Cseh Tamás fia, Cseh András továbbvitte az édesapja örökségét. A legendás előadóról köztudott volt, hogy szenvedélyesen vonzódott az indián kultúrához: a családjával együtt évről évre részt vettek táborokban, ahol nemcsak megidézték, hanem a gyakorlatban is megtapasztalták az indián életformát.
Cserháti Tamara a Konyhakiállítás nagyszínpadán, több száz néző előtt készített 90 adag csicseriborsós levest, ami szinte azonnal elfogyott. Közben két új receptkönyvön is dolgozik, melyből az egyik teljesen új irányt jelent számára. A közel-keleti helyzet a családi terveket is átírta: az izraeli utazás elmarad, helyette egy Disney-hajóút körvonala
Távol a nagyváros nyüzsgésétől, a nagyszülei mellett töltötte a gyermekéveit Horváth Gréta, és bár ma már a fővárosban él, a gyökereit sosem felejtette el. A vidéki életmód és a természet közelsége olyan mély nyomot hagyott benne, hogy a mai napig büszkén vallja magát "igazi vidéki lánynak". Ez a mentalitás pedig nem csupán szavakban jelenik meg, h
Köllő Babett, a Határtalan szerelem műsorvezetője betekintést engedett a telefonjába – megmutatta édesanyja fiatalkori fotóját, elárulta, melyik emojik a kedvencei és azt is megtudhattuk, milyen appokat és zenéket kedvel mostanában. Ha kíváncsi vagy, mi lapul meg Babett mobiljában, kattints a videóra!
Glamour, karrier, design, divat. Ezek a szavak sokak fejében automatikusan Budapestet, Milánót, Londont jelentik. De mi van akkor, ha azt mondjuk: Zalaegerszeg? Vagy Pécs? Vagy Győr? Furcsa kombináció, ugye? Pedig egyre kevésbé az. A vidéki élet már rég nem jelenti azt, hogy szakadt farmerban tanyán élsz, és kecskéket legeltetsz. Ma már azt jelenti
Őszinte, egyenes kommunikáció, bátorság, mindenek pedig előtt tudatosság kell ahhoz, hogy sikeresen zárjuk a szerdát. A napi horoszkóp ezen felül izgalmakat tartogat pénzügyekről és elköteleződésről.
Ma már számos diéta és böjt segítheti a fogyást, az időszakos böjtölésnek ráadásul megannyi előnye van a szakemberek, köztük Wossala Rozina szerint, aki maga is előszeretettel böjtöl. Kánya Kata lánya most bevallotta, hogy 48 órán át semmit sem evett, majd egy csésze húslevessel törte meg a böjtölést. Azt is kifejtette, szerinte milyen hatással leh
Erős Antónia közel három évtizede él a kamerák kereszttüzében, ami egyet jelent azzal, hogy minden nap összeszedetten, csinosan és ápoltan kell megjelenjen a tévénézők előtt. A Híradó műsorvezetője ezt nem kötelességnek fogja fel, a makulátlan megjelenése az elhivatottságának és nőiességének a része. Antónia éppen ezért figyel arra is, milyen állap
Egy év alatt hatalmas fordulatot vett Király Linda élete: amellett, hogy látványosan lefogyott, hét év egyedüllét után rátalált a szerelem is. Bár a boldogságát sokáig titkolta a nyilvánosság elől, most megnyílt a párkapcsolatáról és a választottjáról, akit a családja is azonnal a szívébe zárt. Linda a családalapításról szóló találgatások kapcsán i
Mihályfi Luca új, különösen személyes dallal jelentkezett: a szerelmes számot eredetileg a párjának írta, most mégis a közönség előtt is megmutatta. A friss megjelenések sorát egy Pyfuval készült kollaboráció is erősíti, amely egy "se veled, se nélküled" kapcsolati helyzetet dolgoz fel, és már a fiatalok között is terjed. A pörgős időszak közben sz
Pápai Joci már a Sztárbox második évadában szerepelt volna, egy sérülés azonban megakadályozta a ringbe lépését. A harmadik évadban viszont újult erővel tért vissza, ahol kemény küzdelmet vívott Kocsis Dénessel, akit ugyan legyőzött, mégis átadta neki a következő meccs jogát. Joci bevallása szerint rengeteget nyert a műsorral, a felkészüléssel az e
Nem mindennapi road tripre vállalkozott a Tankcsapda: a zenekar a legendás Bamako Rallyn vágott neki Afrikának egy turnébuszból átalakított járgánnyal. Az út nem kímélte őket - születésnap Spanyolországban, ellopott rendszám, lerobbanás, és Marokkóban egy olyan sáskajárás is, amire Lukács Laci csak ennyit mondott: "Tátott szájjal ültem az autóban."
Egyszerre szívszorító és felemelő látni, mennyit nőtt Berki Krisztián kisebbik lánya. Berki Emma ma már egyre önállóbb, vidám kislány, akinek fejlődését édesanyja, Katona Renáta büszkén mutatja meg – és ilyenkor sokakban felmerül a gondolat: bárcsak az édesapja is láthatná mindezt.
Súlyos energiaválság bénította meg Kubát, ahol gyakran napokra elmegy az áram és az alapvető szolgáltatások is akadoznak. A Havannában élő magyar idegenvezető, Virág Ibolya személyes beszámolón keresztül mutatja be a mindennapi élet nehézségeit. Az üzemanyaghiány miatt leállt a közlekedés, akadozik az ellátás és egyre csak nő a bizonytalanság. A há
Tömegek gyűlnek össze az MVM Dome előtt, hogy élőben lássák Pamkutyáékat, akik nem klasszikus zenészként lettek sztárok. A jelenség jól mutatja, mennyire átalakult a szórakoztatóipar az elmúlt években. Egy generáció nőtt fel rajtuk, most pedig együtt töltenek meg egy arénát.
Dr. Krasznai Zsolt, a hazai sztárvilág kedvenc plasztikai sebésze az RTL Reggeli műsorában rántotta le a leplet George Clooney elrontott plasztikai műtétjéről. Míg Brad Pittnek sikerült korrigáltatnia egy korábbi, balul elsült beavatkozást, Clooney nyakán a magyar szakember szerint ordító hibát vétettek, amit az új filmjében bárki kiszúrhat. Kraszn
Franco Nero csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en, ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett pályafutása. A 84 éves színész ma is aktív, és megható beszédben idézte fel, hogyan vált valóra évtizedes álma. A világsztár Magyarországhoz is szoros kapcsolatot ápol.
Egyetlen felújítás, amely látványosan csökkentheti a rezsit. A szakértők szerint a korszerű nyílászárók és árnyékolástechnikai megoldások akár 20–30 százalékos energiamegtakarítást is hozhatnak a magyar családoknak. Nem véletlen, hogy egyre többen vágnak bele: a különböző felújítási programoknak köszönhetően több ezer háztartás csökkentheti jelentő
Elkezdődött az Ellátottak utazási utalványának kézbesítése, és nemcsak az öregségi nyugdíjasokat érinti a lehetőség. Az utalványra több mint 300 ezer, 65 év alatti nyugdíjas jogosult, de a kedvezmény ennél szélesebb körnek is elérhető.
Minden jel arra utal, hogy vége Lakatos Márk és a szerelme kapcsolatának. A népszerű stylist és az Alain néven ismert kubai férfi, Irain Gainza minden egymásra utaló képet eltávolítottak a közösségi oldalaikról. Márk két és fél évet teljesen törölt a nyilvánosságra hozott életéből, mintha a szerelem és a dániai házasság meg sem történt volna.
Amikor az Operettben belebújt Rómeó szerepébe, azonnal egy ország zárta a szívébe. Dolhai Attila a székesfehérvári színház igazgatójaként most jelentősebb kihívásokkal szembesül, de a szereplésnek sem fordított hátat.
Már csak 25 nap van hátra a 2026-os országgyűlési választásokig. Az április 12-re, vasárnapra kihirdetett esemény kapcsán ezúttal Tolna vármegye érdekességeit gyűjtöttük össze. Ráadásul arra is kíváncsiak vagyunk, mit tartanak fontosnak az ott élők...
Ha számodra is nagyon fontos a bolygónk védelme és odafigyelsz az újrahasznosításra, és még kerted is van, a következő trükk neked is segíthet! Egy kertészeti szakértő osztotta meg jól bevált módszerét, amellyel egész kertjét felvirágoztatja. Nem kell hozzá egyetlen drága szer sem, csupán a tél folyamán összegyűjtött vécépapírgurigák kellenek.
Te tudod, melyik a gyakoribb: a Kovács vagy a Szabó? A Tóth vagy a Horváth? Teszteld a tudásod a legfrissebb magyar statisztikai adatok alapján készült kvízünkben!
Katalin hercegné és Diana hercegné között jó néhány hasonlóságot véltek felfedezni a rajongók az elmúlt évek során. A legszembetűnőbb talán az, hogy mindketten képesek voltak arra, hogy a királyi szerep formális keretein belül is közvetlennek és emberközelinek mutatkozzanak. Nyilvános megjelenéseiken gyakran sugároztak melegséget és empátiát, ami h
Tóth Vera, a Megasztár első győztese őszintén beszélt a húgával, Tóth Gabival való kapcsolatáról, illetve arról, hogyan sikerült békés mederbe terelniük a testvéri viszonyukat. A két énekesnő, akik immár több mint két évtizede meghatározó alakjai a magyar zenei életnek, mindig is különböző személyiség voltak, és ez időnként konfliktusokat szült köz
Brooklyn Beckham és a keresztapja, Elton John viszonya nem volt éppen rózsás az elmúlt hónapokban. Ezért lepett meg mindenkit, hogy Nicola Peltz most békejobbot nyújtott az énekesnek.
Beton.Hofi újabb mérföldkőhöz érkezett: dupla teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában, miközben friss albuma, az Interregnum is hatalmas sikert aratott. A rapper személyesebb, őszintébb oldalát mutatja meg, és saját bevallása szerint most rappel úgy, ahogy azt mindig is elképzelte. A koncerten a rajongók minden korszakából ka
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Ha francia sikk, akkor Emily Cooper! Akarjuk mondani Lily Collins! Mindannyiunk kedvenc színésznője 37 éves lett, ezt pedig csakis a kedvenc kozmetikumaival tudjuk megünnepelni!
Ahogy beköszönt a tavasz, nemcsak a természet ébred fel, hanem sokak életében is megindul valami új. Vannak azonban, akik számára ez az időszak különösen erős változásokat hozhat. Kapcsolatok, karrier, belső felismerések – minden egy irányba mutat.