Túl sok lett a bazsalikom, és nem akarod, hogy az első hideg éjszaka tönkretegye? Mutatunk gyors, egyszerű ötleteket a betakarításra, tartósításra és átteleltetésre!
Ma este visszatér vissza a TV2 képernyőjére a Megasztár, amelyben új mestercsapat és női műsorvezető-páros várja a nézőket. Remélhetőleg tehetségekből nem lesz hiány, a kedvcsináló videók szerint Marics Peti és Herceg Erika vitáiból biztosan nem lesz. A két zsűritag már az új évad első adásában egymásnak feszül, a ValMar énekesénél ráadásul annyira
Nagy változások történtek a Magyar Kétfarkú Kutya Párt vezetésében. A pártot eddig Kovács Gergő és Döme Zsuzsanna vezette társelnökként, a mostani tisztújításon azonban nemcsak új vezetőket választottak, hanem a társelnöki rendszert is megszüntették.
Carlos Alcaraz pénteken egy plusztrikóban teniszezett a US Openen a 16 közé jutásért. Győzelme után elárulta, hogy eddig túl sokat mutatott a mellbimbójából, ezért kellett a kiegészítő ruhadarab. Amikor a meccs közbeni szünetben levette magáról, a nők a lelátón megőrültek érte.
A címvédő Ferencváros másodszor is fölényes, 17–6-os győzelmet aratott a legutóbbi döntőben ezüstérmes Honvéd felett a BENU férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének szombati, hazai visszavágóján.
Megnyílt a Habsburg-kincsek kiállítása Québecben pénteken, először láthatja a nagyközönség a dinasztia Kanadában őrzött ékszereit - közölték az MTI-vel a család leszármazottai.
A SpaTrend Expón személyesen is tesztelheted az Endless Pools ellenáramoltatós medencét, amellyel a végtelen úszás élménye költözik a saját kertedbe, az év 365 napján. Videónkban Vezse Roland kalauzol végig az ürömi bemutatóteremben, és lépésről lépésre mutatja be, hogyan működik ez a páratlan technológia a gyakorlatban.
Egy friss kutatás szerint a brit vállalkozások 51 százaléka aggódik amiatt, hogy munkavállalóik bizalmas céges adatokat töltenek fel nem hivatalos mesterséges intelligencia eszközökbe. A problémát súlyosbítja, hogy a döntéshozók jelentős része még a „Shadow AI” (árnyék-AI) kifejezéssel sincs tisztában.
Sokan ismerjük azt a furcsa, már-már zavarba ejtő pillanatot, amikor észreveszi, hogy a macskája mozdulatlanul ül, és kitartóan őt figyeli. Nem pislog, nem fordítja el a fejét, csak néz. Mit akar? Kér valamit? Lát valamit?
Ha elsüllyedt hajóra gondolunk, sokaknak egyből a Titanic jut eszébe, talán nem véletlenül. Csakhogy a leghíresebb utasszállító mellett több olyan legendás hadihajó is akadt, amely a tenger fenekén végezte. VasaEz a svéd hadihajó még azt a kikötőt sem tudta elhagyni, ahol vízre bocsátották. Az építését Gusztáv Adolf király 1526-ban rendelte el, miv
Nem igaz, hogy a mai fiataloknak összességében több érzelmi és viselkedési problémájuk lenne, mint a korábbi generációknak, az elmúlt mintegy negyven évben inkább a nehézségek jellege változott meg – állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának (Elte Ppk) kutatói egy nemzetközi együttműködésben végzett vizsg
Mintegy 800 hazai turisztikai vállalkozás előtt nyílhat meg az út összesen 8 milliárd forintnyi finanszírozás felé, miután lezárult az 5+5 néven ismert hitel- és támogatási konstrukció felülvizsgálatának első szakasza. A…
A földrajzi oktatásban és a mindennapi vizuális kultúrában évszázadok óta meghatározó Mercator-féle térképvetület fokozatos kivezetését javasolja az ENSZ legújabb határozata, teret engedve a szárazföldek valós területi arányait hűen tükröző Equal Earth-ábrázolásnak.
Azt hisszük, folyamatosan érzékeljük a körülöttünk lévő világot, az agyunk azonban naponta számtalanszor rövid időre "kikapcsolja" a látásunkat. Egy-egy ilyen megszakítás csak a másodperc töredékéig tart, ezért semmit sem veszünk észre belőle. Mivel azonban naponta több ezerszer ismétlődik, az összesített idő akár két órát is kitehet. De mi állhat
Októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosít a 6–14 éves korosztálynak az Iskolában az Erdő Program őszi üteme, amelyben idén a biológiai sokféleség kap kiemelt figyelmet.
A Budapesti Corvinus Egyetem segítségével vizsgálja a mesterséges intelligencia hatását az üzleti szervezetekre az UNIQA. A közös projekt fókuszában a biztosító NiQA nevű mesterségesintelligencia-alapú virtuális asszisztense áll.
Ha a legtöbb játékos még 5 pontig sem jut el, akkor ezen a kvízmixen minden helyes válasznak komoly értéke van. Vajon sikerül átlépned ezt a nehéznek ígérkező határt, és jobb eredményt elérned a többségnél? Vajon tudod, melyik király alapította az első magyar egyetemet, vagy hogyan hívták Nagy Sándor híres lovát? Az is kiderül, emlékszel-e, melyik
Miközben a romániai csernavodai atomerőműnél már rendkívüli intézkedésekkel próbálják biztosítani a leállított reaktorok hűtéséhez szükséges vizet, mert a Duna további apadásával összefüggésben a fűtőelemek túlmelegedésétől tartanak, Magyarországon az Országos Atomenergia Hivatal szerint nincs ok aggodalomra: Paksnál extrém alacsony vízállás esetén
Andrija Mandić marad a montenegrói parlament élén, miután a kormányzó PES nem támogatta leváltását. Mandić részvétét fejezte ki a háborús bűnös Ratko Mladić halála alkalmából, de nem kerül leváltásra az Európai Unióba igyekvő Montenegróban, ahol egy ilyen lépés kormányválságot idézne elő. A Mandić körüli vita azonban ismét megmutatta, milyen neheze
Hatalmas a boldogság Natalie Portmanék családjában, ugyanis az Oscar-díjas színésznő egy hónappal ezelőtt titokban életet adott harmadik gyermekének. Az édesanya korábbi, tönkrement házassága után talált rá újra a szerelemre a francia zenei producer, Tanguy Destable oldalán, akivel most első közös babájukat köszöntötték. Portman elképesztő áldáskén
Több marék rajzszöget szedtek össze egy csepeli parkban, ráadásul nem először találtak veszélyes tárgyakat a környéken. A helyiek attól tartanak, hogy valaki szándékosan szórja szét a rajzszögeket, amelyek a közeli bölcsődébe járó gyerekekre és a parkban sétáltatott kutyákra is veszélyt jelenthetnek.
Többet tett a gólszerzésért az MTK szombat délután, de a Kisvárda talált be kétszer is a második félidőben. Marko Matanovics és Szikszai Hennagyij gólja után a mindent egy lapra feltévő fővárosi gárda Klausz Milán révén szépített. Újabb találatra azonban nem futotta, így a Kisvárda 2-1-es sikerével elvitte a három pontot a fővárosból.
Harminckét embert helyeztek előzetes letartóztatásba a hollandiai Overasseltben a héten lezajlott lövöldözéssel összefüggésben, amelyben egy biztonsági őr életét vesztette, két rendőr pedig megsebesült - közölte pénteken a holland ügyészség.
A hónap dolgozója típusú kitüntetések ideje lejárt a modern munkahelyeken. A ritka, egyetlen győztesre fókuszáló modellek demotiválják a csapat többi tagját, miközben az új trendek a gyakori, személyre szabott és a valós teljesítményhez kötött elismerések felé mutatnak.
Saját öblök, olajfaligetek, kőházak és teljes nyugalom az Égei-tenger közepén – Argyronisos azok közé a helyek közé tartozik, amelyekről könnyű azt hinni, hogy kizárólag képeslapokon léteznek. A Görögország északi részén fekvő magánsziget több mint hat évtized után keres új tulajdonost.
Előleget biztosít a kormány a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra, a kifizetések már októberben megkezdődnek. Az érintett gazdálkodók szeptember 21-ig nyújthatják be kérelmeiket a Magyar Államkincstár felületén.
Pénteken oszlatta fel magát az aszódi képviselő-testület, de Hajdú Szilvia szerint törvénytelen körülmények között döntöttek erről, ezért jogorvoslatot kezdeményeznek. A polgármester közölte: továbbra is ellátja városvezetői feladatait, és a szeptember 18-ra meghirdetett, szélerőművekről szóló lakossági fórumot is megtartják.
A debreceni belvárosi panellakásukat cserélte vidéki birtokra a Gágos házaspár, akik a koronavírus-járvány idején döntöttek a teljes életmódváltás mellett. Bettinából azóta aranykalászos gazda lett, és férjével közösen egy különleges, katonalegyekre épülő takarmányozási vállalkozást hoztak létre Fülöpön.
Baki Richárd Ramszesz egy saját rapdallal érkezett az X-Faktor Válogatójára, amivel szerette volna bebizonyítani, hogy nemcsak gengszterkedéssel lehet valaki menő. A mentorok imádták a fiatal rapper produkcióját, amit négy igennel jutalmaztak. A legnagyobb ováció azonban akkor tört ki, amikor Köllő Babett felvitte a színpadra a versenyző nagymamájá