Sajátos arányú, alacsony SUV-nak látszik a Torcal. A karosszéria vonalai a hátsó kerekek feletti domborításokkal elég jól passzolnak a márkától megszokott stílusba, a világító hűtőmaszkos orr-rész viszont tartalmaz új elemeket. Váratlan a kontraszt az orr szögletessége és a lágyabb vonalú hátsó rész között. Egy csomó adatra már korábban fény derült
Magyar Péter bejelentése szerint 2027 januárjától 120 ezer forintra emelnék az öregségi nyugdíj legkisebb összegét. A bejelentést követően szárnyra kaptak olyan értesülések, melyek szerint a katásokra és a részmunkaidőben dolgozókra nem vonatkozna majd az új szabályozás. Farkas András nyugdíjszakértő válaszol a felmerülő kételyekre, és tisztázta a
A bíróság letartóztatta azt a férfit, akit emberölés kísérletével gyanúsítanak. A rendőrség szerint a 43 éves támadó egy vita után támadt rá volt párja élettársára, aki súlyos koponyasérüléseket szenvedett.
A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedmények
Új szintre lép az önvezető teherautók tesztelése Németországban: a Lidl hamarosan vezetőfülke nélküli, teljesen önállóan közlekedő kamionnal szállíthat árut egyik üzletéhez. A mindössze 400 méteres útvonalon naponta háromszor közlekedő jármű akár 16 tonna rakományt is képes szállítani, miközben a technológia mögött álló svéd Einride már több ezer ó
Jövőre lesz 30 éve annak, hogy Diana hercegné egy tragikus baleset során életét vesztette. Ezen apropóból a királyi család nagy megemlékezésre készül, Harry herceg például szeretné, ha édesanyjáról dokumentumfilm készülne.
A tragédia kapcsán Kovács Orsolya pszichológus hívta fel a figyelmet a szerfüggőség és a mentális problémák hátterére. A szakértő rámutatott, hogy a fiatalon megélt ismertség és a folyamatos reflektorfény komoly terhet róhat az érintettekre, ami szorosan összefügghet a mentális nehézségek kialakulásával.
Kedden délelőtt 10 órakor ismét megnyitotta kapuit a Terror Háza Múzeum. A politikai botrányok, üzengetések és a vasárnapi tüntetést követően az újranyitás napján hosszú sor kígyózott a bejáratnál.
A séta a karcsúság, a jó közérzet és a hosszú élet leghatékonyabb fegyvere. A délutáni séta vagy a városi parkba vezető gyors gyaloglás nem csupán egy kikapcsolódási rituálé, hanem komoly kalóriaégetés is. A szakértők elárulják, hogyan hat minden egyes lépés az anyagcserére, és hogyan lehet a legtöbbet kihozni minden egyes méterből.
Nagyon aggódtak a rajongók Christian Applegate-ért: a sclerosis multiplexszel küzdő színésznőt hat hónapig kórházban kezelték. Most azonban mindenki nagy örömére végre otthonából jelentkezett be a közösségi oldalán.
Lassan elérkezünk a 2026-os év végéhez, és jól látható, hogy a legmeghatározóbb lakberendezési trendek még inkább a középpontba kerülnek. Az új vagy akár a régi, de még jól működő stílusok között számos olyan trükk akad, amelyek segítségével még frissebbé tehetjük a környezetünket. Az őszi GLAMOUR-napok ideje alatt pedig jó pár olyan darabot megvás
Megható pillanatok Hayden Panettiere megemlékezésén: a szeptember 19-én, Malibuban tartott zártkörű eseményen családtagjai, barátai és egykori kollégái gyűltek össze, hogy együtt idézzék fel a 36 éves korában elhunyt színésznő emlékét.
Horvátországban 2026. október 1-jétől gyökeresen megváltozik az árkijelzési rendszer, amely minden kiskereskedőt és szolgáltatót érinteni fog – a szupermarketektől kezdve a fodrászszalonokon át egészen az éttermekig. Az új szabályozás célja, hogy átláthatóbbá tegye az árakat, és megkönnyítse a vásárlók számára az árak összehasonlítását. De mit is j
Régi emlék tört elő váratlanul Lékai-Kiss Ramónából a TV2 stúdiójában, amikor a Megasztár válogatóján felbukkant az egyik korábbi kollégájának a gyermeke. Götz Anna és Rubold Ödön lányának szereplése azonnal előhozott a műsorvezetőből egy, a Barátok közt időszakából származó történetet: a tévés a képernyőn keveredett bonyolult szerelmi viszonyba a
Az 1999-ben alakult Unique előadóművésze ma már rutinos előadóként áll színpadra, de ez korántsem volt mindig így. Völgyesi Gabi pályája elején egyszerre próbált helytállni énekesnőként és joghallgatóként, miközben azt is fel kellett dolgoznia, hogy egyik pillanatról a másikra országosan ismert ember lett. A túl sok teher egy ponton teljesen maga a
A MissionArt Galéria négy kortárs alkotó, Erdész Erika, Góra Orsolya, Somogyi Emese és Székely Annamária műveivel mutatkozik be a Budapest Contemporary képzőművészeti vásáron. A látható határán című kiállítás festészeten és szobrászaton keresztül járja körül, hogyan érzékeljük a valóságot, és mi történik ott, ahol a látható világ találkozik a belső
Harry herceg ismét egyedül lépett a nyilvánosság elé, alig néhány héttel azután, hogy feleségével, Meghan Markle-lel és két gyermekükkel visszaköltöztek Nagy-Britanniába. A herceg ezúttal a WellChild Awards londoni díjátadóján vett részt, ahol egy díjat is átadott, majd beszédet mondott.
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
A Házasság első látásra negyedik évada eddig sem szűkölködött konfliktusokban, és úgy tűnik, a következő részben újabb érdekes helyzet alakul ki. Renátó és Lívi között is több közös pillanatnak lehetünk szemtanúi, ami természetesen felveti a kérdést: vajon miért foglalkozik a férfi ennyit a másik nővel?
Úgy érzed, elakadt a kommunikáció közted és a párod között? Vagy szingliként egyszerűen képtelen vagy tartós, harmonikus szerelmet bevonzani az életedbe? Bár hajlamosak vagyunk a problémák forrását kizárólag a pszichológiában vagy a mindennapi stresszben keresni, a lakberendezési és spirituális szakértők szerint az otthonunk energiái sokkal nagyobb
Az ismerkedés elején szinte mindenki a legjobb oldalát próbálja mutatni, mégis vannak mondatok, amelyek többet árulnak el valakiről, mint elsőre gondolnánk.
A cicvara a szerb, montenegrói, krajinai és kelet-hercegovinai konyha egyik hagyományos étele. Sárga vagy fehér kukoricalisztből, tejszínnel vagy sajttal készül, attól függően, hogy melyik régióban milyen változata terjedt el. Ez a régi cicvara recept abból az időből származik, amikor ezt az ételt szinte minden este elkészítették.
Vannak tárgyak, amelyek első pillantásra megfognak bennünket, és szinte megmagyarázhatatlanul erősebb kötődés alakul ki hozzájuk. Egy medál, egy kő, egy apró szimbólum, amelyet ösztönösen magunkkal viszünk egy fontos találkozóra, utazásra, vagy csak velünk van életünk nehezebb időszakában.
Amikor a korunkról van szó, valójában nem léteznek kőbe vésett szabályok a frizuraválasztásunkat illetően - ha úgy tartja kedved, viseld büszkén az ősz tincseidet, vagy válassz szuperhosszú fazont. Ennek ellenére sokak számára a rövidebb fazon nem véletlenül válik alapvető választássá az évek múlásával.
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint az apukája.
A spanyolországi San Sebastián-i Filmfesztiválon bemutatták Orlando Bloom új filmjét, a Bucking Fastard-ot, ám az nem aratott osztatlant sikert a rajongók körében. A nézők az egyik szexjeleneten akadtak fenn.
A Netflix sikerszériájának alkotói már újabb történeteken gondolkodnak, és bár az ötödik évadot hivatalosan még nem rendelték be, már felmerült, kivel folytatnák a show-t a Szörnyeteg: A Lizzie Borden-sztori után.
Lorenzo Musetti új szerepben mutatkozik be: az olasz teniszező lett az IUMAN Intimissimi márkanagykövete és a 2026-os őszi-téli kampány arca. Az egyéves együttműködés a divat és a professzionális sport világát kapcsolja össze, középpontjában a kényelemmel, a minőséggel és a teljesítménnyel. A partnerség ráadásul nem áll meg a kampányfotóknál, hisze
Kullár Zoltán egy falidíszt mutatott be A legjobb ajánlatban, ami egy eredeti Porche hátsó karosszériájából készült. Nehéz volt lenyűgöznie a Felfedezőket, ugyanis többségük nem különösebben rajong az autókért. Ennek ellenére igazán izgalmas licitálás kerekedett Polgár Árpád és Pápai Péter között, amelynek végén még Kováts Dávid is beleszólt a vásá
Egyre tudatosabban választanak az állásajánlatok között a fizikai munkát vállalók. A fizetés összege mellett a műszakrend, a munkavégzés helye, a bejárás és a hosszú távú biztonság is meghatározza a döntésüket. A Jobtain HR Szolgáltató friss kutatása szerint a válaszadók 84 százaléka elvárja, hogy az álláshirdetésből kiderüljön a pontos fizetés. A
Chilei bányakatasztrófa: Versenyfutás az idővel – 69 nap a föld mélyén: a túlélés és az összefogás rendkívüli történetét mutatja be a NatGeo új sorozata. Három epizód, egy rendkívüli mentőakció – Élve eltemetve – premier szeptember 26-án 21.00 órakor a NatGeo csatornán. 69 nap a föld mélyén 2010. augusztus 5-én a chilei Atacama-sivatagban található
A jelenleg a Real Madridban játszó világsztár elmondta, hogy édesanyja kifejezetten támogatta a liverpooli átigazolást, ám ő a szülővárosában akart bizonyítani. A tárgyalások során a vörösök még privát repülőgépet is biztosítottak a családnak, hogy meggyőzzék a fiatal tehetséget a váltásról.
A ZLUDA újabb nagy lépést tett: már néhány alapvető NVIDIA cuFFT API-t is képes hipFFT-re fordítva futtatni, így CUDA-s FFT feladatok AMD Radeon GPU-kon is életre kelhetnek. A fejlesztő, „AmosKito1” elsősorban azokra a cuFFT hívásokra koncentrált, amelyekhez közvetlen megfelelő létezik az AMD ROCm/HIP ökoszisztéma hipFFT könyvtárában. Ennek eredmén
A monetáris tanács keddi döntése értelmében az alapkamat szintje változatlan marad, ugyanakkor a jegybank a korábbi 3,0 százalékról 2,5 százalékra módosítja középtávú inflációs célkitűzését. A döntést indokolva a gazdasági szereplők kiemelték, hogy a lépés kiszámíthatóbb környezetet és alacsonyabb finanszírozási költségeket vetít előre.