Nagy változások történtek a Magyar Kétfarkú Kutya Párt vezetésében. A pártot eddig Kovács Gergő és Döme Zsuzsanna vezette társelnökként, a mostani tisztújításon azonban nemcsak új vezetőket választottak, hanem a társelnöki rendszert is megszüntették.
Több marék rajzszöget szedtek össze egy csepeli parkban, ráadásul nem először találtak veszélyes tárgyakat a környéken. A helyiek attól tartanak, hogy valaki szándékosan szórja szét a rajzszögeket, amelyek a közeli bölcsődébe járó gyerekekre és a parkban sétáltatott kutyákra is veszélyt jelenthetnek.
A közösségen belüli összefogást, a jobboldal önvizsgálatának és újjászervezésének fontosságát, valamint a nemzeti érzelmű civilek feladatait hangsúlyozták a Ne féljetek! 2.0 című tüntetés felszólalói szombat este a budapesti Kossuth téren.
Magyar Péter miniszterelnök a polgármester meghívására ellátogatott a 27. Dunaszentbenedeki Falunapra. Köszönetét fejezte ki a település lakóinak hetek óta tartó fenékküszöb-építés során tanúsított támogatásukért, mert nélkülük nem sikerülhetett volna.
A nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedések száma idén már meghaladta az ezret Európa-szerte az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) pénteken közzétett adatai szerint.
Lattmann Tamás szerint nem kizárt egy olyan politikai megállapodás az Európai Bizottsággal, amelynek révén rendezni lehetne a magyar menekültügyi szabályozás miatt kiszabott, napi egymillió eurós bírság ügyét.
Vérző arccal, takaróba csavarva, csuromvizesen kért segítséget két férfi a 4-es főúton csütörtök hajnalban Püspökladánynál. Autójukkal az Orsolya-csatornába zuhantak, a kocsi az oldalára borult, utastere pedig félig megtelt vízzel. A férfiak a vezetőülés felőli, betört ablakon keresztül tudtak kimászni a roncsból, majd egy román kamionosnál kértek
Szeptember 7-től 16-ig Szegeden átépítik a Kálvária sugárút és a Szeged-Rendező és Szeged-Rókus állomások közötti vonalszakasz kereszteződésében található forgalmas közúti-vasúti átjárót – közölte a MÁV-csoport.
Robbantással fenyegető bejegyzése miatt fogtak el a rendőrök egy 55 éves férfit Hajdúhadházon. A közösségi oldalon közzétett posztra a debreceni nyomozók figyeltek fel, majd rövid időn belül azonosították a szerzőt. A férfit közveszéllyel fenyegetés miatt hallgatták ki, és részletes beismerő vallomást tett.
Nincs jelenleg olyan ambíciója, hogy a házelnök legyen, és ha néha szigorúbbnak is hatott Forsthoffer Ágnesnél, mindketten ugyanazt gondolják a parlamenti munkáról. Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke az interjúnkban arról is beszélt, hogyan működik a Tiszában a frakciófegyelem, és először beszélt részletesen arról a folyamatról, amelynek
Újabb meghökkentő közlekedési jelenetet rögzített egy autó fedélzeti kamerája Budapesten, ezúttal a XVII. kerületben. A közlekedési konfliktus néhány pillanat alatt fajult tettlegességig.
Kiszámíthatóbb finanszírozást és érdemi szakmai párbeszédet sürgetnek a közfinanszírozott fogászatban dolgozók. Popráczy Krisztina, az alapellátásért és integrált ellátásért felelős államtitkár a Fogászati Alapellátás Petíció képviselőivel folytatott szeptember 3-i egyeztetés után elismerte, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer tarthatatlan.
Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Vértesszőlősön, Apcon, Mosonszolnokon, Mihályházán, Nagyrécsén és Pusztaapátiban polgármestert és képviselőket is választanak, mert a helyi képviselő-testület a feloszlás mellett döntött, Budaörsön pedig egy képviselő halála miatt kellett voksolást kiírni.
Nem éppen unalmas harminc nap áll Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke mögött. A Telexnek adott interjúban a parlamenti csatározásokról, Magyar Péterről, a szigorú házszabályokról és az új vagyonvisszaszerzési hivatal vezetőjének kiválasztásáról is beszélt. A Tisza Párt politikusa szerint a parlamenti szabályok mindenkire vonatkoznak, ninc
Szeptember 6-án több magyarországi településen is időközi önkormányzati választást tartanak. A voksolások hátterében elsősorban a képviselő-testületek feloszlása áll, amelyet különböző helyi konfliktusok, bizalmi válságok és működési problémák előztek meg. Budaörsön ugyanakkor egy elhunyt képviselő helyének betöltéséről döntenek.
Élmény- és pasztorációs programok színesítik a fiatalok mindennapjait Gyermekvédelmi szakellátásban élő fiatalok arcára is mosolyt varázsoltak az ÁGOTA Közösség tagjai gyermeknap alkalmából. Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván több ezer gyermek és felnőtt tölthetett el egy igazán felejthetetlen napot. Júniusban a közösség fiataljai a Fekete Madonna
Kiderült, hogy a helyi akkumulátorgyár ellen irányult az a robbantásos fenyegetés, amely miatt elfogtak a rendőrök egy 55 éves debreceni férfit. Az elkövető az otthonában végrehajtott rendőri akció és a kihallgatása után beismerte tettét, a csatornának pedig elmondta: a beruházástól és a környezetszennyezéstől való rettegése váltotta ki belőle a re
A Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez való csatlakozás legfőbb előnye a büntetlenség védelme volt, a felelősségre vonás elmaradása pedig a rendőrségbe, az ügyészségbe és az adóhatóságba vetett közbizalom meggyengüléséhez vezetett – jelentette ki Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója Kecskeméten tartott előadásában.
A legnépszerűbb országoknak a külföldi továbbtanulás szempontjából Hollandia és Belgium számít, de Ázsia felé is egyre jobban nyitnak a diákok – mondta el az InfoRádióba Sywa Petra a Baltic Council regionális menedzsere. Sywa Petra hozzátette, az Egyesült Államokon kívül nem mondható el, hogy drágább lenne külföldi egyetemre járni, mint Magyarorszá
Hallerné Nagy Anikó egy interjúban idézte fel, mi történt azután, hogy egyszer megvonta a szót a miniszterelnöktől a parlamenti ülésen. Beszélt arról is, hogy nem számítottak ilyen hatalmas vitára Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének kiválasztása kapcsán.
Páncélkocsi, több rendőrautó és terrorelhárítók lepték el egy lajosmizsei utcát. Egy zavartan viselkedő férfi miatt kellett közbelépni, aki egy fegyvernek látszó tárggyal a kezében bezárkózott az otthonába és a családját fenyegette.
A 27. dunaszentbenedeki falunapra is ellátogatott Magyar Péter miniszterelnök a helyi polgármester meghívására. A kormányfő a településen köszönetet mondott a helybelieknek a majd egy hónapja zajló fenékküszöb-építés kapcsán tanúsított támogatásukért és megértésükért.
A fasírt a főzelékek elengedhetetlen kísérője - a nagyinál töltött nyarakat idézi -, minden magyar háztartásban ismerik, mégis keveset tudunk róla. Például az sem ismert, hogy nem magyar találmány, története egészen az ókorig nyúlik vissza.
Lannert Judit szerint a KDNP és a Fidesz egyes politikusai, illetve propagandistái napok óta valótlan állításokat terjesztenek róla egy összevágott rádióinterjú alapján.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint manipulált, évekkel korábbi felvétellel próbálják támadni egyes fideszes és KDNP-s politikusok. A tárcavezető szerint a cél az, hogy ellene hergeljék a pedagógusokat, és félrevezessék a nyilvánosságot. A Tisza politikusa "oktatáspolitikai tatárjárásnak" minősítette mindazt, ami az előző kormán
Szomjas, esetleg a szokatlan városi forgatagtól ideges lehetett az a tehén, amelyet csütörtökön sétáltattak meg Budapest szívében, a Deák téren. Hogy pontosan miért került a pesti aszfaltra a többmázsás állat, azt egyelőre csak találgatni lehet, a jószág mindenesetre mintegy 20 percre megbénította a forgalmat, a bámészkodók pedig csak pislogtak a b
Életének 84. évében elhunyt Vajda István, Balázs Béla-díjas és a szinkronszakma életműdíjával kitüntetett szinkron- és hangjátékrendező, számos nívódíj tulajdonosa, a Pannonia Filmstúdió, a Magyar Rádió és más műhelyek egykori munkatársa, a magyar szinkronizálás aranykorának kulcsfigurája - tudatta a család.
A kormány a Hercegszántó–Béreg határátkelő teljes átépítéséről döntött, amely a nehézforgalmat is fogadja majd. A fejlesztés új közlekedési folyosót nyit a mohácsi hídon át az M6-os autópálya felé, és a szerb oldali gyorsforgalmi úthoz csatlakozik.
Napközben a felhőtlen kikapcsolódásról szól az élet a déli part fővárosában, a nyári főszezonban azonban egy egészen más arcát is megmutatja a város. A Police.hu hivatalos interaktív bűnügyi térképe alapján Siófok egyértelműen a Balaton Csikágója lett. A statisztikák szerint itt követték el a legtöbb bűncselekményt a nyáron, magasan megelőzve a lis
Az oktatási miniszter egy Facebook-posztban reagált a róla terjedő, szerinte manipulatív videóra. Élesen bírálta a Fidesz–KDNP kormányzását élesen bírálta, és alkalmatlannak nevezte az immár ellenzéki pártokat a közös munkára.
Botránnyal kezdődött Debrecenben a felsőoktatási tanév. A hagyományoktól eltérően nem ment el a Debreceni Egyetem tanévnyitójára a város polgármestere, aki szerint erre jó oka volt, és a hallgatók és az intézmény érdekében nem tehetett mást. Papp László szerint ugyanis odaszóltak neki, hogy a Tisza Párt oktatási minisztere, Lannert Judit nem akar v
Az oktatási-és gyermekügyi miniszter már korábban is beszélt arról, hogy a pedagógusképzést felmenő rendszerben kivezetnék a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről.
Életének 84. évében meghalt Vajda István Balázs Béla-díjas, a szinkronszakma életműdíjával kitüntetett szinkron- és hangjátékrendező. A szomorú hírt a szakma meghatározó alakjának családja tudatta vasárnap az MTI-vel.
Életének 84. évében hunyt el a Balázs Béla-díjas rendező, a szinkronszakma életműdíjasa. Nevéhez több mint ezer film, sorozat és animáció magyar változatának elkészítése fűződik.