Igazi nyári, zavartalanul napos időjárás határozza meg az ország időjárását kedden. A csapadék teljesen elkerüli a térséget, így esernyőkre semmiképp sem lesz szükség, fényvédőkről és a megfelelő hidratálásról viszont érdemes gondoskodni.
Egyszerre termelési és piaci kihívásokkal néz szembe a magyar borágazat: a szélsőséges időjárás mellett a növénybetegségek és az erősödő nemzetközi verseny is alkalmazkodásra kényszeríti a pincészeteket. Az idei szüret tapasztalatairól Frittmann Jánost, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökét, az ágazat hosszabb távú kilátásairól pedig Némethné P
A Duna vízállása kedden történelmi mélypontra, 1 centiméterre süllyedt a fővárosnál. Bár a folyó medre több méter mély, ez a szint már ellehetetleníti a nagyobb hajók közlekedését.
Érkezik a változás, de az előrejelzés bizonytalansága különösen nagy csütörtökre és péntekre az érkező hidegfront és a kialakuló légörvény pályája miatt.
Mikroöntözés, alkalmazkodó automata párásítás és szellőztetés kell: a szélsőséges időjárás és az aszály egyre nagyobb kihívás elé állítja a magyar zöldségtermelőket. A megváltozott klímahelyzethez nem csak a kertészeknek, de minden termelőnek alkalmazkodnia kell – erről beszélt Nagypéter Sándor, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke az Info
Ma még igazi nyári hőség lesz, a hőmérséklet ugyanis napközben eléri a 30–35 fokot, keleten pedig végig kitart a derült, napos idő. A délutáni óráktól kezdve azonban a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és a nyugati megyékben már záporok, zivatarok törhetik meg a kánikulát. Este északnyugat felől megérkezik a szélviharral kísért hidegfront, amely
Szerda estétől egy markáns hidegfront mond búcsút a vénasszonyok nyarának. A zivatarrendszer először a nyugati határ menti megyékben csap majd le, majd kelet, északkelet felé terjeszkedik. A viharokat akár 80 km/órás széllökés és kisebb jégeső is kísérheti.
Érkeznek a támogatói okiratok a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló beruházásokhoz - írta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter kedden Facebook-oldalán.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint az eddigi forgatókönyv alapján már rég le kellett volna állítani az atomerőmű turbináinak jelentős részét, ám a gyors intézkedések elhárították a veszélyt.
Rendkívül alacsony vízállást mért a Vigadó téri mérőállomás szerda délelőtt. Bár a száraz meder képe riasztónak tűnhet, a Fővárosi Vízművek szerint pánikra semmi ok: a csapokból továbbra is zavartalanul folyik az ivóvíz.
Szerda délelőtt elérte a 0 centimétert a Duna vízállása a Vigadó téri vízmércén. A Fővárosi Vízművek szerint ez nem a folyó mélységét jelenti, az ivóvízellátás pedig biztosított.
Szerda kora estétől egy hidegfront miatt heves zivatarok érik el a Dunántúlt, melyeket viharos szél kísér. A HungaroMet szerint a legerősebb cellák környezetében jégeső és akár 90 km/órás széllökések is lehetnek.
Talán szerdán élvezhették utoljára a nyár kedvelői a 30–35 fokos meleget, ugyanis szerda estétől viharos fordulatot vesz az időjárás. Heves zivatarok, akár 90 km/órás széllökések, felhőszakadás és jégeső is érkezhet, miközben a hőmérséklet is érezhetően visszaesik.
Eltűnő folyók, kiszáradó tavak, rekordmeleg – az idei nyár már így is megmutatta, milyen az, amikor elszabadulnak az időjárási szélsőségek. Most pedig újabb veszély fenyeget. Érkezhet a Szuper El Nino, ami tovább fokozhatja az aszályt, de akár özönvízszerű áradásokat is hozhat. A következményekből a szakértő szerint Magyarország sem marad ki. Élelm
Egy körülbelül negyedórás villámshow-val kezdődött a zivatar, majd kiadós eső zúdult a fővárosra. Fotósunk lencsevégre kapta a látványos villámlásokat a kispesti égbolton.
Szerda este menetrendszerűen megérkezett a hidegfront, amely viharos, akár 90 km/h-s széllökésekkel, jégesővel és intenzív csapadékkal csapott le az országra. A hirtelen jött ítéletidő és az orkánerejű szél komoly fennakadásokat okozott Budapesten, ahol az elhúzódó aszály miatt meggyengült fák egymás után dőltek rá parkoló autókra. A károk felmérés
Csütörtök estétől délnyugat felől érkezik a csapadékzóna, amely péntekre több déli és keleti megyében okozhat zivatarokat. A front mögött jelentősen visszaesik a hőmérséklet, de a keleti határszélen még 30 fok közeli meleg is lehet pénteken.
Pénteken Magyarország északnyugati felére jelentős mennyiségű csapadék érkezhet, délkeleten viszont van esély a napi meleg-rekordra, de heves zivatarokra is.
Délnyugat felől brutális csapadéksáv éri el az országot, ami alaposan megkeseríti a csütörtök esténket és a pénteki napunkat. A meteorológusok tizenöt megyére adták ki az elsőfokú figyelmeztetést, ugyanis nemcsak kiadós esőre, de durva zivatarokra és ítéletidőre is készülni kell.
Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így végre jelentős csapadék érkezhet - elsősorban az ország északnyugati fele fölé. Keleten is fog esni, de ott inkább záporok, zivatarok alakulhatnak ki, sőt néhol heves zivatarra is van esély.
Pénteken eleinte hatalmas kontraszt alakul ki az ország két fele között: a Dunántúlon tartós eső és hűvös idő, keleten délelőtt még kellemes meleg várható, aztán jönnek a viharok. A lezúduló csapadék és a zivatarok miatt majdnem az összes megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Felhős, borongós időre számíthatunk pénteken, és sokfelé eső, zápor, néhol akár zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél többfelé élénk, a zivatarok környezetében erős lesz, az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki.
Magyar Pétertől nem idegen a közösségi média. A kampánya is ott kezdődött, és a kormányzás ideje alatt is folyamatosan tájékoztatja az embereket – szinte óráról órára – arról, hogy éppen mi történik az országban, akár kapcsolatos a kormányzással, akár nem. És a kommentek, reakciók, követők számából ítélve az emberek ezt a fajta folyamatos informáló
Bár lassan már nyoma sem lesz a nyári kánikulának, a szeptemberi hőség így is rekordokkal búcsúzott a hidegfront megérkezése előtt. A HungaroMet hivatalos mérései szerint nem egy, hanem három hőmérsékleti rekord is megdőlt szerdán, köztük kettő a fővárosban. Újpesten például 34,8 fokig melegedett a levegő, amivel egy közel százéves fővárosi melegre
Éjjel az ország nyugati, északnyugati felén szinte mindenütt esett az eső, mennyisége néhol péntek reggelig meghaladta a 15-25 milliméret – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán péntek délelőtt.
Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt. A hidegfront érkezésével az országban sokfelé lehűlt a levegő, ám akad olyan országrész, ahol még mindig elérte a 30 fokot is a hőmérséklet. A meteorológusok ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy hamarosan már ott is ízelítőt kapnak az emberek az ősz
Habár a szárazság után nagy szükség volt már a csapadékra, valljuk be őszintén: az emberek többsége nem kedveli az esős hétvégéket. A nyomasztóan szürke és esős órák után mindannyian abban reménykedtünk, hogy végre búcsút inthetünk a sötét fellegeknek. Vajon elázunk a pihenőnapokon, vagy van még remény egy kis napsütésre?
A Dunántúlon és a középső országrészben kevés felhőre és sok napsütésre számíthatunk. Ezzel szemben hazánk keleti tájain továbbra is felhősebb idő lehet, a nap csak rövidebb időszakokra süt ki, helyenként pedig egész nap borult maradhat az idő.
A légkör is őszi üzemmódba kapcsolt: hétvégén már mindenhol az ilyenkor szokásos közelében alakul a hőmérséklet, ugyanakkor szárazabb léghullámok érkeznek, nagy mennyiségű eső már sehol sem várható
Bár sokfelé még fújhat a szél, már némileg melegebb lesz, és csak kisebb eső, zápor fordulhat elő. Vasárnap hajnalra viszont igencsak lehűl a levegő, a völgyekben akár nyolc fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.
Vasárnap majdnem tökéletes lesz az időjárás. Azért csak majdnem, mert a kevéske esőlehetőség ismét a Dunántúlt érinti, az Alföldön még halvány esély sem látszik.
Változóan felhős időre számíthatunk vasárnap, több-kevesebb napsütéssel, délutántól azonban északnyugat felől egyre több felhő érkezik. Kisebb eső, zápor főként a Dunántúlon fordulhat elő.
Vasárnap még nyugodt, napsütéses időre számíthatunk 22 fokos csúcsértékkel. A hét elején érkező csapadékzóna gyorsan átvonul felettünk, keddtől pedig ismét 26 fokos felmelegedés várható.
Bagi Bernát és öccse, Benjamin a siófoki strandon rutinosan, megszokott mozdulatokkal pakolják egymásra a nyugágyakat. Minden évben eljön ez a nap, amikor raktárba kerülnek a napágyak. Véget ért az idei szezon a Balatonon. Hiába fülledt nyárias még az idő, és jósoltak a meteorológusok a következő hétre is 25-30 fokot, napsütést, a napágyakra már ni
Változékony, a sokévi átlagnál kissé melegebb idő várható a jövő héten Magyarországon – közölte a HungaroMet. Hőségre azonban nem kell számítani, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 20 és 30 fok között alakul.
Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20–27 Celsius-fok között alakul. Elszórtan lehet zápor, zivatar, és a szél időnként megerősödik – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn a kevésbé felhős keleti tájakon is erősen megnövekszik a felhőzet, délutántól nyugat felől ismét vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró. Elszórtan lehet időszakos gyenge esőre, záporra számítani, az északnyugati megyékben zivatar sem kizárt.
Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20-27 Celsius-fok között alakul. Elszórtan lehet zápor, zivatar, és a szél időnként megerősödik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből
Hétfőn kifejezetten hűvös, borongós és őszi hangulatú időjárásra számíthatunk, jelenleg két megyére adtak ki citromsárga figyelmeztetést zivatarok miatt, de eső is sok helyen lehet. A hőmérséklet elmarad az ilyenkor szokásostól. A frontra érzékenyeknek hidegfronti hatásra kell számítaniuk: a keringési rendszer terhelése lesz az elsődleges probléma,
Igazi meteorológiai hullámvasutat ígér a HungaroMet előrejelzése a hét napjaira. A hétfői borús idő után napsütéses napok jönnek, csütörtöktől viszont ismét csapadékos front éri el az országot, többfelé jöhet zápor, zivatar és erős szél.
A 24 éves Solberg péntek délelőtt, a nedves, csúszós pályákon remekelt, és korán előnyre tett szert csapattársával, Elfyn Evansszel szemben; ezt a különbséget aztán okos vezetéssel fokozatosan növelte a szárazabb és nagyobb tapadást biztosító, de defektveszélyes későbbi gyorsasági szakaszokon. Végül 16,6 másodperces előnnyel győzött, miután a legjo
A szeptember 14-i napi tarot-horoszkóp kollektív lapja a fordított Torony, amely azt jelezheti, hogy a hirtelen problémák és megrázó fordulatok már mögöttünk vannak. A Szűz Nap mellett a Hold a Mérlegből a Skorpióba lép, így a hétfő a lelki rendeződésnek, a diszkréciónak és az elengedésnek kedvezhet. A nap kollektív tarotlapja: a Torony fordítva A
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő hevesen reagált Radosław Sikorski lengyel miniszter kijelentésére egy esetleges háborús vereségről. ????️????????????????