Cooper Flagg történelmi újoncszezonja után már a gyűjtői piacon is elképesztő magasságokba jutott a Dallas Mavericks fiatal sztárja. Egyetlen példányban létező, aláírt Rookie NBA Debut Patch kártyájáért 8,04 millió dollárt fizettek a Fanatics Collect szeptemberi aukcióján, amivel ez lett minden idők legdrágábban nyilvánosan értékesített, egyetlen j
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága hat pontot levont a férfifutsal-NB I-ben szereplő Nyíregyháza csapatától. A klub honlapja szerint a csapat egyik játékosa az elmúlt három mérkőzésen jogosulatlanul lépett pályára.
A nyári labdarúgó-világbajnokság után most ismét válogatott futball tartja lázban Európát, és a magyar focirajongókat is, hiszen az UEFA Nemzetek Ligájának immár az ötödik kiírása keződik meg. A magyar válogatott az elmúlt két szezonhoz képest ezúttal egy polccal lejjebb került, az elitnek számító A-ligából való búcsúzás után most az üldöző mezőnyt
A Nemzetek Ligája B divíziójának legelső csoportmeccsén a magyar csapat 1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán, a Puskás Arénában. A találkozó egyetlen gólját az ukránok szerezték a 42. percben. Marco Rossi sejtelmes utalást tett az eredményt követően. Ön szerint sikerül talpra állítania a válogatottat? Szavazzon a cikkünk alján!
Az ukránokkal szemben 1-0-ra elveszített péntek esti Nemzetek Ligája-mérkőzésen megsérült Redzic Damir, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője, akire emiatt nem számíthat majd a szakmai stáb a soron következő három találkozón.
Öt gól, fordulatok, kihagyott tizenegyes és egy ismerős angol rémálom: a világbajnok Spanyolország 3-2-re győzött Anglia ellen a Wembley-ben a Nemzetek Ligája nyitányán. Mikel Oyarzabal ráadásul ismét akkor csapott le, amikor az angoloknak a legjobban fájt: ahogy a 2024-es Európa-bajnokság döntőjében, most is ő szerezte a spanyolok győztes gólját.
Bódis Tamás történelmet írt Görögországban: a magyar ultrafutó elképesztő, 19 óra 40 perc 51 másodperces pályacsúccsal nyerte meg az Athén és Spárta között rendezett, 244,7 kilométeres Spartathlont. A 38 éves sportoló ráadásul nem először hódította meg a legendás távot – 2019-ben már egyszer elsőként ért Leonidász király spártai szobrához.
A brazil legenda egy szakmai panelbeszélgetésen idézte fel a pénzügyi összeomlás részleteit. A Real Madrid jelenlegi nagykövetének végül sikerült talpra állnia a teljes anyagi nullpontról.
Alig néhány nappal megszerzése után máris továbbcserélte Buddy Hieldet a Charlotte Hornets. Shams Charania információi szerint a 33 éves dobóhátvéd a Chicago Bullshoz kerül, Charlotte pedig a 21 éves Rob Dillinghamet kapja érte. A Bulls Hield mellett készpénzt is kap az üzletben, amelynek köszönhetően a Hornets nemcsak egy korábbi top 10-es draftvá
Már temették, most viszont George Russell egyetlen parádés hétvégével visszakormányozta magát a világbajnoki címért folyó harcba. A Mercedes brit pilótája Bakuban a pole pozícióból indulva legyőzte Max Verstappent, miközben vb-éllovas csapattársa, Andrea Kimi Antonelli csak ötödik lett. Russell még mindig 66 pontos hátrányban van, de most már egész
A Magyar Tudományos Akadémián tartott díjátadón derült ki, milyen feszült beszélgetés zajlott a két olimpiai bajnok között. A laudáció szerint a párizsi döntő előtt Kós Hubert győzködte a váltótól korábban elzárkózó Milák Kristófot.
Újabb sztárigazolásra készülhet a Liverpool labdarúgócsapata. A Football Insider nevű szaklap szerint egyre komolyabb a szándék, hogy az angol együttes megpróbálja megszerezni Aurélien Tchouaménit a Real Madridtól, igaz, ehhez igen komoly összeget kell összeszednie... A 26 éves játékos már hosszabb ideje célpont az Anfielden, sokan őt tartják képes
Borsány-Gyenes Andrást választották elnökké a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) vasárnapi rendkívüli tisztújító közgyűlésén. A tisztújításra azért volt szükség, mert Szöllősi György elnök és az elnökség tagjai augusztusban lemondtak. A Testnevelési Egyetemen megtartott eseményen Szöllősi kiemelte, az elmúlt 11 és fél év a MSÚSZ történetének
A Detroit Pistons a Keleti főcsoport megnyerése után sem elégedett meg azzal, hogy változatlanul hagyja a Cade Cunningham köré épített keretet. Brett Siegel NBA-insider szerint Detroit a nyáron több sztár megszerzésének lehetőségét is megvizsgálta, Kevin Durant ügyében pedig egészen odáig jutott, hogy közvetlenül megkereste a Houston Rocketst. A te
Magyar Örökség-díjat kapott a Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Németh Nándor, Milák Kristóf összeállítású 4x100 méteres gyorsúszóváltó, amely az Európa-bajnokságok százéves történetében először lett aranyérmes augusztusban, Párizsban.
Borsány-Gyenes András megígérte, hogy a jól működő programokat folytatják, de a politikától távol maradna az új elnökséggel, aminek viszont továbbra is tagja a Szijjártóéktól diplomata útlevelet kapott DPK-s Csisztu Zsuzsa.
Zimbabwe százbillió dolláros bankjegye az elmúlt évtizedekben a hiperinfláció egyik legismertebb jelképévé vált, a világrekord azonban máig hazánkhoz kötődik. 1946 nyarán a pengő olyan ütemben veszítette el értékét, hogy az árak átlagosan 15 óránként megduplázódtak. A pénzromlás végül olyan címleteket szült, amelyek értékét már egy egyessel és húsz
A volt megafonos influenszer szerint egy olyan politikai közösség, amely a nem biztos győzelem vélt félelmétől önmagában összeroskadhat, az jobb, ha össze is roskad.
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Újabb fejezetéhez érkezett a Danko-Taraba csörte. Robert Fico kormányfő megelégelte a kétoldali zsarolást, egy vasárnapi televízióműsorban ismét előhúzta az előrehozott választások kártyáját. Tette ezt annak tudatában, hogy a legkisebb koalíciós párt elnöke, Andrej Danko az Sns aktuális támogatottságát látva úgy tart egy jövőbeli választástól, mint
Hevér Gábor sétált fel a színpadra.. A színész a szombat esti válogatón jelent meg a mentorok előtt, majd a Hungária Casino Twist című dalát versként adta elő. A produkció végén a zsűri különleges díjjal jutalmazta.