A topligák közül csak a németben játszanak magyar futballisták, rögtön féltucatnyian. Közülük csak Szoboszlai Dominiknek sikerült igazán jól az ősz: ezt tükrözi, hogy rekordösszegre emelték a becsült értékét.
Sergio Ramosnak csak nem akar jó fordulatot venni párizsi karrierje. A leigazolása után hosszú hónapokon keresztül sérült volt, eddig mindössze három mérkőzésen játszott, két bajnokin és egy kupamérkőzésen.
A Premier League-ben szereplő Manchester City menedzsere, Pep Guardiola a csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt távozó félben levő támadójáról, Ferrán Torresről.
Genk – December 7-én nevezte ki a belga KRC Genk Bernd Storckot a vezetőedzőjének, ám a voetbal.24.be információi szerint hamarosan távozhat a klubtól a német szakember. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya azt a célt tűzte ki, hogy rövid időn belül megszünteti a csapat mélyrepülését, bent tartja a nemzetközi porondon a gárdát és a bajn
Kulcsár Krisztián elnök kezdeményezésére rendkívüli közgyűlést tart 30-án 11 órakor a Magyar Olimpiai Bizottság. Az ok: a sportvezető személye iránt észlelt bizalomvesztés.
Az ideinél is több mérkőzés várhat az új évben a magyar női vízilabda-válogatott játékosaira – jelezte Bíró Attila szövetségi kapitány, miután felidézte 2021 sikereit.
„Adrian Mutuval nem akartunk volna úgy járni, mint Joao Janeiro esetében, és még egyszer új szakembert keresni amiatt, mert máshova hívják a mi edzőnket.”
Ahogy a világ jelentős része, úgy a londoni Alexandra Palace is visszavonulót fújt három napra, karácsony után viszont a harmadik körrel folytatódik a 2022-es PDC-dartsvilágbajnokság.
A korábbi tervek szerint hétfőn folytatódtak volna az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) küzdelmei, azonban most újabb 14 találkozót törölve meghosszabbították a karácsonyi szünetet.
A 30 éves sportolónőt a következő napokban még kómában tartják. Amikor az orvosok felébresztik, akkor lehet megállapítani, szenvedett-e maradandó károsodásokat.
Az orvos a helyszínen megkezdte Adrien Sandjo, a Cit Turin játékosának újraélesztését, majd a kórházban is tovább küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni.