Sorozatban a harmadik bajnoki futamgyőzelmét aratta a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a tereprali országos bajnokság idei ötödik futamán, a PROHUN 500-on.
Miután Mesut Özil a Werder Bremen feltételei szerint nem akarja meghosszabbítani szerződését a német labdarúgócsapattal, az egyesület várja a mammutklubok érdeklődését a világbajnoki bronzérmes középpályás iránt.
Sorozatban a harmadik bajnoki futamgyőzelmét aratta a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a tereprali országos bajnokság idei ötödik futamán, a PROHUN 500-on.
Ahogy szombaton férfi kardban és női tőrben, úgy vasárnap női párbajtőrben és férfi tőrben sem jutott el magyar versenyző a negyeddöntőig a lipcsei vívó Európa-bajnokságon.
Overdose gyógyulása utáni első versenyéről számos bejelentés látott napvilágot az utóbbi hónapokban. A ló tulajdonosa, Mikóczy Zoltán több versenyre is nevezte, ám végül minden esetben úgy döntött, hogy még nem jött el Overdose ideje. Néhány hete azonban azt közölték, hogy a ló teljesen meggyógyult, és újra versenypatkókat kapott.
A gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíját a királykategóriában a spanyol Dani Pedrosa nyerte meg, megelőzve honfitársát, Jorge Lorenzót, valamint az ausztrál Casey Stonert. A lábtörése után hat héttel visszatérő Valentino Rossi a 4. lett.
A győzelmek és a vereségek számát tekintve Németh Róbert és Kasza Róbert pozitív, Marosi Ádám viszont negatív mérleggel zárta a vívást a debreceni öttusa Európa-bajnokság vasárnapi férfi döntőjében.
Ahogy szombaton férfi kardban és női tőrben, úgy vasárnap női párbajtőrben és férfi tőrben sem jutott el magyar versenyző a negyeddöntőig a lipcsei vívó Európa-bajnokságon.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szerepelő Detroit Pistons vezetői hivatalos közleményben cáfolták, hogy az együttes elhagyja a michigani várost, és Las Vegasba költözik.
A négy hatcsapatos csoportban zajló dél-koreai női junior-vb csoportküzdelmeinek második fordulójában a magyar együttes erőlködés nélkül nyert (44–11) Thaiföld ellen.
Szávay Ágnes nyerte meg a Prágában megrendezett 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás WTA-tornát, miután a fináléban három játszmában bizonyult jobbnak a cseh Barbora Záhlavová-Strycovánál.
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:2, 1:6, 6:2-re nyert a vasárnapi döntőben a hazai közönség előtt szereplő cseh Barbora Zahlavova-Strycova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztornán.
Hiába érdeklődik iránta többek között a Juventus és az AC Milan, Lukas Podolskit hidegen hagyják az ajánlatok. A dél-afrikai világbajnokságon a német válogatottal bronzérmet szerző csatár csak az 1. FC Kölnre koncentrál.
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:2, 1:6, 6:2-re nyert a vasárnapi döntőben a hazai közönség előtt szereplő cseh Barbora Zahlavova-Strycova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztornán.
Koós Brigitta ezüstérmet nyert a juniorok hosszútávú, 24 km-es versenyében a tájékozódási kerékpárosok portugáliai Montalegrében rendezett világbajnokságán.
A negyedik helyen kiemelt spanyol Nicolás Almagro nyerte meg a csaknem 400 ezer euró összdíjazású bastadi ATP-tornát, miután a fináléban három szettben jobbnak bizonyult az első helyen rangsorolt svéd Robin Söderlingnél.
NYÍREGYHÁZA – Szülei és barátai között töltődik fel Fucsovics Márton (18). A magyar tenisz új csillaga, aki wimbledoni sikerével már kétszeres Grand Slam-bajnok a juniorok között Nyíregyházán pihen és fogadja a gratulációkat bravúros teljesítménye után.
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes szombaton két játszmában legyőzte a cseh Lucie Hradeckát, és bejutott a prágai salakpályás női tenisztorna vasárnapi döntőjébe.
Nem kisebb fába vágta a fejszéjét José Mourinho, mint hogy stílusos és egyben eredményes labdarúgócsapatot faragjon a Real Madridból, amely az utóbbi években főként a nemzetközi porondon teljesített a várakozásoktól elmaradóan. A fővárosiak kulcsembere a 2009 nyarán szerződtetett portugál aranylabdás Cristiano Ronaldo, akinek honfitársa is főszerepet szán.
Győzelemmel tért vissza Overdose, a veretlen magyar csodaló, miután vasárnap több mint egyéves kihagyás után megnyerte a Szlovák Derby Cena Mysa elnevezésű betétfutamát.
A 97. Francia kerékpáros körverseny (Tour de France) 14., 184.3 kilométeres szakaszát a francia Christophe Riblon 4:52:43 órás eredménnyel nyerte meg Gyenisz Menysov és Samuel Sánchez előtt. Összetettben nem történt változás, továbbra is Andy Schleck áll az első helyen. Riblon pályafutása első szakaszgyőzelmét aratta a Touron.
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:2, 1:6, 6:2-re nyert a vasárnapi döntőben a hazai közönség előtt szereplő cseh Barbora Zahlavova-Strycova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztornán.
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:2, 1:6, 6:2-re nyert a vasárnapi döntőben a hazai közönség előtt szereplő cseh Barbora Zahlavova-Strycova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztornán.
A labdarúgó NB I második helyén végző Videoton vezetősége 300 ingyenjegyet biztosít a Maribor elleni Európa-liga-selejtező idegenbeli visszavágójára – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
Marosi Ádám a harmadik, Németh Róbert a negyedik, Kasza Róbert pedig a hatodik helyen áll a kombinált záró szám előtt a debreceni öttusa Európa-bajnokság vasárnapi férfidöntőjében.
Győzelemmel tért vissza Overdose, a veretlen magyar csodaló, miután vasárnap több mint egyéves kihagyás után megnyerte a Szlovák Derby Cena Mysa elnevezésű betétfutamát.
Győzelemmel tért vissza Overdose, a veretlen magyar csodaló, miután vasárnap több mint egyéves kihagyás után megnyerte a Szlovák Derby Cena Mysa elnevezésű betétfutamát.
Albert Montanés sikerével ért véget a stuttgarti férfi tenisztorna, miután a finálé másik résztvevője, Gaël Monfils a második szett elején sérülés miatt feladta a küzdelmet.
Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök a debreceni öttusa Európa-bajnokság apropóján megtartott sajtótájékoztatón a MOB-beli további szerepvállalására vonatkozó kérdésre reagálva azt mondta: nem ő dönti el, hogy maradhat-e az olimpiai bizottság vezetője köztársasági elnökként, e tekintetben az alkotmány világosan fogalmaz, ezért valamennyi tisztségéről le fog mondani.
A cseh David Svoboda remekül teljesített a debreceni öttusa Európa-bajnokság férfi egyéni döntőjének utolsó, kombinált – futásból és lövészetből álló – számában, így övé lett a kontinensbajnokság aranyérme. A magyarok közül Németh Róbert végzett a legjobban, ő a 11. helyen végzett.
Caster Semenya újabb versenyt nyert meg Finnországban. A dél-afrikai futó – akinek nemrég engedélyezték, hogy újra versenyezhessen a nők között – csütörtökön Lappeenrantában, vasárnap pedig Savóban győzött 800 méteren.
A Franciaországban zajló U19-es Európa-bajnokság B-csoportjának első fordulójában Spanyolország hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte Horvátországot, míg Portugália 2–0-s sikert aratott Olaszország felett.
Győzelemmel hangolt a Győri ETO elleni Európa-liga-selejtező visszavágójára az Atirau FK. A kazah együttes hazája bajnokságának 19. fordulójában 1–0-re verte meg a Tarazt.
Sastin Marianna szombati győzelme után vasárnap a kötöttfogásban Módos Péter és Bácsi Péter is imponáló birkózással szerezte meg az aranyat, míg Deák Bárdos Mihály bronzérmes lett a birkózó Golden Grand Prix-sorozat bakui záró versenyén. A héttagú magyar küldöttség három első helye, négy érme biztató előjel a szeptemberi moszkvai világbajnokság előtt.
Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetője az idei kiemelkedő hazai sportesemények közül hármat tart számon úgy, hogy azon neki "kötelezően" ott kell lennie - erről az egyik, a debreceni öttusa Európa-bajnokság vasárnapi férfi döntőjének utolsó száma előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt, amelyen kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy le fog…
Szenzációsan szerepelt Bognár Fanni a visegrádi terepíjász-világbajnokságon, egyedüli magyarként került be a bronzcsatába a női junior csigás íjas kategóriában, amelyben az előkelő negyedik helyet szerezte meg.
A svájci labdarúgó-élvonal (Super League) 1. fordulójának vasárnapi mérkőzésén Vanczák Vilmos együttese, a Sion idegenben 2–0-ra legyőzte a Bellinzonát. A magyar légiós végigjátszott a találkozót, amelyen a 67. percben sárga lapot kapott.
Overdose lovasát, az angol Gary Hind-ot zsokétársai a vasárnapi verseny előtt a PannoniaOverdose.hu tudósítójának jelenlétében froclizták, hogy tudja-e milyen másodiknak lenni, és tudja-e, hogy ma véget ér a karrierje, mert kikap, és soha többé nem kap jó lovat. Ezek után Overdose 15 hónap kihagyás után megnyerte 13. versenyét.
Az Amkar Perm 1–0-s vereséget szenvedett a Tyerek Groznij otthonában az orosz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. Gaál Miklós végig a pályán volt a Perm színeiben.
Győzelemmel tért vissza Overdose, a veretlen magyar csodaló, miután vasárnap több mint egyéves kihagyás után megnyerte a Szlovák Derby Cena Mysa elnevezésű betétfutamát.
A Prágában megrendezett női tenisztorna egyesének megnyerése után Szávay Ágnes a párosdöntőben is pályára lépett, ám párjával, Monica Niculescuval két szoros szettben, 7:5, 7:6-ra kikaptak a Bacsinszky Tímea, Tathiana Garbin svájci, olasz kettőstől.
Hiába kapott nagy figyelmet a nemzetközi sajtóban az európai futballt megrázó bundabotrány, a jelek szerint ez nem akadályozza meg az újabb és újabb manipulációkat. Az ARD információi szerint a mostani Európa-liga első selejtezőkörének egyik mérkőzésén nem a pályán dőlt el az eredmény.
Újabb döntetlent ért el Lékó Péter a dortmundi szupertornán. A negyedik fordulóban a sötéttel játszó magyar nagymester Arkadij Naiditschcsal osztozott meg a ponton az 55. lépésben, miután sikeresen védte ki gyalogelőnyre szert tevő német riválisának kezdeményezését. Hétfőn Lékó világossal a vietnami Quang Liem Le ellen ül asztalhoz.
Szenzációsan szerepeltek az akrobatikus torna világbajnokságán a magyar versenyzők Wroclawban: a felnőtt egység, Meleg Dóra, Xue Andrea és Vincze Borbála a nyolcadik helyen végzett, ezzel minden idők egyik legjobb magyar eredményét érte el.