Egy hónappal a premier előtt megkapta első hosszú előzetesét a Péntek 13. előzménysorozata, amelyben az Emmy-díjas Linda Cardinelli alakítja Jason megtébolyodó édesanyját.
Az X-akták és a Szexoktatás sztárja korábban is mesélt nőkkel megélt kapcsolatairól, most azonban arról is szót ejtett, miért volt nehéz fiatalon meghatároznia, mit érez.
Majka az X-Faktor stúdiójában megragadta a lehetőséget, hogy nyilvánosan életműdíjat követeljen Gáspár Lacinak, miközben határozottan szembeszállt a stúdióban tapasztalt tiszteletlenséggel és felidézte a műsor legikonikusabb pillanatait.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint a vámszakterületen is sikeresen alkalmazzák a HEDI-rendszert, amely a helyszíni ellenőrzések digitalizációját támogatja. A fejlesztésnek köszönhetően közel ötvenezer papíralapú szemlelapot váltottak ki digitális dokumentumokkal.
A Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évadának első adásából kiderült, hogy a bejelentett versenyzők mellé Árpa Attila költözik be plusz személyként a dzsungelbe. A műsor szeptember 13-i premierjén fény derült rá, hogy a 17 celeb mellé ő is csatlakozik a táborhoz. Ráadásul nem is akármilyen feladattal: egyfajta "beépített emberként" nehezíti, va
Miközben az ország nagy részén nyugodt, kora őszi idő várható, a HungaroMet hétfő délutánra két nyugat-magyarországi járásra elsőfokú riasztást adott ki zivatarok miatt. A figyelmeztetés mindössze a körmendi és a szentgotthárdi járást érinti, vagyis az ország területének csak egy apró részén lehet szükség fokozott óvatosságra.
Jubileumi koncertet ad a 100 Folk Celsius. A country és a bluegrass stílus legnépszerűbb magyarországi zenekara október 9-én a Momkult színpadán különleges koncerttel ünnepli megalakulása 50. évfordulóját.
Nem egyszerűen régi ruhák kerülnek vitrinekbe csütörtökön Szegeden. A Délvidék Ház új kiállítása olyan népviseleteket és kézimunkákat hoz közel, amelyek mögött több évtizedes szakmai tudás és komoly kutatómunka áll. Sebők Valéria ritkaságszámba menő, újjáélesztett fonott csipkéi és Galai Kornélia viseletei ráadásul több alkotáson össze is kapcsolód
Hétfőn a torontálvásárhelyi helyi közösség épületében is gyűjtötte a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a támogatói aláírásokat az október 25-i választáson induló köztársasági jelöltlista állításához. A településen
Látványos felújítás kezdődött Szeged egyik legismertebb épületénél: hétfőn elindult a Széchenyi tér 10. szám alatti városházi épület főhomlokzatának rekonstrukciója. A közel 35 millió forintos beruházás során nem egyszerűen újrafestik a homlokzatot: a műemléki díszítőelemeket is helyreállítják, miközben egy speciális, több rétegű bevonatrendszert i
Bár Gernot Döllner, az Audi vezérigazgatója tisztázta, hogy a győri üzem a Volkswagen-csoport egyik legfontosabb bázisaként nincs veszélyben, a városháza szerint nem előzmény nélküli a bezárás gondolatának felmerülése. Pintér Bence polgármester lapunknak arról beszélt, a globális autóipari válság, az amerikai vámok és a kínai konkurencia miatt bizo
Halmai Gábor alkotmányjogász szerint nem lehet még egyszer kétharmad. A 24.hu-nak azt mondta: ha egy autokratikus berendezkedés után alkotmányos rendszerre váltunk, a korábbi rendszert hosszú éveken át kiszolgáló szereplőket már a kezdetekkor el kell távolítani.
Nagyváradra került a férfi vízilabdázók Román Kupája, panaszkodik a Dinamo az FK Csíkszeredára, legyőzte a Steauát a Bihar FC, ismét az amerikai hölgyek nyerték a női kosárlabdavébét, otthonra lett a foci-vb döntője és Forma–1-es futamot is rendeztek – ez is történt az elmúlt héten. Ne maradj le róla.
Sűrű szárnyashangyafüggöny borítja be Szombathely határát, ami jelentősen megnehezíti a közlekedést is, komoly kellemetlenséget okozva az autósok és motorosok számára. A jelenség a szárnyas hangyák párzási időszakának tudható be, amely jellemzően nyár végén és ősz elején zajlik. Ilyenkor a meleg, párás időjárás és az esőzések hatására a hangyák töm
Száraz folytatás uán csütörtökön széteső hidegfront érkezik, pénteken pedig van esély a múlt hetihez hasonlóan egy újabb mediterrán ciklon érkezésére, vagyis az ország bizonyos részein jelentősebb mennyiségű csapadékra lehet számítani.
Kedden kellemes, többnyire napos őszi időre számíthatunk. A reggeli órákban a Dunántúlon és az északi völgyekben még foltokban köd, illetve sűrűbb pára nehezítheti a közlekedést. Ez a rétegfelhőzet azonban a délelőtt folyamán gyorsan feloszlik, így az ország szinte minden pontján tiszta, napsütéses égbolt váltja fel a szürkeséget. Ugyanakkor két fr
Több értékes magyar kastély, kúria és történelmi épület műemléki státusza is változhat. A társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezet négy helyszínen új védettséget javasol, miközben több olyan épületnél módosítanák vagy szüntetnék meg a védelmet, amely már megsemmisült vagy elveszítette eredeti építészeti értékeit. A tervezet szeptember 22-
Állandóan pörögsz, folyamatos teljesítménykényszerben élsz? Úgy érzed, csak akkor vagy értékes, ha mindig csinálsz valamit? Mutatjuk, melyek azok a jelek, amelyek már nem pusztán a túlhajtottságról szólnak, hanem arra utalnak, hogy te is stresszfüggő vagy!
Lengyelországban az ipari alma piacán idén is egy jól ismert jelenség rajzolódik ki: egyáltalán nem a kínálat és nem is a valódi kereslet határozza meg az árakat, hanem azok a szereplők, akik kellő piaci erővel rendelkeznek ahhoz, hogy lefelé mozdítsák a felvásárlási árszinteket. Időről időre előfordul ugyan, hogy a rendelkezésre álló nyersanyag és
A Tottenham ellen játszik rangadót az angol Ligakupában a Liverpool labdarúgócsapata. A kedd esti mérkőzés előtt a vörösök vezetőedzője, Andoni Iraola kijelölte a kezdőcsapatát. Ebben csak az egyik magyar válogatott játékos kapott helyet.
A közlekedési miniszter szerint a Fidesz lényegében a korábbi tárcavezetőt, Lázár Jánost tenné felelőssé az M6-os autópálya túlárazásáért. Vitézy emlékeztetett, hogy a kormány már feljelentést tett az ügyben, és szerinte a hűtlen kezelés kísérlete is büntetendő.
Dokumentumokat és több gigabájtnyi adatot foglaltak le a nyomozók ma az Országos Onkológiai Intézetben tartott házkutatás során – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon. A rendőrség a kórház eszközbeszerzései kapcsán indított büntetőeljárást hűtlen kezelés miatt, gyanúsítottja egyelőre nincs az ügynek.
Egy orosz fregatt két jelzőrakéták lőtt ki a dán légierő helikopterére, amely Gedser közelében a nemzetközi vizeken tartózkodó hajóról végzett tervezett fotózást – közölték a dán fegyveres erők.
A napimádók most dörzsölhetik a tenyerüket: egy napra visszatér a nyár, szerdán a napsütésé a főszerep, a legmagasabb hőmérséklet néhol 29–30 fok körül alakulhat. Az egyre erősödő UV-hatás mellett ugyanakkor a frontérzékenyeknek is vigyázniuk kell: gyakoribbak lehetnek a rosszullétek és szédülések.
Szerdán sehol nem várható eső, csütörtök reggelre azonban északon és nyugaton már borult lesz az idő, napközben pedig záporokra, zivatarokra kell számítani. Eközben a Tiszántúlon többórás napsütés és száraz, nyárias időjárás lesz jellemző, akár 30 fokos csúccsal.
Időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás - derült ki a Semmelweis Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Országos Mentőszolgálat munkatársainak több mint 114 ezer esetet elemző országos vizsgálatából. A kutatók egy olyan jelzőrendszeren d
Vízügyes szakemberek szerint több mint két méternyi csapadék hiányzik a földekből az Alföldön. Ám szeptember közepére már nem csak az öntözés nélküli szántók száradtak kis, a Tisza tóból is eltűnt a víz. Bezártak a strandok, partra kerültek a vitorlások, motorcsónakok. A Holt Kőrös több ága a meder aljáig kiszáradt, a Betekints nevű ág medrében, ah
A hideg, illetve a gyors és nagy hőmérsékletváltozás a legnagyobb kockázat. Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – derült ki a Semmelweis Egyetem (SE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársain
Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, ha az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás várható. Erre a Semmelweis Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Országos Mentőszolgálat munkatársainak országos vizsgálata világított rá, amelyben több mint 114 ezer esetet elemeztek.
Kolumbiában rendkívül intenzív viharok pusztítanak, mivel az országban a héten egy erőteljes trópusi hullám vonul át. A kolumbiai meteorológiai intézet és a helyi hatóságok legfrissebb tájékoztatása szerint a napokban az ország jelentős részén heves zivatarok, sőt, helyenként pusztító szélviharok és jégeső alakulhat ki. Puskás-Dallos Peti aggodalom
Pataki Zita bekötözött fejjel jelentkezett be a közösségi oldalán, ahol arról számolt be, hogy túl van egy kisebb operáción. Az RTL időjárás-jelentője rosszindulatú bőrdaganat gyanújával kereste fel az orvosát.
A népszerű televíziós szakembernél ismét basalioma gyanúja merült fel, ezért plasztikai sebészhez kellett fordulnia. Pataki Zita a közösségi oldalán, a tőle megszokott őszinteséggel és humorral számolt be a beavatkozásról, miközben fontos figyelmeztetést küldött mindenkinek a fényvédelem és a rendszeres szűrés fontosságáról.
Továbbra is kitart a nyarat idéző hőség, ám a napsütés már nem lesz zavartalan: az eső mellett több helyütt zivatarok is kialakulhatnak, és egyes országrészekben a szél is megerősödik. Meteogyógyászati szempontból két részre szakad az ország: miközben keleten az erős hőterhelés, addig nyugaton az erős frontális hatások terhelik a szervezetünket.
Komoly hőmérsékleti kontraszt alakul ki ma az ország két fele között. A hűvös északnyugati régiókkal ellentétben a Tiszántúlon zavartalanul folytatódik a késő nyárias idő.
Országszerte még élvezhetjük a késő nyári meleget a hétvégén, de jövő héten jelentős időjárási fordulat várható, markáns lehűléssel. Mutatjuk, a legfrissebb előrejelzés szerint mi vár ránk.
Valami egészen különös történt a hajnali órákban a magyar égbolt fölött. Az Alföld térségében egy fénylő objektum száguldott végig az égen, amelyet első pillantásra többen tűzgömbnek gondoltak. A jelenségről több kamera is készített felvételt, és ezeken az látszik, hogy a fénylő objektum egyszer csak kettévált. Az egyik fénylő rész továbbhaladt, a
Ajsa Luna és a párja, Ballagó Dániel Szicíliában forgatták az új videóklipjüket, a kisfilm elkészülését azonban számos körülmény nehezítette. Könyörtelen időjárásról és váratlan defektektől számolt be az énekesnő.