Minden ötödik házasság válással végződik, és sok esetben a nők viselik magukon az ítélkező tekintetek súlyát, a gyerek vagy gyerekek nevelését, miközben a jog sem védi őket megfelelő formában. Dusík Borik egy kreatív PR-ügynökség vezetője valamint kommunikációs szakember saját meghurcoltatását vetette papírra Válok, válsz, válunk című kötetében.
Tíz évvel a párizsi luxushotelben történt fegyveres rablás után kártérítést ítélt meg Kim Kardashiannak egy francia bíróság. Az összeg meglepő: mindössze 1 euró. A valóságban azonban pontosan ennyit kért a sztár, aki szerint az ítélet számára nem a pénzről, hanem a felelősség kimondásáról szól.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete örül annak, hogy benyújtották a javaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. Karsai Zoltán, a szakszervezet elnöke szerint az elmúlt hetek nyomásgyakorlása is hozzájárult ahhoz, hogy az Országgyűlés elé került a kezdeményezés. Úgy véli, a társadalomban lényegében nemzeti konszenzus alakult
Alaposan felkavarta az állóvizet a Farm VIP legutóbbi adása. A sárga csapatban már korábban is érezhető volt a feszültség, ám ezúttal Simor Olivér és Anger
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze, Scherer Péter emléke előtt.
A hűtlenség rettenetesen fáj. De később még nagyobb csapás érheti a megcsalt felet: miközben ő meg akarja menteni a kapcsolatot, a hűtlen partner úgy dönt, hogy kilép. Miért fordul elő, hogy éppen az szakít, aki elárulta a másikat?
A gyermeknevelés szemlélete az elmúlt évtizedekben jelentős átalakuláson ment keresztül. Míg korábban a tekintélyelvű, szabályokra épülő módszerek voltak meghatározók, napjainkban egyre inkább előtérbe kerülnek azok a nevelési irányzatok, amelyek a gyermek érzelmi szükségleteire, személyiségére és belső világára helyezik a hangsúlyt.
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai mindennapjait és Japánba költözött.
Keresztes Ildikó őszintén beszélt a megcsalásról, annak fájdalmas következményeiről és arról, hogy szerinte mikor lehet megbocsátani a hűtlenséget. Az RTL kérdezte a Félrelépni szabad című film premierjén, ahol az énekesnő mélyebb gondolatokat osztott meg a témáról, hangsúlyozva, hogy a félrelépés nem mindig szándékos bántásból fakad. Véleménye sze
Madonna néhány izgalmas fotóval csigázta fel rajongóit, amelyeket a Confessions II című sikeralbumához készülő új termékei fotózásán lőttek róla. A 68 éves énekesnő még mindig olyan provokatív, mint ahogy azt megszokhattuk tőle.
25 éves barátság fűzte össze Szolnoki Pétert és a szobrászként ismert Megyeri Jánost. A júliusban, 56 éves korában elhunyt énekes halála nagyon megviselte a művészt, aki úgy döntött, fájdalmát úgy tudja a legjobban feldolgozni, ha megalkotja a zenész képmását.
Várkonyi meglepő őszinteséggel beszélt a házasságukról. Arra a felvetésre, hogy a luxuséletmódjukkal ők maguk gerjesztik-e a felháborodást, azt válaszolta, hogy semmit nem szeretnének gerjeszteni, csupán a lehetőségeik szerint élnek.
A lap információi szerint a műsorvezető férje alpesi házában készül a szülésre. A baba hamarosan érkezik, később pedig a család egy új házba tér majd haza.
A Costa Rica-i Nicoya-félszigeten élő José Flores családja és hivatalos dokumentumai szerint 119 éves. Ha születési dátumát hitelesítik, ő lehet a világ legidősebb férfija. Otthona az egyik úgynevezett Kék zónában található, ahol az átlagosnál nagyobb eséllyel érik meg az emberek a százéves kort. Miközben az ott élők a mozgást, a táplálkozást, a cs
Kiara Lord az elmúlt időszakban több realityműsorban is feltűnt, a nézők pedig hamar megismerhették szókimondó oldalát. A tartalomgyártó most arról beszélt, miért érzi magát ennyire otthon a kamerák előtt, és miért enged meg magának olyasmit is a műsorokban, amit a hétköznapokban inkább kerül.
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási feltételek visszás rendszereire.
Pontosan öt éve, egészen pontosan 2021. szeptember 24-én kötött házasságot Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc az Alcsúti Arborétumban. A különleges nap alkalmából az egykori műsorvezető az elmúlt öt évet egy "álomhoz" hasonlította, és nyíltan beszélt a kapcsolatukról. Megmutatta azt is, milyen romantikus meglepetést kapott az évfordulóra a férjétől
A Widow’s Bay első évada alaposan túlteljesítette az elvárásokat, az Emmy-gálán pedig történelmet is írt – ezek után persze egyetlen kérdésünk maradt: mikor érkezik végre a folytatás?
Meghan Markle-ra új munkalehetőség vár, most, hogy visszatért az Egyesült Királyságba? Harry herceg egy díjátadó műsorának levezénylésére készült, amikor műsorvezetőtársa viccesen felajánlott feleségének egy állást, kérdés, hogy ő mennyire gondolta komolyan és hogy vajon Meghan Markle-nek erről mi a véleménye?
Hetvenegy újabb anyagot – 55 PDF-dokumentumot, 15 videót és egy hangfelvételt – hozott nyilvánosságra az Amerikai Védelmi Minisztérium azonosítatlan jelenségekről. Az akták között egészségügyi esetekről és sci-fibe illő technológiákról szóló tanulmányok is vannak, a felvételek azonban önmagukban nem bizonyítják, hogy földönkívüli eredetű jelenségek
Fábián Anita bár korábban semmit sem tudott Viniről, a Celeb vagyok, ments ki innen! alatt teljesen megváltozott a véleménye a rapperről. A színésznő kiesése után azt mondta, a fiatal énekes okozta számára a legnagyobb pozitív meglepetést, de arról is beszélt, hogy a vártnál sokkal többet kapott a dzsungeltől: barátságokat, szeretetet és olyan élmé
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a mindennapjaikról.
Ha azt hitted, az ősz egyet jelent a pumpkin spice lattéval, ideje megismerned az idei szezon új kedvencét. A banana bread latte olyan, mintha egy frissen sült banánkenyeret kortyolgatnál.
Háromfősre bővült Taylor Lautner családja, ugyanis egy héttel ezelőtt megszületett kislányuk. A színész, és felesége - akit esküvőjük óta szintén Taylor Lautnernek hívnak, de a könnyebb megkülönböztethetőség kedvéért Tay-nek szólítják - az Instagramon tudatták a hírt, és elárulták azt is, hogy nevezték el gyermeküket.
Szalay Bence számára véget ért a Celeb vagyok, ments ki innen! kalandja. A színész a kiesése után adott interjújában mesélt a PSG Oglival való meglepő kapcsolatáról, a józanság megtartásáról és arról a mentális teherről, amit a magány okozott neki a táborban.
Különleges mentor-tanítvány kapcsolat született A legjobb ajánlat egyik legemlékezetesebb találkozásából. A 16 éves Banka Boldizsár már a műsorban elárulta, hogy Polgár Árpádot tartja példaképének. A Felfedező nemcsak jelentős összeget fizetett egy grafikáért, hanem az adás után sem engedte el a kezét. Azóta rendszeresen segíti tanácsaival Boldizsá
Egy egész város fogott össze érte, amikor még apró fiókaként az életéért küzdött. Bádogos Józsi megerősödött, megtanult repülni, majd társával együtt nekivágott Afrikának. A jeladó segítségével Magyarországról követték minden kilométerét. Szíriában azonban egyszer csak elnémult a nyomkövető. Nem sokkal később üzenet érkezett: egy 13 éves fiú két lö
A feng shui szerint az otthonunk nem csupán egy fizikai tér, hanem egy élő, áramló energiamező. Ebben a rendszerben minden egyes tárgynak saját rezgése és energiája (csí-je) van. Ha egy tárgyat rossz helyen tárolunk, az blokkolhatja az éltető energia áramlását, stagnálást idézhet elő, sőt, balszerencsét, pénzügyi nehézségeket vagy kapcsolati válság
Szeptemberi születésnapja után élete legszebb ajándékára vár Szabó Zsófi, aki a napokban hozza világra második gyermekét egy svájci klinikán, ahol férjével már izgatottan készülnek a családbővülés felemelő pillanataira.
Egészen szürreális biztonsági kamerás felvétel látott napvilágot a kaliforniai San Diegóban. A videón az látható, ahogy egy férfi behatol egy családi házba, ahol az ott élő golden retriever, Nash nem mindennapi módon reagál az idegenre. A kutya a betörés pillanatában először elbújt és lihegett, nem sokkal később azonban egy plüssjátékkal a szájában
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Hetek óta folyamatosan emelkednek az üzemanyagárak a magyarországi benzinkutakon, a drágulás mögött pedig jelentős részben az iráni konfliktus hatásai állnak. A gázolaj literenkénti ára jelenleg 700 forint körül alakul, a prémium üzemanyagokért pedig ennél is többet kell fizetni, miközben a benzin ára is messze elmarad a korábban megszokott szinttő
A San Sebastián-i Filmfesztiválon is bemutatták Brad Pitt legújabb filmjét, ahová a színész természetesen barátnőjével, Ines de Ramonnal érkezett. Az ékszertervező ismét bebizonyította, mennyire jól tud ruhát választani egy ilyen eseményre - vagy milyen jó stylistja van.
Az Answear 2011-ben indult multibrand online divatáruházként. Tizenöt évvel később, mára a divat, az inspiráció és a stílus meghatározó online célpontjává vált, 12 európai piacon van jelen, és több mint 800 prémium márka gondosan válogatott kínálatával, valamint egyedi élményekkel hozza közelebb a divat világát a közönségéhez. A divatwebáruház a ju