Oroszország úgynevezett "árnyékflottájának" tankerei látványosan és egyre nagyobb számban haladnak át a La Manche csatornán. A védelmi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy akár már ebben az évben katonai konfrontáció alakulhat ki Nagy-Britannia partjainál.
Szerdán Valenciában meghalt Antonio Tejero, az 1981-es spanyol államcsínykísérlet kulcsfigurája, épp aznap, amikor a kormány nyilvánosan elérhetővé tette a 45 évvel ezelőtti események korábban titkos dokumentumait.
Elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, és a tészta vagy a rizs egy nagy, ragacsos masszává áll össze. Sokan ilyenkor automatikusan olajat öntenek a vízbe, pedig a leírtak alapján van egy egyszerűbb, olcsóbb fogás, ami sokszor jobban beválik.
Kínos, mégis mélyen emberi pillanat tarkította az MTVA A Dal című műsorának második adását: az AC News cikke szerint az egyik zsűritag mikrofonja a kelleténél tovább maradt bekapcsolva, így a nézők fülébe egy lelkes, ám nem éppen főműsoridő-kompatibilis "B...d meg" is eljuthatott. Pozitív felütéssel, természetesen.
Kovács Krisztián meglepetéstagként csatlakozott Tischler Petra csapatához a Séfek Séfe műsorában. Krisztián igen nemes hivatást választott: a tehetséges versenyző gyermekfelügyelőként és nevelőként dolgozik. A nehéz hivatásáról a Blikknek mesélt.
Átalakította az otthonát Sidlovics Gábor, aki a praktikum jegyében egyetlen térbe sűrítette mindazt, ami számára fontos: a zenélést és a testmozgást. A gondosan megtervezett átrendezésnek köszönhetően egy helyiségben szentelheti idejét a mázsáknak és a múzsáknak: egy térbe került az edzőterme és a hangstúdiója.
Szerdán osztotta meg az örömhírt: Szabados Ági és a férje, Pózner Péter, hogy az első gyermeküket várják. A népszerű televíziós személyiség az RTL Fókuszban mesélt arról, hogy a baba júliusban érkezik, és azt is elárulták, hogy kisfiút hord a szíve alatt. Ági szerencsésnek érzi magát, hiszen a terhesség első hónapjai a fáradtságon kívül szinte telj
Egy ország lepődött meg, amikor Fekete László kóstolóként jelent meg a Séfek Séfében. A magyar erősember sport legkiemelkedőbb alakja, Magyarország örökös Toldi Miklósa jelentősen vékonyabban tűnt fel a TV2 gasztroműsorának ítészeként, mint ahogy sokan emlékeztek rá. Lapunk megkereste Lacit, mi áll a fogyás hátterében, ő azonban biztosított miket a
Egy neurológus nemrég két olyan tünetre figyelmeztetett közösségi oldalán, amelyeket semmiképp nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezek ugyanis életveszélyes agyi aneurizmát is jelezhetnek. Nézzük, mire kell odafigyelni!
Te is fejből fújod az Angyalbőrben slágereit? Teszteld a tudásod a 90-es évek kultikus katonai sorozatáról! Emlékszel még Urbánra és Gát őrmesterre? Kattints!
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Valljuk be, a mindennapok során nem nagyon gondolunk agyunk egészségére. Csak akkor jut eszünkbe, ha véletlenül otthon hagyunk valamit vagy megfeledkezünk egy barátunk születésnapjáról. Ilyenkor hirtelen belénk hasíthat a félelem, mi lesz velünk, ha idősebbek leszünk?
Az aktivista órákig bolyongott a városban, miután az italába kevert szer teljesen kiütötte. Még egy gyanús taxisofőr is megkörnyékezte a magatehetetlen lányt.
A nő, akinek az elmúlt húsz év legmeghatározóbb sorozatait köszönhetjük. A producer, akinek neve mára egyet jelent a modern televíziózás forradalmával, a női és kisebbségi reprezentáció új korszakával, személye pedig a kreatív és üzleti siker élő példájává vált. De kicsoda Shonda Rhimes, a Bridgerton család, a Grace Klinika és a Botrány alkotója?
A színésznő szerint mindkét félnek joga van a kielégüléshez, nemcsak a férfinak. A kendőzetlen vallomást egy podcastben tette, ahol vőlegényével való kapcsolatáról is beszélt.
Sophie Turner immáron a harmincas korosztályt erősíti, és ezt jól meg is ünnepelte. A Trónok harca egykori Sansa Starkja egy lehengerlő meztelenruhában indult bulizni, mi pedig nem jutunk szóhoz az ámulattól.
Pedro Pascal - aki az utóbbi években olyan tévésorozatokkal növelte ázsióját, mint A mandalóri vagy a The Last of Us - nemrégiben szerelmével együtt romantikázott Los Angeles utcáin.
Február 26-án jelenik meg a Netflixen a Bridgerton negyedik évadának második etapja, ennek alkalmából a két központi karaktert alakító Luke Thompson és Yerin Ha Londonba látogattak. A két színész nemcsak a vásznon, a való életben is mesésen mutat együtt.
Felesége, Brenda Song kőkemény szabályokat tanít a gyerekeknek az idegenekről. Eközben a színész próbálja fenntartani az illúziót, hogy semmi köze a filmhez.
Kiara a Levente Klubjában vendégeskedett, ahol a Stohl Andrással kettesben eltöltött estéről is részletesen mesélt. A szókimondó beszélgetésből továbbá az is kiderült, hogy milyen jövőt jósol Krisztina és Buci kapcsolatának, és szerinte lesz-e még egymáshoz közük Andrással.
Egy ártatlannak induló Facebook-posztból lett országos botrány a két küzdősportoló között. Dietz csak a hó végi gondjairól írt, Bárdosi pedig a legérzékenyebb pontján támadta be.
Vilmos walesi herceg és felesége, Katalin valósággal beragyogták az idei Bafta-gálát, de egy szemfüles testbeszéd-szakértő szerint a páros alig észrevehető nonverbális jelekkel adta a nagyközönség tudtára, hogy viszonyuk valójában cseppet sem felhőtlen.