A tízéves japán államkötvény hozama 3 százalék fölé emelkedett, amire 1996 óta nem volt példa. A változás Japán határain túl is éreztetheti a hatását, és csökkenhet a nemzetközi piacokra áramló japán tőke. Ez a bitcoinra és a kisebb kriptovalutákra is nyomást gyakorolhat. A tízéves japán államkötvény hozama szeptember 1-jén átlépte a 3 százalékot.
A gyermekvállalás után nemcsak néhány év munkatapasztalat esik ki: a magyar anyák keresete és foglalkoztatási esélye még évekkel később is jelentősen elmarad azokétól, akik nem vállaltak gyermeket. Egy friss kutatás szerint hat évvel a szülés után is komoly különbség mutatható ki.
A nyári szabadságolások miatt átmenetileg megtorpant a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint az érdeklődések száma 15,7 százalékkal esett vissza a tavalyi kiugró csúcshoz képest. A szakértők szerint ez a lassulás csupán szezonális, és az őszi iskolakezdéssel gyors visszarendeződés várható.
Közel hatezer új hallgatóval kezdődött meg a 2026/27-es tanév a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen (Bge). A szeptember 1-jei tanévnyitón ünnepi beszédet mondott Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, az Egyetem egykori hallgatója is. Arról beszélt a hallgatóknak, a mesterséges intelligencia korában miért válik még fontosabbá az embe
A cégnél leszámolnak a távmunkával, miközben kigyomlálják az értelmetlen középvezetői pozíciókat. Mi történt? Jelentős leépítésbe és szervezeti átalakításba kezd az Uber – olvasható a Reuters oldalán. A körülbelül 34 ezer embert foglalkoztató cég akár 3300 állást is megszüntethet, vagyis az állománya 10 százalékától megválhat. A vállalat vezetése l
Mennyi megtakarítással rendelkezünk, mekkora hiteleket törlesztünk, és hogyan alakulnak fogyasztási szokásaink? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a Ksh szeptember elején induló "Miből élünk?" adatfelvétele.
Új törvénymódosítás határoz a Bászna-üggyel kapcsolatos kárrendezés pontos szabályairól. A jogszabály célja a hitelezők és termelők védelme, valamint a folyamatok felgyorsítása.
Újabb területen veszi át tőlünk a szervezés egy részét a Google mesterséges intelligenciája. Az AI Mode repülőjegyeket keres, figyeli az árakat, szállásokat ajánl, és még a hotel lefoglalásában is végigvezethet.
A sulikezdés körül rengeteg legenda kering, de vajon melyik igaz, és melyik csak a felsőbb évesek kedvenc ijesztgetése? Tényleg elég egyetlen éjszaka a vizsgára készülni? Valóban magától elkészül a beadandó, ha elég sokáig bámulod a monitorodat?
Nincs összefüggés a Belgiumban és az Egyesült Királyságban zajló szalmonellajárványok között – erősítette meg a belga élelmiszer-biztonsági hivatal (Fasfc). Mindkét országban súlyos megbetegedési hullám tapasztalható, a fertőzések azonban egymástól függetlenül alakultak ki - számolt be a www.foodagribusiness.world.
A kormány meghosszabbítja a tanodák és a fejlesztő foglalkoztatás finanszírozási szerződéseit 2027. december 31-ig - derül ki a hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.
A napokban, 2026. augusztus 31-én, 97 éves korában elhunyt Édouard Balladur volt francia miniszterelnök, a francia jobboldal tekintélyes és meghatározó alakja, François Mitterrand "kollégája".
Az iráni háború miatt kútba eshetnek a jövő nyárra tervezett utazások. Mi történt? Amennyiben a kőolajárak nem csökkennek jövő nyárig, akkor jelentősen meg fognak drágulni az európai repülőjegyek – olvasható a Guardian cikkében. A brit lap a Ryanair közleményére hivatkozva írta meg, hogy a jelenlegi üzemanyagköltségek mellett sok kisebb légitársasá
A program keretében egy Light projekt teljes elszámolható költségvetése 75 000 és 375 000 euró között lehet, amelyhez az Európai Regionális Fejlesztési Alapból 60 000–300 000 euró támogatás igényelhető.
Kínában hatalmas, zárt ipari létesítményekben milliárdos nagyságrendben szaporítják a csótányokat. A meghökkentő gyakorlat mögött nem egy sci-fi film forgatókönyve, hanem szigorúan szabályozott agráripari és környezetvédelmi stratégia áll.
Néhány hónapjuk maradt a hazai tejtermelőknek, hogy elkerüljék az újabb súlyos veszteségeket: miközben az idei aszály miatt a legfontosabb tömegtakarmányból, a silókukoricából is komoly hiány alakulhat ki, a gazdaságok egyelőre még a tavalyi készleteikből élnek. Az igazi próbatétel ezért csak ősszel és télen jöhet, amikor ezek a tartalékok kifutnak
A Novák család beszáll az ingatlanbizniszbe. Mi történt? Novák Katalin és családja újabb céget alapított Noveoton Capital Kft. néven – írta meg az Mfor az Opten adataira hivatkozva. A cég alapításának napja 2026. május 14., ügyvezetője pedig Novák Katalin édesapja. Kontextus: Az Mfor felhívta rá a figyelmet, hogy a cég székhelyének ugyanaz a szeged
A kormány megvizsgálja a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát, illetve a szervezet működését meghatározó törvényeket; a hatóságot megszüntetnék, feladatait állami szervek között osztanák szét.
A táji vízvisszatartás amellett, hogy természetvédelmi szempontból látványos eredményeket hoz, a mezőgazdasági területek termőképességére is kedvező hatással lehet.
Bár a rendkívüli meleg és az aszály miatt felerősödtek az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmek, a globális élelmiszerpiacon kialakult túlkínálat miatt a következő hónapokban Magyarországon is legfeljebb mérsékelt drágulás, egyes termékkörökben pedig árcsökkenés várható - közölte az Erste Bank agrárpiaci előrejelzésében.
A nyári szabadságok utáni visszatérést követően a brit munkavállalók több mint fele, 53 százaléka tervezi, hogy még az év vége előtt új állás után néz. A Robert Half munkaerő-közvetítő ezer fős kutatása rávilágít, hogy a döntések hátterében nem csupán a fizetés, hanem a rugalmasság és a szakmai előrelépés is áll.
Nem sikerült megfordítania a negatív trendet a hazai Emagnak, sőt tovább gyorsult az árbevétel zuhanása. A cég szerint a következő években nyereségbe fordulnak, és végre eladják a százmillió eurós dunaharaszti raktárbázist is.
Ahogy a nyári kánikula lassan átadja helyét a hűvösebb éjszakáknak, a hobbikertben is megváltoznak a szabályok. A helytelenül kijuttatott tápanyagok télen megbosszulhatják magukat. Mutatjuk, hogyan készítheti fel növényeit a biztonságos áttelelésre!
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az Ubm lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az El.Vi.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel a takarmánygyártó és takarmányalapanyag-kereskedő cég teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összegezte a nyári aszályhelyzetet és a klímaváltozás hatásait. Az előzetes adatok alapján az idei nyár volt a legszárazabb.
Rendkívül rossz állapotban a tartós, bentlakásos idősgondozás Magyarországon, 40 ezer család vár férőhelyre. A Nyugdíjasházak Országos Egyesületének elnöke az illegális idősotthonok terjedéséről is beszélt a Forbes Money podcastban.
A magyar mezőgazdaság évszázados alapjai rendülnek meg: a hirtelen esők elfolynak, a talajvízszint zuhan. Cikkünkben a vízválság okait és a táblaszintű vízmegtartás gyakorlati lépéseit elemzzük.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal alacsonyabb, átlagosan 69,5 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával augusztus harmadik hetében. A takarmánybúzát 2025 azonos időszakához képest 6 százalékkal alacsonyabb, 65 ezer forintos tonnánkénti áron, míg a takarmánykukoricát
Egy új juttatás, külföldi munkavállaló felvétele vagy a bónuszrendszer átalakítása elsőre HR-kérdésnek tűnik, pedig gyorsan adózási, jogi és bérszámfejtési kérdéssé is válhat. Ezt a szemléletet járja körül a Niveus Payroll szeptember 9-én és 15-én megrendezett ingyenes, kétrészes „Fókuszban a Hard HR” webinárja is.
A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsított támadás újabb eszkalációt jelent az unió területén, és a támadást közvetlenül Oroszországnak tulajdonítják - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján.
A posztumusz kötetre nem kell sokat várni. Mi történt? Október elsején megjelenik Nádas Péter utolsó könyve, Most az egyszer címmel – közölte a Sárközy és Társai kiadó. Röpiratában Nádas Péter felsorolja azokat a témákat, melyekről nem akar beszélni. "A közös hallgatásnak nagyobb súlya van." S így aztán mégis beszél – írta a kötetről a kiadó.
Gyönyörű és virágzó kertre vágyik, de nem szeretne vagyont költeni a kertészeti áruházakban? Összegyűjtöttük a 10 leghatékonyabb, gyakorlatban is bevált spórolós trükköt, amellyel fillérekből varázsolhatja újjá az udvarát!
Az elmúlt évek és 2026-os nyári hónapjainak eredményeit, a klímaváltozás hatásait mutatja be elemzésében a Nak a HungaroMet mérőállomási adatainak felhasználásával. A jelentésben olyan eredmények, kimutatások láthatóak, melyeknél a hőmérsékleti és csapadék adatok éves eltérései mutathatók ki.
75 nagyváros havi megélhetési költségeit hasonlítja össze a bunq holland fintech cég idei Working Abroad Indexe, amelyet 2026 júliusi adatok alapján állítottak össze. Melyek a legdrágább és legolcsóbb városok a nagyvilágban és Európában? Vajon hol szerepel az összehasonlításban Budapest?
Ukrán logisztikai létesítményekre és tengerjáró hajókra mért csoportos csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium. A tömeges dróntámadás négy óvoda- és egy iskolaépületben is károkat okozott.
A meghallgatástól való távolmaradás miatt előállítást is elrendelhetnek. Mi történt? Ülésezett az Országgyűlés kegyelmi botrány felelőseit feltáró bizottsága, ahol elhangzott, hogy a meghallgatások heteken belül elkezdődhetnek – írta meg a 24.hu. A bizottság elnöke, Schummer Orsolya javasolta Novák Katalin volt köztársasági elnök, Varga Judit volt
Kanadában egyes csirkehústermékek kiskereskedelmi ára jelentősen megemelkedett az idei első félévben, miközben a termelői árak alig változtak. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalások augusztus végén megszakadtak - jelentette a www.foodagribusiness.world.
A Gartner több mint 10 000 amerikai munkavállaló megkérdezésével készült elemzése szerint a dolgozók körében háttérbe szorult a hagyományos munka-magánélet egyensúly és a karrierfejlesztés, helyette a pénzügyi biztonságra és a váratlan kiadások fedezésére fókuszálnának.
Több, korábban kiemelt státuszt kapott nagyberuházás különleges jogállását is megszüntette a kormány. Érintett többek között a Pázmány új kampusza, egy tihanyi szállodafejlesztés és az egykori Láng Gépgyár területe is. Mi történt? A Magyar Közlönyben megjelent rendelettel a kormány egy sor beruházás kiemelt státuszát vonta vissza – írja a HVG. Ezze
A Szegedi Tudományegyetem és a Milkmen Földesi Kft. együttműködésében olyan mesterséges intelligencia alapú döntéstámogató rendszer prototípusa készült el, amely a szarvasmarhák egészségi állapotától és jólététől a takarmányozáson át a gazdaságosságig öt kulcsfontosságú terület folyamatos monitorozásával támogathatja a tejtermelő tehenészetek haték