2026. szeptember 26. szombat

szept. 26
6:36
Látványos mérnöki megoldás a legnagyobb hajón (AQUA)
Különleges műveletre készülnek Dániában: a 382 méter hosszú Pioneering Spiritnek, a világ egyik legnagyobb hajójának több órán keresztül ballasztvizet kell felvennie, hogy biztonságosan áthaladhasson a Storebælt híd alatt. A tervek szerint szeptember végén érkezik meg a dán vizekre a Pioneering Spirit, a világ legnagyobb offshore építőhajója. A hat
szept. 26
6:36
Nem szívesen mondjuk, de ennek az 5 őszi cipőtrendnek már leáldozott (Femcafe)
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos, hogy csúnya – egyszerűen csak megváltozott körülötte a divat.
szept. 26
6:36
Ártatlan titkárnőből lett Anglia leggyűlöltebb nője, aki szerelme kedvéért gyilkolt (Hamu és Gyémánt)
Az 1960-as években több gyerek és fiatal eltűnése tartotta rettegésben Manchester környékét. A nyomozás akkor vett váratlan fordulatot, amikor egy brutális gyilkosság szemtanúja a rendőrséghez fordult, és kiderült: az eset több korábbi eltűnéshez is kapcsolódik. Az ügy egyik legmegrázóbb bizonyítéka később egy fénykép lett, amelyen egy fiatal nő az
szept. 26
6:36
Elsüllyedt utcák felett csónakázhatunk ebben a különleges török városban (Roadster)
Egy vízből kiemelkedő minaret, elsüllyedt utcák és ritka fekete rózsák teszik különlegessé az Eufrátesz partján fekvő Halfetit.
szept. 26
6:42
Milyen hidegnek kell lennie a fagyasztónak? Így őrizheted meg biztonságosan az ételek frissességét (Éva Magazin)
A fagyasztó hőmérsékletével általában addig nem foglalkozunk, amíg valami gyanúsat nem tapasztalunk: olvadni kezd a jégkrém, jegesednek a csomagok, vagy egy áramszünet után tanácstalanul állunk a kiolvadt ételek előtt. Pedig néhány egyszerű szabállyal sokáig megőrizhetjük az élelmiszerek minőségét és biztonságát.
szept. 26
6:48
Susan Sarandont a rendőrök vitték el a Netanjahu elleni tüntetésről (WMN)
Netanjahu ENSZ-közgyűlésen tartott beszéde alatt száz embert vitt el a rendőrség a New York-i tüntetésről, köztük sztárokat is.
szept. 26
6:48
Mehetnék múzeumba is, de inkább egy aktív vulkánt mászok meg a nászutamon (Bien)
A mindennapokban kifejezetten a biztonságra törekszem, de van egy különleges természeti jelenség, ami újra és újra mágnesként vonz.
szept. 26
7:06
93 évesen meghalt az NBA történetének első MVP-je (InStyle Men)
Bob Pettit teljes kosárlabda-karrierjét a Hawksnak szentelte, történelmi rekordok fűződnek a nevéhez.
szept. 26
7:06
Így fűtsd a sátrat az őszi túráknál: 700 forintból megvagy egy éjszakára, ha van ilyen eszközöd (Hóvége)
Az őszi erdei kempingezés legnagyobb kihívása a hideg. Egy jó hálózsák sokat segít, de az igazi komfortot egy hordozható sátorfűtés jelentheti.
szept. 26
7:18
Cipőimpregnálás okosan – ha nem akarod, hogy a zoknid is csurom vizes legyen (Bien)
Nem mindegy, mivel impregnálod a cipődet: mutatjuk, hogyan ápold a bőrt, a velúrt, a nubukot és a vásznat, és mit tegyél, ha már beázott.
szept. 26
7:24
10 hely, ahová jobb, ha nem viszed magaddal a kutyádat (Player)
A kutyák ma már szinte mindenhová elkísérik a gazdáikat, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki örül is ennek.
szept. 26
7:24
Döbbenetes: Ezt az 1 egyszerű dolgot tedd a párnád alá, és azonnal vége az alvászavaroknak (Femcafe)
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy pofonegyszerű, tudományosan is megalapozott trükk terjed a neten, ami másodpercek alatt képes kikapcsolni a túlhajszolt agyat.
szept. 26
7:24
Ez az ártatlannak tűnő szülői szokás hosszú évekre megmérgezheti a testvérek kapcsolatát (EgészségKalauz)
Sok szülő esik bele ebbe a hibába.
szept. 26
7:36
Pompejitől Izlandig: mennyire ismered Európa vulkánjait? – Kvíz (Roadster)
Európa leghíresebb tűzhányóihoz elképesztő történetek kapcsolódnak. Mennyit tudsz róluk?
szept. 26
7:36
Megérkeztek az ősz ízei a Time Out Market Budapestbe (InStyle Men)
A szüreti időszak ihlette gasztronómiai kínálatban az évszak jellegzetes alapanyagai és ízei kerülnek a középpontba.
szept. 26
7:48
"A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan" – Hogyan szembesültél a karma hatalmával? (Bien)
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
szept. 26
7:54
Útmutató a tökéletes masszázsmedence rutinhoz (Spa Trend Online)
A meleg víz és a masszázs élvezete hosszú ideje része az egészség fókuszú kikapcsolódásnak, de az otthoni jakuzzik térnyerésével ma már szinte bárki hozzáférhet ehhez a wellness formához. Hogy kihozd a legtöbbet a masszázsmedencédből és ne csupán egy kellemes csobbanás legyen a nap végi fürdőzés hanem valódi, érezhető élettani változásokat hozzon c
szept. 26
7:54
Amikor még egy Sms-nek is örültünk: 15 magyar mobilreklám a 90-es és 2000-es évekből, melyeket soha nem felejtünk (Player)
"Hanyas vagy? Harmincas?"
szept. 26
8:18
Miért okozhat hányingert a migrén? Nem mindig a fejfájás a roham legkellemetlenebb tünete (EgészségKalauz)
A migrén sokaknál nem csupán erős fejfájással jár: a roham az emésztőrendszer működésére is hatással lehet, ezért hányinger, sőt hányás is jelentkezhet előtte, közben vagy akár utána.
szept. 26
8:36
Sorsolással döntötték el, kik végezzék ki Ceaușescut (Hamu és Gyémánt)
1989. december 25-én, miközben Európa nagy részén a karácsonyt ünnepelték, Romániában kivégezték Nicolae Ceaușescut és feleségét, Elenát. A kommunista diktátor 24 évnyi hatalma mindössze néhány nap alatt omlott össze, elfogását pedig egy rögtönzött katonai tárgyalás, majd szinte azonnali kivégzés követte. A házaspár utolsó óráiról készült felvétele
szept. 26
8:42
Így szabadulj meg végleg a dohos szagtól a gardróbban (Éva Magazin)
A dohos szag nemcsak kellemetlen, hanem azt is jelzi, hogy a szekrényben valami nincs rendben: lehet túl magas a páratartalom, kevés a szellőzés, vagy a ruhák nem teljesen szárazon kerülnek vissza a helyükre. Jó hír, hogy néhány egyszerű, de következetesen alkalmazott lépéssel könnyen elérhető a friss, tiszta illatú gardrób.
szept. 26
8:42
2,9 millió Volkswagent és Audit hívnak vissza esetleges kormánymű-meghibásodás miatt (Player)
Öt Vw és egy Audi típus érintett.
szept. 26
8:48
Péksüteménnyel fogyni: leáldozott a kenyérnek és a lisztnek, egy 20 kalóriás szuperélelmiszer vette át a helyüket (Femcafe)
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul ropogós élményt nyújt.
szept. 26
8:48
Így szexeltek a honfoglaló magyarok (WMN)
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
szept. 26
8:48
8 házimunka, amivel ne várj tovább, mert később sokkal nagyobb baj lehet belőle (Bien)
Ezek azok a házimunkák, amik nincsenek szem előtt, mégis hosszú távon a legtöbbe kerülhetnek – legyen szó plusz munkáról, magasabb rezsiszámláról vagy akár veszélyes helyzetről otthon.
szept. 26
9:00
Megérkezett a sütőtök szezonja: 3 recept egy tökéletes őszi menühöz (Roadster)
Krémes leves, parmezános rizottó és fahéjas sütemény is készülhet a szezon egyik legsokoldalúbb alapanyagából.
szept. 26
9:18
Kis előszoba ízléses otthon: így csinálj rendezett bejáratot alig 2 négyzetméteren (Bien)
Egy méter szélesség, másfél méter mélység, és máris ott a probléma: hova tegyük a cipőket, a kabátokat, a kulcsot, a postát?
szept. 26
9:30
Bálnák beleiben keletkezik a parfümipar egyik legdrágább alapanyaga (Hamu és Gyémánt)
Évszázadokon át senki sem tudta biztosan, honnan származik az óceán felszínén vagy a partokon időnként felbukkanó ámbra. A különös anyagért a parfümkészítők komoly összegeket fizettek, mivel illata és más tulajdonságai miatt értékes alapanyagnak számított. Eredete végül az ámbráscetek emésztőrendszeréhez vezetett, ahol egészen szokatlan folyamat so
szept. 26
9:42
Magas szemnyomás: ezek a jelek utalhatnak arra, hogy baj van (EgészségKalauz)
A magas szemnyomás sokáig sem fájdalmat, sem látásromlást nem okoz, miközben észrevétlenül veszélyeztetheti a látóideget. Mutatjuk, mely jelek igényelnek azonnali ellátást, és miért fontos panaszmentesen is részt venni a rendszeres szemészeti vizsgálatokon.
szept. 26
9:48
Erre az 5 európai helyre lesz érdemes figyelni 2027-ben (Roadster)
Olasz régió, horvát történelmi város és a „svéd Riviéra” is bekerült a Lonely Planet 2027-re ajánlott európai úti céljai közé.
szept. 26
9:48
A legnépszerűbb kis és nagy testű kutyafajták (Bien)
Ismerd meg a legnépszerűbb kis- és nagytestű kutyafajták jellemzőit, temperamentumát, mozgásigényét és tartásuk legfontosabb szempontjait.
szept. 26
9:54
Így hámozd meg előre a krumplit, hogy ne barnuljon meg: a séfek és a nagymamák trükkje (Éva Magazin)
A burgonya előkészítése nem kell, hogy az utolsó pillanatra maradjon. Egy egyszerű, régi konyhai módszerrel akár 24 órával korábban is meghámozhatod, és megőrizheted a friss színét egészen a főzésig.
szept. 26
10:12
Ufóészlelésekre vezethető vissza a kolozsvári Hója-erdő paranormális turisztikai népszerűsége (Telex)
A Kolozsvár melletti erdő a hatvanas évekig egészen békés volt, aztán fotóztak egy azonosítatlan repülő tárgyat. Azóta már a fák csavarodása is gyanús.
szept. 26
10:18
3 ősi szerelmi jóslás almával – próbáld ki, ha kíváncsi vagy, ki lesz a jövendőbelid (Bien)
Kevés gyümölcsnek jutott ekkora szimbolikus súly a nyugati kultúrában, és talán épp ezért vált évszázadokon át a szerelmi jóslás egyik legkedveltebb eszközévé is.
szept. 26
10:48
Ezek azok a magassarkúk, amiktől a férfiak szerint felforr a vér (Bien)
Vannak cipők, amiket kényelemért veszünk fel, és vannak, amiket azért, mert tudjuk, hogy amint belépünk velük egy szobába, minden tekintet ránk szegeződik. Most ez utóbbiakról lesz szó, kendőzetlenül és őszintén.
szept. 26
10:48
375 tonna illegális trópusi faanyagot foglaltak le Hollandiában (Zöld Trend)
A holland hatóságok 375 tonna illegális eredetű trópusi faanyagot foglaltak le.
szept. 26
11:06
Örök életet akar kutyájának Bryan Johnson (InStyle Men)
Bryan Johnson saját testén már évek óta kísérletezik az öregedés lassításával. Most kétéves kutyáján is longevity-terápiákat próbálna ki.
szept. 26
11:12
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj (Femcafe)
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyosságára.
szept. 26
11:12
Ezt a hibát rengeteg gazdi elköveti kutyasétáltatás közben – kedvencét is veszélybe sodorhatja vele (EgészségKalauz)
Ön is így sétáltatja kedvencét?
szept. 26
11:42
Ahol ősszel is kellemes meleg vár: 10 európai úti cél, ha napsütésre vágysz (Hamu és Gyémánt)
Nem kell messzire utaznunk ahhoz, hogy októberben is nyárias időben pihenjünk. Európa több pontján ilyenkor még 25 fok körüli hőmérséklet, sok napsütés és alig néhány esős nap várja az utazókat – egy friss rangsor pedig azt is megmutatja, mely úti célok kínálják a legjobb esélyt az őszi napsütésre.
szept. 26
11:48
Mégsem kell bűntudatot érezned a hétvégi lustálkodás miatt: ennyi plusz alvás lehet hasznos (Éva Magazin)
Hétköznap ébresztőre kelsz, hétvégén viszont legszívesebben délig ki sem bújnál az ágyból? Jó hír, hogy a tovább alvás nem feltétlenül egyenlő az elpazarolt délelőttel. Egy friss kutatás szerint a hét közben felhalmozott alváshiány bizonyos mértékű bepótlása még az egészségünk szempontjából is előnyös lehet. A hangsúly azonban a mértéken van.
szept. 26
11:48
Kora tavasszal virágzik, illatos, igénytelen és gyönyörű: ezért imádják vidéken a bangitát (Hóvége)
A kikeleti bangita jól bírja a hideget, kevés gondozást kér, és akkor kezd illatos virágokat bontani, amikor a kert nagy része még alszik.
szept. 26
11:48
Nyílt pályázat a nemzeti parkok élére: 120 jelentkező indult (Zöld Trend)
120 pályázat érkezett a nemzetipark-igazgatóságok vezetésére.
szept. 26
12:00
Zarándokok nyomában Toscana nagydíjas történelmi-kulturális túraútján (Telex)
Ódon olasz kisvárosok, derűs olajfaligetek és trópusi eső áztatta túrázók a félig köves, félig füves ösvényen: három napot talpaltunk a Via Francigenán.
szept. 26
12:00
Megválaszották a világ legjobb spáit, Olaszország tarolt a rangsorban (Roadster)
Termálbarlang, több ezer négyzetméteres wellnessközpont és repülőtéri spa is bekerült a World Spa Awards 2026-os nemzetközi díjazottjai közé.
szept. 26
12:12
Öt hazai borvidék, amit látnod kell az ősszel (egy.hu)
Az ősz, különösen a szeptember az egyik kedvenc időszakom. Ilyenkor a napsugarak még melegen simogatják az ember arcát, a természet pedig ezernyi színben pompázik. A lélekemelő kirándulások mellett azonban még egy dolgot nagyon szeretek az őszben: az új borokat, amik megkóstolása különleges pillanata az évnek.
szept. 26
12:18
3 kérdés, amit tegyél fel a próbafülkében, mielőtt veszel még egy pulóvert (Bien)
Három egyszerű kérdés, amit érdemes feltenned magadnak a próbafülkében, mielőtt megveszel egy új pulóvert – így könnyebben elkerülheted a felesleges vásárlásokat.
szept. 26
12:24
Megszületett a döntés: jövőre már rövidebbek lesznek a Forma-1-es futamok (Igényesférfi.hu)
A Nemzetközi Automobil Szövetség döntése értelmében 2027-től 305-ről 290 kilométerre csökken a Forma–1-es futamok minimális versenytávja.
szept. 26
12:24
Katasztrófaövezetté nyilvánították az egyik legfontosabb ázsiai várost (Roadster)
A heves esőzések kiterjedt áradásokat okoztak.
szept. 26
12:36
A szívroham és a stroke magasabb kockázatára is figyelmeztethetnek ezek a szem körüli foltok (EgészségKalauz)
Ez a tünet magas koleszterinszintre is figyelmeztethet.

Keresés