A Cápák között 2026-ban a mai rész végeztével véget ér, de nem kell aggódni: akik visszanéznék a magyar üzleti világ nagyágyúinak befektetéseit és a bátor jelentkezők pitch-eit, azoknak mutatunk egy pofonegyszerű módszert!
Berki Mazsi az Instagramon vallott arról, hogy mennyire fontos szerepet játszik az életében a sport, a testmozgás, miközben a példájával más emberekre is hatással lehet. A Hell Boxing Kings idejéből mutatott egy edzős videót, amelyet még nézni is fárasztó.
Miközben az Apa+Én vállalkozás szinte minden Cápát megérintett, Balogh Levente és Bojinka Miklós más utat választottak a vállalkozás támogatására. Nagygyörgy Miklós apákat és gyermekeiket támogató cégére egyedül Lakatos István nem tudott nemet mondani. A Cápa bízott benne, hogy vele együtt a társadalmi érték mellett az üzleti értéket is megteremtik
Tompa Henriette és Horváth József pitchét követően a Cápák döbbenten szembesültek azzal, hogy 2025-ben elindított vállalkozásuk még nem tud semmilyen bevételt felmutatni. "Azt gondoltátok, hogy ez az apróság nem fog kiderülni?" – tette fel a kérdést felháborodva Moldován András. A befektetők nem értették, hogy az eddig csak ingyenes felhasználókat
"15 millió forint mit old meg?" – tette fel a kérdést Balogh Levente, miután végighallgatta a Brick Data pitchét. Kovács Ádám tulajdonos belátta, hogy ezt a pénzt ők is ki tudnák termelni, de úgy gondolja, hogy egy befektető komolyabban venné a vállalkozásukat, ha pénzt ad bele. Levente nem értett egyet a kijelentéssel, és elmagyarázta a Cápák közö
Balogh Petya nem tudta türtőztetni kíváncsiságát és olyan szakmai kérdéseket tett fel a Minup vállalkozóinak, amit Cápatársai elsőre nem is értettek. A mesterséges intelligencia jövője és fejlődése érdekelte a befektetőt, ami szerinte veszélyeztetheti az időpontfoglaló rendszert kidolgozó vállalkozást. Marjai Ádám és Dudás Áron válaszai azonban meg
Lakatos István gyakran hangsúlyozza, hogy a jó üzletek mellett az emberekbe is szívesen fektet. Az Apa+én bemutatkozásakor sem akarta, hogy Nagygyörgy Miklós 15 millió forint és támogatás nélkül távozzon. A Cápatalinban végül a vállalkozó egy személyes, a kislányához kötődő történetet is megosztott a befektetővel.
A Cápák között évadzáró epizódjában ezúttal is több különböző területről érkező vállalkozás mutatkozott be, a társadalmi kezdeményezésektől a technológiai megoldásokig. Az Apa+én program egy személyes indíttatású, közösségépítő vállalkozásként mutatkozott be, amely végül befektetést is kapott. Szintén sikerrel járt a Minup digitális időpontfoglaló
Monique Covet gyerekkora traumatikus volt, elmondása szerint az általa szeretett édesapja megkeserítette az ő és a családja életét. Felnőttként ez a tapasztalat kihatással volt a magánéletére, a volt kapcsolatai testileg és lelkileg is megtépázták. A Birodalom című közelgő sorozat ezekből is inspirálódik a karaktere megformálásakor.
Amikor egy munkakört megpályázunk, számtalan nyomot szolgáltatunk magunkról, amelyet a munkáltatói oldal tudattalanul és tudatosan egyaránt érzékel, feldolgoz, véleményez. Álláskeresőként sokat készülünk a személyes interjúra, de vannak olyan szituációk, amelyekre még a magabiztos jelöltek sem feltétlenül tudnak azonnal reagálni. Most egy kevésbé t
A TV2 Csoport megszerezte a Destination X című, világszerte nagy sikert aratott kaland-reality magyarországi gyártási jogait. A műsorban sztárok indulnak egy titokzatos európai utazásra, ahol a célállomás ismeretlen, és a résztvevők feladata, hogy különféle izgalmas feladványok megoldásával kiderítsék, hol is tartózkodnak. A győztes húszmillió fori
A kedvenc ruhadarabjaink gyakran nemcsak a stílusunkat fejezik ki, hanem emlékek is kötődnek hozzájuk. Egy jól szabott kabát, egy különleges ruha vagy akár egy régi sál sokkal többet jelenthet egyszerű textíliánál: a személyes történetünk részei. Nem véletlen, hogy egyre többen keresik a módját annak, hogyan őrizhetik meg ezeket a darabokat minél t
A rapper felesége elsírta magát, amikor kiderült, hogy ők estek ki a versenyből, aztán jött Tilla és Liptai Claudia bejelentése. A műsor tovább tart a vártnál, még egy elődöntőt rendeznek a finálé előtt.
A rapper felesége elsírta magát, amikor kiderült, hogy ők estek ki a versenyből, aztán jött Tilla és Liptai Claudia bejelentése. A műsor tovább tart a vártnál, még egy elődöntőt rendeznek a finálé előtt.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Nádasdy Ádám, a magyar nyelv és irodalom egyik legmeghatározóbb alakja 79 éves korában elhunyt. A nyelvész, költő és műfordító, az ELTE professor emeritusa, a Széchenyi és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, valamint a Magvető Kiadó szerzője
Tavasszal sokan vágyunk arra, hogy több időt töltsünk a szabadban, a friss levegőn, a természet közelségében. Ez nem csupán feltölthet minket energiával és jókedvvel, hanem a mentális egészségünkre és memóriánkra is jelentős hatással lehet.
79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító és esszéista - tette közzé Facebook-oldalán Török András Budapest-történész. Munkássága során meghatározó szerepet játszott a nyelvtudományok oktatási módszereinek átalakításában és a magyar irodalmi nyelv megreformálásában, a magyar színház és irodalom modern értelmezésének alakításáb
Antonio Banderas a kilencvenes évek derekán futott be Hollywoodban: a spanyol származású világsztár hosszú ideig hálásabbnál hálásabb szerepeket kapott az óceán túlpartján, a túlzottan feszes munkatempó azonban megrázó fordulatot hozott.
Hilary Duff a napokban lerántotta a leplet arról, melyik ruhadarabot utálta a legjobban Csáó, Lizzie! című film forgatásán – a legmeglepőbb pedig, hogy épp arról a szettről van szó, ami mára kultikus lett a rajongók körében.
A séf saját podcastjában vallott arról, hogy bizonytalansága miatt majdnem elszalasztotta a nagy lehetőséget. A baráti segítség és néhány pohár pezsgő nélkül talán sosem mert volna közeledni Mikes Annához.
Keveset beszélünk róla, pedig sokakat érintő probléma a hipochondria, más néven egészség-, betegségszorongásként emlegetett állapot. Az egyik leginkább félreértett pszichés nehézség, amivel sokan úgy küzdenek meg, hogy nem is tudnak róla. Aki nem tapasztalta, az könnyen rávághatja, hogy "csak aggódsz", "nem lesz semmi baj", "biztos túlgondolod", "h
Stohl András párja, Kiss Kriszta elárulta, hogyan képzeli el a jövőjét a közösségi média világában. Bár az üzletasszonyt rengetegen követik és folyamatosan kapja a különböző felkéréseket, most pontot tett a találgatások végére: egyértelműen kijelentette, melyik az az út, amin semmiképpen sem szeretne elindulni.
A Liliomfi sztárja, az egyik legszebb magyar színésznő Amerikában banktisztviselőként és egy orvosi rendelő vezetőjeként dolgozott. Élete végéig a New York-i magyar közösség aktív tagja maradt, de soha nem filmezett többé.
A Fideszt nyíltan támogató rapper váratlan kijelentést tett a TV2 élő adásában, miután feleségével kiestek a műsorból. A Nagy Duett döntőjét éppen a választás estéjén rendezik meg.
Országszerte az Aldi, a Lidl, a Spar, a Tesco, az Auchan, a Penny és a CBA pénteken, vasárnap és hétfőn zárva lesznek. Benzinkutaknál egyes Spar egységek nyithatnak, a csúcs csütörtökön és szombaton várható.
Március 30-án rendhagyó eseményen mutatta be legújabb játékát a Szerencsejáték Zrt. A Lutri névre keresztelt újdonság a hazai és a nemzetközi szerencsejáték-piacon eddig nem látott koncepciót képvisel, ugyanis fordított logikára épül: akkor nyerhetjük meg a 400 milliós fődíjat, ha nem húzzák ki a számainkat.