2026. szeptember 26. szombat

szept. 26
0:06
Ezt csinálja a macskád, amikor igazán hiányzol neki (Háziállat)
A macskákról még mindig él az a kép, hogy remekül elvannak egyedül, és legfeljebb az érdekli őket, mikor kerül végre étel a tálba.Pedig a cicák képesek erős kapcsolatot kialakítani a gazdájukkal, és kutatások szerint a viselkedésük is megváltozhat, amikor hosszabb távollét után újra találkoznak vele.
szept. 26
0:12
Így varázsold a teraszodat prémium wellness-térré (Spa Trend Online)
Az otthon és a tágabb értelemben véve a terasz is az életünk és a kikapcsolódásunk fontos színhelye. A személyre szabott berendezési tárgyakkal lesz a lakásból és a kertből valódi otthon, amitökéletes lehetőséget nyújt arra is, hogy egy jól átgondolt koncepcióval valódi wellness paradicsomot hozz létre, ami mindig elérhető. Ennek kialakításában sok
szept. 26
0:12
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub (Player)
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
szept. 26
0:12
"Én hol vagyok ebben az egészben?" – Egy apró gondolat, amely nagy változást indított el (WMN)
Évek óta mindent elvégez, amit a családja és a munkája megkíván tőle. Egy este azonban feltesz magának egy kérdést, amelyet már régóta kerülget.
szept. 26
0:12
Az Apple következő nagy dobásáról hiányozhat a kijelző (InStyle Men)
Az Apple egy kijelző nélküli egészség- és fitneszpánt prototípusain dolgozik. Az új eszköz a Whoop közvetlen riválisa lehet.
szept. 26
0:12
Külföldről, drágán vesszük az áramot: fejleszteni kell a hazai energiatermelést (Zöld Trend)
Hatékonyabb és olcsóbb energiatermelésre áll át Magyarország.
szept. 26
0:16
Örülünk, hogy ez a lány fürdőruhamárkát alapított (Player)
Így elég sok fürdőruhás kép van róla.
szept. 26
0:16
45 ezer évig különös állat takaríthatott az emberek után (InStyle Men)
Erszényes ördögök járhattak az ausztrál őslakosok táboraihoz, ahol az emberek által hátrahagyott állati maradványokat ették.
szept. 26
0:16
Régi csövek alatt folyik el az ivóvíz – hatalmas igény mutatkozott a fejlesztésekre (Zöld Trend)
Jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton.
szept. 26
0:20
Németországban is letarolják a piacot a kínai autók (Player)
Csökkent a német új személyautók kivitele az idei első hét hónapban, miközben jelentősen nőtt az import.
szept. 26
0:20
Elindult a próbagyártás: elektromos autók akkumulátorai készülhetnek Debrecenben (Zöld Trend)
Megkezdik a próbagyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárának új cellagyártó épületében.
szept. 26
0:24
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül (Player)
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák éveken át rögzítették edzéseiket belga és Nato-létesítmények területén.
szept. 26
0:24
Egyre több elektromos autó kerül az utakra Európában (Zöld Trend)
Rekordszintre nőtt az elektromos autók részaránya az uniós újautó-eladásokban.
szept. 26
0:28
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata (Player)
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
szept. 26
0:28
Tudomány testközelből: különleges élményekkel várja a látogatókat az ELTE (Zöld Trend)
Az ókori leletektől a mesterséges intelligenciáig terjed az ELTE programkínálata.
szept. 26
0:32
Új KSH-adatok mutatják meg, hogyan változik Magyarország éghajlata (Zöld Trend)
KSH-kiadvány mutatja be az éghajlatváltozás hatásait.
szept. 26
0:36
Már most látszik a klímaváltozás hatása a magyar szőlőültetvényeken (Zöld Trend)
A szőlő szereti a meleget, de a magyar borvidékeknek már túl sok jut belőle.
szept. 26
3:30
Akkor és most fotók: így változott Catherine Zeta-Jones arca közel 40 év alatt (InStyle)
Most ünnapli 57. születésnapját Catherine Zeta-Jones! Ennek apropójából pedig lássuk, hogyan változott az elmúlt közel 40 évben.
szept. 26
4:18
Ilyet sem látni az F1-ben: Videón Ricciardo hihetetlen 2019-es bakui tolatása (Player)
Egy bizarr bakui jelenettel nosztalgiázunk, ha már a hétvégén jön az Azeri Nagydíj.
szept. 26
4:18
Így nézhetett ki a legidősebb ismert modern ember: 315 ezer éves marokkói arcot keltettek digitálisan életre (Rakéta)
Egy újszerű digitális eljárás segítségével rekonstruálták a Marokkóban talált, mintegy 315 ezer éves emberi maradványok arcvonásait, közelebb hozva hozzánk a legkorábbi ismert Homo sapiens megjelenését.
szept. 26
4:30
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg (Hóvége)
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
szept. 26
4:36
A szeptemberi Kos telihold 4 csillagjegy életét alaposan felforgatja – jó értelemben (Éva Magazin)
A szeptember végi telihold mindig sajátos atmoszférával bír: az őszi napéjegyenlőség után felragyogó égi jelenség búcsút int a nyárnak, és felkészíti a lelkünket az év végi betakarításra, a gyümölcsök learatására. Szeptember 26-án a Kos jegyében éri el a csúcsát a telihold, ami energiáit tekintve a szembesülések és a bátor lépések időszaka.
szept. 26
4:42
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse (Player)
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
szept. 26
4:42
Ma éjfél után egy teljes napon át nem tudjuk majd Magyarországon igénybe venni az OTP Persely funkcióját (Rakéta)
Egy egész napon át használhatatlan lesz a Persely szolgáltatás.
szept. 26
4:46
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk (Player)
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
szept. 26
4:48
A nyála is felforrt, elájult, mégis túlélte a világűr vákuumát a Nasa mérnöke (Hamu és Gyémánt)
Mielőtt egy űrruha eljuthat a világűrbe, bizonyítani kell, hogy akkor is képes életben tartani viselőjét, amikor odakint gyakorlatilag nincs légnyomás. A Nasa ezért olyan vákuumkamrákban tesztelte a felszereléseket, amelyekben a Hold felszínéhez hasonló körülményeket lehetett létrehozni. Jim LeBlanc az egyik ilyen próba során került életveszélyes h
szept. 26
4:48
Napi horoszkóp 2026. szeptember 26. – Erős érzelmekkel ragyog fel a Kos telihold (Bien)
Szeptember utolsó szombatja nyugodt, feltöltő energiákat hoz. Nézd meg, mire számíthatsz ma a szerelemben, a munkában és a család körül, csillagjegyed szerint!
szept. 26
4:48
Megdöbbentő kávé- és nasiakciók a Tesco és Aldi polcain! (Hóvége)
Ezeket a kávé-, tea-, nasi- és üdítőajánlatokat most tényleg megéri kiszúrni, mert a legjobb akciók között több nagy kedvenc is ott van.
szept. 26
5:00
Újra fogadja a betegeket a szegedi koraszülött intenzív osztály (Vital)
Újra fogadja a betegeket a szegedi koraszülött intenzív osztály, miután egy multirezisztens baktérium észlelését követően elvégezték a szükséges fertőtlenítési munkálatokat és ellenőrző vizsgálatokat
szept. 26
5:18
Egymásba fúródó égitestekről posztolt fotót a Nasa, de az egész csak egy égi átverés (Player)
Egy látványos optikai csalódásnak köszönhetően a Nasa által megosztott felvételen úgy tűnik, mintha egy zöldes fényű üstökös fúródna telibe egy sűrű csillaghalmazt.
szept. 26
5:18
Most kezdenél jógázni? 6 egyszerű ászana, amit otthon is kipróbálhatsz (Bien)
Tíz perc egy szőnyegen, mezítláb, félhomályban – ennyi elég ahhoz, hogy a nap elején helyre billenjen a légzésed, és a válladból eltűnjön a görcs.
szept. 26
5:18
Nyiroktisztítás Gyuri bácsi módszerével: mutatjuk a gyógykúra lépéseit (Hóvége)
Nem mindegy mikor fogyasztjuk a gyógynövényeket és mit eszünk mellé.
szept. 26
5:24
Egyre több nő mond le a gyors fogyást ígérő módszerekről: a séta lehet az új csodadiéta (Éva Magazin)
A fogyókúrák világa sokáig arról szólt, hogyan lehet minél rövidebb idő alatt minél látványosabb eredményt lehessen elérni. Ehhez képest egyre vonzóbbnak tűnik valami feltűnően egyszerű: felvenni egy kényelmes cipőt, és elindulni sétálni. De tényleg lehet ennyire egyszerű?
szept. 26
5:24
Rendkívüli felfedezést tett egy amerikai kutatócsapat: egy idegen bolygóról érkezett rádiójel a Földre, mintegy 63,4 fényév távolságról (Rakéta)
A felfedezés azért számít mérföldkőnek, mert a csillagászoknak most először sikerült egyértelműen azonosítaniuk olyan rádiójeleket, amelyek egy exobolygóról érkeztek.
szept. 26
5:30
Zendaya már viseli 2026 őszének egyik legmenőbb manikűrjét: ez a ’90-es éveket idéző körömtrend újra hódít (InStyle)
Ha már te is kezdesz ráunni a visszafogottabb manikűrökre, Zendaya legújabb körmeit látva garantáltan kedvet kapsz egy kis váltáshoz.
szept. 26
5:42
Ezért ne mászkálj mezítláb a szállodai szobában a szakértők szerint (Roadster)
A látszat csalhat.
szept. 26
5:42
Mi történik a világ másik felén? (Vince)
Mi történik a világ másik felén, amikor éppen egy fotelben görgetjük a híreket? Egy-egy fotó néha többet mond el egy eseményről, mint hosszú a tudósítások és arcot ad a híreknek.
szept. 26
5:44
Bolti kenyér helyett egészségesebb házi megoldás, ami ráadásul olcsó is (Vince)
Egészségesebb a házi és egyszerűen elkészíthető. Az ultrafeldolgozott élelmiszerek sok háztartásban a mindennapi étrend részei, pedig több bolti alapanyag házilag is egyszerűen elkészíthető. Ráadásul ehhez gyakran sem drága hozzávalókra, sem
szept. 26
5:46
Az alma vagy a körte az egészségesebb? A válasz meglepő (Vince)
A két gyümölcs tápértéke nagyon hasonló, egy apró különbség mégis eldöntheti, melyik lehet jobb választás a szervezet számára. A gyümölcsök természetes cukrot tartalmaznak, de a vércukorszintre gyakorolt hatásukat nem csak
szept. 26
5:54
Veszély a repülőn: a légiutas-kísérők azonnal tiltólistára tennék ezt a két italt, a gyanútlan utasok viszont tucatjával rendelik (Femcafe)
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a fedélzeti vízhálózatból származó frissítőket.
szept. 26
6:06
A fizikus, aki nemet mondott Jeff Bezosnak, a Google-nek és a NASA-nak: Sabrina González Pasterski az univerzum „forráskódját” keresi (Éva Magazin)
Már kamaszként saját repülőgépet épített, később az MIT-n és a Harvardon tanult, Sabrina González Pasterski ma pedig a modern fizika egyik legizgalmasabb kérdésére keresi a választ: vajon milyen alapvető szabályokból épül fel az általunk ismert valóság? Miközben a technológiai világ legnagyobb szereplői is felfigyeltek rá, ő a jól fizető állások he
szept. 26
6:06
Hagyjuk az Iphone-t? Még mindig ennek a telefonnak a legjobb a kamerája (Femcafe)
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön fényképezőgépre volt szükség. De vajon melyik mobil képes még mindig a legjobb összteljesítményre?
szept. 26
6:06
Átvert a kereskedő? A békéltető testülethez fordulj, ha gyors eredményt akarsz, ne a fogyasztóvédelemhez (Hóvége)
Az ingyenes eljárás menete és a legfontosabb nulladik lépés, amiről sokan nem tudnak.
szept. 26
6:18
Hamilton szerint eltévedt az F1: "A határok feszegetéséről kellene szólnia, nem erről" (Player)
Lewis Hamilton nyíltan bírálta a Formula–1 jelenlegi irányát.
szept. 26
6:18
Erre a hírre még az is meg fogja kóstolni a halat, aki eddig nem szerette (Vince)
A magyar gasztronómia hosszú ideig a húsos fogások köré épült, a hal inkább csak vendégszereplő volt egy-egy étlapon, ünnepi alkalmakra tartogatva. Az utóbbi években azonban ez a hozzáállás gyökeresen megváltozott.
szept. 26
6:18
Ezt hozza 2026. szeptember 26. a numerológia szerint: nagylelkűség és lelki beteljesülés (Bien)
2026. szeptember 26. a lezárások és a lelki beteljesülés napja. Megmutatjuk, mit hoz ez a mélyen érzelmes, 9-es energiájú nap, és milyen üzenetet tartogat számodra a numerológia.
szept. 26
6:24
5 napimádó egynyári virág, amely ősszel is sokáig díszíti a kertet (Éva Magazin)
Attól, hogy véget ért a nyár, a virágoskertnek még nem kell szürkébe borulnia. Több olyan napimádó egynyári is akad, amely szeptemberben, sőt kedvező időben egészen az első fagyokig ontja a virágait. Mutatunk öt látványos választást, ha ősszel is szeretnél színt látni az ágyásokban és a cserepekben.
szept. 26
6:30
13 demenciamentes évet nyerhet, ha ezt a 3 dolgot elkerüli (EgészségKalauz)
Három veszélyt kell elkerülni.
szept. 26
6:30
Világrekord: 1338 kilométert ment egy töltéssel ez az Audi (InStyle Men)
Az Audi A6 E-tron hivatalosan 777 kilométert ígér, Miko Marczyk azonban 1338 kilométert préselt ki belőle egyetlen töltéssel.
szept. 26
6:30
4 csillagjegy, akinek hatalmas fordulatot vesz az élete szeptember végén - nekik kész áldás a Kos telihold! (InStyle)
Eljött a bátrabb döntések és a saját utunk felvállalásának ideje. 4 csillagjegy sorsfordító áttörést él meg a Kos telihold alatt.

Keresés