2021. április 19. hétfő

ápr. 19
13:00
Forr a levegő a hivatalossá váló Európai Szuperliga körül (Eurosport)
A fenti hírtől volt hangos az európai futballsajtó vasárnap délután óta, amióta a New York Times megszellőztette, hogy az eddig csak Andrea Agnelli íróasztalán szerveződő szuperbajnokságnak már meg is van az első tizenkét résztvevője. Az UEFA, a ligák és a szurkolók is forronganak.
ápr. 19
13:30
Elhunyt a holland élvonal legeredményesebb labdarúgója (m4sport.hu)
Egykori klubja a hétfői bejelentésében Mr. PSV-ként búcsúzik játékosától.
ápr. 19
13:32
Podcast a milliméterekről – Söprögető Kocsi (m4sport.hu)
A közmédia bringás podcastje.
ápr. 19
13:36
Elhunyt a holland élvonal legeredményesebb labdarúgója (Eurosport)
Hetvennégy éves korában elhunyt Willy van der Kuijlen, a holland élvonal legeredményesebb labdarúgója.
ápr. 19
13:48
Verstappen nem észlelte a koccanást – Hamilton szerint miatta (m4sport.hu)
Max Verstappennek föl sem tűnt, hogy összekoccantak Lewis Hamiltonnal az imolai rajt után – a mercedeses szerint ez neki köszönhető…
ápr. 19
14:00
Orbán Viktor, Boris Johnson és Emmanuel Macron is az Európai Szuperliga ellen (HírTV)
Magyarország támogatja az UEFA-t és a FIFA-t, valamint az MLSZ-t.
ápr. 19
14:06
Hivatalos: menesztették José Mourinhót a Tottenhamtől (ATV)
A klub már hivatalosan is megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint menesztették a portugál labdarúgóedzőt.
ápr. 19
14:18
Valtteri Bottasék balesete az autófejlesztésbe is bekavar a Mercedesnél (Infostart)
Toto Wolff csapatfőnök szerint a totálkártól tartanak a leginkább.
ápr. 19
14:18
Tárgyalást kezdeményeztek a Szuperliga alapítói az UEFA-val és a FIFA-val (m4sport.hu)
Levelet küldtek Ceferinnek és Infantinonak.
ápr. 19
14:20
A Vasas megkapta a licencet az MLSZ-től a következő szezonra (m4sport.hu)
A piros-kékek jelenleg 68 pontjukkal vezetik a másodosztályt.
ápr. 19
14:36
A koronavírus gazdasági hatása a döntő lökés az Európai Szuperligához (Infostart)
Robbanásig feszültté vált a helyzet az európai futballban. Az angol, az olasz és a spanyol labdarúgás legsikeresebb tizenkét klubja bejelentette az Európai Szuperliga létrehozását. Minden irányból kritika zúdult rájuk.
ápr. 19
14:36
Megunták, José Mourinhót kirúgta a Tottenham (Ripost)
A Tottenham gyenge teljesítményt nyújt a mostani idényben, és ezt nem nézték el José Mourinho edzőnek.
ápr. 19
14:36
Bizonytalan szabályértelmezés miatt bukta pontjait Räikkönen (m4sport.hu)
Egy különös büntetés miatt vesztette el Kimi Räikkönen az első idei pontjait. A finn a szabályok ellentmondásosságából nemigen jöhetett ki jól.
ápr. 19
14:42
A Szuperligát alapitó klubok sürgős tárgyalásra hívják az UEFA-t és a FIFA-t (Eurosport)
Az Európai Szuperliga (ESL) 12 alapító klubja tárgyalásra hívta az Európai (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA).
ápr. 19
14:48
A csehek Gauff-ja Amerikában robbant be a WTA-mezőnybe (Eurosport)
A Veronika Kudermetova első tornagyőzelmét hozó charlestoni versenyt követően a női mezőny egy része maradt az Egyesült Államokban, hiszen a mögöttünk hagyott héten rendeztek egy második tornát is Charlestonban.
ápr. 19
15:00
Ricciardónak félre kellett tennie a büszkeségét (m4sport.hu)
Nem volt elégedett a futamával, tudja, hogy még fejlődnie kell.
ápr. 19
15:02
Még egy kis haladék a nézőkérdésben még nem nyilatkozó Eb-helyszíneknek (m4sport.hu)
München, Bilbao és Dublin nem vallott még színt.
ápr. 19
15:06
IndyCar: Newgarden bocsánatot kért a tömegbalesetért (USAracing)
Egyetlen körig sem tartott az IndyCar 2021-es szezonnyitója Josef Newgarden számára. A kétszeres bajnok az...
ápr. 19
15:06
HIVATALOS! Négy autóval tér vissza idén a Zengő Motorsport a WTCR-be (Eurosport)
A magyar csapat továbbra is a Cupra partnere lesz, és két pilótát már be is jelentettek.
ápr. 19
15:30
Az UEFA elfogadta a BL reformját (m4sport.hu)
Fontos döntés, eltiltják a válogatottól a Szuperligában játszókat.
ápr. 19
15:36
Minden szuper lesz, de a pénz lesz a legszuperebb az új ligában (888.hu)
Ha eddig bárkinek voltak kétségei afelől, hogy a futball elsősorban üzlet, a szórakoztatóipar egyik nagyon fontos része, azok figyelmébe ajánljuk, hogy Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke bejelentette: megalakult az európai szuperliga. A nemzetközi futballélet irányító testülete, a FIFA máris eltiltással fenyegeti a szakadár klubokat.
ápr. 19
15:36
A hétvégéig el kell dönteni, hány nézőt engednek be az EB-meccsekre Münchenben, Bilbaóban és Dublinban (444.hu)
Ha nem vállalják be, hogy beengedik a nézőket, attól még nem vesztenék el a rendezési jogot az UEFA szerint.
ápr. 19
15:48
Itt az UEFA-döntés a BL-átalakításról és a szuperligások kitiltásáról (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség elfogadta a BL-reformtervezetet, és arról döntött, hogy eltiltják az Európai Szuperliga klubjaiban játszókat.
ápr. 19
15:48
Jimmie Johnson: A szezonnyitó túlszárnyalta a várakozásaimat (USAracing)
A tizenkilencedik helyen, három kör hátrányban zárta élete első IndyCar-versenyét Jimmie Johnson. A Chip Ganassi...
ápr. 19
15:48
Coulthard: Russellnek el kell gondolkodnia… (m4sport.hu)
Különben a történtek rossz hatással lehetnek jövőjére.
ápr. 19
16:00
Nincs már esélye az olimpiára a magyar világbajnoknak (Infostart)
A maximálisan engedélyezett három-három magyar öttusázó, Marosi Ádám, Kasza Róbert és Kardos Bence, valamint Gulyás Michelle, Alekszejev Tamara és Guzi Blanka szerepelhet a májusi, székesfehérvári világkupa-döntőben.
ápr. 19
16:00
Az UEFA elfogadja a BL reformot, de eltiltják a válogatottól a Szuperligában játszókat (Eurosport)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy elfogadta a Bajnokok Ligája reformjára vonatkozó javaslatot, így a sorozat 2024-től már az új formátumban zajlik majd.
ápr. 19
16:12
Dina Marci szökésben, Moscon nyerte az Alps nyitószakaszát (Eurosport)
Dina Marci szökésben töltötte a Tour of the Alps első napját, Valter és Fetter a főmezőnyben jött meg
ápr. 19
16:33
Az első fordulón sem jutott túl Tsonga Barcelonában (Eurosport)
Barcelonai tenisztorna - Tsonga búcsúzott
ápr. 19
16:36
Földrengés, lázadás - ezt írja a világsajtó a tervezett Európai Szuperligáról (Infostart)
A dpa német hírügynökség összegyűjtötte, hogy reagálnak a legnagyobb példányszám sportlapok, illetve sporttal is foglalkozó lapok az új Európai Szuperliga megalakításának tervére.
ápr. 19
16:36
Szédületes új frizura! Kire hasonlít Hosszú Katinka? (Ripost)
Hosszú Katinka új fotóval jelentkezett az Instagram-oldalán, és a hozzászólok a frizurája miatt találgatnak.
ápr. 19
16:42
Brawn úgy érzi, Bottas nem hagyott elég helyet (m4sport.hu)
A sportigazgató szerint inkább a finn hibázott vasárnap.
ápr. 19
16:57
A tisztelet hiánya a legnagyobb baj a Bayernnél a világbajnok szerint (Eurosport)
A nagy sikerek ellenére Hansi Flick a szezon végén távozni szeretne a Bayern Münchentől.
ápr. 19
17:00
Az Árulók: a Szuperliga titkos megalapítása nemcsak üzleti tranzakció, hanem hatalmas személyes drámák sora (444.hu)
A Gonosz Milliárdos, a Keresztapa és a Befektetési Bankár. Néhány, egymást jól ismerő nagykutya személyes árulásai és kapcsolatai befolyásolják a foci jövőjét.
ápr. 19
17:02
Az Uefa elnöke szerint a focit szerető embereket köpték arcon a Szuperliga tervével (444.hu)
Aleksander Ceferin beszélt arról is, hogy ő még az életben nem látott embert annyit hazudozni, mint a Juventus elnökét, pedig 24 évig dolgozott ügyvédként.
ápr. 19
17:06
Euro 2020: kitolták a határidőt, van egy nagy kérdés a magyarokról (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétvégéig adott haladékot a nyári Európa-bajnokság három rendező városának, Münchennek, Bilbaónak és Dublinnak, hogy döntsön a nézők esetleges beengedéséről.
ápr. 19
17:24
Cunoda önkritikus: Ez elfogadhatatlan volt… (m4sport.hu)
Megfogadta, tanul a hibából, hogy legközelebb jobb lehessen.
ápr. 19
17:30
Magyarország 2023-ban U17-es Eb-t rendezhet (m4sport.hu)
Újabb rangos tornát rendezhetünk!
ápr. 19
17:32
Sajtóhír: kész a Barcelona szerződéstervezete Agüero leigazolásához (m4sport.hu)
Bár a katalán klubhoz közeli források szerint nincs szó az argentin szerződtetéséről, Katalóniában biztosra veszik, hogy a Barcában folytatja pályafutását.
ápr. 19
17:33
Újabb foci Eb, amit Magyarország rendezhet (Eurosport)
UEFA - Magyarország 2023-ban U17-es Eb-t rendez
ápr. 19
17:48
Dárdai: Sosem gondoltam volna, hogy elkapom a koronavírust (m4sport.hu)
A magyar edző példája is megerősíti, hogy mennyire fontos vigyázni egymásra és magunkra.
ápr. 19
17:51
A karanténból üzent Dárdai (Eurosport)
Dárdai Pál: nem sírok, nem panaszkodok
ápr. 19
18:00
Megszerezte a második gólját Szalai Attila (Blikk)
Megszerezte második találatát a Fenerbahce színeiben, fontos góllal járult hozzá csapata 2-1-es, Basaksehir elleni bajnoki győzelméhez a magyar válogatott Szalai Attila.
ápr. 19
18:18
A tisztogatás őt sem kímélte: Mourinhót is kirúgta a Spurs (Blikk)
Menesztették az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspurt 2019 novembere óta irányító José Mourinhót.
ápr. 19
18:21
Meddig zuhan a Lakers LeBron James nélkül? (Eurosport)
A Lakers hetek óta két legnagyobb sztárja nélkül kénytelen játszani, kérdés, így milyen helyen juthatnak be a rájátszásba.
ápr. 19
18:24
Russell tisztázná Bottasszal (m4sport.hu)
A fiatal pilóta senkivel sem akar rossz viszonyt, haragot tartani.
ápr. 19
18:30
Világ- és Európa-bajnokunk eloszlatja a tévhitet: a szumó márpedig nem az evésről szól (Blikk)
Téved, aki azt hiszi, egy szumós azt és annyit eszik, amennyit csak akar! Világbajnoki és Eb-bronzérmes kiválóságunk, a 152 kg-os Kerstner Róbert (27) is odafigyel a számára megfelelő étrendre, amiben dietetikus tanácsadó segíti, hiszen mint mondja, sztereotípia, hogy a szumósok mindennapjai a hizlalásról szólnak.
ápr. 19
18:30
Kedden válságülést tart 14 PL-klub az Európai Szuper Liga miatt (m4sport.hu)
Az ESL az angol bajnokságot alapjaiban változtathatja meg.
ápr. 19
18:42
Több mint tízmillió forint az értékük: csúcskategóriás okostelefonok és tabletek is eltűntek a teniszszövetségben (Blikk)
Csúcskategóriás mobiltelefonokat, tableteket és okosórákat keres a teniszszövetség (MTSZ) új vezetősége. A testület előző irányítói a szervezet számlájára vásároltak több tucat elektronikai készüléket, amelyeket egyelőre nem szolgáltattak vissza, pedig megszűnt a munkaviszonyuk.
ápr. 19
18:45
Magyarország U17-es labdarúgó Európa-bajnokságot rendez (Demokrata)
Az európai szövetség nyilvánosságra hozta a következő évek utánpótlástornáinak házigazdáit.

Keresés