Kővágó Zoltán

Atlétika: Most már ki lehet hozni ebből egy szezoncsúcsot
2020 szeptember 6.   She
A diszkoszvető Huszák Jánosnak újra fel kellett építenie önmagát súlyos mellizomszakadása után, mikor 2018 augusztusában elkezdett dolgozni az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltánnal.
Atlétika: Mintha az egész sportágat eltiltották volna egy évre – Kővágó
2020 március 30.   She
A diszkoszvető Kővágó Zoltán edzőként egyre eredményesebb tanítványával, Huszák Jánossal, de sportolóként neki is megvannak a céljai.
Szikszai és Kővágó is kiesett diszkoszvetésben az atlétikai Eb-n
2018 augusztus 7.   ATV
A diszkoszvető Szikszai Róbert és Kővágó Zoltán is kiesett a selejtezőben a berlini atlétikai Európa-bajnokságon.
Gyulai Memorial: világsztárokkal küzdhet meg Kővágó Zoltán
2018 június 4.   She
A számítógépes világranglista első öt helyezettje indul férfi diszkoszvetésben a székesfehérvári Gyulai István Memorial–Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyen a címvédő Kővágó Zoltán is dobókörbe lép.
Atlétikai vb: Mo Farah megint megnyerte a 10 000 méter aranyát
2017 augusztus 4.   She
Sorozatban harmadszor is világbajnok lett Mo Farah 10 000 méteren. A brit klasszis 43 százados előnnyel, a világ idei legjobb időeredményével végzett az élen, ezzel megszerezte a londoni atlétikai vb első aranyérmét. Usain Bolt simán elődöntőbe jutott, viszont Kővágó Zoltánnak nem jött össze a döntő diszkoszban.
Atlétikai vb: Kővágó nem jutott döntőbe férfi diszkoszvetésben
2017 augusztus 4.   She
Már az első napon befejezte szereplését Kővágó Zoltán az atlétikai világbajnokságon. Olimpiai ezüstérmes diszkoszvetőnk a selejtező B-csoportjában próbálkozott meg a 64.50 méteres kvalifikációs szint elérésével, de a három kísérlete közül egyik sem közelítette meg ezt a távolságot.
Atlétikai vb: Usain Bolt, Mo Farah és Kővágó Zoltán a nyitónap főszereplői
2017 augusztus 4.   Agroinform
Pénteken elrajtol a londoni atlétikai világbajnokság, az első napon pedig rögtön magyar atlétáért szoríthatunk.
Pénteki sportműsor: a Videoton ellenfelet kap az El-ben
2017 augusztus 4.   She
Sorsolnak a labdarúgó Bajnokok Ligája és az Európa-liga playoffkörében, utóbbi utolsó magyar csapatként még a Videotont is érinti. A bajnok Monaco mérkőzésével elrajtol a francia élvonalbeli futballbajnokság 2017–2018-as szezonja.  Megkezdődik a londoni atlétikai világbajnokság, az első napon a diszkoszvető Kővágó Zoltánnak is szurkolhatunk. Az Európa-bajnokságra készülő férfi…
Baji Balázs legény a gáton
2017 július 5.   Azenpenzem
A Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj évek óta méltán hirdeti magát Közép-Európa legjelentősebb versenyeként, a keddi székesfehérvári seregszemlét azonban gyaníthatóan Nyugaton és Keleten, mi több, a földkerekség bármely szegletében elfogadnák. Mi pedig Baji Balázs szenzációs országos csúcsát, valamint Márton Anita és Kővágó Zoltán győ
Gyulai Memorial: Kővágó nyert, ráadásul vb-szinttel
2017 július 4.   She
Kővágó Zoltán 65 méter feletti eredménnyel megnyerte a férfi diszkoszvetést, egyúttal tejesítette a londoni világbajnokság kvalifikációs szintjét a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon Székesfehérváron.
Atlétika: a magyar válogatott a feljutásért indul a csapat Eb-n
2017 június 21.   She
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) kihirdette a hétvégi csapat Európa-bajnokságra utazó válogatott névsorát, melyben az olimpiai bronzérmes Márton Anita, illetve Baji Balázs és Kővágó Zoltán is szerepel.
Atlétika: Kővágó Zoltán világbajnoki döntőbe jutna
2017 március 16.   She
Kővágó Zoltán olimpiai ezüstérmes diszkoszvető szeretne döntőbe jutni az idei, londoni világbajnokságon.
Gyémánt Liga: Kővágó a harmadik diszkoszvetésben
2016 augusztus 25.   She
Az olimpiai hetedik helyezett diszkoszvető, Kővágó Zoltán a harmadik lett az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat lausanne-i viadalán, csütörtökön.
Rio 2016: Kővágó döntőzik, Berecz folytatja a hullámokon – program
2016 augusztus 13.   She
A négy magyar érmet hozó versenynap után viszonylag csendes folytatás lesz szombaton az olimpián magyar szempontból. Az úszóprogram magyar szereplő nélkül zárul, de előtte érdemes lesz a medencére figyelni, hiszen női vízilabda-válogatottunk 18 órakor az Egyesült Államokkal találkozik. A nyílt vízen Berecz Zsombor a 3. helyről folytatja a vitorlázás finn szakágának küzdelemsorozatát. Az…
Megkezdődnek az atlétikai küzdelmek
2016 augusztus 12.   Alternatív Energia
Márton Anita a súlylökés, Kővágó Zoltán pedig a diszkoszvetés selejtezőjében szerepel.
Rio 2016: atlétika, vízilabda, és jönnek Hosszúék is – napi program
2016 augusztus 12.   She
A riói nyári olimpiai játékokon a magyar szempontból viszonylag csendes csütörtök után ismét izgalmasabb napra számíthatunk, hiszen Kapás Boglárka női 800 méter gyorson, Hosszú Katinka 200 háton, Cseh László 100 pillangón úszik a fináléban. Elkezdődnek az atlétika eseményei, rögtön több magyarral: Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi hétpróbában, Márton Anita súlylökésben, Kővágó Zoltán…
Rio 2016: atlétika, vízilbda és jönnek Hosszúék is – napi program
2016 augusztus 12.   She
A riói nyári olimpiai játékokon a magyar szempontból viszonylag csendes csütörtök után ismét izgalmasabb napra számíthatunk, hiszen Kapás Boglárka női 800 méter gyorson, Hosszú Katinka 200 háton, Cseh László 100 pillangón úszik a fináléban. Elkezdődnek az atlétika eseményei, rögtön több magyarral: Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi hétpróbában, Márton Anita súlylökésben, Kővágó Zoltán…
Pénteki sportműsor: aranyesély úszásban, magyar–japán férfi póló
2016 augusztus 12.   She
A riói olimpián nagyon fontos mérkőzés vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra, hiszen a továbbjutáshoz kötelező legyőzni Japánt. Úszásban Hosszú Katinka és Cseh László (arany)érmes reményekkel száll vízbe. Megkezdődnek az atlétika küzdelmei is, láthatjuk a diszkoszvető Kővágó Zoltánt és a súlylökő Márton Anitát. Íme, a pénteki sportműsor!
Gyulai Memorial: Kővágó és Baji legyőzte kihívóit
2016 július 18.   She
A diszkoszvető Kővágó Zoltán és a 110 gátas Baji Balázs egyaránt megnyerte versenyszámát a Székesfehérváron zajló nemzetközi atlétikai versenyen, a Gyulai István Memorialon.
Gyémánt Liga: Kővágó 4., Baji és Márton 5. Monacóban
2016 július 15.   She
Kővágó Zoltán diszkoszvetésben negyedik, míg Baji Balázs 110 méter gáton, illetve Márton Anita súlylökésben ötödik lett a monacói atlétikai Gyémánt Liga-viadalon.