2024. április 16. kedd

ápr. 16
0:15
Kapás Boglárka miatt maradhat le hatodik olimpiájáról Hosszú Katinka (Infostart)
Férje és saját maga eredményeinek is nagyon örült az úszó Kapás Boglárka a Duna Arénában rendezett országos bajnokságon. A mostani eredmények szerint mindketten ott lehetnének majd a párizsi olimpián. A világ- és Európa-bajnok úszóval készült interjúból kiderült, egyik terve keresztbe tehet Hosszú Katinkáénak.
ápr. 16
0:19
Exkluzív: edzője vallott színt Milák Kristóf helyett (Infostart)
Öt arany- és egy ezüstéremmel zárta Milák Kristóf az országos úszóbajnokságot. Az olimpiai bajnok a sikerek után sem nyilatkozott a média képviselőinek, edzője azonban megtette ezt. Virth Balázs szerint a Duna Arénában a vártnál sokkal jobban teljesített a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója, de az állóképességi munkát el kell végezni a sik
ápr. 16
0:23
Videó: hihetetlen tömegverekedés Győrben – ez döntött a jégkorongbajnoki címről (Infostart)
Olyan sok játékost kellett kiállítani a Lehel HC csapatából, hogy nem maradt elég játékos az Andersen Liga fináléjában a harmadik mérkőzés befejezéséhez
ápr. 16
0:27
Harmincnyolc éves világcsúcs dőlt meg (Infostart)
Mykolas Alekna 27 centiméterrel javította meg a férfi diszkoszvetés 1986 óta fennálló világrekordját.
ápr. 16
0:31
Párizs 2024 - Kulcsár Katalin számára mérföldkő az olimpiai megbízatás (Infostart)
A játékvezető Kulcsár Katalin pályafutásában mérföldkövet jelent, hogy videobíró-asszisztensként közreműködhet a párizsi olimpia labdarúgótornáján.
ápr. 16
0:35
A német futball fejet hajt Xabi Alonso alkotása előtt: a Bayern elsők között gratulált a Bayernek (Infostart)
A Leverkusen behozhatatlan előnnyel vezeti a Bundesligát, először szerezte meg az aranyérmet – öt fordulóval a bajnokság vége előtt.
ápr. 16
0:39
Férfi kézilabda NB I - Fölényes diadalt aratott a Veszprém (Infostart)
A címvédő és listavezető Telekom Veszprém hazai pályán 33-20-ra nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I hétfői mérkőzésén.
ápr. 16
0:43
A Bayer Leverkusen csodája, avagy elhagyták Vizekusent (Infostart)
Az egyik elvakult és egyben örömittas szurkoló egy táblát mutatott fel, amelyen vastag, vörös áthúzás jelezte: vége "Vizekusennek". Ennél jobban semmi sem szimbolizálhatná a Bayern Leverkusen immár német bajnok labdarúgócsapatáért rajongók mostani lelkivilágát, gondolatait.
ápr. 16
4:45
Nascar: Egy évvel a letartóztatása után visszatér a királykategóriába Cody Ware (Racing)
Közel egy évvel a botránya után visszatér a Nascar Cup mezőnyébe Cody Ware. A 28...
ápr. 16
4:48
Nascar: Egy évvel a letartóztatása után visszatér a királykategóriába Cody Ware (USAracing)
Közel egy évvel a botránya után visszatér a Nascar Cup mezőnyébe Cody Ware. A 28...
ápr. 16
6:27
Fourmaux dobogóra állna a Horvát Rallyn is (Racing)
Adrien Fourmaux 2021-ben a Horvát Rallyn indult először WRC-vel, és azonnal jó eredményt tudott elérni. Az idei versenyre pedig két dobogós eredmény után tud menni, ezért szeretné Horvátországban is folytatni jó sorozatát.
ápr. 16
7:39
Ecclestone fura hasonlata: Úgy elfelejtjük a Horner-ügyet, mint a náci Németország bűneit (Racing)
A Forma-1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone szerint minden háború után gyorsan gyógyulnak a sebek, ezen analógia mentén pedig a valószínűnek tartja, hogy a Red Bullnál is elültek a Christian Horner körüli hullámok.
ápr. 16
8:27
Neuvile: Az eső kedvezhet számunkra a Horvát Rallyn (Racing)
Thierry Neuville a világbajnokság éléről várhatja a hétvégi Horvát Rallyt, melyen tavaly az élen állva hibázott és kiesett. Idén a belga versenyző szeretne dobogón zárni.
ápr. 16
8:39
Juhász István: ez még mindig a jövő csapata (Infostart)
A Magyar Kézilabda Szövetség sportszakmai igazgatója a norvégok elleni súlyos vereség után sem aggódott a női válogatott miatt.
ápr. 16
8:51
BL-negyeddöntők és olimpiai lánggyújtás - sport a tévében (Infostart)
A negyeddöntők visszavágóival folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntőt játszanak a férfi kosárlabda NB I-ben is. Baseball, kerékpár, lósport látható még a sportcsatornák keddi élő kínálatában.
ápr. 16
9:27
Az megvan, amikor Mansell tolvaj szurkolót üldözött a Hungaroringen, majd akkorát esett, mint a ház? (Racing)
Nigel Mansell mindig is heves vérmérsékletéről volt híres, így nem csoda, hogy nem hagyta annyiban, amikor megpróbálták meglopni.
ápr. 16
9:39
Friss hírek az AS Roma pályán összeeső játékosáról (Infostart)
Evan Ndicka, az AS Roma labdarúgója vasárnap összeesett a pályán az Udinese elleni, idegenbeli bajnokin.
ápr. 16
10:27
Öt perc feletti előnnyel ért célba az ERC3 győztese a V-Híd Rally Hungaryn (Racing)
Már szombat reggel egyértelművé tette Kohn, hogy csak a technika állíthatja meg ezen a versenyen.
ápr. 16
10:39
"Mire az F1 meggondolja magát, megöregszek" – bosszankodik az Andretti egyetlen világbajnoka (Racing)
Jake Dennis szeretné az Andrettivel megejteni Forma-1-es debütálását, a sport vezetőinek tiltakozása és az idő azonban ellene dolgozik.
ápr. 16
11:21
A teniszszövetség elvesztette 252 milliós kártérítési perét (Infostart)
A volt főtitkárnak, Richter Attilának viszont ki kell fizetni 16 havi elmaradt bérét.
ápr. 16
11:27
Schumacher nem volt önmaga, de Barrichello hozta a kötelezőt – ilyen volt az első kínai F1-es futam (Racing)
A hétszeres világbajnok hibát hibára halmozva pályafutása addigi legrosszabb eredményét ért el egy amúgy totális dominanciát hozó évben.
ápr. 16
12:09
Leclerc kimaxolja a cukiságot, Hamilton nyomába lép (Racing)
Leclerc családja bővült, barátnőjével immár egy cuki zsemleszínű kiskutyát is nevelnek. A versenyző képeket osztott meg róla.
ápr. 16
12:27
Négy autót indít a Toyota Portugáliában (Racing)
A Toyota idén először fog teljes csapatfelállással indulni a Portugál Rallyn, ahol Elfyn Evans és Takamoto Katsuta mellett Kalle Rovanpera és Sébastien Ogier is autóba ül.
ápr. 16
13:27
Nagy dobással térhet vissza az F1-be a népszerű csapatfőnök (Racing)
Az olasz-amerikai már előző csapatánál is szeretett volna több lenni csapatfőnöknél, és a jelek szerint nem tett le ezirányú terveiről.
ápr. 16
14:15
Elhunyt Peterdy Márta, a magyar teniszlegenda (Demokrata)
Az 1956 óta Franciaországban élt ex-játékos 1943-ban, 1951-ben, 1952-ben és 1956-ban is magyar bajnok lett egyéniben, és összesen 23 aranyéremmel vonult vissza.
ápr. 16
14:21
Fucsovics nyolcaddöntős a bukaresti tenisztornán (Demokrata)
A magyar játékosra a nyolcadöntőben a második kiemelt holland Tallon Griekspoor vár, aki 25. a világranglistán.
ápr. 16
14:21
Kevesebbet volt képernyőn, mégis többet keresett tavaly a Mercedes, mint eddig az F1-ben bárki (Racing)
Közzétette a 2023-as évre vonatkozó pénzügyi számvetését a Mercedes F1-es csapata, amelyből kiderül, az istálló történelmi mérföldkövet lépett át a sportban az 500 millió fontot is meghaladó árbevételével.
ápr. 16
14:27
Takamoto Katsuta tanulni szeretne a Horvát Rallyn (Racing)
Takamoto Katsuta tavaly nagyszerű tempót mutatott a Japán Rallyn, de a Montén is voltak jó részeredményei, így magabiztosan várja a Horvát Rallyt, ahol azonban tanulni is szeretne.
ápr. 16
15:03
Elhunyt Peterdy Márta (Infostart)
A magyar tenisz örökös bajnoka 101 éves volt.
ápr. 16
15:39
Nagy bejelentést tett Rafa Nadal (Infostart)
Rafa Nadal utoljára még januárban tudott éles meccset játszani, azóta csak egy Carlos Alcaraz elleni bemutatómérkőzésen láthattuk.Több versenyre is benevezett, de az utolsó pillanatban mindig visszalépett, ezért a barcelonai edzései is csak óvatos optimizmusra adhattak okot.
ápr. 16
16:24
Két Chelsea-játékos 4-0-s vezetésnél veszett össze, ki rúgja a 11-est (444.hu)
Miközben harmadik társuk, a meccsen addig már mesterhármasig jutott Palmernek pont egy gól kellett, hogy beérje a góllövőlistán Haalandot.
ápr. 16
16:27
Tanak a Horvát Rallyn a győzelemért harcolna (Racing)
Ott Tanak számára nem jól sikerült a WRC-szezon első három futama, ezért a Horvát Rallyn szeretne végre probléma nélkül versenyezni és a győzelemért harcolni.
ápr. 16
16:57
Sós Csaba Milák Kristófról az ob után: kezdem én is azt hinni, hogy neki elég ennyi is (Infostart)
Egyedi utat jár az olimpiai bajnok úszó Milák Kristóf, senkinek sem tanácsolható, hogy kövesse – jelentette ki az InfoRádióban Sós Csaba szövetségi kapitány. A szakvezető is kezdi elhinni, hogy a világ- és Európa-bajnoknak ennyi felkészülés is elegendő lehet. Az országos bajnokság általános tapasztalatait is levonta.
ápr. 16
17:03
Fellobbant a láng Olümpiában (Infostart)
A láng Görögországból május 8-án érkezik hajóval Marseille-be, és onnan indul majdnem három hónapos útjára.
ápr. 16
17:27
A skót válogatott elvesztette egyik középpályását (Infostart)
Lewis Ferguson súlyos térdsérülést szenvedett.
ápr. 16
17:27
Hiába nem nyert semmit, F1-es rekordot döntött tavaly a Mercedes (Racing)
Persze a sportsikereket nem pótolhatja semmi, de azért nem árt, ha egy adott csapat győzelem nélkül is eredményes.
ápr. 16
17:45
Hamiltonnak lassan több Insta-profilja van, mint vb-címe: "Sokáig arra kényszerültem, hogy besimuljak" (Racing)
Az F1-es versenyzésen kívül számos alkotói tevékenységbe is belefolyó Lewis Hamilton a Japán és a Kínai Nagydíj között New Yorkba tett egy kitérőt, ahol éppen kreativitásáért tüntették ki egy díjjal.
ápr. 16
18:27
Ogier a Horvát Rallyn szeretné megszerezni idei első győzelmét (Racing)
Sébastien Ogier az idei Montén elért második helye után a Horvát Rallyn tér vissza ismét a WRC-mezőnybe, és a nyolcszoros világbajnok szeretné megismételni 2021-es eredményét déli szomszédunkban.
ápr. 16
18:39
Mindkét kézilabdacsapatunk összekerült a franciákkal az olimpián (Infostart)
A férfiak sorsolása lett a nehezebb a nyári ötkarikás játékokra.
ápr. 16
19:00
Nadal 680 nap után győzelemmel tért vissza a salakra (HírTV)
A 37 éves, 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes spanyol klasszis a 2022-es Roland Garros-győzelme, azaz 680 nap után játszott ismét salakon.
ápr. 16
19:15
Vingegaard tizenkét nap után elhagyhatta a kórházat (Infostart)
Június végén már versenyezni akar.
ápr. 16
19:39
Rafael Nadal visszatért - két év után (Infostart)
A barcelonai férfi tenisztornán kétszettes sikert aratott a 22-szeres Grand Slam-győztes spanyol.
ápr. 16
20:03
Räikkönen jött, majd kikapott a kínai pilótától a kínai autómárka videóján Kínában (Racing)
A Jégember a Zeekr nagyköveteként tér vissza, amikor valaki közli Csouval, hogy a legendára emlékezteti őt.
ápr. 16
20:39
Nascar: Amikor ellopták a pace cart és a versenypályán zajlott az üldözés (Racing)
Képzeld el, hogy te vagy a pace car sofőrje. Már csak néhány perc választ el...
ápr. 16
20:42
Nascar: Amikor ellopták a pace cart és a versenypályán zajlott az üldözés (USAracing)
Képzeld el, hogy te vagy a pace car sofőrje. Már csak néhány perc választ el...
ápr. 16
20:57
Fucsovics Márton és Marozsán Fábián is főtáblára került a Roland Garroson (SzMo)
A Roland Garros szervezői kedden hirdették ki, kik indulhatnak alanyi jogon a 128 versenyzőt magában foglaló főtáblán. Ez alapján a világranglistán 39. Marozsán és 82. Fucsovics egyaránt tagja lesz a mezőnynek.
ápr. 16
21:09
A PSG és a Dortmund is fordított, egymással találkoznak a BL-elődöntőben (Infostart)
Az első mérkőzésen vesztes csapatok jutottak a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe, a PSG és a Borussia Dortmund is fordított. A francia bajnok 4-1-re verte a Barcelonát, a BVB 4-2-re nyert az Atlético Madrid ellen. Mindkét spanyol búcsúzott.
ápr. 16
21:12
A 23Xi bemutatta Reddick talladegai Jordan Brand-autóját (USAracing)
A Jordan Brand égisze alatt hajt pályára most hétvégén, Talladegán a 23Xi Racing 45-ös számú...
ápr. 16
21:15
A 23Xi bemutatta Reddick talladegai Jordan Brand-autóját (Racing)
A Jordan Brand égisze alatt hajt pályára most hétvégén, Talladegán a 23Xi Racing 45-ös számú...
ápr. 16
21:24
Nem akárki vett röplabdapályát a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak (HírTV)
Párját ritkító, a magyar és a nemzetközi szabványoknak megfelelő strandröplabda pályát adtak át Budapest XVII. kerületében. A megvalósításhoz kellett egy volt diák, Süllős Gyula, aki négymillió forintot adományozott az iskolát fenntartó Kelet-Pesti Tankerületi Központnak.

Keresés