2026. augusztus 16. vasárnap

aug. 16
0:09
Gerendai Károly elismerte: veszteséges lesz az idei Sziget, három okot is megnevezett (Blikk)
Veszteségesen zárhatja az idei Sziget Fesztivált a szervezőcsapat: a tervezett 400 ezres látogatószám helyett várhatóan 350–360 ezren vettek részt az öt+kétnapos rendezvényen. Gerendai Károly szerint a későn indult szervezés, az erős forint és a nyári hőség is hozzájárult a gyengébb eredményekhez.
aug. 16
0:09
Élőben – tovább bővült egy fontos térkép (Infostart)
Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
aug. 16
0:09
Bezár az Országgyűlés, mégsem dolgozzák végig az egész nyarat a képviselők (Demokrata)
Eredetileg az egész nyarat végigdolgozták volna a parlamenti képviselők, ez azonban többször módosult.
aug. 16
0:13
Ma este kiderül, ki lesz az új Miss Balaton (Blikk)
2026. augusztus 15-én ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata. A koronát a 2024-es királynő, Bábel Virág adja majd át az utódjának. A 12 döntős lány egy közös táborban készült fel a megmérettetésre, szombat este pedig kiderül, melyikük nyeri el legjobban a zsűri tetszését.
aug. 16
0:13
Szakértő: brutális gyorsasággal avulnak el bizonyos készségeink az AI terjedésével (Infostart)
Arról, hogy pontosan mely szakmák kerülhetnek veszélybe és melyek azok, amelyeknek még segíthet is a mesterséges intelligencia, Erdélyi Dórát, az Oeconomus Gazdaságkutató alapítvány senior elemzőjét kérdezte az InfoRádió.
aug. 16
0:13
Ütemezetten halad a fenékküszöb építése (Demokrata)
Megkezdődött a bárkák irányított süllyesztése, és a szivattyútelepnél már egy centit emelkedett a vízállás.
aug. 16
0:15
Kiderült, kikhez tartozott a Dunából előkerült második világháborús német motor (rtl.hu)
A Hadtörténeti Múzeum szakemberei kiderítették, hogy melyik német alakulathoz tartozott a jármű, ami azért maradt meg ilyen jó állapotban, mert az iszap megóvta a komolyabb rozsdásodástól. A motor tárolódobozaiból egy jegygyűrű is előkerült. Két egykori német katona maradványa is a közelben volt. Ezeket most a budaörsi német-magyar katonai temetőbe
aug. 16
0:15
2026.08.16. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Isten nem haragra rendelt minket!
aug. 16
0:17
Pásztor Bálint összefogásra szólított fel a vajdasági magyarságért (Demokrata)
Minél inkább megvalósul az összefogás, annál nagyobb súllyal tárgyalhatunk majd Belgrádban – mondta a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
aug. 16
0:19
Ahogy elkezdték a bárkákat elsüllyeszteni Paksnál, nőtt a vízszint (rtl.hu)
Igaz, csak egy centivel. Erről Magyar Péter beszélt a helyszínen. Közben a dunai fenékküszöb építése is folytatódik: szombaton ötezer tonna kő érkezett Paksra. A tervek szerint annyira megemelik a Duna vízszintjét, hogy az atomerőmű ismét teljes kapacitással működhet majd. Ehhez legalább 25 centiméteres vízszintemelkedésre lenne szükség.
aug. 16
0:23
Magyar Péter kérdésekkel készült Orbán Viktornak – hiába (rtl.hu)
Egyik ellenzéki pártelnök sem fogadta el Magyar Péter paksi meghívását. A miniszterelnök azt mondta, az atomerőmű körüli munkálatokról szerette volna tájékoztatni őket, Orbán Viktornak pedig külön kérdésekkel is készült. A Fidesz erre úgy reagált, helyes döntés volt a távolmaradás "Magyar Péter paksi önfényező Facebook-bohóckodásától". A Mi Hazánk
aug. 16
0:27
Iskolaérettség: újra a szülők és az óvodapedagógusok döntenek róla (rtl.hu)
Döntött a kormány: a jövő szeptemberben kezdődő tanévtől már nem az Oktatási Hivatal, hanem a korábbi gyakorlathoz visszatérve az óvodapedagógusok és a szülők dönthetnek a gyerek iskolaérettségéről. A vitás helyzetekbe a pedagógiai szakszolgálatot is bevonnák. Ezt Kereki Judit, az oktatási minisztérium államtitkára válaszolta az RTL Híradónak. A Pe
aug. 16
4:15
Elszenesedett a táj Veszprémtől alig pár kilométerre, szívfájdító felvételeket készítettek (ATV)
Feketévé vált a táj a Veszprém megyei Öskü és Hajmáskér térségében.
aug. 16
4:45
Testvére gyilkosát akarta meglátogatni a börtönben Mária - Másodjára égett le a mélykúti horrorház (Blikk)
Átok ül azon a mélykúti horrorházon, ami a közelmúltban másodjára is teljesen kiégett! Az első sokk még hét éve érte a település lakóit, amikor egy 27 éves férfi valósággal – több gyerek szeme láttára – kivégezte az élettársát, majd az ingatlant lángra lobbantotta. Kiderült, a napokban ugyanebben az Attila utcai épületben keletkezett tűz, ami csak
aug. 16
4:45
3000 magyarországi játszóteret ellenőriztek, rengeteg a hiányosság (ATV)
A cél nem a büntetés, hanem a játszóterek biztonságának garantálása. Először figyelmeztetnek, esélyt adnak a hiányosságok pótlására.
aug. 16
5:15
Térképet mutattak Magyarországról, a helyzet súlyos – hatalmas piros folt látszik Európa közepén (ATV)
Aggasztó a helyzet egész Európában, Magyarország különösen szomorú képet fest.
aug. 16
5:45
Szüneteltetnék a MOHU-s palackvisszaváltást, a kormányhoz fordultak a kéréssel (ATV)
Sokak megélhetésévé vált a palackgyűjtés, ez azonban Budapesten jelentős problémákat is okoz.
aug. 16
5:51
A lecsukott András bűntársai dobták kútba az ingatlanmaffia kivégzett strómanját - Így működött a bűnszervezet (Blikk)
Újabb megdöbbentő részleteket tudott meg a Blikk arról az ingatlanmaffiáról, aminek a két oszlopos tagját, a vezetőjét és a segédjét egy hosszan tartó titkos nyomozás során a TEK közreműködésével augusztus 4-én elfogták és börtönbe zárták. Kiderítettük, a 48 éves főkolompos K. József és a 45 esztendős B. András Zoltán számlájára az eddig tudottakná
aug. 16
6:09
Itt egy látványos változás a leggazdagabb magyarok körében – A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
2009 óta megugrott a gazdagság értékhatára.
aug. 16
6:21
Heroikus küzdelem Paksnál: már emelkedőben a Duna vízszintje (ATV)
Három évtizede nem látott nehézségű és összetettségű munka folyik Dunaszentbenedek és Paks között.
aug. 16
6:33
Ne érje váratlanul: nem lehet majd kártyával fizetni és készpénzt felvenni átmenetileg (Infostart)
Fejlesztési munkálatok miatt két alkalommal is korlátozza egyes szolgáltatásait az OTP Bank augusztus végén. Augusztus 25-én hajnalban a kártyás fizetés és a készpénzfelvétel, néhány nappal később pedig a digitális Persely szolgáltatás lesz átmenetileg elérhetetlen.
aug. 16
6:51
Száznegyvennel is száguldhatott a Siófokon biciklist gázoló fiatal sofőr (Infostart)
A sofőrnek mindössze két hónapja volt jogosítványa. Őt és az utasait megvédte az autó, az elütött kerékpárosnak azonban esélye sem volt.
aug. 16
7:09
Ez a gyönyörű nő lett az új Miss Balaton – Látványos gálán koronázták meg (Blikk)
Antal Emőke nyerte a Miss Balaton idei versenyét, ő vehette át a 2024-es győztestől, Bábel Virágtól a koronát. A 12 döntős lány három körben is bemutatkozott augusztus 15-én a Balatonfüred Kongresszusi Központ színpadán, közülük választott új szépségkirálynőt a zsűri.
aug. 16
7:09
142. születésnapját ünnepli a Keleti pályaudvar! Eredetileg más neve volt (rtl.hu)
1884. augusztus 16-án indult meg a forgalom a mai Keleti pályaudvaron, amely akkor még Központi Személyszállító Indóház néven működött. Az első vonat reggel 6 óra 10 perckor érkezett Zimonyból, majd Miskolc felé indult tovább. A pályaudvar azóta Budapest egyik legismertebb épülete és a főváros vasúti közlekedésének meghatározó csomópontja lett.
aug. 16
7:09
Rendeznék a budapesti rakodási káoszt: behajtási díj a furgonokra, kamerák, foglalható áruszállító helyek (Telex)
A Telexhez eljutott a készülő fővárosi citylogisztikai koncepció, ami a járdákon vagy a közlekedési sávokon parkoló áruszállító teherautók problémáját is igyekezne megoldani. Vége lehet a 3,5 tonnásnál kisebb teherautók útdíjmentességének, foglalkoznak a teherszállító közbiciklik, a földi és a repülő drónok használatával is.
aug. 16
7:45
Mit ér, ha a Tisza támogat egy képviselőjelöltet, a Fidesz nem indul, a Mi Hazánk viszont tarolna? (Infostart)
Mohácson, Makón, Mezőtúron és Mátészalkán tartanak időközi önkormányzati választást egy-egy választókerületben, amelyeken a Fidesz ezúttal nem indít jelöltet. Hivatalosan a Tisza sem indul. Egy helyen azonban komoly támogatást az egy helyi szervezet politikus-jelöltjének
aug. 16
7:51
Miniszteri bejelentés érkezett, az előző kormány által kötött szerződéseket vizsgálják (ATV)
Tanács Zoltán átfogó vizsgálatot jelentett be a 4iG Nyrt. és az állam korábbi szerződései kapcsán.
aug. 16
7:57
"Ezt nem lehet kimagyarázni" - Vitézy Dávid visszavágott Mészáros és Szíjj cégének az M6-os autópálya ügyében (SzMo)
A miniszter szerint a magyar állampolgárok azt fogják tapasztalni, hogy az azonos, a lehető legmagasabb színvonalú közútfenntartási szolgáltatás harmadannyi adófizetői forintjukba fog kerülni, és az a plusz 100 milliárd forint eközben nem Mészaros Lőrinc vagy Szíjj László extraprofitja lesz.
aug. 16
8:03
Végre véget vetnek a budapesti őskáosznak? Átalakulhat a belvárosi áruszállítás, új szabályok jönnek (Blikk)
en hosszú ideje gondot jelent a belvárosi áruszállítás, mivel a teherautók rakodása gyakran járdák, bicikliutak elfoglalásával vagy forgalmi sávok lezárásával jár. A Fővárosi Önkormányzat most a városi áruszállítási rendszer reformját tervezi, amely számos problémát, mint például a torlódásokat, a légszennyezést és veszélyes helyzeteket is kezelne.
aug. 16
8:21
Megkongatták a vészharangot a Balaton miatt, fenntarthatatlan a jelenlegi helyzet (ATV)
A Balaton jövőjéről fontos megállapítások születtek, szektorokon átívelő cselekvésre szólítottak fel.
aug. 16
8:33
Tűzvész a Cudar közben – drónvideón a sátoraljaújhelyi pusztítás nyomai (444.hu)
A pénteki hőségben az ország több pontján is égett az aljnövényzet, volt, ahol házak is az útjába kerültek.
aug. 16
9:21
Újra kinyit Budapesten az ikonikus általános iskola – Két év után ismét van remény azoknak, akiket mindenhonnan elküldtek (Blikk)
A korábban Budapest XVIII. kerületében működő, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium a térség egyik legfontosabb integráló intézménye volt. Az egykor 116 fős diáksereggel működő iskola kifejezetten a kis létszámú osztályokra, az egyéni fejlesztésre és a sajátos nevelési igényű (SN
aug. 16
9:33
A tiszás rendszerváltás alapvető döntéseit ítéli meg hétfőn az Alkotmánybíróság (444.hu)
A köztársasági elnöki megbízatás megszüntetésétől a képviselői mandátum 12 éves korlátozásáig.
aug. 16
11:09
Rendeznék a budapesti rakodási káoszt, és ismét lehet kamerafelvétel alapján bírságolni (Menedzsment Fórum)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hamarosan elkészülő citylogisztikai stratégiája alapjaiban reformálná meg a főváros áruszállítását. A tervek célja a belvárosi közlekedési torlódások, a kerékpárutakat és járdákat eltorlaszoló szabálytalan furgonos rakodások, valamint a légszennyezés felszámolása – írja a Telex
aug. 16
11:21
Újra a szülők és az óvodapedagógusok dönthetik el, melyik gyerek iskolaérett (Telex)
A szülők 2019 óta az Oktatási Hivatalnál kérelmezhették, hogy maradjon még óvodába a gyerek, de kiszámíthatatlan volt, mi alapján hoz döntést az Oktatási Hivatal.
aug. 16
11:45
Csőtörés miatt vízhiánnyal küzdenek több Pest megyei településen (Blikk)
Szombaton műszaki meghibásodás történt a Zsámbék térségét ellátó regionális vízellátó rendszeren, amely több településen nyomásesést és vízhiányt okozott. Az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. közlése szerint a probléma érinti Gyermely, Szomor, Zsámbék, Perbál, Tök, Budajenő és Telki településeket. A hiba elhárítása már folyamatban van, de a helyreállítás
aug. 16
12:03
Csőtörés miatt nincs ivóvíz Pátyon (Telex)
Ugyan nem ilyen súlyosan, de több települést is érint a meghibásodás. Pátyon várhatóan a kora délutáni órákra állhat helyre az ivóvíz-szolgáltatás.
aug. 16
12:27
Bevetésen a Duna fölött a honvédségi helikopterek, így kerülnek a betonkockák a vízbe Paksnál (ATV)
Közeli fotókon mutatták meg, hogy szállítják a Honvédség helikopterei a Dunakilitiből érkező betontömböket.
aug. 16
12:45
Őrizetbe veszik a sofőrt, az árokba borult buszon lengyel zarándokok utaztak hazafelé az M3-ason (Telex)
Bosznia-Hercegovinából tartottak Lengyelországba, amikor a busz felborult. Tizenketten meghaltak, a két sofőr életben van. A rendőrség jelenlegi adatai szerint elaludhatott a buszt vezető sofőr. A busz tulajdonosa szerint mindketten tapasztaltak, évek óta dolgoztak velük.
aug. 16
12:51
Elhunyt Roska János – ,,Rosi, ugye huzatjuk agyba-főbe?" (Blikk)
76 éves korában elhunyt Roska János, a Népszabadság és a Népsport egykori munkatársa, a Blikk tiszteletbeli olvasószerkesztője.
aug. 16
13:15
Kalapáccsal verte agyon apja anyósát Tamás: "Tévézés közben elpattant bennem valami" - Megszólal a testvére (Blikk)
Egy súlyosan állapotban lévő, mentálisan beteg fiatalember végezte ki az édesapja anyósát kegyetlenül még tavaly novemberben Abonyban. G. Tamásnak kiskorától kezdve gyógyszereket kellett szednie, de alapvetően korábban sosem viselkedett agresszívan. Ezúttal attól borult el az agya, hogy megdorgálták, miután megivott egy üveg kölyökpezsgőt. A Blikk
aug. 16
14:27
Térdig érő haját is elveszítette a kemoterápia miatt a 12 éves Anna - Ismert zenészek támogatják a harcban (Blikk)
Másfél éve küzd a súlyos betegségével és minden erejével azon van, hogy legyőzze azt. Amíg a 12 éves Anna kortársai önfeledten játszhatnak és a tanuláson kívül nincsen másra gondjuk, addig a szerencsétlen kislánynak egy rendkívül agresszív kórral kell megküzdenie. De nincs egyedül a bajban, a közelmúltban számos hazai híresség kívánt neki jobbulást
aug. 16
14:27
100 milliárdot fogott meg a kormány, Mészáros Lőrinc cége is reagált (ATV)
Kármán András pénzügyminiszter számolt be a részletekről, a kormány felülvizsgálta a szerződést.
aug. 16
14:27
Nagy területen ég a tűz Szeged határában (Demokrata)
A tűz több mint tíz hektárt érint, és a lángok elértek egy autókereskedést is, ahol járművek is kigyulladtak.
aug. 16
14:33
Fenyegetések miatt kiszáll a pártpolitikából az erdélyi Tisza-sziget alapítója (SzMo)
Kátai István bejelentette, hogy befejezi a Romániai Magyar Egységpárt építését és a pártpolitikai szerepvállalását. Döntését az elmúlt hónapokban kapott fenyegetésekkel indokolta, de civilként folytatja a közéleti munkát.
aug. 16
14:35
Navracsics Tibor állítja: a kormány leállította a balatoni körvasút kulcsfontosságú fejlesztéseit (SzMo)
Navracsics Tibor egy augusztus 7-i kormányhatározatra hivatkozva állítja, hogy a kabinet törölte a Balaton vasúti körüljárhatóságát biztosító deltavágány tervét. Szerinte a döntés az északi-parti vasútvonal villamosításának további ütemeit is érinti.
aug. 16
14:37
Nagyot fordít a kormány: újra a szülők dönthetnek a gyerekek beiskolázásáról (SzMo)
Kereki Judit államtitkár bejelentette, hogy a jövő szeptemberi tanévtől az óvodák és a szülők dönthetnek az iskolaérettségről. A vitás esetekben a pedagógiai szakszolgálat véleménye lesz az irányadó, lezárva a 2019 óta tartó központosított gyakorlatot.
aug. 16
15:21
Abbahagyja a pártpolitizálást Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget szervezője (444.hu)
Április végén kezdte el létrehozni a Romániai Magyar Egységpártot, de nem folytatja tovább.
aug. 16
15:27
Négy településen tartanak ma időközi választást – az egyiken egyetlen jelölt indult (ATV)
Mohácson, Makón, Mátészalkán és Mezőtúron is az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak, mert az eddigi képviselőket országgyűlési képviselőkké választották.
aug. 16
15:27
Tíz hektáron égett a tűz Szegednél, egy autókereskedésben autók is kigyulladtak (Telex)
A lángokat kora délután fékezték meg.

Keresés