Úgy tűnik, nem maradt sokáig egyedül Zsigmond Angi a Mészáros Bendével történt szakítása után. Az influenszer egy sejtelmes Instagram-sztorival indította be a találgatásokat, a rajongók pedig villámgyorsan nyomozásba kezdtek. A követők szerint már azt is tudni lehet, ki lehet a titokzatos férfi, akivel egy Budapest Parkban készült videóban együtt t
Három éve indult el Suhajda Szilárd a Mount Everest meghódítására, ahonnan már sosem tért haza. Felesége, Legindi Tímea most őszintén mesélt a mindennapokról, a gyászról és 8 éves kisfiukról, Somáról, akivel jövőre közösen utaznak el Nepálba.
Jubileumi koncerttel ünnepelte 50. születésnapját Bereczki Zoltán szombaton este a Papp László Budapest Sportarénában. Az ország egyik legismertebb musicalsztárja több mint három évtizedes pályafutását idézte fel ezen a különleges estén. A produkcióban új dalok, ikonikus slágerek és látványos színpadi elemek is helyet kapnak.
Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendező is helyet kapott az Éttermek csatája Fináléjának zsűrijében. A döntős fogásoknál szakmájából adódóan a történetmesélést figyelte, közben pedig arról is mesélt, milyen gyerekkori ételt alkotna újra testvéreivel a nagymamája receptje alapján.
Öt éve az X-Faktor tizedik évadából ismerte meg az ország, most pedig váratlanul a történelembe csöppent. Mehringer Marcit a tehetségkutatóban különleges hangszíne és személyisége a negyedik helyig repítette, majd következetesen építette fel zenei karrierjét. A közelmúltban pedig azok is megismerték, és felfigyeltek rá, akik nem követik a popzene g
Katona Renáta sokat változott egykori férje elvesztése óta. A gyász után ugyanis tudatosan dolgozott azon, hogy levetkőzze a korábban magára aggatott bélyegeket, és megmutathassa valódi arcát. Ma már nem a szereplés vonzza, szeretne inkább értéket képviselni és átadni az embereknek. Minderről az rtl.hu-nak vallott.
Szombat este különleges és egyben megrendítő adással jelentkezett a Friderikusz TalkShow. A műsor egyik vendége a napokban elhunyt Scherer Péter volt, akivel még korábban rögzítették a beszélgetést. A felvételen a sötét jövőt még senki nem látta.
Scherer Péterrel búcsúzik a Friderikusz TalkShow: a ma esti Friderikusz TalkShowban a kedden elhunyt Scherer Péter is látható lesz. A beszélgetést még korábban rögzítették.
Meglepő őszinteséggel beszélt életének mélypontjairól és sikereiről Szulák Andrea A Friderikusz TalkShowban. Az énekesnő-színésznő nemcsak karrierje kezdeteit idézte fel egy váratlan archív felvétel kapcsán, arról is beszélt, miért érzi úgy, hogy az anyaságot is a szerencsének köszönheti.
Őszintén mesélt az életéről Vad Kati, vagyis Michelle Wild a Friderikusz TalkShowban. A korábbi felnőttfilmsztár nemcsak a visszavonulásáról beszélt, hanem arról is, milyen kapcsolata volt Cicciolinával és Monique Covettel a szakmán belül. A beszélgetésből az is kiderül, hogy mit szóltak a szülei, amikor megtudták, hogy felnőtt filmezéssel foglalk
A május 19-én elhunyt Scherer Péterre emlékezik a Friderikusz TalkShow: a műsorban a színész egy korábban rögzített, őszinte beszélgetésben mesélt életéről, családjáról és későn jött szenvedélyéről, a motorozásról. Friderikusz Sándornak arról is vallott, hogyan lett építőmérnökből az ország egyik legkedveltebb színésze, miért döntött úgy 62 évesen,
A mindennapi életben egyre nagyobb figyelmet kap a spórolás, különösen a háztartási eszközök vásárlásakor. Az olcsóbb termékek csábítóak lehetnek, de gyakran igaz a mondás: azt kapod, amit fizetsz. Matthew Morrison, a JustAnswer háztartási gépek javításának szakértője szerint bizonyos konyhai készülékek esetében érdemesebb a minőségre áldozni, mert
Ha épp fürdőszoba-felújításon gondolkodik, akkor van egy jó hírünk: a klasszikus négyzet alakú csempék ideje lejárt! A 2026-os belsőépítészeti trendek szerint a mozaik veszi át a főszerepet, és nemcsak a fürdőszobákban, hanem a konyhákban és az előszobákban is hódít. A tervezők egyre inkább a személyre szabott, otthonos és egyedi megoldások felé fo
A május 28-án az RTL+-on debütáló Birodalom a kilencvenes évek hazai felnőttiparának világába viszi vissza a nézőket. A sorozatban Michelle Wild karakterét Gombó Viola Lotti alakítja, de az igazi Vad Kati is feltűnik benne: egy amerikai felnőttfilmes dívát játszik. A Friderikusz TalkShowban már részletet is mutattak a jelenetéből.
Sokan ma is úgy gondolják, hogy a zöldségek kizárólag nyersen őrzik meg a legtöbb tápanyagot, ezért a főzés ilyen tekintetben elvesz az értékükből. A valóság azonban ennél árnyaltabb: bizonyos zöldségek esetében a hőkezelés éppen hogy segíti a tápanyagok hasznosulását.
Az üzlet és a kávézás után ma már az egészség lett a legnagyobb szenvedélye a nemrég születésnapját ünneplő Frei Tamásnak. A Friderikusz TalkShowban arról is beszélt, hogy náluk még az ásványvíz is üvegben kerül az asztalra, és azt is elárulta, miért hisz ennyire a tudatos életmódban. A beszélgetés egyik legizgalmasabb pillanata azonban az volt, am
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Rendkívül megrázó és őszinte interjút adott Lovas Rozi a Húzós című podcastben Rónai Egonnak. A színésznő elárulta, hogy a napi 12 órás, kora hajnalban kezdődő forgatások és az éjszakába nyúló színházi előadások miatt a szervezete teljesen felmondta a szolgálatot, és egy alkalommal, alig fél órával a kezdés előtt, mentőnek kellett őt kórházba száll
Presser Gábor a Húzós című műsorban fedte fel, hogy ki kereste meg a május 9-i fellépés ötletével. A zenész hangsúlyozta, a rendezvényt nem politikai eseménynek, hanem közös, ünnepi éneklésnek fogta fel.
A tojás régóta az egyik legmegosztóbb élelmiszer az egészségtudatos táplálkozás terén. Míg sokan tökéletes fehérjeforrásként tekintenek rá, mások még mindig tartanak tőle a koleszterintartalma miatt. Nem csoda, hogy újra és újra felmerül a kérdés: vajon mennyi tojás számít túl soknak egy héten?
A síkbeli egységtávolság-problémát — a kombinatorikus geometria legismertebb nyitott kérdését — 80 év után az AI oldotta meg. ráadásul nem egy matematikára hangolt speciális rendszer. Egy általános célú gondolkodó modell, amelyet nem matematikára treníroz
Lovas Rozi egy előadás előtt fél órával lett rosszul a túlhajszoltság miatt, ami után mentővel szállították kórházba. A színésznő elárulta, a rendkívüli terhelés hátterében az állt, hogy napi 12 órás forgatások után ment színházba játszani.
Jelentősen csökkenni fog a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők és a polgármesterek fizetése - közölte Magyar Péter miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
A világ számos pontján élnek emberek olyan helyeken, ahol a napfény ritka kincs, és a sötétség uralja a mindennapokat. Ezek a közösségek azonban bebizonyítják, hogy az emberi alkalmazkodóképesség határtalan, és még a legzordabb körülmények között is képesek boldogulni. Az alábbiakban öt olyan települést mutatunk be, ahol a nappali fény luxusnak szá
Különös történetet osztott meg Szulák Andrea a Friderikusz TalkShowban. Az énekesnő felidézte, hogyan utasított vissza egy autogramkérést, majd évekkel később kiderült: az ismeretlen nő gyermeke osztályfőnöke lett. A beszélgetésben édesanyjáról is meghatóan mesélt.
Egyetlen kormánytag sem kérte, hogy járjon közben Novák Katalin korábbi köztársasági elnöknél K. Endre ügyében, és sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását - mondta Balog Zoltán református püspök az MTI-nek szombat este telefonon nyilatkozva.
A kedden elhunyt színész a szombaton adásba került Friderikusz TalkShow-ban idézte fel, hogy régen egy sérülés sem állíthatta meg, és a színészek mindent megtettek egy-egy előadásért.
Jön a nyár, legtöbbünk alig várja, hogy eltölthessen pár napot távol a munkától, egy új kultúrába elmerülve, felfedezve a helyi gasztronómiát. Gluténérzékenységgel élőknek azonban sokkal alaposabban kell felkészülniük, hogy a vakáció alatt is élvezhessék a helyi fogásokat. Spoiler: a helyzet lehetne jobb, ugyanakkor szerencsére egyre több hely van
Ma ünnepli 81. születésnapját Priscilla Presley. Elvis Presley egykori felesége most újra őszintén beszélt házasságuk fájdalmas időszakáról, a titkos levelekről és arról, hogyan próbálta megtalálni önmagát a világ egyik legismertebb férfija mellett.
Százezrek érkeztek Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra a pünkösdi hétvégén. Az eseményen mások mellett Sulyok Tamás és Áder János is részt vett, de közösségi oldalának posztja szerint Tóth Gabi is ellátogatott a rendezvényre. A Kárpát-medence legnagyobb római katolikus egyházi eseményének számító búcsún a becslések szerint több mint 330 ezer ember gyűl
Ráskó Eszter a Hoppá showban mesélt a gyermekvállalás és gyereknevelés körüli vívódásairól, amikor szóba került az esküvő kérdése. A humorista a műsorban elárulta, hogy habár kislánya fogantatásakor 8 éve alkottak egy párt a szerelmével, addig nem kötötték össze hivatalosan is az életüket. Eszter a műsorban azt is megindokolta, hogy miért, illetve
A Pentagon pénteken 64 új titkosított fájlt tett közzé UFO-megfigyelésekről. A csomag legmegdöbbentőbb darabja egy aktív hírszerző tiszt személyes leírása, akit az élmény szó szerint sokkolt
Hazánk legnagyobb falunapjára készül A mi kis falunk stábja. Az RTL sikersorozata, amely idén a 10. születésnapját ünnepli, egy egész estés koncerttel zárja az évet. A sorozat megalkotója és rendezője, Kapitány Iván részleteket is elárult a nagy buliról és arról, megtalálták-e már az új falut, amely Pajkaszeget alakítja majd a jövőben.
Újabb súlyos kérdések merültek fel a Nemzeti Kulturális Alap körül kialakult támogatási botrányban: az RTL riportja szerint Mága Zoltán félmilliárd forintos állami támogatást igényelt egy olyan koncertturnéra, amelyről több, a pályázatban feltüntetett fellépő sem tudott.
A Pursue program második csomagjában publikált több tucat korábban titkosított UAP-fájlt. Az anyagok között a 2023-as Lake Huron-i incidensről készült videó is szerepel.
Az énekesnő a közösségi oldalán tett közzé fotókat, amelyeken lóháton látható a vallási eseményen. A csíkszeredai polgármester szerint több mint 330 ezer ember vett részt a búcsún, köztük Sulyok Tamás és Áder János is.