Románia a jövő évre halasztja az 5G telekommunikációs hálózat kiépítésére vonatkozó közbeszerzési pályázat kiírását, miután nem teljesült valamennyi feltétel az eljárás idei lebonyolítására – jelentette be a román távközlési szakhatóság. Sorin Grindeanu, az ANCOM, a szakhatóság elnöke (aki korábban Románia miniszterelnöke is volt) elmondta, hogy az
Nagyszabású fejlesztési indít a Google Münchenben: az amerikai informatikai óriáscég megszerzett egy több százmillió euró értékű ingatlant a bajor tartományi főváros központjában, és ezernél is több új munkatárs felvételét tervezi – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A Google a műemléki védettségű Postapalotát szerezte meg, amelyben így a
Elfogadta a jogellenes adatfelhasználás címén kirótt 500 ezer fontos (192 millió forintos) brit pénzbírságot a Facebook. A brit információs kormánybiztosi hivatal (ICO) – amelynek hatáskörébe tartoznak az adatvédelmi ügyek is – kedden bejelentette, hogy az amerikai közösségi médiaportál felhagyott az egy éve megállapított bírság elleni fellebbezésé