Kevés film van, amely egyszerre tudta átírni a thriller szabályait és az Oscar-történelmet. Ez az alkotás mindkettőt megtette és azóta sem született hozzá fogható.
Amal Clooney ezúttal sem hibázott: olyan fantasztikus megjelenéssel rukkolt elő az idei Golden Globe-díjátadón, hogy vétek lenne elmenni mellette szó nélkül.
2026-ban 83. alkalommal adták át a Golden Globe díjakat, a vörös szőnyegen felbukkanó ruhaválasztások pedig pont olyan kellemes meglepetéseket okoztak, mint a nyertesek nevei. Nézzük, kik voltak idén a vörös szőnyeg legjobban öltözött sztárjai az Oscar előszobájában.
A népszerű lemezlovas a 90-es évek óta ismerte a most elhunyt zenészt. Kapcsolatukat a kölcsönös tisztelet jellemezte, sőt, egy közös munkájuk is volt a 2000-es évek végén.
XIV. Leó pápa vasárnapi megszólalásában a béke és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta Iránban, valamint felszólított az Ukrajnában zajló harci cselekmények beszüntetésére.
Selena Gomez és Amanda Seyfried a szolid eleganciát képviselve tűntek ki a sztárok közül, míg Miley Cyrus egy vagány fekete ruhában tündökölt. Jennifer Lopez a névrokonához hasonlóan egy szemet vonzó, testre simuló ruhát választott a gálára.
Egyáltalán nem számít ritkaságnak, ha egy átlagember baráti kapcsolatot ápol a korábbi szerelmeivel, az viszont már kirívó esetnek minősül, ha egy trónörökös felesége is ugyanezt teszi. Vagy mégsem?
Agatha Christie nemcsak a hullámokat lovagolta meg, de egy 14 évvel fiatalabb régész férjet is bevállalt. Patikusként pedig úgy kiismerte a mérgeket, hogy később egy könyvével életeket mentett.
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.
Ismerős a bosszantó fehér csík a drága bőrcsizmán egy latyakos nap után? Mutatjuk, hogyan tüntetheted el percek alatt, és hogyan előzheted meg, hogy valaha újra megjelenjen.
A családja közölte a DJ halálhírét, aki hosszas betegség után, békésen aludt el. A magyar zenei életet megrázta a tragédia, pályatársai is búcsúznak tőle.
Nálam többet becsületesen senki nem keresett a tévézésben - mondta el egy friss interjúban Havas Henrik. A volt tévés konkrét összegeket sorolt: milliós havi gázsik, százezres adásdíjak, jól fizető haknik és könyvbevételek rajzolják ki azt a pályát, amelyről azt állítja, a magyar televíziózásban nála többet becsületesen senki nem keresett, legalább
"Akit zavar a parti, nyugodtan csatlakozhat" – egy tréfás felirat lavinát indított el, és egyetlen éjszaka után felmondás, majd költözés lett a vége a műsorvezető és barátnői számára.
Az újságíró elmesélte, hogyan utasította vissza a kezdeti 2 milliós ajánlatot. Sőt, még egy pimasz kérése is volt, amivel munka nélkül zsebelt be 8 millió forintot.
Harry herceg igencsak meggondolatlanul cselekedett, amikor szóba hozta Katalin és Vilmos herceg gyermekeit, fivére ugyanis egyáltalán nem fogadta kitörő örömmel azt, amit mondott.
Rubint Rella életre szóló kalandba vágott bele, több mint egy hónapot utazgatott a Távol-Keleten teljesen egyedül. Az influenszer folyamatosan posztolt az egzotikusnál egzotikusabb helyszínekről, az út végén pedig összegezte, mit adott neki az elmúlt 33 nap. Úgy tűnik, lesz mit feldolgoznia.
A tél nemcsak a természetet lassítja le, hanem a női test ritmusát is átírja: ilyenkor ösztönösen vágyunk a melegítő, tápláló ételekre, a belső stabilitásra és a támogató szokásokra. A hideg hónapokban a szervezetünk egészen más tápanyagokat igényel, másképp reagál a stresszre, és a hormonrendszerünk is érzékenyebben működik. De vajon mit jelent ez
Budapesten egy útszakasz szó szerint "ketté nyílt", és olyan részlet került felszínre, amit normál esetben soha nem kellene látni, a sofőrök ledöbbentek.
Nádai Anikó és vőlegénye, Hajmásy Péter decemberben megkönnyebbülve nyilatkoztak a Fókusznak: mint arról az RTL is beszámolt, Hajmásy Péter nyitott szívműtéten esett át, amit hosszú lábadozás követett. Anikó a napokban töltötte be a 37-et, amit természetesen együtt ünnepeltek, a fotókon pedig nem csak Anikó, de Péter is remekül festett.
Megható gondolatokkal emlékezett vissza a hétvégén elhunyt lemezlovasra, Horváth Krisztiánra, művésznevén Chriss Ronsonra a barátja és pályatársa, Kühl Tamás. DJ Kühl 17 éves kora óta ismerte és követte a népszerű magyar DJ és producer pályafutásának alakulását.
Tegnap este a Beverly Hiltonban vonult fel Hollywood krémje, átadták az Oscar-díj előszobájának számító Golden Globe-díjakat. Timothée Chalamet is elismeréssel térhetett haza, ám valószínűleg akkor is boldog lett volna, ha üres kézzel távozik, hiszen ismét ott volt mellette szerelme, Kylie Jenner.
Kevés titkot árul el a magánéletéről a magyar válogatott csatár, most viszont megmutatjuk nektek, hogy mennyire megdöbbentően hasonlítanak egymásra 34 éves fivérével.
Marcellina a Reggeliben mutatta be legújabb klipjét és dalát, amelyben a blues-os vonal dominál. Korábban punkot és rockot is játszott a Marcellina Pjt-vel, de a közönség inkább a disco hangzást fogadta el tőle. Koncertjei mellett vlogsorozatot is indít a fiatalság "titkáról", és elárulta, hogy a jó formában maradás kulcsa a helyes hozzáállás, a tu
Szarvas Róbertet újraválasztották Bácsszőlős polgármesterének. Az egykori politikust, aki korábban vitatottan lakott egy uniós pénzből felújított ingatlanban.
Az elmúlt néhány év bebizonyította, hogy nem az a valódi kérdés, lesz-e meztelenruha a díjátadók vörös szőnyegén, hanem az, hogy milyen arányban uralja le a klasszikusabb, elegánsabb darabokat. Ha azt hiszed, mindent láttál már a műfajt illetően, olvass tovább, 2026 és a Golden Globe ugyanis bebizonyította, igenis van új a nap alatt, ami a merész m