A covid-19 vírus okozta megbetegedés volt a harmadik leggyakoribb halálozási ok 2020-ban az Egyesült Államokban – áll az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szerdán közzétett jelentésében.
Éhségsztrájkba kezdett a Vlagyimir megyei pokrovi 2. számú börtöntelepen szerdán Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus. Ezt ő maga jelentette be az Instagramon.
Washingtoni kezdeményezésre telefonon tárgyalt egymással Gennagyij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke, védelmi miniszterhelyettes és Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Az indonéz keresőcsapatok szerdán rábukkantak annak az indonéz utasszállító repülőgépnek a második feketedobozára, amely 62 emberrel a fedélzetén a Jáva-tengerbe zuhant nem sokkal a Jakartából való felszállását követően, január 9-én.
Svédország legalább május 3-ig elhalasztja a koronavírus miatt elrendelt korlátozások tervezett lazítását a járvány súlyosnak bizonyuló harmadik hulláma miatt - jelentette be szerdán Stefan Löfven svéd miniszterelnök.
Az ország politikai élete káoszban. Még nem tudni, hogy korrumpálták-e a vezetőket, hogy megbízható adatok híján is simán engedélyezzék a kínai szer importját.
Zuzana Čaputová szlovák államfő Eduard Hegert bízta meg az új kormány összeállításával, miután elfogadta Igor Matovič és vele együtt az egész kormány lemondását. Szlovákia új miniszterelnöke mindössze 2016-ban vált politikussá, és nem egész öt év alatt jutott el a kormányfői székbe.
Az elmúlt 24 órában egymást érték a különböző országokban koronavírusban elhunytak vagy fertőzöttek számának negatív rekordjai, és egyre több helyen ismét egyre több mindent lezárnak.
A közös európai uniós koronavírusvakcina-beszerzés keretében a tagállamoknak szállított oltóanyagok mennyisége a hét végéig eléri a 107 millió adagot, ez idáig 100 millió adag már megérkezett - közölte az Európai Bizottság szerdán.
Akár NATO-tagállamok biztonsága is veszélybe kerülhetett egy olasz tiszt miatt, aki többek között a katonai szövetség titkait is átadta egy orosz diplomatának Rómában. Az olasz külügyminisztérium válaszul két orosz tisztviselőt kiutasított. Az olasz tisztet kémkedéssel és az állambiztonság veszélyeztetésével vádolják. Az ATV Híradó összeállítása.
Azonnali hatállyal ötnapos karantént vezettek be az olasz hatóságok azok számára, akik más uniós tagállamokból érkeznek Olaszországba. Az öt nap lejártával pedig kötelező lesz elvégezni a Covid-tesztet. Egyre nagyobb méreteket ölt a járvány harmadik hulláma Franciaországban. Az ATV Híradó összeállítása.
Emberi hiba miatt nem felelt meg a minőségellenőrzésen a Johnson and Johnson (J&J) gyógyszeripari vállalata, a Janssen által kifejlesztett vakcina egyik amerikai szállítmánya - közölte a vállalat helyi idő szerint szerdán.
Emberi hiba miatt nem felelt meg a minőségellenőrzésen a Johnson and Johnson (J&J) gyógyszeripari vállalata, a Janssen által kifejlesztett vakcina egyik amerikai szállítmánya.
Szerdán ült össze az EU-tagországok nagyköveti tanácsa, hogy megoldást találjanak hat tagállam, de különösen Ausztria többletkövetelésére. A tét közben annyival nőtt, hogy Bécs kilátásba helyezte: ha nem teljesül az igényük, akkor megvétózzák az EU következő, 100 millió adagos oltóanyagbeszerzési szerződését.
A dél-afrikai koronavírus mutációhoz nagyon hasonló, új variánst mutattak ki Brazíliában, Sau Paulo államban egy olyan fertőzött szervezetében, aki korábban nem utazott Dél-Afrikába, és akiről nem ismert, hogy kapcsolatba került volna olyanokkal, akik ott jártak.
Emmanuel Macron elnök szerdán elrendelte Franciaországban a harmadik lezárást, és azt mondta, hogy az iskolák is három hétre bezárnak, ameddig megpróbálják visszaszorítani a koronavírus-járvány harmadik hullámát, amely a kórházi ágyak betelésével fenyeget.
A Facebook és az Instagram közösségi oldalakról is eltávolították kedden Lara Trump apósával, Donald Trump volt amerikai elnökkel készült interjúját, amelyet először a "Jobboldali Nézőpont Lara Trumppal" című internetes oldalon tettek közzé.
A legnagyobb munkahelyteremtő beruházás a második világháború óta - így jellemezte szerdán, a pennsylvaniai Pittsburgh-ben Joe Biden amerikai elnök azt a 2000 milliárd dolláros gazdasági csomagot, amelynek fő célja az infrastruktúra fejlesztése és az éghajlatváltozás elleni küzdelem.
A legnagyobb munkahelyteremtő beruházás a második világháború óta - így jellemezte az amerikai elnök azt a 2000 milliárd dolláros gazdasági csomagot, amelynek fő célja az infrastruktúra fejlesztése és az éghajlatváltozás elleni küzdelem.
A legnagyobb munkahelyteremtő beruházás a második világháború óta - így jellemezte szerdán, a pennsylvaniai Pittsburgh-ben Joe Biden amerikai elnök azt a 2000 milliárd dolláros gazdasági csomagot, amelynek fő célja az infrastruktúra fejlesztése és az éghajlatváltozás elleni küzdelem.
Szóra sem méltatták a baloldali pártok, hogy a Zsidó Világkongresszus elnöke a napokban aggodalmát fejezte ki a szélsőjobboldal megerősödésével kapcsolatban.