2026. szeptember 26. szombat

szept. 26
0:12
A pénzügyi vezetők fele inkább hallgat az AI-ra, mint a saját megérzéseire (HR Portál)
Egy friss kutatás szerint a pénzügyi vezetők jóval nyitottabbak a mesterséges intelligencia döntéseire, mint operatív vagy informatikai társaik. A CFO-k közel fele akkor is az MI ajánlását követné, ha az ellentétes a megérzéseivel, miközben a vállalatoknál még hiányoznak a megfelelő technológiai irányítási keretek.
szept. 26
0:12
Nőtt a munkanélküliség (Azenpenzem)
A KSH legfrissebb adatai szerint 2026 augusztusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 654 ezer főt tett ki, míg a munkanélküliek száma 229 ezer volt, a munkanélküliségi ráta pedig 4,7 százalékon alakult. Az előző hónaphoz képest a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta nőtt.
szept. 26
0:12
Minden második magyar munkavállaló váltott már pályát, több mint a felük maradt volna magasabb fizetésért (KKV Magazin)
Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát karrierje során legalább egyszer, négy ráadásul teljesen más területen és iparágban dolgozik ma, mint amiben egykor elhelyezkedett. Tízből három gondolkozott el komolyan váltáson, de végül nem lépte meg és tízből mindössze két dolgozónak nem volt eddig egyáltalán ilyen indíttatása. A döntésekben pedi
szept. 26
0:12
Feltérképezték az agy prefrontális kérgének génaktivitását (Mínuszos)
Kilenc új tanulmány térképezi fel a prefrontális agykéreg génaktivitását: 1494 donor 6,3 millió sejtmagját vizsgálták
szept. 26
0:12
Egyre több bioélelmiszer kerül a kosarakba (MMonline)
Növekvő kereslet, bővülő piac és új lehetőségek a hazai élelmiszerágazat számára: az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) legfrissebb piacelemzése szerint a biotermékek kiskereskedelmi forgalma 2023 és 2025 között 28 százalékkal nőtt, elérve az 53,8 milliárd forintot, miközben az eladott mennyiség is 26 százalékkal bővült. A biotermékek ért
szept. 26
0:12
Főleg politikusok kerültek az Integritás Hatóság listájára, Hankó és a KDNP-s Seszták is kockázatosak (Forbes)
Seszták Miklós és Hankó Balázs is a legmagasabb fokú kockázati besorolást kapta a vagyonnyilatkozati vizsgálat során. Mi történt? Seszták Miklós és Hankó Balázs is a legmagasabb fokú kockázati besorolást kapta a vagyonnyilatkozati vizsgálat során az Integritás Hatóságnál (IH) – erősítette meg a 24.hu értesülését maga az intézmény. A vizsgálattal ka
szept. 26
0:12
Tombol a titkosítási narratíva: Zcash-szerű frissítést hoznának a Bitcoin hálózatára (BitcoinBázis)
A Bitcoin hálózatának egyik legfontosabb tulajdonsága az évek során az egyik legnagyobb korlátjává is vált: a blokklánca nyilvános. Bár egyik címet sem lehet azonnal azonosítani, a tranzakciók összege, időpontja és a címek közötti kapcsolat visszakövethető a végtelenségig – magánszemélyeknek, vállalatoknak és intézményi befektetőknek egyaránt. Erre
szept. 26
0:12
Budaörs nem fizeti be a szolidaritási hozzájárulását októberben (Telex)
Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester panasza alapján az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó törvényi szabályozást.
szept. 26
0:12
Napokon belül másodszor került adatszivárgási ügybe a Revolut (Fintech)
Újabb adatbiztonsági incidens érinti a Revolut egyes ügyfeleit, alig két héttel azután, hogy a fintech érzékeny ügyféladatok jogosulatlan kiadását ismerte el. A mostani eset közvetlenül nem a Revolut rendszereit, hanem amerikai brókerpartnerét, a DriveWealth-t érinti, de az incidens során korábbi ügyféladatokhoz is hozzáférhettek a támadók. Két nap
szept. 26
0:12
4,1 milliárd forintot kapnak a kukoricatermesztők az aszály miatt (Magro)
Befejeződött a tavalyi aszályban kárt szenvedett kukoricatermelők rendkívüli kompenzációs kérelmeinek bírálata. A Magyar Kincstár döntése alapján több mint 11 ezer gazda részesül az összesen 4,1 milliárd forintos keretösszegből, a pénz utalása pedig már a hét végén megkezdődik.
szept. 26
0:12
Megmutatta az Opel a legerősebb Astrát (Haszon.hu)
Az Opel GSE Line-nak nevezi a hamarosan érkező, vadabb külsejű Astrát. A legerősebb, tisztán elektromos kivitel 280 lóerőt tud, amivel  - a J Astra OPC-vel holtversenyben - a legerősebb Astra, ami valaha készült.
szept. 26
0:12
Korábban elstartol az idei X-faktor (Médiapiac)
Elstartol a vadonatúj X-faktor évad az RTL-en szeptember 26-án szombaton. Az eredetileg tervezett kezdés helyett azonban korábban kerül képernyőre.
szept. 26
0:16
Itt vannak a tervek, így alakítaná át a Tisza-kormány a munka világát (HR Portál)
A harmadik országból történő munkavállalás átláthatóbbá tétele, a 2027-re szóló minimálbér-megállapodás újratárgyalása, a Platform Irányelv átültetése, a munka törvénykönyve felülvizsgálata. Ezekről és még sok más várható intézkedésről beszélt Szabó Imre Szilárd foglalkoztatási szabályozásért és tervezésért felelős helyettes államtitkár a recruiTEC
szept. 26
0:16
Az IBM felvásárolja a brit Logiq Consultingot (Mínuszos)
Az IBM a brit kormányzati, védelmi és kritikus infrastruktúra-szektor kiberbiztonsági igényeire erősítene a Logiq Consulting
szept. 26
0:16
Jó hír a magyar filmek kedvelőinek (MMonline)
A következő hetekben a magyar filmek rajongóinak érdemes lesz a TV4-re kapcsolni, ugyanis egymást követik majd a hazai vígjátékok, romantikus történetek és jól ismert közönségkedvencek. Érkezik a Meseautó, lesz Zimmer Feri és Megy a gőzös, illetve képernyőre kerül a Macskafogó is. A sort szeptember 26-án a Szia, Életem! nyitja. A fantasy-elemekkel
szept. 26
0:16
Mindenki beleszólhatna, hogy mik legyenek az iskolai kötelező olvasmányok (Forbes)
A közoktatásban nagyobb szerepet kellene kapniuk a kortárs műveknek, kiemelten az alsó tagozatosoknál, hiszen az mai nyelven, mai környezetben beszél az olvasóhoz.  Mi történt? "Az oktatás megreformálásával nem lehet választást nyerni, ez egy 30–40 éves befektetés" – mondta Fábián László, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanára a Bibó Ist
szept. 26
0:16
Feltámadt a Litecoin, nyolchavi csúcson a kriptók ezüstje (BitcoinBázis)
A Litecoint többen már temették, most mégis feltámadt. A hálózaton egy nap alatt 1 milliárd dollárnyi érték mozdult meg, az árfolyam pedig nyolc hónapja nem látott szintre ugrott. Feltámadt a Litecoin, nyolchavi csúcson a „kriptók ezüstje” A Bitcoin „digitális arany” elnevezése után gyakran ezüstként emlegetett Litecoint már sokan temették az elmúl
szept. 26
0:16
Elítélték a Manchester Cityt a Premier League pénzügyi szabályainak megsértése miatt (Telex)
A büntetési tételekről még nem született döntés, a klub pedig fellebbezni fog a döntéssel szemben.
szept. 26
0:16
Segítség érkezik, ami megmentheti az őszi munkákat - 22 ezer termelő 40 milliárd forintos forrást (Magro)
Újabb jelentős utalási hullámot indított el a Magyar Államkincstár az előrehozott előlegfizetés keretében. Ezúttal több mint 22 ezer termelő kap összesen több mint 40 milliárd forintos forrást, ami kulcsfontosságú segítség az őszi mezőgazdasági munkák zavartalan lebonyolításához.
szept. 26
0:16
Ennyit fizet a bank az új ügyfélnek és az ajánlónak (Haszon.hu)
Terjednek azok a banki ajánlóprogramok, amelyekkel a pénzintézetek meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
szept. 26
0:16
Azahriah alteregója is megjelent az Árulók újabb szereplői között (Médiapiac)
További három szereplő kilétére derült fény az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 5. évada kapcsán. Az RTL taktikai és pszichológiai realityjének csapatába humorista, zenész és színművész is kerül.
szept. 26
0:18
Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben (ProfitLine)
Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a Kpmg felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
szept. 26
0:20
Felmérést készít az adóhatóság az eÁFA rendszert használók körében (HR Portál)
Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
szept. 26
0:20
Új-Zéland szerint Kína a legkitartóbb kiberveszély (Mínuszos)
Új-Zéland kiberbiztonsági központja szerint Kína jelenti a legkitartóbb és legképzettebb állami hátterű kiberfenyegetést. Új-Zéland kiberbiztonsági
szept. 26
0:20
Nem elég, hogy megtalálják, az AI-nak ajánlania is kell a márkát (MMonline)
A kulcsszóból kérdés, a találati listából válasz lett. A marketing új feladata ezért már nemcsak az, hogy forgalmat tereljen a márka felületeire, hanem az is, hogy bekerüljön abba a néhány válaszba, amelyből a fogyasztó dönt. Ehhez viszont másképp kell gondolkodnunk láthatóságról, tartalomról és mérésről is. A marketing hosszú időn keresztül viszon
szept. 26
0:20
A magyar milliárdos cége tízezer tonna terméskövet szállított Paksra (Forbes)
Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz. Mi történt? Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz, írja a magyarepitok.hu. Kontextus. A Védel
szept. 26
0:20
Valami ellopta a showt a Bitcoin elől a héten, amire évek óta készült a piac (BitcoinBázis)
Az elmúlt hét igazi altcoin-parádénak bizonyult a kriptopiacokon, miközben a Bitcoin egy fontos ellenállási szint közelében elakadt. Ezzel átengedte a rivaldafényt a kisebb kriptovalutáknak, amelyek brutálisan jó hetet zártak. A Bitcoin tíz nappal ezelőtt még komoly nyomás alatt volt: az amerikai szenátusban megbukott a CLARITY Act szabályozási tör
szept. 26
0:20
Szigorú vizsgálatok várhatóak a gyáraknál januártól: önálló akkumulátoripari igazgatóság jön létre (Magro)
Januártól jelentős változások lépnek életbe a hazai környezetvédelmi és ipari ellenőrzésekben: megalakul az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság, melyen belül önálló akkumulátoripari igazgatóság kezdi meg a működését. A hatósági feladatok megyei szintről országos szintre emelésével a kormány célja, hogy a legmagasabb szintű prioritást és szi
szept. 26
0:20
Ekkora keresettel kerülsz be a megyédben a felső 10 százalékba (Haszon.hu)
Budapesten nettó 1 millió forint feletti havi fizetés kell ahhoz, hogy egy munkavállaló a legjobban kereső 10 százalékba tartozzon. Mi a helyzet a megyékben?
szept. 26
0:20
Óriási tévés bejelentés: Stohl Luca kapta meg a Duna egyik legismertebb műsorát (Médiapiac)
Október 5-től új adásokkal jelentkezik a Duna talkshow-ja, a Ridikül. A megújuló műsor házigazdája Stohl Luca lesz, aki hétköznap délutánonként 16 órától várja a nézőket.
szept. 26
0:24
KSH: nőtt a munkanélküliség, 21 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma (HR Portál)
Augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 654 ezer, a munkanélküliek száma 229 ezer , a munkanélküliségi ráta 4,7 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva a foglalkoztatottak száma 21 ezerrel csökkent, a munkanélkülieké 7 ezerrel nőtt a munkanélküliségi ráta
szept. 26
0:24
Új generációs digitális ikreken dolgozik a Systra (Mínuszos)
A SYSTRA és a Dassault Systemes közös projektje a vasúti és közlekedési infrastruktúrák digitális ikreinek
szept. 26
0:24
Elstartolt a jubileumi Az Év Honlapja digitális verseny (MMonline)
A digitális világgal együtt Az Év Honlapja is új korszakba lépett. Elstartolt a 25. jubileumi pályázat megújult arculattal, két új AI kategóriával, minden eddiginél erősebb jövőorientált AI-fókusszal és a pályázat életében először, pénznyeremény lehetőséggel. A Magyar Marketing Szövetség által alapított megmérettetésen az indulást követő első 25 na
szept. 26
0:24
Már a Gucci is Kínában készül – de mit szólnak ehhez az olasz luxusmárka rajongói? (Forbes)
Egyes iparági elemzők szerint alááshatja a Gucci prémium imázsát, hogy a márka "Made in China" felirattal ellátott új luxus sportcipő-modellek értékesítésébe kezdett. Mi történt? A Gucci megkezdte a "Made in China" felirattal ellátott új luxus sportcipő-modellek értékesítését, ami szakít az olasz gyártási hagyományokkal, és egyes iparági elemzők sz
szept. 26
0:24
Olcsóbb, kevesebb a turista, nincs hőség: mi az az autumnation? (Haszon.hu)
Megfigyelhető jelenség a turizmusban, hogy egy réteg őszre tolja "nyaralását" vagy akkor is kivesz szabadságot nagyobb útra. A horvát tengerpart is favorit. Már angol neve is van a az új trendnek: autumnation.
szept. 26
0:24
A GVH háromszor annyi kartell-ügyben folytat eljárást, mint az uniós átlag – több mint 250 céget vizsgál (Médiapiac)
Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már
szept. 26
0:28
Jövőre közel 9 százalékkal magasabb nyugdíjjal számolhatnak az új nyugdíjasok (HR Portál)
A 2027-ben nyugdíjba vonulók számára kedvezőbb lehet a valorizáció, mivel a nyugdíjszámításnál alkalmazott szorzók várhatóan mintegy 9 százalékkal emelkednek.
szept. 26
0:28
Átírja a vásárlási szokásokat az egészségesebb életmód (MMonline)
Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől. A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a köve
szept. 26
0:28
Milyen következményei lehetnek, ha az ügyészség végigviszi a Magyar Péter elleni eljárást? (Forbes)
A Legfőbb Ügyészség láthatóan komolyan gondolja, hogy végigviszi Magyar Péter két évvel ezelőtti ötkertes ügyét, mivel lopás miatt kikérte a miniszterelnök mentelmi jogát a parlamenttől.  Mi történt? A Legfőbb Ügyészség láthatóan komolyan gondolja, hogy végigviszi Magyar Péter két évvel ezelőtti ötkertes ügyét, mivel lopás miatt kikérte a miniszter
szept. 26
0:28
Tervezd már a 2027-es szabadságod: így alakulnak a hosszú hétvégék (Haszon.hu)
Előreláthatólag jövőre nem lesznek ledolgozós szombatok és áthelyezett munkanapok. Ha a Tisza-párt friss javaslata - december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról - átmegy a parlamenten, akkor hét hosszú hétvégénk lehet, hat pedig biztos lesz.
szept. 26
0:28
Szerelem, családi káosz, kísértetjárta hotel és félresiklott vonat – magyar filmek árasztják el a TV4-et (Médiapiac)
A következő hetekben a magyar filmek rajongóinak érdemes lesz a TV4-re kapcsolni, ugyanis egymást követik majd a hazai vígjátékok, romantikus történetek és jól ismert közönségkedvencek. Lesz itt szerelem, családi káosz, kísértetjárta szálloda, félresiklott vonat és persze néhány olyan magyar klasszikus is, amit valószínűleg senkinek sem kell bemuta
szept. 26
0:32
Ennyit kell keresni a felső 10 százalékhoz 2026-ban megyénként (HR Portál)
Jelentős különbségek vannak a magyarországi keresetek között, Budapesten több mint 1,1 millió forintos nettó fizetés kell a felső tizedhez, míg Békésben már 653 ezer forint feletti keresettel is be lehet kerülni.
szept. 26
0:32
101 Hang: különbuszokkal viszik a koncertezőket Budapestre (MMonline)
Új szolgáltatás indult a vidékről budapesti koncertre utazók számára: a 101 Hang szervezői minden megyeszékhelyről különjáratokat szerveznek, így az érdeklődők saját autó helyett közösségi közlekedéssel juthatnak el a fővárosba. A kezdeményezés egyszerre kínál megoldást a hosszú vezetésre, a budapesti forgalomra és a koncert környéki parkolás probl
szept. 26
0:32
A nyugdíjkifizetésekkel és a túlárazott beszerzésekkel is foglalkoznia kell majd a kincstár új elnökének (Forbes)
Az új elnök feladata lesz a MÁK informatikai biztonságának a megerősítése, a lehetséges szolgáltatók körének a bővítése is. Mi történt? Kármán András pénzügyminiszter Facebook-oldalán közölte, hogy új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére. Slánicz Béla 2026. szeptember 28-tól tölti be a tisztséget. Mint kifejtette, a kincstár új ve
szept. 26
0:32
Balesetveszélyes hiba: autók millióit hívja vissza a német gyártó (Haszon.hu)
A  Volkswagen megerősítette, hogy  világszerte mintegy 2,86 millió járművet hív vissza kormányműproblémák miatt – írja az MTI a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) közleménye alapján.
szept. 26
0:32
Megvan végre, mikor indul Sylvester Stallone sorozatának vadonatúj évada (Médiapiac)
Végre kiderült, mikor kezdődik a Tulsa királya széria friss évada: Sylvester Stallone sorozatának 4. etapja október végén kerül fel a SkyShowtime kínálatába.
szept. 26
0:36
A munkavállalók közel fele nem akar mesterséges intelligenciát a bérszámfejtésben (HR Portál)
Egy új kutatás szerint a munkavállalók közel fele kényelmetlenül érzi magát a mesterséges intelligencia bérszámfejtési folyamatokba történő bevonása miatt. A technológia elterjedését a bizalomhiány, a jogszabályi összetettség és az adatminőségi kihívások is hátráltatják.
szept. 26
0:36
Ez lehet az építőipar jövője (MMonline)
Merre tovább az építőiparban egy változó gazdasági és energetikai környezetben? Erre a kérdésre kereste a választ a Building Future – Őszi Építőipari Fórum, amely az építőipar, a logisztika, a villamosság és a finanszírozás meghatározó szereplőit ültette egy asztalhoz. A szeptember 24-én az Aquaworld Resort Budapest helyszínén megrendezett nagyszab
szept. 26
0:36
A 4iG is közreműködött abban a kormányzati projektben, ami miatt most feljelentést tett a minisztérium (Forbes)
Az informatikai rendszer fejlesztését korábban késznek nyilvánították, a minisztérium szerint viszont csak 52 százalékos készültségen áll. Mi történt? Feljelentést tesz a Tudományos és Technológiai Minisztérium az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer, az E-ING fejlesztésével kapcsolatban – közölte Tanács Zoltán tárcája pénteken a Telexszel
szept. 26
0:36
Dacia vagy Volkswagen? Ez a legkapósabb autó Európában (Haszon.hu)
Augusztusban a Volkswagen T-Roc volt a legnagyobb számban eladott új autó Európában. Ha az első nyolc hónapot nézzük, akkor a Dacia Sandero az éllovas.

Keresés