Noha ma már Ráthonyi-Palácsik Tímeaként és családanyaként éli életét a tengerentúlon, az "aranyásó" titulus hosszú évekig kísérte Vajna Timit. A modell most őszintén vallott arról, miért döntött a 40 évvel idősebb filmproducer mellett, és miért kereste az Andy Vajna által nyújtott biztonságot.
A Miskolci Nemzeti Színház áprilisban mutatta be Csiky Gergely Buborékok című keserű komédiáját, amelyet a Mohácsi testvérek ültettek át mai, közérthető nyelvre. Az előadás középpontjában a Solmay család áll, akik mindenáron gazdagabbnak és sikeresebbnek szeretnének látszani, mint amilyenek valójában. A darabban a két Solmay fiút Börcsök Olivér és
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese már korábban is feltűnt az RTL képernyőjén. Az énekesnő a bolgár X-Faktorban indította karrierjét, néhány éve pedig Magyarországon is színpadra lépett. Mutatjuk, honnan lehet ismerős az idei győztes!
Palvin Barbara és Dylan Sprouse ma már Hollywood egyik legkedveltebb sztárpárja, de kapcsolatuk korántsem indult olyan egyszerűen, mint azt sokan hinnék. Az első üzenettől a közös életig hosszú út vezetett, tele bizonytalansággal, váratlan fordulatokkal és romantikus pillanatokkal. Felelevenítettük utat a szerelmük kezdetétől a gyermekáldásig.
Még a nap folyamán megnevezik a kormány közigazgatási államtitkárait, illetve a jövőben átalakítják a vármegyerendszert is – közölte a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
Az idei Elle Awards számos meglepetést tartogatott. Erős Antónia rangos díjat nyert, Ember Márk a jelölőbizottság tagjaként vett részt az eseményen, míg Szinetár Dóra egy különleges tervezői darabban érkezett. Mutatjuk, mik történtek a díjátadón!
Molnár Anikó elárulta, milyen hírességek udvaroltak neki az elmúlt években, és hogyan utasította vissza a legnagyobb világsztárokat. A ValóVilág egykori sztárja Sylvester Stallonéval egy budapesti szórakozóhelyen, míg Eddie Murphyvel Los Angelesben ismerkedett meg, de Michael Jackson testvérével is randizott.
Vannak hétvégék a motorsportban, amelyekre a kiélezett csaták miatt emlékezünk. És vannak olyanok, amelyekre azért, mert a száguldás csaknem tragédiába torkollott. A hétvégi Katalán Nagydíj ez utóbbi volt.
Maja és Szilvi a "Ruha teszi" témakörben csaptak össze egymással. A The Floor párbaján az volt a feladatuk, hogy csak az öltözékük alapján kitalálják, melyik hírességek lehetnek a kivetített képeken.
A WHO kiadta a legmagasabb szintű riasztást: nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet (PHEIC) hirdettek a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában rohamtempóban terjedő ebola-járvány miatt. Utoljára 2022-ben nyúltak ehhez a fegyverhez ebola kapcsán
Összesen 91 millió forintot fizetett ki Kopasz Bálint egy építési cégnek, ám az olimpiai bajnok könnyűszerkezetes álomházából végül semmi sem lett. A félig felépült ingatlanról kiderült, hogy életveszélyes, így el kellett bontani, a sportoló pénze pedig elúszott. A kajakos mentális egyensúlya felborult a csalás miatt, és a 2024-es párizsi olimpia é
Péter és Béla egy igazán izgalmas játékban vehettek részt a The Floorban. A képernyőn fordítva leírva jelentek meg a szavak, a játékosoknak pedig minél gyorsabban ki kellett találniuk ezeket. A visszafelé felolvasott szavak egyre hosszabbak és nehezebbek lettek. Vajon hogy birkóztak meg vele a párbajozók?
Az Éttermek csatájában kivételesen nemcsak a konyhában csaptak össze a Paletta és az Espelette versenyzői, hanem a paintball pályán is. A két csapathoz Sárközi Ákos és Rácz Jenő is csatlakozott, így a séfekkel kiegészülve megindulhatott a leszámolás. Jenő azonban elszámolta magát feltűnő, fehér pólójában. Minden kék őt akarta levadászni.
Elérkezett egy újabb eredményhirdetés az Éttermek csatájában. Miután Sárközi Ákos és Rácz Jenő megnézték, hogyan szavaztak a vendégek, Jenő meglepő döntést hozott. Az Espelette séfje mindenkit sokkolt kijelentésével, még Ákost is, akit külön felszólított, hogy fogadja el ezt a fordulatot.
Bari Laci is közreműködik Gáspár Laci készülő lemezén: a You're My Friend című számban ő énekel az X-Faktor mentora helyett, aki ezúttal basszusgitáron játszik. Milyen volt a közös munka? Mivel keltettek nagy feltűnést a belvárosi klipforgatáson? A Blikknek mesélt Az ének iskolája egykori felfedezettje.
Molnár Andi táncművész és hű társa, Borisz, a terápiás vizsla izgalmas kalandba vágott: az eplényi Síaréna Vibe Parkban ők is tesztelték az ország új kutyás élményparkját. Bár a négylábú segítőnek akadtak fenntartásai a magassággal kapcsolatban, végül élvezte a libegőzést.
Varga Viktor mindig is közel állt a természethez, most pedig épp egy nagyobb madarat fogadott be a fészeknek is beillő rasztahajába. Az énekes sorra osztja meg a fotókat és videókat az együttélésükről.
Megérkezik a magyar számlaszám, a magyar nyelvű ügyfélszolgálat és az AFR-csatlakozás. Az online bank ezzel beágyazódik a magyar pénzügyi rendszerbe, és a magyar bankoknak ez fáj a legjobban.
Nemzetközi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a WHO a Kelet-Afrikában kitört ebola-járvány miatt, miközben Romániában egy hantavírussal fertőzött beteget azonosítottak. Bár a szakértők szerint kicsi az esély a kongói ebola-vírus hazai megjelenésére, a magyar Nemzeti Biztonsági Laboratórium már felkészült a diagnosztikára és a védekezésre.
Szeretni és szeretve lenni – ez tesz mindannyiunkat boldoggá. Többek között ezért is érdemes nagy hangsúlyt fektetni a saját (és a párunk) szeretetnyelvének megismerésére. Szakértővel jártunk utána, mik is azok a szeretetnyelvek, miért érdemes őket alkalmazni a mindennapokban és válaszoltunk arra a kérdésre is, hogy vajon szakítás lehet-e a vége, h
T. Danny és Kecskés Enikő viharos párkapcsolata 2024-ben véget ért, miután a se veled, se nélküled viszonyuk és a többszöri békülési kísérletek után újaik különváltak. A modell korábban elmondta, hogy alapvető kérdésekben nem értettek egyet, és nem tudták áthidalni a köztük lévő különbségeket. A szakítás rendkívüli módon megviselte az énekest, ám m
Amióta kitavaszodott, sokkal több időt töltünk a kertünkben, a napsütésben, ám nagyon kellemetlen lehet, ha folyamatosan a kíváncsi szomszédunk tekintetét érezzük magunkon. Nem szeretnéd, hogy a kerítés felett vagy épp a háza ablakából nézze, mit csinálsz épp odakint? Takard el a kilátást gyorsan növő cserjékkel!
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A másik ember testbeszédéből általában következtethetünk az illető hangulatára, például a jó- vagy rosszkedvére, valamint a személyiségére, hogy mennyire zárkózott, ugyanakkor a szakemberek szerint nem szabad ezekből a jelekből túl gyors következtetéseket levonni, mert lehet, hogy tévedünk.
Kóbor Léna Lotfi Begi segítségével készített modern, pop-feldolgozást az Omega legendás, Gyöngyhajú lány című slágeréből. A dalhoz készülő videóklipben a fiatal énekesnő édesapja, Kóbor János korábban kiadatlan, a Covid-karantén idején rögzített budapesti felvételeit alkotja újra.
Solti Ádám és a felesége, Solti Berni őszintén beszéltek a kapcsolatuk legnagyobb próbatételéről, amelyet Ádám félrelépése és annak következményei jelentettek. A megcsalásból született gyermek, valamint az a tény, hogy a házaspár hosszú ideje küzdött azért, hogy közös gyerekük lehessen, különösen fájdalmassá tette a helyzetet. Ádám és Berni azonban
Cristiano Ronaldo gyönyörű párja, Georgina Rodríguez mindig hatalmas szenzációt kelt kifogástalan megjelenésével, ezúttal azonban nem egy általa viselt gyönyörű kreációval, hanem drasztikus átalakulásával vonzotta magára a tekinteteket.
A kertekben gyakran gyomként kezelt csalán valójában egy rendkívül értékes, tápanyagokban gazdag szuper élelmiszer, amelyből egyszerűen készíthetünk különleges fogásokat. Bár a növény gyűjtése kesztyűt és odafigyelést igényel, a konyhai feldolgozás során a csípős szőrök teljesen ártalmatlanná válnak. A burgonyával és fűszerekkel selymesre főzött kr
Hegyi Barbara és Zorán kapcsolata közel negyed évszázada tart, és bár ritkán beszélnek a magánéletükről, minden megnyilvánulásukból mély szeretet és harmónia sugárzik. A 24 év korkülönbség sosem jelentett akadályt számukra, szerelmük lassan és természetesen bontakozott ki. A történetük nemcsak a két ember közötti különleges kapcsolatról szól, hanem