Lesz két működőképes autója a Williamsnek a hétvégi Japán Nagydíjon, ám a veszély még mindig nem hárult el a "kerékpárján menet közben defektet javító" csapatnál
Négy világbajnok címet szerzett a Red Bull-lal és Christian Hornerrel, ma viszont már kívülállóként nézi a náluk zajló harcokat. Sebastian Vettel véleményt formált a botrányt kavaró Horner-ügyről.
A március elején kinevezett Biros Péter irányításával a DIGI-Eger férfi vízilabdacsapata mindkét eddigi mérkőzését megnyerte az ob I alsóházában, a játékosként háromszoros olimpiai bajnok szakember pedig egyelőre mindig csak a következő találkozóra tekint előre.
A Serie A 2023–2024-es idényének egyik meglepetése a Bologna FC, amely a szezon utolsó szakaszába fordulva reális eséllyel küzd a Bajnokok Ligája-indulásért. Thiago Motta csapatában nélkülözhetetlen szerepet tölt be a balhátvédből lett középső védő, Riccardo Calafiori, aki az AS Romában mutatkozott be a felnőttek közt. A fiatal játékos az új szere
Miközben Helmut Marko még nem tudta eldönteni, hová tegye a Cunoda Juki és Daniel Ricciardo közti idei különbséget, az RB-csapat főnöke és a japán versenyző magyarázatot adott rá.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Nob) szerdai közlése szerint az ökölvívásnak a jövő év elejéig maradt ideje arra, hogy a Nob által is elfogadott nemzetközi szövetsége legyen, annak érdekében, hogy a sportág szerepeljen a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékok műsorán - írta az Mti.
Szerdán délelőtt a Farkasréti temetőben avatták fel a 2022 végén elhunyt legendás birkózó, az olimpia bajnok Varga János új sírkövét. Az eseményen a közeli és a távoli múlt sok-sok jeles sportolója tette tiszteletét.
A március elején kinevezett Biros Péter irányításával a Digi-Eger férfi vízilabdacsapata mindkét eddigi mérkőzését megnyerte az ob I alsóházában, a játékosként háromszoros olimpiai bajnok szakember pedig egyelőre mindig csak a következő találkozóra tekint előre.
Babos Tímea és Gálfi Dalma párosa legyőzte az első kiemeltet a spanyolországi La Bisbal dEmpordában zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztorna negyeddöntőjében.
Babos Tímea és Gálfi Dalma párosa legyőzte az első kiemeltet a spanyolországi La Bisbal d'Empordában zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztorna negyeddöntőjében.
Álmaiban Amerika visszainteget: szenzációs márciusi teljesítményének köszönhetően Marozsán Fábiánt már a 38. helyen jegyzik a világranglistán. A tettek után a szavak következtek, az Egyesült Államokban klasszisok sorát legyőző 24 éves teniszező beszélgetésre invitálta az újságírókat. A jelentős érdeklődés mellett megtartott eseményen éppúgy témát j
A most először a versenynaptár elejére került Japán Nagydíj az első olyan futam idén, amelynek a mezőny egy része szerint már kijár a különleges körítés.
Molnár Attila a Gyulai Memorial versenyén futotta meg az olimpiára szükséges szintidőt 400 méteren. Az M4 Sport Úti cél: Párizs 2024 című műsorában a 22 éves atléta mesélt arról, milyen élmény volt döntőt futni a márciusi fedett pályás világbajnokságon, hogyan kapcsolódik ki pihenőidőszakban, valamint megnézhetik egy rodeó bika hátán lovagolni.
Már azt hittük, kihalnak az elérhető sportmotorok – erre tessék, a Honda visszahozta a CBR 600 RR-t. Az ezres Fireblade pedig kétszer annyiért megmutatja, mire képes a technika manapság. Portimãóban meghajtottuk mindkettőt!
Az M4 Sport Úti cél: Párizs című műsorának stábja a dohai világbajnokságon forgatott az ötméteresölő Vogel Somával, a magyar férfi vízilabda-válogatott kapusával, aki a párizsi olimpián szeretne nagyot alakítani a balul sikerült vb után.
A magyar női kézilabda-válogatott javában készül a debreceni olimpiai selejtezőre, az M4 Sport Úti cél: Párizs című műsorán keresztól most Debreczeni-Klivinyi Kinga egy napjába nyerhetünk betekintést. Az irányító-átlövő nagyon szeretne utazni a párizsi olimpiára, a csapatért és álmáért mindent meg fog tenni.
Bár gyermekeink biztonsága rendkívül forró téma az elmúlt időszakban, a magyar műkorcsolyasportot megrengető Sebestyén-ügyben hosszú ideje nagy a csend. A háttérben azonban zajlanak az események, utánajártunk, hogy áll most a rendőrségi ügy.
A Forma-1-be való visszatérésen gondolkodik a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki 2022-ben vonult vissza, az utóbbi időben azonban többek között Toto Wolff-fal, a Mercedes csapatfőnökével, illetve más istállók vezetőivel is egyeztetett.
Tavaly áprilisban még egyedül autózott egy kis horvátországi versenyre, ahol rögtön kiesett. Akkor azonban valami átkattant benne, és azóta négy top tízes teniszezőt vert. A meseszerű szárnyalásra már a játékostársak is odafigyelnek, edzője szerint Marozsán is célponttá vált.
A Bayern München vezetőedzője, Thomas Tuchel kis túlzással az egész nyáron és ősszel azt hangoztatta, hogy egy védekező középpályásra lenne szüksége ahhoz, hogy a csapata úgy tudjon játszani, ahogyan ő megálmodta. A megoldás erre a problémára a kezdetektől fogva ott volt a keretben, mert a saját nevelésű Aleksandar Pavlovic szinte kifogástalan tel
A 2000-es években alig akadt olyan magyar verseny, mely nem prológgal kezdődött volna. A rövid, de annál látványosabb szakasz eredményei általában nem számítottak bele a verseny eredményeibe, néhány versenyző pedig nem is szerette, azonban a szurkolók annál inkább rajongtak érte.
A Fradi-szurkolókkal összetűzésbe kerülő Lamin Colley interjút adott csapatának, a Puskás Akadémiának, amiben többek között arról is beszélt, hogy miért egy kifejezetten kellemetlen ellenfél ő a védőknek.
Ki kell vizsgálni, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Nob) elnöke összejátszott az ukrán féllel annak érdekében, hogy kizárják az orosz sportolókat a párizsi olimpiáról - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdán a Szputynik rádió műsorában.
Sebastian Vettel egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy versenyzőként visszatérjen a Forma-1-be, noha egyeztetéseket még nem folytatott erről. A Mercedest, ahonnan Lewis Hamilton az év végén távozik, ő maga még mindig vonzó lehetőségnek látja.