hivatalos eseményen Meghan Markle és Harry herceg Nagy-Britanniában. A pár Nottinghambe látogatott néhány jótékonysági programra, és közben észrevétlenül megmutatták, milyen is most a kapcsolatuk.
okt. 17
21:18
Anna hercegnő bíróság elé került, és bűnösnek vallotta magát: olyasmit tett, amire addig nem volt példa (Femcafe)
Ii. Erzsébet királynő egyetlen lánya egykor olyan botrányba keveredett, amelynek következtében a brit királyi család történetének egyik legkellemetlenebb bírósági ügye főszereplőjévé vált.

2026. október 18. vasárnap

okt. 18
0:12
Tényleg megérdemelten jutott el a párbajig Varga Irén a Megasztárban? (Blikk)
Hatalmas felháborodást váltott ki Varga Irén továbbjutása a Megasztár szombat esti középdöntőjében. Herceg Erika ugyanis úgy döntött, hogy újabb esélyt ad a közösségi médiából ismert énekesnőnek, a döntés azonban sem a többi versenyző, sem a zsűritagok körében nem aratott osztatlan sikert. Végül az instant karma lecsapott: a párbajban ugyanis végül
okt. 18
0:12
Bocsánatot kért az RTL, rengetegen felháborodtak, átverés volt az egész (Promotions)
Ügyes marketinghúzásból közfelháborodás lett az RTL-en.
okt. 18
0:12
Nem lesz több Reszkessetek betörők New Yorkban? Bezár az ikonikus hotel (rtl.hu)
Évtizedek óta szinte íratlan szabály a magyar háztartásokban: nincs karácsony Kevin nélkül. A McCallister család kalandjai, a két kétbalkezes betörő bénázása és a hamisítatlan kilencvenes évekbeli New York-i hangulat minden évben elengedhetetlen kelléke az ünnepi időszaknak. A történet második részében központi szerepet játszó, lenyűgöző luxusszáll
okt. 18
0:16
Százhúsz kilométert gyalogolt a "középkori" Angliában a súlyosan beteg barátnőjéért az Omega basszusgitárosa, Szöllőssy Kati (Blikk)
William Shakespeare ha élne, szeretné a Beatles zenéjét. És alighanem rendszeresen "lájkolná" Szöllőssy Kati naplószerű bejegyzéseit. Kettejüket nemcsak a liverpooli gombafejűek iránti rajongás kötné össze, hanem a középkori Anglia szeretete is. Merthogy a magyar hölgy mintha csak a zseniális angol író nyomait követné, egyhetes zarándokúton vett ré
okt. 18
0:16
A fél világ pedofíliával vádolja a világhírű színészt: végre ítéletet hozott a bíróság (Promotions)
A fél világ gyermekbántalmazással vádolta a világhírű Emmy-díjas színészt: pénteken döntést hozott a bíróság! Timothy Busfield ügyét elutasították.
okt. 18
0:16
Sebestyén Balázs: "Mindenkinek van személyes elszámolnivalója" (rtl.hu)
Sebestyén Balázs tisztában van vele, hogy vannak bűnei. Az egykori üldöző tudatosan állt a meneküléshez a hajtóvadászat indulása előtt, már csak azért is, mert nagyon szeret utazni. Ha kíváncsi vagy, sikerült-e Balázsnak meglógnia a Vadászok elől, nézd október 26-tól a A visszavágó – Kapj el, ha tudsz műsorát az RTL-en vagy az RTL+ Premiumon!
okt. 18
0:20
"Ez egy Megasztár válogató, nem a Mónika-show!" – Varga Irén összeveszett a párbajtársával, dögvésznek nevezte, és kiesett végül! (Blikk)
Hatalmas veszekedés robbant ki Varga Irén és Lakatos Rubina között a Megasztár szombat esti adásában. A két énekesnőnek egymással kellett párbajoznia, ám már a felkészülés során elszabadultak az indulatok. A vita odáig fajult, hogy a versenyzők egymás külsejét kezdték sértegetni, Irén pedig végül inkább otthagyta vetélytársát. A párbajból végül Rub
okt. 18
0:20
"Ez ízléstelen volt" - Herceg Erika mindenkinél kicsapta a biztosítékot, senki sem bírja már elviselni (Promotions)
Zsűritársait már teljesen kiakasztotta Herceg Erika a Megasztárban.
okt. 18
0:20
Nehéz döntést hozott Bernáth Odett: vasárnap jön az idei utolsó versenye (rtl.hu)
Bernáth Odett az idei évben sorra járta a testépítőversenyeket, most azonban fontos döntést hozott. Bejelentette, hogy már csak egy utolsó megmérettetésen vesz részt, majd a tervezettnél hamarabb lezárja a szezont. A döntés okát is elárulta követőinek, akik támogató kommentekkel árasztották el.
okt. 18
0:24
Máris megvan az X-Faktor győztese? Gáspár Laciék szerint csiszolatlan gyémánt az aranytorkú versenyző (Blikk)
Az X-Faktor válogatói minden évben rengeteg különleges hangú, színes egyéniségű és tehetséges énekest, valamint zenekart vonzanak be. A műsor pont arról híres, hogy az ország legkülönbözőbb pontjairól fedezi fel a jövő sztárjait. A 21 éves Balog Kevin a hangjával és az előadásával annyira meggyőzte a mentorokat, hogy potenciális győztest láttak ben
okt. 18
0:24
Forsthoffer Ágnes hazudott a vagyonnyilatkozatában? Eljárás indulhat a házelnök ellen (Promotions)
Forsthoffer Ágnes hazudott a vagyonnyilatkozatában? Eljárás indulhat a Tisza Párt házelnöke ellen a balatonfüredi hotel milliós osztalékai miatt.
okt. 18
0:24
"Egy anya, egy gyerek" – nem talált hasznos tanácsot, maga alakított ki rendszert a hármasikres édesanya (rtl.hu)
Egyik pillanatról a másikra duplázódott meg a létszám azokban a családokban, ahol ikrek vagy hármasikrek születtek, az új helyzetre pedig szinte lehetetlen előre felkészülni. A szülők tanácsok hiányában saját rendszert alakítottak ki, és bár az első időszakot sokan durvának nevezik, újra belevágnának és semmit sem csinálnának másképp.
okt. 18
0:28
Ötöslottó: 5 milliárd forint volt a tét - ezekkel a számokkal lehetett megnyerni a mesés összeget (Promotions)
Kisorsolták az Ötöslottó 42. heti nyerőszámait!
okt. 18
0:32
5 méter mélyről kerültek elő a második világháborús vadászgép roncsai: Hogyan kerülhetett oda? (Promotions)
Több mint 5 méteres mélységből kerültek elő egy második világháborús szovjet vadászgép roncsai Törtelnél! Szolnokon mutatták be a Jak-1B maradványait.
okt. 18
0:36
Szenzációs lelet Törökországban: Megtalálták a világ legidősebb hajóroncsát a piramisok korából (Promotions)
Megtalálták a világ legrégebbi hajóroncsát Törökországban! A piramisok korából származó, amfórákkal teli teherhajó Trója vagy Kréta felé tarthatott.
okt. 18
3:45
7 ital, ha az immunrendszered bemondta az unalmast (Joy)
Kaparást érzel a torkodban, egész nap fáradt vagy, és legszívesebben ki sem kelnél az ágyból?
okt. 18
4:15
Napi horoszkóp október 18.: a Mérlegek elveszítik a türelmüket, a Nyilasok büszkék lehetnek magukra (Joy)
A hét utolsó napja is izgalmasnak ígérkezik, a csillagok ugyanis minden csillagjegy számára tartogatnak valamit, azt azonban, hogy pontosan mi vár rád, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a vasárnapi horoszkópot!
okt. 18
4:15
Mai horoszkóp – október 18.: a hallgatásod is lehet egy titkos próba (Promotions)
Napi horoszkóp és részletes asztrológiai áttekintés a csillagjegyeknek.
okt. 18
4:45
Jakupcsek Gabriella vallomása: "Amint kimondják rólad, hogy változókorban vagy, ott a stigma a fejeden" (Blikk)
A műsorvezető számára szinte egyáltalán nincs tabutéma, a nők egészségének érdekében évek óta hallatja a hangját és nyíltan osztja meg gondolatait. A menopauza témáját Gryllus Dorka napokban történt esete miatt kapta fel a média, a színésznő egy interjúban nehezen találta a szavakat, váratlan rosszul lett. Mint azt lapunk is megírta, Ábel Anita is
okt. 18
4:45
Évszázadokig senki sem értette - most végre megfejtették a Húsvét-sziget szobrainak titkát! (Promotions)
A kutatók végre megoldották a rejtélyt.
okt. 18
5:03
Mennyei sült alma ropogós zabos réteggel: az ősz legegyszerűbb desszertje (Blikk)
A klasszikus almás piték és morzsasütik zseniális alternatívája a sült alma, amely minimális előkészítést igényel: nem kell meghámozni vagy felkockázni a gyümölcsöt, az eredmény mégis egy aranysárga, fahéjas és ropogós édesség. Egy gombóc vaníliafagylalttal kiegészítve pedig kényeztető, mégis könnyű édességet kapunk.
okt. 18
5:15
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni (Promotions)
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
okt. 18
5:45
Mi lett vele? - 67 évesen nősült meg a magyar rocklegenda: "Az én Magdikám egyben a sofőröm is" (Blikk)
Új fejezet kezdődött Paksi Endre életében: az Ossian 67 éves frontembere feleségül vette szerelmét, Magdit, akivel már régóta ismerték egymást. A rocker és párja nemcsak a magánéletben alkotnak egy csapatot, hanem a koncertekre is együtt járnak, évente akár több tízezer kilométert utazva.
okt. 18
5:45
Túl szép, hogy igaz legyen? Így ismerheted fel a love bombingot (Joy)
Reggeltől estig üzenetekkel bombáz, néhány randi után már közös jövőről beszél, és úgy érzed, még soha senki nem rajongott érted ennyire.
okt. 18
5:45
A láthatatlan világegyetem nyomában: Így deríti fel az ESA Euclid űrteleszkópja a sötét anyag és a sötét energia rejtélyét (Promotions)
Az ESA Euclid űrteleszkópja a sötét anyag és a sötét energia nyomába ered! Tízmilliárd fényévre lévő galaxisok milliárdjairól készít minden eddiginél pontosabb térképet.
okt. 18
6:03
Valódi kötődés vagy csak kényelem? Így válnak barátsággá a munkahelyi kapcsolatok (Blikk)
A munkahelyi barátságok különleges szerepet töltenek be az életünkben, hiszen a munkatársainkkal osztozunk a mindennapi kihívásokban, a stresszhelyzetekben és az örömökben. Egy 2021-es YouGov-felmérés szerint a válaszadók 44%-a a munkahelyén találkozott a közeli barátaival, ami jól mutatja, hogy az irodai kapcsolatok milyen fontosak lehetnek. Azonb
okt. 18
6:15
Bud Spencer és Terence Hill filmjeinek zenéje élőben – Budapesten koncertezik a De Angelis testvérpár (rtl.hu)
Hat év szünet után novemberben ismét Budapesten ad koncertet a legendás olasz zeneszerző páros, Guido és Maurizio De Angelis. A Bud Spencer- és Terence Hill-filmek ikonikus dallamainak szerzői Rómához közeli stúdiójukban meséltek a Fókusznak életükről, a magyar rajongók szeretetéről és néhai jóbarátjuk elvesztéséről.
okt. 18
6:21
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók! (Promotions)
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.
okt. 18
6:33
Egy hónapon keresztül napi két kivit ettek. Mindössze négy hét után a beleikben változás történt (Blikk)
Mit együnk, ha székrekedés gyötör minket, de nem akarunk azonnal hashajtókhoz nyúlni? Dr. Trisha Pasrich szerint ezt a kérdést gyakran hallja rendelőjében. Pasrich, aki gasztroenterológusként és orvostudományi adjunktusként dolgozik a Harvard Medical Schoolban, évek óta egy egyszerű ételt ajánl betegeinek: napi két kivi. Ez nem csupán a rendelőben
okt. 18
6:45
Így hat a biológiai öregedésedre, ha rendszeresen pocsékul alszol éjszakánként (Glamour)
Egy álmatlan éjszaka után sokan egy plusz csésze kávéval vészeljük át a napot, abban bízva, hogy este végre sikerül kialudnunk magunkat. Ha azonban az éjszakai forgolódás és az álmatlanság rendszeressé válik, annak a hatása messzebbre nyúlhat, mint a nappali fáradtság.
okt. 18
6:45
Kertes ház, saját paradicsom, gyerekek – terveiről mesélt Staub Viktória (rtl.hu)
Staub Viktória és párja jelenleg egy belvárosi lakásban élnek, ám egyre nagyobb vágyat éreznek arra, hogy egy kertes házba költözzenek. A színésznőnek konkrét elképzelései vannak álomotthonáról, amelynek kertjében idővel szeretné, ha gyermekei is játszhatnának.
okt. 18
6:51
Kvíz: Mennyire ismered Jean-Claude Van Damme filmjeit? (Promotions)
Ettől a Jean-Claude Van Damme kvíztől mindenkinek megjön a kedve a spárgázáshoz.
okt. 18
7:15
Napi horoszkóp: Az Oroszlán szárnyalhat, a Nyilasnak békés vasárnapja lehet október 18-án (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo

Keresés