Polt Péter megint nem volt hajlandó a DK politikusaival találkozni. Azok után, hogy múlt héten egy előre egyeztetett időpontban nem fogadta Vadai Ágnest és Sebián-Petrovszki
Az Árpád-hídra felszerelt szerkezetek kiválóan vizsgáztak! A fontos fehér kérészek, azaz dunavirágok tömegei köszönhetik életüket a magyar találmánynak. Kriska György, a HUN-REN ÖK Vízi Ökológiai Intézetének tudományos tanácsadója kollégáival az 1990-es évek végén kezdett el a kérészekkel, közöttük a tiszavirággal (Palingenia longicauda) foglalkozn
"Jézusom, de szőrös a lábam, így nem indulhatok el sehova" – sóhajtottam fel egy meleg, nyári napon, nagyjából tíz perccel azelőtt, hogy el kellett volna indulnom otthonról. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki nyaranta a legkellemetlenebb pillanatokban szembesül azzal, hogy pihéi jóval nagyobbra nőttek, mint az ildomos lenne. De mióta érezz
Az SK Telecom (SKT) és leányvállalata, az SK Broadband egy új generációs gerinchálózat bevezetésére készül Dél-Koreában, amely akár 800 Gb/s sebességet is elérhet egy 1200 km-es kereskedelmi szakaszon Szöul és Busan között. A két vállalat közös nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nagy kapacitású vezetékes hálózaton dolgoznak annak érdekében, hogy "p
Molnár Gusztáv körül ismét felbolydult az internet, miután megrázó képek kerültek napvilágra róla. A színész állapota korábban javuló tendenciát mutatott, de nemrég újra mélypontra került, olyannyira, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Most azonban Molnár megszólalt, és ismét tervekkel teli, új reményekkel szeretné folytatni az életét. A közelmúltban
Az igazságos nyugdíjrendszer megteremtése hosszú ideje vitatéma Magyarországon. Egy olyan szociális hálót kellene kiépíteni, amely méltányos és fenntartható mind a jelenlegi, mind a jövőbeni nyugdíjasok
Jolly és Szuperák Barbara feszült pillanatokat élt át az Ázsia Expressz legújabb évadában. A párosnál a stressz és a kapkodás miatt hamar elszabadultak az indulatok, és egy igen komoly konfliktus pattant ki közöttük. A veszekedés során Jollynak még a kedvesét is sikerült túlkiabálnia. Az énekes később a kamerák előtt, könnyeit nyelve magyarázkodott
A program egyes munkavállalással kapcsolatos könnyítéseket tartalmaz, amelyek teljes mértékben megfelelnek az uniós szabályoknak – hangsúlyozta a miniszter.
A doktornő és asszisztense több mint száz embernek igazolta jogosulatlanul, hogy beoltották őket koronavírus ellen, így védettségi igazolványhoz juthattak.
A fenntarthatóság és a vállalati versenyképesség összefüggéseiről szervez szekciót a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen, szeptember 6-án 11 óra 30 perctől az MKT Fenntarthatósági Szakosztálya.
Magyarországon tavalyhoz képest nőtt és 298 ezer tonna körül várható az idei szójatermés. A repcetermelése ellenben meredeken esett vissza az előző gazdasági évhez képest az alacsonyabb vetésterület és hozam együttes hatása miatt. A virágzás idején a túlzottan meleg, száraz időjárás, párosulva a csapadékhiánnyal, erőteljesen csökkentette a naprafor
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megbízásából készült áttekintés az 1994 és 2022 között megjelent 63 kutatást vizsgálta. A cél az volt, hogy megállapítsák, van-e kapcsolat a mobiltelefon használat és az agydaganatok kialakulása között? A tanulmányt az Australian Radiation Protection and Nuclear Safety Agency (Arpansa) egyik munkatársa, Ken Kari