Az Andrej Rubljovtól elszenvedett vereségekről és a salakszezonra vonatkozó terveiről is beszélt a szövetség honlapjának a következő feladatokra itthon készülő Fucsovics Márton, a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Amellett, hogy az Arsenal az utóbbi években nem tud érdemben beleszólni a Premier League Bajnokok Ligájáért folytatott küzdelmébe, a klub a pályán kívül sem tud maradandót alkotni.
Mick Schumacher a La Gazzetto dello Sportnak adott interjúban felidézte a pillanatot, amikor közölte apjával, hogy versenyző akar lenni, és visszatekintett a gyerekként végignézett Ferrari-tesztekre is.
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpool FC 46 millió fontos (19,1 milliárd forint) adózás előtti veszteségről számolt be a 2019/2020-as szezonra vonatkozóan, melynek során jelentősen befolyásolta a klubok anyagi helyzetét a tavalyi év elején kitört koronavírus-járvány.
A ma esti csemegének számító Real Madrid–Chelsea Bajnokok Ligája-elődöntőnek pikáns ízt kölcsönöz, hogy a vihart kavart, ám egyelőre hamvába holt Európai Szuperliga bejelentése óta először találkozik a BL-ben két szakadár elitklub. Igaz, a játékosoknak aligha a rövid életű európai futballforradalmon jár majd az eszük a pályán.
A PSG tavaly közel járt ahhoz, hogy felemelje a BL-serleget, a döntőben azonban még Thomas Tuchel irányításával vereséget szenvedtek a Bayern Münchentől. Mauricio Pochettino szintén átélhette már, milyen a BL-finálé hangulata, de két évvel ezelőtt a Tottenham menedzsereként végül kénytelen volt gratulálni a liverpooliaknak. Ezúttal a PSG és Pochett
Hatvanegy éves korában elhunyt Miroslav Frycer, legendás cseh jégkorongozó, aki 1981-ben azzal lett híres, hogy a Kanadába disszidált Stastny-fivérek után szökött.