Február 13-án a Turbina nagyterme adott otthont a Galentine’s Day showcase bulinak, amely a Valentin-napot megelőzve a női barátságokat, az összetartozást és az egymás iránti támogatást hozta középpontba. Az eseményt megálmodó Barbibelle olyan platformot szeretett volna teremteni, ahol a feltörekvő magyar női előadók biztonságos és támogató közegbe
Március 12-én debütált Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda legújabb klipje, a Gyémánt ragyogás, amely a Kaleidoszkóp album következő kiemelt felvétele. A népszerű énekesnő a Reggeli műsorában osztotta meg a dal jelentőségét és érzelmi töltetét. Zséda elmondta, hogy a Gyémánt ragyogás a különleges pillanatok megéléséről szól, amelyek az élet csodáját és az
A konyhában az aromák játéka zajlik, ahol a séfek aprólékos munkával hangolják össze az ízeket. Az egyik legfontosabb technika, amely megalapozza ezt a harmóniát, a réteges fűszerezés. Utánajártunk, hogyan képes ez a módszer a legegyszerűbb alapanyagokat is különleges fogásokká alakítani.
Állami kitüntetéseket adtak át több ismert művésznek és médiaszereplőnek. A díjazottak között szerepel Ember Márk, aki Jászai Mari-díjat kapott, valamint Peller Anna is, akit Magyar Arany Érdemkereszttel tüntettek ki. Mindketten az RTL képernyőjéről is ismerősek a nézőknek. Gratulálunk a díjazottaknak!
Hermányi Mariann elárulta, különleges módon készül a szerepeire. A 31 éves színésznő minden szerephez más illatot választ magának, és ez is segít neki abban, hogy elmélyüljön a karakterben.
Az okostelefon ma már szinte folyamatosan a felhasználók kezében van, mégis kevesen gondolkodnak el azon, mi történik vele akkor, amikor töltőre teszik. A legtöbben egyszerűen bedugják éjszakára, majd reggel teljesen feltöltött akkumulátorral kezdik a napot. De vajon tényleg ez a legjobb megoldás?
Kilencezer kilométer, három hét, és egy turnébusz, ami mindent kibírt, vagyis majdnem mindent! A Tankcsapda Budapesttől egészen Siera Leonéig utazott és sem a sáskajárás, sem a homokvihar, sem az ellopott rendszámtábla nem akadályozta meg őket abban, hogy célba érjenek a Budapest-Bamakon. És a legjobb az egészben, hogy a kalandokkal teli utazást a
Néhány órával az első fellépés előtt üzent a rajongóinak a Pamkutya. A YouTube-duó – Osbáth Norbert és Osbáth Márk – a közösségi oldalán köszönte meg az elmúlt hónapok támogatását, és arra kérte a jeggyel rendelkezőket, hogy a koncertek előtt tartsanak egy kis "social detoxot".
Az Érzelmi érték című filmben nyújtott alakításáért Elle Fanning életében először a legjobb női mellékszereplő Oscar-díjának várományosa. Ez önmagában is óriási szó, hát még ha hozzávesszük, hogy a színésznő évtizedekig küzdött, hogy ne csak "Dakota Fanning húga"-ként ismerjék őt.
Orbók Ilona, a Cápák Között befektetője, most elvezeti Önöket a ritka órák, táskák, jachtok és egzotikus élmények világába. Megtudhatják, miért nő meg például egy luxusautó értéke abban a pillanatban, ahogy kigurítják a gyártósorról, miért válnak a táskák és órák igazi befektetéssé, és hogyan lehet a luxus egyben izgalmas játék a pénzzel?
Katalin hercegné és Vilmos herceg nagyon kellemetlen pillanatokat élt át a londoni Westminster-apátság előtt. A Nemzetközösség napján tüntetők nyíltan szembesítették őket azzal, hogy mit gondolnak róluk Andrew Mountbatten-Windsor (vagyis a volt András herceg) botrányával kapcsolatban.
Anna Pavlova neve ma is egyet jelent azzal a fajta művészi megszállottsággal, amely nem ismeri a kompromisszumot. A 20. század elejének világhírű balerinája egyrészt a Hattyúk tava légies főszereplőjeként vált ikonná, másrészt egy olyan emberként is, aki kész volt szembemenni az időjárással. Hitt abban, hogy a művészetnek az időjárás sem parancsolh
Ismét politikai aktivistát bántalmazhattak. Ezúttal a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mosonmagyaróvárban történt az incidens, a történtekre pedig a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter hívta fel a figyelmet. Nem ez volt az egyetlen eset a közelmúltban. Többször is előfordult már, hogy egy-egy párt aktivistája atrocitást szenvedett el.
A Nagy Ő Ginája az otthonában őrzi az elhunyt nagymamája hamvait, ugyanis a szeretett családtag a végakaratában meghagyta, hogy fa szeretne lenni. Az unokának, vagyis Antal Ginának egy úgynevezett bio urnát kellene használnia, amelyben egy magkapszula található. Ez a kapszula – a hamvakat felszívva – biztosítja a növény fejlődéséhez szükséges tápan
Egy nemrég nyilvánosságra hozott fotó újabb hullámokat vetett a Jeffrey Epstein körüli botrányban. Az amerikai igazságügyi minisztérium által közzétett dokumentumok között szereplő képen András egykori yorki herceg, Peter Mandelson, az Egyesült Királyság volt washingtoni nagykövete és Epstein látható, amint fürdőköpenyben ülnek egy asztalnál.
Luxemburg nagyhercegnéje, Stefánia az elmúlt években egyre fontosabb szereplőjévé vált az európai királyi életnek, a belga arisztokrata családból származó előkelőség pedig ma már nemcsak eleganciájával, hanem elkötelezett közéleti munkájával is felhívja magára a figyelmet.
Már hagyomány, hogy március végén nemcsak a virágok nyílnak ki, hanem a motorháztetők is. Csillogó luxusverdák és a legendás versenyautók látványa fogadta a Fókusz riporterét Magyarország egyik legnagyobb autós rendezvényén. Lamborghini traktoroktól a bakelit lemezekből épített csomagtartón át itt minden megtalálható. A rendezvény sztárvendége, Lui
Miből álljon a reggeli? Édes legyen vagy inkább sós hozzávalókból készüljön? Ez az egyik leginkább megosztó téma, amikor az egészséges életmódról esik szó. Abban azonban minden szakember egyetért, hogy a nap első étkezése legyen tápláló, töltsön fel energiával, no és persze ne is hizlaljon.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Az énekest a veteránok összetört sorsa és a fia elvesztésétől való rettegés kísérti. Ez a gyötrődés egyetlen politikusban csúcsosodott ki, akit most a világ legjobbjának tart.
Háború és háború között is van különbség - ez az az állítás, amit sokan nem akarnak tudomásul venni, és ami a legtöbb félreértést okozza az iráni fegyveres konfliktusok kapcsán. Lassan két éve élek az Egyesült Arab Emírségekben, korábban Abu Dhabiban, jelenleg Dubajban. Mindig is az egyik legvonzóbb tulajdonsága volt az országnak, hogy a világ legb
A rajongók izgatottan várják, hogy a Nagy Duett vasárnapi adásában láthassák Liptai Claudiát, aki a héten betegséggel küzdött, erős köhögés kínozta. Férje, Pataki Ádám azt mondja, részben az adás miatt olyan sűrű időszak ez az életükben, hogy előfordul, két napig nem is találkoznak. A házaspár egészségtudatos életmódot folytat, a mestercukrász férj
Az Egyesült Államok jelentős pénzjutalmat ajánlott fel az új iráni legfelsőbb vezető, Mojtaba Khamenei elfogásához vagy tartózkodási helyének felderítéséhez.
Azt eddig is tudtuk, hogy a klasszikus fehér liszt és a hagyományos panírok nem igazán támogatják a formába lendülést. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy milyen valódi alternatívák léteznek helyettük. Schobert Norbi és Rubint Réka ShapeWay programja nem tilt, hanem irányt mutat: megmutatja, mivel válthatók ki a magas szénhidráttartalmú alapany
Katalin walesi hercegné egészségtudatos reggeli rutinja nem véletlenül olyan kiváló: az általa készített finomság tele van vitaminokkal, antioxidánsokkal és energiával, hogy lendületesen kezdje a napot.
A rapper a podcastjének egyik részletében fejtette ki véleményét a Tisza Párt szimpatizánsairól. A trágár monológ szerint a kormányváltás nem hozna javulást, csak egy újabb csalódást.
A Kincsvadászok VIP szombati adásában minden idők legsikeresebb magyar műkorcsolyázói is megjelennek, hogy eladásra kínálják 1979-es versenykosztümjüket. Regőczy Krisztina és Sallay András a kalocsai hímzésű ruhákban a bécsi világbajnokságon szerepeltek, ahol az ezüstérmet szerezték meg. Vajon méltó gazdára találnak a sporttörténeti szempontból is
A streamingkorszakban, amikor teljes sorozatévadokat, filmszériákat nézünk végig együltő helyünkben a nappalinkban, felmerül a kérdés: van-e még valódi súlya az Oscarnak? Bár az Oscar egyszerre kulturális mérce, hollywoodi elitklub és globális médiashow, az utóbbi évek botrányai, sztrájkjai és olykor furcsaságba hajló identitáskeresése alaposan meg