Darko Vuković, a montenegrói haditengerészet volt parancsnoka hónapok óta áll fegyelmi eljárás alatt egy levél miatt, amely az elnöki hivatal nyilvántartásában nem létezik – egy hivatalos tanácsi ülés napirendjében mégis szerepelt. Az ügy mögött ráadásul a montenegrói katonai és politikai vezetés hatalmi konfliktusa is kirajzolódik
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Gyulai Törvényszék az öthónapos kislányát különös kegyetlenséggel meggyilkoló békési férfit csütörtökön. Az ítélet nem jogerős. Az elsőfokú ítélet szerint a férfi legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra a fegyházból; tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és megszün
Átrendeződtek a magyar lakosság egzisztenciális félelmei: az inflációtól, vagyis a fizetés elértéktelenedésétől való szorongás érezhetően mérséklődött, és a majdani nyugdíj összege vált az egyik legnyomasztóbb aggodalommá. A munkahely elvesztésétől való félelem továbbra is magas szinten áll, ugyanakkor nőtt azok aránya is, akik egyik felsorolt pénz
Hét évvel ezelőtt egy 500 millió forint forgalmú családi gyógyszertár 50 százalékos tulajdonrészének átvételével indult el az az út, amelyből mára a Tomcsányi Gyógyszertári Csoport lett. A családra jutó, mintegy 250 millió forintos forgalmi alap hét év alatt egy tíz gyógyszertárból álló cégcsoporttá fejlődött, amely ma 60 munkatársat foglalkoztat,
Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere felháborodásának adott hangot, miután a MOHU előzetes egyeztetés és bejelentés nélkül megszüntette a helyiek által összegyűjtött veszélyes hulladék elszállítását. A polgármester szerint egy jól működő gyakorlatba "nyúltak bele" azzal a hivatkozással, hogy változtatni kívánnak a rendszeren. A sz
Sikeresen lezárult a Szerbia és Magyarország közötti, az újvidéki termináltól Horgosig húzódó kőolajvezeték szerbiai szakaszának teljes közbeszerzési eljárása. Míg a közbeszerzés első részére korábban már kiválasztották a kivitelezőt, a második részben a műszaki felügyelet kiválasztása elhúzódott, mivel az eljárás ezen részére jogorvoslati kérelmet