Híradósként ismerte meg az ország, később pedig a saját főzőműsorát vezette Stahl Judit, akit már hosszú éve nem láthattak a nézők a képernyőn. Az egykori tévésnek ma már egészen más tölti ki az életét: a lányával dolgozik a közös projektjükön egy olyan területen, amihez egy kis kitérő után talált vissza. Most elárulta azt is, visszatérne-e még val
A régi telekről és a régi szerelmekről is mesélt megkeresésünkre a tévés legenda, aki egyszer egy lengyel lányba is beleszeretett, Zakopanéban volt az eljegyzés. Nem szereti különösebben a telet, a tavaszt várja. Rózsa György elmesélte, milyen megható volt a karácsony, és a tervezett könyve is szóba került.
Hatoldalas nyilatkozatban robbantotta fel a Beckham család eddig is feszült viszonyát Brooklyn Beckham. David Beckham fia nyíltan a szüleit tette felelőssé azért, hogy megpróbálták megakadályozni házasságát. Azt állítva, hogy évekig kontrollálták az életét és a róla szóló nyilvános narratívát.
Ember Márk ma a legkeresettebb fiatal színészek közé tartozik, de bizony volt idő, amikor még ő is csak a szamárlétra fokait taposta, és bizony a szakma nagy öregjei sem fogadták osztatlan szimpátiával és lelkesedéssel.
Ritka gyorsasággal fogytak el a jegyek Sebestyén Balázs augusztus 8-i DJ OTI Show-jára: a Sziget helyszínén megrendezésre kerülő, de attól független bulin 63 ezer ember vesz majd részt.
Három réteg pulóver, aláöltözet, üres kerthelyiségek, reggeli fagy és korai sötétedés – úgy hangozhat, nincs sok minden, amit várhatunk a téli hétköznapoktól. A dánoknál azonban, habár fél évig ebbe a sötétségbe burkolóznak, mégis a világ egyik legboldogabb nemzeteként tartják őket számon. Mi az a hygge kultúra, miért várják annyira a dánok, hogy b
Hónapok óta először hozott olyan döntést Andrew Mountbatten-Windsor volt felesége, amelyet a királyi család több tagja helyesel. Sarah Ferguson nem költözik egyik lányához sem, hanem saját lakást keres.
Milliók aggódnak az eltűnt Egressy Mátyásért, sokan már gyászolják, a rendőrség azonban még eltűnt személyként keresi. Most egy olyan felvétel kering az interneten, ami mindent megváltoztathat.
Ördög Nóra úgy döntött, eljött az ideje, hogy fejet hajtson a meztelenruhák trendje előtt: áttetsző kreációban pózol a legújabb fotóin. Ráadásul a darab nemcsak a textúrájának köszönhetően nagyon merész, hanem az extra mély dekoltázsának is. Egyszerűen tökéletesen áll a műsorvezetőnek!
Több mint hetven év uralkodás, rendíthetetlen fegyelem és szinte változatlan napi rutin. Egykori szakácsai, királyi szakírók szedték össze, mit evett Erzsébet királynő egy átlagos napon, és hogyan járulhatott hozzá étrendje a kivételesen hosszú és aktív élethez.
A TikTokon a "2016" keresések 452%-kal nőttek, miközben a felhasználók a korszakot idéző filterekkel posztolnak. Jon Bon Jovi és más hírességek is csatlakoztak a trendhez.
Egyre több sztár lép színpadra úgy, hogy szinte csak egy szál bikini van rajta. A téma Peller Anna és Peller Mariann közös podcastműsorában is előkerült, ahol a testvérek kendőzetlenül elmondták a véleményüket. A beszélgetés során Tóth Andi x-faktoros fellépése is szóba jött, ami szintén erős érzelmeket váltott ki a két hírességből.
Flora Vesterberg egy gyönyörű fotóval tudatta, hogy férjével, Timothy Vesterberggel az első gyermeküket várják. A képből - amin a kismama gömbölyödő pocakja is tökéletesen látszik - csak úgy árad a harmónia. Innen is gratulálunk a párnak!
David és Victoria Beckham 26 éves fia az Instagramon borította a bilit, miután évekig hallgatott a családi viszályról. Azt állítja, a szülei folyamatosan keresztbe tettek neki az utóbbi időben, a házasságát is tönkre akarják tenni.
Bár már hónapokkal ezelőtt kimondták a boldogító igent, újra a szóbeszéd középpontjába kerültek. Néhány felvétel a párról elég volt ahhoz, hogy kommentelők kijelentsék, Selena Gomez és Benny Blanco máris kezdenek elhidegülni egymástól.
A párkapcsolati kiégés ingerlékenységben, érzelmi visszahúzódásban és a viták elkerülésében is megnyilvánul. Ezek a jelek a tudatos újraépítés első lépései lehetnek a szakítás helyett.
Sokak szerint az influenszer és profi testépítő megosztó személyiség. Bernáth Odett most külső megjelenésével keltett vitát a rajongók között, akik azt állítják, az arca érettebbnek tűnik a koránál. De mi állhat mindennek a hátterében?
Egressy Mátyás eltűnése nagyon sok kérdést felvet. Napok óta egy emberként izgul az ország, hogy a fiú épségben hazaérjen. De vajon hány magyar család élete telik rettegéssel nap mint nap, hiszen fogalmuk sincs arról, hogy a szeretteik merre lehetnek.
Előállt a rezsijavaslataival a Tisza Párt. Magyar Péter azt ígéri, hogy 27-ről 5 százalékra csökkenti a tűzifa áfáját, és csökkenti az áram- és gázszámlákban fontos tételt jelentő rendszerhasználati díjat. Azt állítja, hogy megtartja és szociális alapon kiterjeszti a rezsicsökkentést, de azt nem közölte, hogy ez konkrétan mit is jelent a lakossági
Justin Bieber gyakorlatilag felrobbantotta az Instagramot azzal a lépésével, hogy lájkolt egy kommentet egy 2016-os fotó alatt, amin ő és exbarátnője, Selena Gomez csókolóznak. Bár néhány órával később visszavonta a kedvelést, úgy tűnik, az internet nem felejt: screenshot bizonyítja, hogy "beszivecskézte" egy Jelena-fan hozzászólását.