Újabb influenszerre csapott le a Gazdasági Versenyhivatal. Komoly hiányosságokat találtak Whisper Ton közösségi médiás reklámjainak jelölésében: a vizsgált 49 Instagram- és TikTok-bejegyzés közel háromnegyedében nem megfelelően tüntette fel, hogy fizetett tartalomról van szó, néhány esetben pedig teljesen elmaradt a jelölés. A hatóság figyelmezteté
A rendszerváltás utáni legnézettebb magyar film, a 2024-ben bemutatott Hogyan tudnék élni nélküled? rendezője, Orosz Dénes ezúttal egészen új terepen bizonyít: élete első nagyszínpadi bemutatójára készül a Thália Színházban. A filmrendező számára a színházi munka nem csupán új szakmai kihívás, hanem komoly önismereti kaland is, a bemutató közeledté
A Gazdasági Versenyhivatal figyelmeztetésben részesítette WhisperTon influenszert és vállalkozását, mivel közösségimédia-tartalmainak jelentős részében nem tüntette fel megfelelően azok reklámjellegét. Az eljárás során a hatóság 49 Instagram- és TikTok-posztot vizsgált meg, amelyek közel háromnegyedében hiányos vagy teljesen elmaradt a reklámként v
Az idei Vogue World bemutatót a milánói divathét első napján, a történelmi Galleria Vittorio Emanuele II lenyűgöző üvegkupolája alatt rendezték meg. Ez a globális fashion show minden alkalommal egy egyedi tematikán keresztül ünnepli a divat erejét. Az esemény lényege, hogy hidat képezzen a múlt öröksége, a jelen innovációi és a jövő formálása közöt
Az énekesnő egy friss őszi pillanatképpel engedett betekintést a mindennapjaikba. A szeptemberi kezdeti kapkodás után mostanra sikerült teljesen belerázódniuk a reggeli rutinba.
Másfél év börtönbüntetést kapott az egykori valóságshow-hős, Davide Sanclimenti barátnője, miután az adóbevallásában "elfelejtette" feltüntetni több millió dollárnyi jövedelmét. A bíróságra a Love Island brit verziójának korábbi győztese is elkísérte szerelmét, akivel két éve alkotnak egy párt. A kétgyermekes édesanya kénytelen volt több személyes
Az őszi GLAMOUR-napokon ezúttal egy egész oldalt szenteltünk a négylábú kedvenceknek a kuponfüzetben, hogy kedvezményesen szerezhess be a kutyád vagy cicád számára minőségi eledeleket, játékokat és felszereléseket. Mert egy jól megtervezett, okosan átgondolt listával akár súlyos tízezreket is spórolhatsz a GLAMOUR-napok alatt.
Szeptember 16-án délelőtt súlyos incidens történt a budapesti Szent Imre Kórházban, ahol az egyik belgyógyászati osztályon fekvő beteg életveszélyes sérülést okozott magának – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a férfi az osztályon megsebesítette magát, ám az egészségügyi dolgozók gyors és határozott fellépésének köszönhetően sikerült stabilizálni az áll
Gyurkó Szilvia a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója, 2026 májusa óta pedig a Szociális és Családügyi Minisztérium gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkára. Kinevezésével felelősségteljes szerepet kapott a magyar politikai életben, és ugyan a szavai és döntései vannak igazán figyelmünk fókuszában, nem mehetünk el szó nélkül karakteres meg
Az Odaát sztárját hamarosan nyomozóként láthatjuk viszont egy készülő sorozatban, ám ezúttal egy különösen veszélyes ellenféllel kell felvennie a harcot.
Till Attila szerint egyre több olyan magyar sorozat készül, amely nemzetközi szinten is megállhatja a helyét. A műsorvezető-rendező a TV2 új, négyrészes minithriller-sorozatáról mondta el véleményét a Blikknek a vetítés után.
Tom Cruise fülig érő mosollyal és egy közvetlen, mindössze két szóból álló bókkal köszöntötte Vilmos herceget legújabb filmje, a Digger londoni premierjén. A hollywoodi sztár és a királyi pár találkozása ismét megmutatta, milyen mély barátság fűzi össze őket.
Néha egy apró figyelmességből is kínos baki kerekedhet. Kedd este Londonban tartották Alejandro González Iñárritu legújabb filmje, a Digger premierjét. A vörös szőnyegen a főszereplő, Tom Cruise is tiszteletét tette, aki elképesztő átalakuláson ment át a szerepért: előfordult, hogy hat órát is a sminkszékben ült a drámai maszkja miatt.
A pattanásos, zsíros és aknéra hajlamos bőr mindennapos odafigyelést igényel. A cél nem csupán a bőrhibák látható csökkentése, hanem a bőr egyensúlyának megőrzése, a pórusok tisztán tartása és a megfelelő hidratálás is. Az Organic Shop ACNE termékcsaládot éppen ezekre az igényekre fejlesztették ki: gyengéd, mégis hatékony ápolást kínál, a mindennap
Sokan tudják róla, hogy évtizedek óta elkötelezett híve az egészséges életmódnak és a cukorbetegség elleni küzdelemnek, ám Erős Antónia legutóbbi közösségi médiás posztjában egy személyesebb, nosztalgikus pillanatot osztott meg követőivel. Az RTL Híradósa egy nyolc évvel ezelőtti fotó kapcsán mesélt arról, hogyan alakult át a sportról alkotott képe
Jennifer Lopez ismét magára vonta a világ figyelmét! Az 57 éves énekesnő kedd este a milánói Vogue World eseményen Lorenzo Musetti kezét megragadva táncolt be a Galleria Vittorio Emanuele II közepére. Pördülése közben egy elképesztő, 74 karátos Dolce & Gabbana nyakláncot is megvillantott.
Sikeres csípőprotézis-műtéten és az azt követő rehabilitáción van túl Dobó Kata, aki a fizikai felépülése mellett az elmúlt időszakban jelentős önismereti utat is bejárt. A színésznő a korábbi kényszeres megfelelést elengedve mára teljesen új szemlélettel tekint a hivatására és a magánéletére. Mint mondta, ha minden habos-babos körülöttünk, akkor n
A Loupe Színházi Társulás fontos döntést osztott meg követőivel. Lovas Rozi és férje, Horváth János Antal, a Loupe alapítói meghívást kaptak a köztévébe, amelyet azonban nem fogadtak el. A társulat most közösségi oldalán azt is elárulta, miért döntöttek úgy, hogy visszautasítják a meghívást.
Háromezer ember előtt ünnepelte 45. születésnapját Krisz Rudi a Barba Negrában. A kilencvenes évek tinisztárjához a színpadon kislánya és az őt gyerekkorában felkaroló Szikora Róbert is csatlakozott, akivel közel három évtized után először énekeltek együtt színpadon. Rudi azt mondja, ma már sokkal jobban értékeli a sikert, mint húszévesen.
100 km/órás sebességgel csapódott betonfalnak Mihalik Viktor, a Bikini dobosa egy máriapócsi ralikrosszversenyen. A zenész súlyos nyílt bokatörést szenvedett és megműtötték, egy héttel a kórházi kiengedése után azonban már automata váltós autót vezetett. A rehabilitációja még tart, de a Bikinivel már újra színpadra áll.
Újabb drámai fordulat a dzsungelben: a Celeb vagyok, ments ki innen! táborában tovább mélyült Virág és Barna viharos szerelmi szála. A könnyeivel küzdő Virág elkeseredetten vallott arról, hogy jelenleg teljesen elhidegültek egymástól, és szóba sem állnak egymással. A válsághelyzetben végül Milo lépett akcióba, aki amolyan "szerelemdoktorként" próbá
Szalay Bence nyolc hónapja teljesen tisztán él, ami saját bevallása szerint hatalmas eredmény számára. A Celeb vagyok, ments ki innen! kiesője arról is beszélt, hogy korábban rengeteget ivott, és elmondta, milyen kapaszkodók segítik a józanság megtartásában. Anitával együtt távoztak a dzsungelből, most pedig közösen fedeznék fel egy kicsit Kolumbiá
Egy férfi a sorozatos kudarcok és a stressz miatt évekre elvesztette az emlékezetét. A rejtélyes amnézia egy munkahelyváltás után múlt el, megdöbbentve az orvosokat.
Jankovics Péter izgalmas hobbit választott magának: kifejezetten régóta készít horrorfigurákat, maszkokat és kiegészítőket. A legjobb ajánlatba is egyik alkotását hozta el magával, ami egy skorpió, egy százlábú és egy elszenesedett baba keveréke. A rémisztő tárgy láttán mindegyik Felfedező lefagyott. Ezt csak tetézte, amikor Czeglédi Laura szemgoly
Vaszkó Ernő öntöttvas tárgyakat gyűjt és restaurál, és hamar kiderült róla, hogy Polgár Árpád jóbarátja, miután a Felfedező nagy örömmel ölelte meg, amikor meglátta. Az eladó A legjobb ajánlatba egy kastélykályhát hozott magával, amiért Czeglédi Laura és Árpád csaptak össze. A licitálás megkoronázásaként végül régi ismerősével alkudozott a végső ös
Szmicsek Anikó egy 1968-as fesztiválplakátot hozott el A legjobb ajánlatba, amit ajándékba kaptak párjával egy gyűjtő ismerősüktől még Amerikában. A licitálás során a Felfedezők jóval a megálmodott ár alatt szálltak ki, ami miatt Anikó tartózkodott tőle, hogy elfogadja Czeglédi Laura ajánlatát. Túl sok érzelem kötötte a tárgyhoz – vajon el tudta ez
A hét második felében is izgalmasabbnál izgalmasabb kalandok, váratlan fordulatok várnak az egyes csillagjegyekre, érdemes tehát mindenképp néhány percet a csütörtöki horoszkópodra szánni!
Szeptember 22-én ünnepelte 38. születésnapját Szabó Zsófi, aki minden bizonnyal élete egyik legszebb ünnepi ajándékára vár: napokon belül világra hozza második gyermekét. A Blikk információi szerint a műsorvezető kisbabája egy svájci klinikán láthatja meg a napvilágot. A műsorvezető egy ideje az alpesi országban van férjével és várják a nagy napot.
Egy hatalmas kiterjedésű anticiklon határozza meg hazánk időjárását. Bár csütörtökön egy front jégesővel és éjszakai faggyal próbál betörni, az őszi nyugalom hamar visszatér.
A szexfüggőség kifejezést sokan könnyelműen használják, pedig az érintettek beszámolói alapján jóval többről lehet szó egyszerűen erős szexuális vágynál.
Komoly félelmével néz szembe a TV2 Házasság első látásra című műsorának csütörtök esti adásában Zentai Mercédesz, aki férje, Bakonyi Renátó támogatásával próbál túllépni a mélyvíztől való rettegésén.
Újabb fordulatot vett Kis Grófo és öccse, Gyémi családi konfliktusa. Néhány nappal azután, hogy a két testvér közötti nézeteltérésből rendőri intézkedésig fajuló ügy lett, Gyémi most a nyilvánosság előtt kért bocsánatot bátyjától. Azt írta, szeretné maga mögött hagyni a történteket, és bízik benne, hogy a családi kötelék erősebb lesz a köztük kiala
Linczényi Márkó nagymamája hamarosan 99 éves lesz, pedig évekkel ezelőtt egyszer már úgy tűnt, el kell búcsúzniuk tőle. Márkó elmesélte, hogyan köszönt el a halálos ágyán fekvő nagymamájától, aki másnapra annyira jobban lett, hogy haza is engedték a kórházból. Azóta is él és virul, reméljük a 100-at is megéri.