2021. május 13. csütörtök

máj. 13
13:27
Conor McGregor nagy múltú focicsapatot venne? (Eurosport)
A sztárbunyós Conor McGregortól megszokhattuk már az extrém tetteket és nyilatkozatokat, ha pedig hinni lehet neki, újabb nagy dobásként egy ismert futballcsapat megvásárlásán dolgozik.
máj. 13
13:36
Vizes Eb: Olasz Anna ezüstérmet szerzett 10 kilométeren (888.hu)
Olasz Anna nagy csatában, hajszálnyival lemaradva az olimpiai bajnok és címvédő, tegnap 5 kilométeren is győztes holland Sharon van Rouwendaaltól, ezüstérmet nyert a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében a budapesti vizes Európa-bajnokságon. Mellesleg 2014-ben a berlini Eb-n és a 2015-ös kazanyi vb-n is ezüstérmes lett, igaz, a 25 kilométeres
máj. 13
13:39
Isztambul helyett Portóban lesz a BL-döntő (444.hu)
Két angol csapat játszik egymás ellen, és a brit szurkolóknak karanténba kellett volna vonulniuk egy törökországi látogatás után.
máj. 13
13:45
Mercedes: 15 emberrel az üres gyárában nem jut sokra a Red Bull… (m4sport.hu)
Lottónyereménnyel felérő fizetéseket kínál a Red Bull a Mercedes motorrészlegén dolgozó szakembereknek Toto Wolff szerint. Ahol csak tudott, odaszúrt az ellenfélnek, és jelezte, ők még jól is kijöhetnek a helyzetből
máj. 13
13:48
Gond az olimpia előtt, több japán város visszakozik (Infostart)
Mégsem látják szívesen a külföldieket.
máj. 13
13:57
Isztambul helyett Portóban rendezik a Bajnokok Ligája döntőjét (Eurosport)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése szerint Isztambul helyett Portóban kerül sor a Bajnokok Ligája fináléjára, amelyben a Chelsea és a Manchester City találkozik május 29-én.
máj. 13
14:09
Szülinapi videó: ilyen lenne ma a legelső F1-es futam összefoglalója (m4sport.hu)
Egy ötletes videó a Forma–1 71. születésnapja alkalmából – avagy ilyen lehetett volna az 1950-es első futam modern tévés összefoglalója.
máj. 13
14:21
Újabb alapemberét veszítette el a bajnoki hajrára a Hertha (m4sport.hu)
Sérülés miatt az utolsó két fordulóban nem számíthat lengyel labdarúgójára, Krzysztof Piatekre a német bajnokságban a kiesés elöl menekülő Hertha BSC.
máj. 13
14:39
Bécsből jött a hír, ő válthatja Rebrovot a Fradi kispadján (Ripost)
Osztrák lapértesülés szerint a korábbi Bundesliga-tréner a tárgyalások finisében tart az FTC-vel. Reagált is a budapesti lehetőséggel kapcsolatos hírekre.
máj. 13
14:39
Mindenkinek jó, ha Petrytől és Gulácsitól hangos a média (Eurosport)
Nevezhetjük nyugati véleményterrornak vagy az idegengyűlölet elleni fontos harcnak, a végén mégis egy dolog lesz a legfontosabb: hogy a foci megint egy olyan beszélgetést indított el az országban, amihez másnak sosem lett volna ereje.
máj. 13
14:42
Csak nehogy törést okozzon: szívhatja a fogát Dárdai Pál (Infostart)
Bokatörés miatt az utolsó két fordulóban nem számíthat lengyel labdarúgójára, Krzysztof Piatekre a német bajnokságban a kiesés elöl menekülő Hertha BSC.
máj. 13
14:54
„Megérdemelt diadal volt” – Így nyilatkozott Dárdai Pál a Hertha győzelme után (Blikk)
Berlin – A Hertha BSC a bennmaradásért vívott harc szempontjából nagyon fontos mérkőzésen, 2-1-re diadalmaskodott az élvonaltól már búcsúzott Schalke vendégeként a német labdarúgó-bajnokságban, úgy tűnik, az edzői Dárdai Pállal a kispadján megússza a kiesést a klub.
máj. 13
14:57
Eldőlt: Portóban lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája angol házidöntője (SzMo)
Isztambulból kellett áttenni az eseményt, mert az Egyesült Királyság beutazási listáján Törökország a vörös zónába került.
máj. 13
15:09
A rendőrök vetettek véget Lukaku szülinapi bulijának (m4sport.hu)
Megszegték a koronavírus-járvány miatt este tíz és hajnali öt óra között érvényben lévő kijárási tilalmat.
máj. 13
15:09
Gratulálunk! Máris szerzett egy érmet Magyarország a vizes Eb-n (BorsOnline)
Szépen csillog az ezüst Olasz Anna kezében!
máj. 13
15:24
Ezt látva gúvad a szeme a legtöbbet látott futballszakértőknek is (Infostart)
Még a francia futball legkiválóbb ismerői is értetlenül dörzsölik a szemüket a mai futballprogramot látva: egy negyedik ligás amatőrcsapat, a Rumilly-Vallières a Francia Kupa döntőjébe jutásért játszik az AS Monacóval.
máj. 13
15:24
Egyre közelebb a spanyol bajnoki címhez az Atlético (Blikk)
Madrid – Nagy lépést tett a spanyol bajnoki cím megkaparintása felé a listavezető Atlético Madrid labdarúgócsapata, amely a 36. fordulóban hazai pályán 2-1-re múlta felül a Real Sociedadot. A gárda karnyújtásnyira van attól, hogy 2014 után újra elhódítsa a trófeát.
máj. 13
15:26
Eldőlt: itt rendezik meg az idei Bajnokok Ligája-döntőt (Blikk)
Porto – Az Európai Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a törökországi Isztambul helyett Portugáliában, Portóban lesz az idei Bajnokok Ligája-döntő.
máj. 13
15:27
Djokovic könnyed győzelemmel lépett tovább Rómában (Eurosport)
Az ötszörös római bajnok, címvédő Novak Djokovic két sima szettben, 6:2, 6:1-re nyert a spanyol Alejandro Davidovich Fokina ellen a római ATP-torna harmadik körében.
máj. 13
15:57
Itt nézheti élőben a Tour de Hongrie 2. szakaszát (m4sport.hu)
.
máj. 13
15:59
Brawn aggódik, hogy jövőre szétszakad a mezőny (m4sport.hu)
De továbbra is szükségesnek tartja a szabályváltoztatásokat.
máj. 13
16:21
Félmilliárdból nyitottak hatalmas sportmászóközpontot az egyik leggazdagabb magyar milliárdos telkén (444.hu)
Két régi magtárat építettek át
máj. 13
16:23
Újságírónak álcázott tüntető szivárgott be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sajtótájékoztatójára (444.hu)
Bekiabálta, hogy sehol ne legyen olimpia.
máj. 13
16:27
Ons Jabeur: "Erős üzenetet szeretnék küldeni az egész arab világnak" - Players' Voice (Eurosport)
A Players' Voice legújabb részében a tunéziai teniszező mesél arról, hogy szeretne a teljesítményével minden arab és afrikai lánynak is üzenni.
máj. 13
16:30
Portóban rendezik meg a Bajnokok Ligáját (888.hu)
Isztambul helyett Portóban kerül sor a Bajnokok Ligája fináléjára, amelyben a Chelsea és a Manchester City találkozik május 29-én – jelentette be az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).
máj. 13
16:33
Látványos fotókon a Tour de Hongrie idei mezőnye (SzMo)
A nagy presztízsű magyar körverseny összesen 792 kilométeren át halad Magyarország különböző tájain.
máj. 13
16:39
Így mulat Ronaldo édesanyja, borzalmas korszak végét ünnepelte (Ripost)
Videóra vették Cristiano Ronaldo mamáját, Dolores Aveirót, aki énekelve és táncolva ünnepelt.
máj. 13
16:51
Rasovszky Kristóf ötödik lett a nyílt vízi úszás 10 kilométeres számában (m4sport.hu)
A szám másik két magyar indulója, Székelyi Dániel 11., Gálicz Péter pedig 17. helyen végzett.
máj. 13
16:51
Komorak vagyunk: 25 éve nem járt olimpián fociválogatottunk (BorsOnline)
Közeledik a tokiói olimpia, és bennünk kavarognak az érzelmek (főként negatívak persze),  hiszen 1996 óta nem lépett pályára ötkarikás döntőben futballválogatottunk.
máj. 13
16:57
Cunoda attól tart, az újoncok hátrányba kerülnek a sprintkvalifikációk miatt (m4sport.hu)
Egy szabadedzésük marad az időmérő előtt.
máj. 13
16:57
Kézis sztárjaink főszereplésével készült el a januári Eb sorsolása (Eurosport)
Mindig érdekelt, hogy néz ki egy sportesemény sorsolása a kulisszák mögött? Most megnézheted!
máj. 13
17:00
Vizes Eb: Rasovszky Kristóf ötödik lett a 10 kilométeres nyíltvízi úszáson (Blikk)
Legjobb magyarként Rasovszky Kristóf ötödik helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében csütörtökön a budapesti vizes Európa-bajnokságon.
máj. 13
17:21
Rasovszkynak 10 kilométeren sem jött össze az Eb-érem (Eurosport)
Legjobb magyarként Rasovszky Kristóf ötödik helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében csütörtökön a budapesti vizes Európa-bajnokságon.
máj. 13
17:33
Valter Attila megszerezte a rózsaszín trikót, vezet a Giro d'Italián (444.hu)
A magyar bringatörténelem legnagyobb pillanata.
máj. 13
17:33
„Szörnyű fájdalmaktól szenved” – nagybeteg feleségéért aggódik a világsztár (Ripost)
Drámai időszakot él meg a házaspár. Most derült ki, hogy szomorú oka van a közönségkedvenc dartsvilágbajnok, Peter Wright régóta tartó mélyrepülésének.
máj. 13
17:39
Óriási bravúr, Valter Attiláé a rózsaszín trikó, átvette a vezetést összetettben a Giro d’Italián! (m4sport.hu)
Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán.
máj. 13
17:39
Sporttörténelem: Valter Attila vezeti az összetettet a Giro d'Italián (SzMo)
Holnap ő indulhat rózsaszín trikóban, még soha nem ért el ekkora sikert magyar kerékpáros a legnagyobb versenyeken.
máj. 13
17:45
„ Kinevettek minket, ostoba amerikaiakat, de bevezettük a költségplafont” (m4sport.hu)
A Liberty Media vezérigazgatója szerint a sportág vezetői dicséretet érdemelnek.
máj. 13
17:48
A magyar kerékpársport legnagyobb pillanata: Valter Attila átvette a vezetést a Giro d'Italián (Blikk)
Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán. Ezzel övé az olasz körverseny élén álló bringásnak járó rózsaszín trikó, amivel a magyar kerékpársport történetének legnagyobb sikerét érte el.
máj. 13
17:51
Óriási bravúr, Valter Attiláé a rózsaszín trikó, átvette a vezetést összetettben a Giro d’Italián! (m4sport.hu)
Valter az összetettben 11 másodperccel vezet a belga Remco Evenepoel és 16-tal a Tour de France-győztes kolumbiai Egan Bernal előtt.
máj. 13
18:03
Laporte-nak nem maradt több ideje, ezért választotta Spanyolországot (Eurosport)
A Manchester City hátvédje előtt bezárultak a francia válogatott kapui, a klubjában történt változások miatt viszont lépéskényszerbe került. Nem volt más választása: most kellett lépnie.
máj. 13
18:21
Tour de Hongrie: Meeus nyerte a nagykanizsai sprintet, Pelikán az összetett legjobb (m4sport.hu)
A belga futamgyőztes átvette a vezetést összetettben is.
máj. 13
18:27
Tour de Hongrie: Meeus nyerte a nagykanizsai sprintet, Pelikán az összetett legjobb magyarja (m4sport.hu)
A belga futamgyőztes átvette a vezetést összetettben is.
máj. 13
18:33
Hónapokig pihent, most visszatér a sportág nagy bajnoka (Ripost)
Újra megtalálta az örömöt a kerékpározásban a holland sportoló.
máj. 13
18:33
Nadal meccslabdát hárítva negyeddöntős Rómában (Eurosport)
A másodikként rangsorolt Rafael Nadal három szettben legyőzte a 13. helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalovot a római salakpályás tenisztorna férfiversenyének csütörtöki nyolcaddöntőjében.
máj. 13
18:51
Kozák Luca teljesítette az olimpiai szintet 110 méteres gátfutásban (m4sport.hu)
Kozák a hatodik magyar atléta, aki teljesítette az olimpiai szintet.
máj. 13
18:51
Valter Ati az új éllovas, Mäder nyerte az első hegyi befutót (Eurosport)
Gino Mäder nyerte a 6. szakaszt a Girón, de ami ennél is fontosabb: Valter Attila rózsaszínben!
máj. 13
18:53
Történelmi magyar siker a Giro d'Italián: Valter Attila az összetett élén! (Eurosport)
Giro d'Italia: Valter Attila átvette a vezetést az összetettben
máj. 13
18:57
Brawn: Cunoda túl keményen próbálkozik (m4sport.hu)
A hibái ellenére továbbra is sok potenciált lát a japánban.
máj. 13
19:09
Valter Attila: Menjünk tovább, folytassuk, nyomjuk neki! (Eurosport)
Így nyilatkozott az újdonsült rószaszín trikós, aki anyanyelvén is köszönetet mondott a hazai szurkolóknak. Mi köszönjük, és hajrá Ati!

Keresés