Tudta, hogy a nem verbális kommunikáció – különösen a testtartásunk ülés közben – sokat elárul a belső világunkról, a karakterünkről, illetve arról, hogyan viszonyulunk a környezetünkhöz? A pszichológia és a testbeszéd szakértői szerint az, ahogyan a leggyakrabban helyet foglalunk egy széken vagy kanapén, nem csupán kényelmi döntés, hanem a tudatal
A friss zöldség és gyümölcs vásárlása elsőre nem tűnik különösebben bonyolult feladatnak: betesszük a kosárba azt, ami szép, frissnek látszik, és amit szívesen megennénk. Csakhogy könnyű túl sokat venni, rosszul felmérni, mire lesz szükségünk a héten, vagy éppen olyan szempont alapján választani, amely nem feltétlenül árulkodik az adott élelmiszer
Az első adás után vasárnap este ismét a kiesés döntött a Sztárban Sztár versenyzőinek sorsáról. A műsor végén Gudics Máté és Mohamed Fatima maradt a színpadon.
A mindennapok gyökeresen megváltoznak egy életre, amikor a szülők megkapják a diagnózist: ADHD-s vagy autista a gyerekük. Hiszen nekik még egy egyszerű bevásárlás vagy a közlekedés is más lesz ezután. Jön a kétségbeesés, a tanácstalanság, a segítség pedig kevés, és az is zavaros. Holvay Csaba saját érintettségük okán szeretne segíteni azoknak a szü
Megindult a hajtóvadászat a Fideszesek ellen? Bóka János szerint először a szellemi műhelyeket veszi célba a kormánypárt, majd a jobboldali közösség vezetői következnek.
Lemondott Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök vasárnap Belgrádban, hogy az október 25-i előrehozott parlamenti választáson miniszterelnök-jelöltként indulhasson.
Október 17-től kezdi majd vetíteni a Tv2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után kerül képernyőre. A széria N. Nagy Zoltán azonos című regényén alapul, és a Tv2, az Inani Production Kft., valamint a H2O Film Kft. koprodukciójában valósult meg. A sajtótájékoztatón a fősz
Az elmúlt években egyre gyakoribb, hogy a rajongás átcsap valami sokkal kellemetlenebbe, főleg az online térben. És ezt több sztárpasi barátnője is megtapasztalta. Az alábbi történetek egyenesen döbbenetesek!
A megszokás, a közös múlt és az egyedülléttől való félelem sokáig ott tarthat valaki mellett akkor is, amikor a kapcsolatból már eltűnt szinte minden, ami valaha fontos volt. Vannak kapcsolatok, amelyeknek nincs megnevezett, kimondott végpontjuk. Nem történik megcsalás, nincs veszekedés, senki nem csomagolja össze egyik napról a másikra a másik vag
A Sztárban sztár második adásában nemcsak a versenyzők zseniális fellépőruháin akadt meg a szemünk, hanem a zsűritagok szettjein is. Liptai Claudia például egy elképesztően sikkes, '60-as évek ihlette kis fekete ruhában tűnt fel, amit egy óriási, babarózsaszín masni díszített.
Ki gondolta volna, hogy a konyhai hulladék, amit nap mint nap a szemetesbe dobunk, valójában igazi kincs lehet a növényeink számára? A közösségi médiában egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy egyszerű, de zseniális trükk: a burgonyahéjból készített házi növénytáp. Ez a módszer nemcsak környezetbarát, de pénztárcakímélő is, ráadásul a növényeink i
Harry herceg és Meghan Markle nemrégiben mindenkit meglepett, amikor a kaliforniai Montecitóból visszaköltöztek az Egyesült Királyságba. Bár éppen csak pár napja kezdték meg életük új fejezetét, máris komoly logisztikai és biztonsági kihívásokkal kellett szembenézniük: gyermekeiket, a 7 éves Archie herceget és az 5 éves Lilibet hercegnőt mindössze
Korábban beszámoltunk róla, hogy az RTL hamarosan leveszi a képernyőről a Heti Hetest, miután a tavasszal újraindított műsor őszi adásainak nézettsége elmaradt a várakozásoktól. Most azonban kiderült: a műsor nem áll le végleg, csupán szünetre megy, és az évad második felével később tér vissza.
"Pár hét, aztán viszlát, úgyhogy már nem kell sokat kibírnod..." – Kipukkadt a lufi a Házasság első látásra álompárjánál, miután Joci beismerte, hiányzik a szikra.
Szeretjük a háziállatokat, akár a gyerekeket – vagy már inkább gyerek helyett? Ezt a jelenséget "pet parentingnek" nevezik, vagyis amikor a gazdik gyermekként tekintenek a háziállataikra. Egyre több fiatal mondja, hogy szívesen gondoskodik egy állatról, és életét inkább egy kutya vagy macska köré szervezi, mint hogy gyermeket vállaljon.
A kifogástalan stílusáról ismert Jennifer Lopez legutóbb olyan szettben tűnt fel, amire talán senki sem számított. Az 57 éves díva a Dolce & Gabbana bemutatójára érkezett a milánói divathétre, ám a tőle megszokott, drámai és extra nőies estélyi ruhák helyett egy meglepően maszkulin, a Peaky Blinders-t (brit gengsztersorozat) idéző összeállításb
A negyedszázada elhunyt Zámbó Jimmy alakját máig számtalan legenda övezi. Az énekes testvére, Zámbó Árpy A halhatatlan testvér – Elmondom az igazat című könyvében számtalan, korábban ismeretlen titkot oszt meg a közönséggel, és bemutatja Jimmy kevesek által ismert, személyes oldalát. Egyebek mellett arról is lerántja a leplet, hogy a legendás éneke
A zeneipar egyik legjelentősebb estéjén nemcsak a színpadi produkciók, hanem a vörös szőnyeges szettek is megalapozták a hangulatot. A Los Angeles-i Peacock Theaterben megrendezett 2026-os MTV Video Music Awards előadóinak outfitjei a sötét, gótikus eleganciától az érzéki, vagány stílusig terjedtek. Összegyűjtöttük az idei gála legbevállalósabb ruh
Szeptember 27-én, vasárnap (magyar idő szerint már hétfő hajnalban) rendezték meg Los Angelesben az idei MTV Video Music Awards díjkiosztó gálát, amely a zenei világ legnagyobb csillagait vonultatta fel. A popszenzáció Taylor Swift három díjat is hazavihetett, miközben olyan előadók szántották fel a színpadot, mint Sombr vagy épp Adam Lambert. Muta
Az étkezések sorrendje, más néven "szénhidrát-végül" étrend, egy olyan táplálkozási stratégia, amely az ételek elfogyasztásának sorrendjét helyezi előtérbe a vércukorszint szabályozása érdekében. A módszer lényege, hogy először keményítőtartalmú zöldségeket, majd fehérjéket, végül szénhidrátokat fogyasztunk. Ez a sorrend segíthet csökkenteni a vérc
Határtalan a boldogsága Szinetár Dórának, aki az elmúlt időszakban nemcsak a színpadon és a képernyőn, hanem a magánéletben is meghatározó pillanatokat élt meg: megszületett első unokája, a kis Panka.
Határtalan a boldogsága Szinetár Dórának, aki az elmúlt időszakban nemcsak a színpadon és a képernyőn, hanem a magánéletben is meghatározó pillanatokat élt meg: megszületett első unokája, a kis Panka.
György herceg szeptemberben megkezdte tanulmányait a nagy múltú, nívós Eton College falai között. A 13 éves trónörökösnek azonban a beilleszkedés mellett az iskola hírhedten szigorú szabályzatához is alkalmazkodnia kell. Idén ráadásul egy kifejezetten szigorú digitális korlátozást is bevezettek az elsőévesek számára.
Súlyos csalási botrány árnyékolja be a Megasztár idei évadát, miután az egyik 17 éves versenyzőről kiderült, hogy egy másik előadó dalát saját szerzeményként adta elő a könnyekig hatódott zsűri előtt.
Dua Lipa ismét bebizonyította, hogy a színpadon és a vörös szőnyegen kívül is igazi stílusikon. A 31 éves énekesnő a napokban Albániába utazott, hogy részt vegyen unokatestvére fényűző esküvőjén. Az eseményről készült felvételek azonnal felrobbantották az Instagramot, a rajongók odavannak Dua káprázatos szettjeiért.
Van egy jó hírünk számodra. Idén is veled marad a divat legkényelmesebb trendje. A pizsamák, hálóingek és az otthoni összeállítások, amelyek valaha a lassú reggelekre és a lustálkodós vasárnapokra korlátozódtak, 2026-ban is kilépnek a hálószobákból, és az utca legkényelmesebb és legstílusosabb megjelenéseivé válnak. Ha téged is magával ragadott a t
Egy veszprémi panellakás nyolcadik emeletéről indult, ma pedig világmárkákkal dolgozik, Los Angelesbe utazik, és szeptember 25-én megjelent az első könyve, a Viccen kívül - Út a szégyentől a szabadságig.
A Holiday 2006 óta megkerülhetetlen darabja a karácsonyi filmkínálatnak, amely évről évre visszaköszön a tévéképernyőkön. De vajon mi lett azóta Jude Law filmbéli kislányaival?
Az ismert magyar ex modell amellett, hogy a kifutót a képzőművészetre cserélte, lakhelyét is átette Milánóba. Hogy Kacziba Andi megtalálta hivatását, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Európa több nagyvárosában állította már ki alkotásait és mutatta be performanszait. Az idei év számára már eddig is mozgalmas volt: meghívást kapott a budapesti
Mielőtt Károly megtalálta volna azt a nőt, akit végül feleségül vesz, számos gyönyörű és előkelő hölgy fordult meg mellette, akik közül néhányat egy időben még lehetséges jövendőbeli királynénak is tartottak.
Merülj el velünk egy olyan stílusuniverzumban, ahol a határok összemosódnak, és a textúrák veszik át az irányítást. Hanna Kantor The Labyrinth című divatanyagában a struktúrák, a rétegek és a formák játéka vezeti végig a szemet, és ez a vizuális utazás elkalauzol a szezon legizgalmasabb divattrendjei labirintusában.
Legutóbb összegyűjtöttünk 15-öt a 2000-es évek legparább horrorjai közül, ti pedig küldtetek nekünk még párat, amit imádtatok anno. Ezeket csokorba gyűjtöttük, nosztalgiázz velünk!
A párkapcsolatok ritkán érnek véget egyetlen drámai robbanással vagy óriási veszekedéssel; sokkal gyakoribb, hogy az érzelmek lassan, szinte észrevétlenül szivárognak el a mindennapokból. A munka világából ismert csendes felmondás jelensége a magánéletben is jelen van, amikor az egyik fél már nem fektet energiát a közös jövőbe, mégis marad. Fizikai
Az utazás nemcsak a látókört tágítja, az embert is formálja, tartja a mondás. Idén nyáron a saját bőrömön tapasztalhattam meg a kijelentés igazságtartalmát: abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy 6 hét alatt 4 különböző országban jártam. A kultúrák között ugrálva pedig akarva-akaratlanul feltűnt, mennyire másképp viszonyulnak a világ egyik