Megjelent a Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata közös cége, az Acai Superfood Kft. első pénzügyi beszámolója. A Hegyvidék Bevásárlóközpontban kávézót üzemeltető vállalkozás közel 10 millió forintos veszteséggel zárta az első kilenc hónapját.
A középkor, amely nagyjából ezer évet ölelt fel, a történelem egyik legösszetettebb és legellentmondásosabb időszaka. Bár számos jelentős esemény és fejlődés jellemezte, mint például a gótikus építészet megjelenése, a fekete pestis pusztítása vagy a százéves háború, a kora középkort mégis gyakran "sötét középkornak" nevezik.
Vasárnap sem állt meg a nyomozás a Most Wanted - A hajsza során. Sebestyén Balázs, Pápai Joci és Frohner Fecó eddig sorra kapta el a celeb bűnözőket, ám most megtorpantak, A műsorvezető kétségbeesésében videóban fordult segítségéért a lakossághoz.
A Szerencsekerék egykori műsorvezetője, Klausmann Viktor annak idején tudatosan hagyta maga mögött a televíziózást – a domonyvölgyi strandján mesélt arról, hogyan telnek a mindennapjai. A hely a családjuk számára is nagyon fontos, hiszen gyakran tölti itt az időt gyermekeivel, akik hiába születtek három különböző édesanyától, mégis szoros közöttük
A Házasság első látásra című műsorból ismert Szolnoki Szabolcs egy TikTok-videóban közölte, hogy másfél év után véget ért a kapcsolata Karolinával. A férfi szerint nem a nagy korkülönbség, hanem az egészséges életmódhoz való eltérő hozzáállásuk vezetett a szakításhoz.
Dua Lipa imádja az extrém öltözéket, most pedig az újra hódító látható melltartó-trenddel vonta magára a figyelmet. Egy finom ital társaságában kapcsolt ki az énekesnő, akinek nemcsak karrierje, de magánélete is szárnyal, hiszen idén ment hozzá szerelméhez, a színész Callum Turnerhez. Nagyon úgy tűnik, Dua Lipa nem tud hibázni - a rajongók legalább
A Nemzet Művésze egy friss interjúban beszélt arról, milyen érzésekkel nézi ma a klasszikus filmet. A színésznő elárulta, a főszereplők közül már csak ő él, és a nosztalgia helyett inkább a pálya lezárását látja a vetítésekben.
El kell tudni adni a Sziget Fesztivállal együtt Budapestet is, de olyan kevés helyen van a világon, hogy egy ekkora rendezvény a városon belül van, ebből maga Budapest is profitál - ezt mondta a Sziget alapítója, Gerendai Károly a Pénzcentrum videoblogjának, a CashTagnek. Az üzemeltetést nemrégiben újra visszavevő üzletember azt is mondta: ár-érték
Anna brit királyi hercegnő szombaton ünnepelte 76. születésnapját, ám az idei évben a királyi család hivatalosan is legdolgosabb tagja csendesebb ünneplést választott. Egy királyi szakértő szerint ennek oka egy szigorú szabály, amelyet a hercegnő évek óta követ - sokak számára meglepő lehet. Te mit gondolsz róla?
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgozod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
A koronát a szatmárnémeti Antal Emőke nyerte el, az első udvarhölgy Vasvári Boglárka, míg a második udvarhölgy Vittmann Larina lett. A finálét a Balatonfüredi Kongresszusi Központban rendezték, celebek részvételével.
A fesztiválok szinte észrevétlenül nőtték ki magukat a popkultúra és a stílus legfontosabb színterévé. Ami korábban szinte csak a zenéről szólt, az mára önálló jelenséggé vált. Mikrokultúrákat, trendeket és stílusokat teremt, és alapjaiban határozza meg, hogyan nyúlunk a nyári ruhatárunkhoz. A Sziget Fesztivál mindig is a legizgalmasabb stílusok gy
A Nicoya félsziget Costa Ricában az "élet bölcsője". Kék Zónának is nevezik, a világon itt él a legtöbb 90 évesnél idősebb ember: a tiszta levegő, a tenger közelsége, a zöldségben és halban gazdag táplálkozás miatt alakult így. Az idilli kép azért is ugrott be emlékezetembe, mert manapság a felkapott üdülőhelyekről inkább apokaliptikus hírek érkezn
A légiutas-kísérői munka kívülről sokszor álommelónak tűnik. A repülőterek igazlmas világa, a legszebb külföldi városok ingyenes felfedezése, a kedvezményes repülőjegyek, az elegáns egyenruha mind sok embert vonzanak. Arról azonban jóval kevesebbet beszélünk, mi történik akkor, amikor a látványos részek mögött elkezdődik a mindennapi munka.
18 év után, a TV2 megújulásával egy időben tér vissza az Aktív képernyőjére Czippán Anett, aki az interjúban nyíltan mesél a kezdeti izgalmakról, az egyedülálló anyaság és a tévézés egyensúlyáról, a magánéleti határok meghúzásáról, valamint a közösségi médiához való felemás viszonyáról is.
A stílusos kerti bútorok megadják a terasz alaphangulatát, de a valódi eleganciát és karaktert a jól megválasztott kiegészítők hozzák el. Szakértők szerint a kerti dekoráció olyan, mint egy jó táska vagy egy ékszer: a legegyszerűbb szettet is képes azonnal emlékezetessé tenni. Lakberendezők segítségével összegyűjtöttük azt a 7 kiegészítőt, amellyel
Amikor repülőjegyet választunk, általában az ár, az indulási idő és az ülőhely kényelme alapján döntünk. Sokan örülnek, ha sikerül olcsó jegyet találni, és ilyenkor akár az is másodlagossá válik, hogy pontosan hol kapunk helyet a gépen. Pedig a légiutas-kísérők szerint nem minden ülés ugyanolyan, és a repülőgép hátsó része több szempontból is egész
Az előtted álló héten is izgalmas kalandok, váratlan fordulatok, sikerek vagy épp tanulságok várnak, azt azonban, hogy pontosan mire számíthatsz, csak akkor tudhatod meg, ha elolvasod a heti horoszkópot!