Pályázatot ír ki a kormány az azbeszttel szennyezett területek megtisztításának elősegítésére, amelynek keretösszege 3 milliárd forint. Az összegre az önkormányzatok pályázhatnak, akik helyben dönthetnek a szükséges beavatkozásokról.
A polgármester rajtakapott négy konyhást, akik az iskolai menzáról élelmiszert akartak hazavinni. Videót is készített az esetről. A dolgozók szatyrában sajt, felvágott, gyümölcs és zöldség volt. Azonnal elbocsátotta őket, és feljelentést tett. Az RTL Híradónak egy szülő azt mondta, hogy a gyerekek már régóta panaszkodtak, hogy kevés ételt kapnak.
Szerda este António Costa, az Európai Tanács elnöke látogatott Magyarországra, ahol Magyar Péter miniszterelnök látta vendégül. A találkozón a magyar kormányfő egyértelművé tette, hogy Magyarország az Európai Unió új, hétéves költségvetését csak akkor fogadja el, ha az megfelel a magyar emberek és vállalatok érdekeinek.
A miniszterelnök António Costának azt mondta, mielőbbi megoldást várnak el az előző kormány alatt kiszabott napi egymillió eurós büntetés felfüggesztésének ügyében.
Most is problémának számít az iskolai csúfolás-bántalmazás, elterjedt angol nevén bullying. A miniszterelnök az országos tanévnyitón kérte a diákokat, hogy figyeljenek oda és álljanak ki egymásért. A pedagógusok szakszervezete szerint a megelőzés lenne a legfontosabb, de olyan kevés az iskolapszichológus, hogy lehetetlen megfelelően foglalkozni a p
A volt miniszterelnök sajtótanácsadójaként ismert Kaminski Fanny cégénél több mint 4 milliárd forint landolt. A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés miatt indított büntetőeljárást, miután a Miniszterelnökség augusztusban ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
A civil szervezet üdvözli, hogy a BVOP új vezetése újra nyitottan áll a civil monitoringhoz, és az ombudsman is támogatja az együttműködés újjáélesztését.
A Kegyelmi Botrány Felelőseit Feltáró Vizsgálóbizottság nyílt ülésen hallgatná meg az összes közszereplő érintettet – akár Orbán Viktort is. Magyar Péter korábban utalt a volt miniszterelnök és az előző kormány tagjainak érintettségére is. A vizsgálóbizottság fideszes alelnöke viszont most azt mondta az RTL Híradó kérdésére: elképezelhetetlennek ta
Az óvodásoknak vásárolt műanyag nyuszimotorok 239 millió forintos beszerzése ügyében tartott házkutatást Balásy Gyula cégeinél a Nemzeti Nyomozó Iroda. A fideszes politikusok által osztogatott 12 ezer gyerekjátékot a korábbi kulturális minisztérium szerezte be, a gyanú szerint háromszoros áron. A Fidesz szerint politikai támadások helyett elismerés
Új, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélő, SMS-ben terjedő csalásra hívja fel a figyelmet a hivatal. Az üzenetben az adóbevallásból visszajáró összeget ígérik az áldozatoknak.
Az aszály ellenére sem következett be általános élelmiszer-drágulás Magyarországon. Több alapvető termék ára egy év alatt csökkent, és a következő hónapokban is inkább mérsékelt árváltozás várható.
Felháborító, döbbenetes, alattomos - hosszasan lehetne sorolni a jelzőket egy, a kállói idősotthonban elhunyt beteg történetével kapcsolatban. Gyuri bácsi halála után az otthon vezetője 1,3 millió forintot tüntetett el a férfi bankszámlájáról, az idős ember hozzátartozói a hagyatéki eljárás után szembesültek a gyomorforgató visszaéléssel. Az intézm
A renitens sofőrt a Szekszárdi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, kábítószer birtoklás vétsége és autóvezetés eltiltás hatálya alatt vétsége miatt kell felelnie.