Kilenc híresség - köztük kiváló sportemberek - kísérik el útján a vitorlázó Armel Le Cléach-t, aki Brestből az Antillákra szállítja júniusban az olimpiai lángot.
Pályafutása utolsó évének alakulásától függetlenül is elégedett a versenysportban elért eredményeivel Kapás Boglárka. Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó az InfoRádióban elmondta: bízik benne, hogy ott lehet majd a párizsi ötkarikás játékokon, és reményei szerint a kedden kezdődő budapesti országos bajnokságon teljesíteni tudja az
A Sportál Tv magyar labdarúgással foglalkozó műsorában a hazai bajnokságok küzdelmei mellett a nemzetközi kupában szereplő csapatok mérkőzéseit és a Marco Rossi vezette válogatott szereplését is kielemezzük.
A baszk körön szinte valamennyi esélyes bukott, nagy részük ráadásul súlyosabb sérülést szenvedett. Ki volt a hibás, van-e megoldás, és mi lesz így a Visma terveivel? Van der Poel pedig továbbra is szenzációs...
A Német Labdarúgó Szövetség hivatalos közleményben jelentette be, hogy a férfi felnőttválogatott sportigazgatójaként dolgozó Rudi Völler 2026-ig meghosszabbította szerződését.
A magyar labdarúgás utánpótlásában dolgozó, de nem odavaló edzőkkel, klubvezetőkkel felvállalt konfliktusairól, a belga másodosztályban szereplő fiáról nyilatkozott a Piros Fehér Zöld Extrában Vancsa Miklós, Vancsa Zalán apja. A szélsőt Aitor Begiristain, a Manchester City sportigazgatója a City Group egyik legnagyobb tehetségének tartja.
Szabanin Natália kikapott Viktoria Tomovától a Billie Jean King Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján, így a párosmérkőzés dönt a magyar és a bolgár teniszválogatott közötti mérkőzésen - írta az Mti.
Hétfőn edz először a csapattal a magyar kézilabda-válogatott kisebb sérüléssel küzdő kapusa, Böde-Bíró Blanka, aki így reméli, a csütörtökön kezdődő olimpiai selejtezőn már védhet.
Banó-Szabó Bence egy fiatalabb csapattársával ugorhatott össze az egyik edzésen, és nem egyedül édesapja dönthetett a száműzetéséről az Nb Iii-as tartalékcsapatba.
Kőrösi Ágnes három játszmában győzött az olasz Gianna Stiglich ellen a saarbrückeni tollaslabda Európa-bajnokság első fordulójában, így a 32 közé jutott.
1976 nyarán a kiesés által fenyegetett Halmstads BK mindent feltett egy lapra, de a merész kockáztatás zseniális döntésnek bizonyult, nemcsak a HBK, hanem a svéd labdarúgás számára is. Az akkor kinevezett Roy Hodgson másfél évtized alatt két klubbal hétszer nyert bajnokságot, és hozzájárult egy teljesen új típusú futball bevezetéséhez Svédországban
Nem adja fel a harcot a török Fenerbahce, hétfő délután közleményt adott ki a klub, amelyben összegyűjtötte 20 évre visszamenőleg a csapatot ért sérelmeit a Török Labdarúgó Szövetséggel (Tff) szemben.
Privát biztonsági szolgálat óvja majd Németországban a nyári Európa-bajnokság alatt az angol futballistafeleségeket és -barátnőket, vagy ahogy a szigetországban emlegetik, Wag-eket (wives and girlfriends). A válogatott játékosok párjai nem sajnálják a pénzt a biztonságukra, akár 100 ezer fontba (45 millió forint) is kerülhet mindez a hölgyeknek.
Nagy Adrienn és Szabanin Natália párosa két játszmában nyert, ezzel a tartalékos magyar női teniszválogatott 2-1-re legyőzte a bolgár csapatot a Billie Jean King Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján - számolt be róla az Mti.
A Sportal Tv hetente jelentkező műsorában az elmúlt 7 nap legfontosabb sporthíreit beszélik át a stúdióban a sportal.hu újságírói és meghívott vendégük. Négy ember, hét téma és mindez 7-szer 4 percben!
A Real Madrid – Manchester City BL-negyeddöntőt, az úszók országos bajnokságának nyitónapját, a jégkorong Erste Liga Brassó–Ferencváros döntőjének harmadik összecsapását, a női röplabda Extraliga Vasas–Kaposvár fináléjának első felvonását, valamint az U19-es női labdarúgó-válogatott Románia elleni Eb-selejtezőjét közvetíti kedden élőben az M4 Sport