Mostanáig április 26-án mínusz 5,3 Celsius-fok volt a hidegrekord, amit 1960-ban, Putnokon rögzítettek. Most hétfőn egy hullámzó hidegfront hatására országszerte hűvösebb volt az idő. Zabaron mínusz 5,7 fokig hűlt le a levegő.
Szerdán az északkeleti országrészben számíthatunk naposabb időre, míg délen felhős, esős idővel indul a nap. A délután folyamán északon is befelhősödik, a középső és keleti tájakon további eső és záporok alakulhatnak ki. Időnként megélénkül a keleties szél. A legmelegebb órákban 12-18 fokot mérhetünk - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Az időszak elején még a felhőzet lesz túlsúlyban, de még így is emelkednek a maximumok. A hét második felében már záporok, zivatarok is tarkítják az időjárást.
Az Alföld déli és keleti részein, továbbá a Dunántúl nagyobb részén általában erősen felhős idő várható, és csak rövidebb napos időszakok lehetnek. Az ország többi részén ezzel szemben délelőtt még hosszabb időre is kisüt a nap, ám később ott is megnövekszik a felhőzet. A nap első felében főként a déli és a nyugati megyékben fordulhat elő időszakos
Az elmúlt napokhoz hasonlóan, április 28-án is előfordult éjszakai, hajnali fagy hazánk egyes területein. Zabar állomáson -5,9 Celsius fokos hőmérsékletet mértünk, mellyel új országos, napi minimumhőmérsékleti rekord született. A korábbi rekord -5,0 fok volt, melyet Galyatetőn regisztráltunk, 1984-ben.
Megjelent a Cropwise Spray Assist permetezési applikáció, a Syngenta digitális termékeit fémjelző Cropwise-család első tagja. A vállalat digitális és technológiai csapatának közös fejlesztése - a környezet megóvása mellett - növeli a szántóföldi permetezések hatékonyságát. Az alkalmazás óránkénti időjárási előrejelzéssel (5 napos) és növénykultúrá
Csütörtöktől egyre melegebb idő, záporokkal, zivatarokkal! A hét legvégéhez közeledve felgyorsulnak az események hazánk időjárásában, Afrika felől egyre melegebb léghullámok érnek el bennünket, magas páratartalommal, ami kedvező feltételeket biztosít heves záporok, zivatarok kialakulására! Nézzük a részleteket: Szombaton a kezdeti napos időt több h
Megkezdődött a melegedés, amely tovább folytatódik a hét második felében, így már talaj közelében is igencsak érezhetjük a meleg levegő hatását. Ugyanakkor az érkező meleg légtömeg nedves, labilis lesz – ez pedig kedvez a záporok, zivatarok kialakulásának.
A kora délelőtti órákban erősen felhős lesz az ég, majd szakadozni kezd a felhőzet, emellett a fátyol- és gomolyfelhők, illetve többórás napsütés várható. Legtovább az ország északkeleti felén maradnak a vastag felhőtömbök. Főleg a délutáni, esti órákban többfelé várható záporeső, zivatar, nagyobb valószínűséggel a Duna vonalában, majd északon, ész
Megkezdődött a melegedés, amely tovább folytatódik a hét második felében, így már talaj közelében is igencsak érezhetjük a meleg levegő hatását. Ugyanakkor az érkező meleg légtömeg nedves, labilis lesz – ez pedig kedvez a záporok, zivatarok kialakulásának.
Labilizálódik a légkör a délutáni órákban, egyre többfelé alakul ki zivatar. Az intenzívebb gócokat lokálisan kisméretű jég, viharos szél és nagy mennyiségű eső kísérheti.
Megkezdődött a melegedés, amely tovább folytatódik a hét második felében, így már talaj közelében is igencsak érezhetjük a meleg levegő hatását. Ugyanakkor az érkező meleg légtömeg nedves, labilis lesz – ez pedig kedvez a záporok, zivatarok kialakulásának.
Északon egymás után alakulnak ki a zzivatarok! Az északi, északkeleti területeken egymást követik a záporok, egy-egy zápor be is dörren. Hamarosan nyugati irányból is megérkeznek az esőt adó felhők, így Budapesten is csapadékosra fordul az időjárás. Miközben az északi országrészt ellepik a áporok, a Duna-Tisza közén is halad néhány, az előzőeknél g