Az Európa-liga A-csoportjának rangadóján a Tottenham az orosz-tatár Rubin Kazanyt fogadta, és az orosz Roman Pavljucsenko élményszámba menő szabadrúgásgóljával győzni tudott.
Az ESPN információi szerint december 31-én a WBA félnehézsúlyú világbajnoki címét birtokló Bejbut Sumenov ellen lép szorítóba Erdei Zsolt korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok.
A női kosárlabda Euroliga alapszakaszának második fordulójában a Wisla Kraków a Szpartak Moszkva otthonában tudott nyerni, a török Galatasaray pedig az USK Praha ellen diadalmaskodott a cseh fővárosban.
A férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának 1. fordulójában a Real Madrid fölényesen legyőzte a belga Belgacom Spirout: a spanyol együttes 100–76-ra nyert idegenben.
A spanyol labdarúgó-élvonalban szereplő Barcelona játékosa, Andrés Iniesta szerint a bajnoki rivális Real Madridot erősítő Cristiano Ronaldo a világ egyik legjobb futballistája.
Erik Zabel, minden idők egyik legjobb kerékpáros sprintere a Katyusa csapat szakedzője lesz. A klub új menedzsere, Hans-Michael Holczer csütörtökön bejelentette: három német szakembert szerződtet, és közülük Zabel az egyik, aki elsősorban a gyorsaságot fejlesztő tréningekért felel majd.
A korábbi bizonytalanságok ellenére, az eredeti terveknek megfelelően Rio de Janeiróban, a legendás Maracana Stadionban játsszák majd a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság fináléját.
Bár az utolsó, kilencedik inning előtt még 1–0-s hátrányban volt a Texas Rangers a St. Louis Cardinalsszal szemben a tengerentúli profi baseballbajnokság döntőjének második mérkőzésén, Josh Hamilton és Michael Young ütése után Ian Kinsler, illetve Elvis Andrus is pontot szerzett, és a Rangers 2–1-es győzelmével kiegyenlítette az egyik fél negyedik győzelméig tartó finálé állását.
Három forduló után százszázalékos a Real Madrid a Bajnokok Ligájában, ahol még gólt sem kapott. Ez sem akármi, hát még az, hogy a Bayern viszont gólt kapott, több mint 19 óra elteltével. Ezzel szemben nem a bajorok, hanem a 93. minutumban kapitulálva vereséget szenvedő Villarrealnál a legszomorúbbak a kedden pályára lépettek közül.
Információnk szerint jövőre az m1-en lesznek láthatóak a korábban nézettségi rekordokat döntögető Formula-1-es versenysorozat eseményei. A közszolgálati televízióba nemrég hatalmas pénzösszeg érkezett, amely lehetővé teszi a műsorpaletta színesítését, az F1 sugározási jogainak felvásárlására. Az RTL Klub szerződése az év végén lejár, a csatorna nem kívánta meghosszabbítani a kontraktust.
Parádésan szerepeltek a magyar kerekesszékes vívók, akik egy arany-, két ezüst- és három bronzéremmel, illetve kilenc fegyvernemben londoni paralimpiai kvótákkal tértek haza. Azért nem többel, mert ennyiben vettek részt a Világkupa-versenyeken. Kovács Iván szövetségi kapitány a Népszavának nyilatkozott a fantasztikus eredmények hátteréről.
A magyar futsalválogatott 2–1-re legyőzte Zambiát a rangos brazíliai nemzetközi tornán, a manausi Brazil GP-n, és ennek köszönhetően a 9–12. helyért játszhat.
Uli Hoeness, a német labdarúgó-bajnokságban listavezető Bayern München elnöke szerint költséges hiba volt 2008-ban vezetőedzőnek szerződtetni Jürgen Klinsmannt. A 47 éves, játékosként 1990-ben világ-, 1996-ban Európa-bajnokságot nyert szakember 2008 júliusától 2009 áprilisáig irányította a bajor alakulatot, de nézeteltérésbe keveredett az igazgatótanáccsal, ezért menesztették.
A német Kicker értesülései szerint a Bundesliga előző idényét megnyerő Dortmund nyolc idényre szóló, 50 millió eurós mezszállítói szerződést kötött a Puma céggel.
Kíváncsi a Spanyolországban légióskodó játékosai mindennapjaira César Farias venezuelai szövetségi kapitány, aki ezért körutazást tart a délnyugat-európai országban. Bár a Real Madridban egyetlen venezuelai sem játszik, a 38 éves szakember nem hagyhatta ki az alkalmat, ellátogatott a fővárosiak edzőközpontjába, ahol néhány mondatot váltott José Mourinhóval, s megkérte a portugált, álljon össze…
Kezd magára találni az előző idény két nagydöntőse, a szezont egyaránt álmosan kezdő címvédő Boston Bruins és a Vancouver Canucks az észak-amerikai profi hokiligában: előbbi az eddig remeklő Torontót, utóbbi a szintén meggyőző Nashville-t verte meg négygólos különbséggel. A Washington továbbra is hibátlan, a Philadelphiában nyerő fővárosiak hatodik mérkőzésüket is megnyerték.
Egyetlen magyar futballistának adatott meg, hogy Diego Maradonával egy csapatban futballozzon. Détári Lajos a világválogatott 1987-es, Londonban rendezett mérkőzésén szerepelt egy gárdában a zseniális argentinnal. A Nemzeti Sport mai számában kétoldalas összeállítást közöl Nápoly hőséről, és Détári Lajos ennek apropóján nyilatkozott a korábbi világklasszisról.
A Bokszvilágtanács (WBC) bejelentette, technikai döntetlenre változtatja Chad Dawson és Bernard Hopkins október 15-i félnehézsúlyú címmérkőzésének végeredményét, így a 46 éves Hopkins végül is megtarthatja bajnoki övét. Mint ismeretes, a veteránt azután számolták ki, hogy Dawson megemelte, majd a padlóra dobta őt.
Kíváncsi a Spanyolországban légióskodó játékosai mindennapjaira César Farias venezuelai szövetségi kapitány, aki ezért körutazást tart a délnyugat-európai országban. Bár a Real Madridban egyetlen venezuelai sem játszik, a 38 éves szakember nem hagyhatta ki az alkalmat, ellátogatott a fővárosiak edzőközpontjába, ahol néhány mondatot váltott José Mourinhóval, s megkérte a portugált, álljon össze…
Uli Hoeness, a német labdarúgó-bajnokságban listavezető Bayern München elnöke szerint költséges hiba volt 2008-ban vezetőedzőnek szerződtetni Jürgen Klinsmannt.
Váratlan fordulat következett be a három héttel ezelőtt kirobbant, ma már csak Carlos Tévez-ügyként ismert botrány kapcsán a Manchester Citynél. A Bayern München ellen – Roberto Mancini menedzser elmondása szerint – a játékot megtagadó argentin támadó végül megúszhatja az előzetesen hét számjegyűre becsült pénzbírságot.
Második mérkőzésén megszerezte első gólját a svéd bajnokságban Hári János, a Modo Hockey 19 éves légiósa, aki az Elitserien csütörtöki összecsapásán az AIK Skelleftea elleni mérkőzés első harmadában talált be.
A ciprusi AEK Larnaca otthonában aratott 5-0-s sikert a német Schalke 04 együttese, melyben duplázni tudott a 2012-es Európa-bajnoki selejtezősorozat gólkirálya, a holland Klass-Jan Huntelaar.
Második mérkőzésén megszerezte első gólját a svéd bajnokságban Hári János, a Modo Hockey 19 éves légiósa, aki az Elitserien csütörtöki összecsapásán a bajnoki éllovas AIK Skelleftea elleni mérkőzés első harmadában talált be.
Nem lát esélyt a visszatérésre a magyar férfi kézilabda-válogatottba Nagy László, a Barcelona átlövője, mert visszalépése óta nem történt olyasmi, ami megváltoztatta volna a véleményét.
A százszázalékos Washington Capitals 5-2-re nyert a Philadlephia Flyers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján, és ezzel hatodik mérkőzését is megnyerte az új idényben.
Nem lát esélyt a visszatérésre a magyar férfi kézilabda-válogatottba Nagy László, a Barcelona átlövője, mert visszalépése óta nem történt olyasmi, ami megváltoztatta volna a véleményét.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság 6. fordulójának fontosabb meccsein az addig száz százalékos Detroit Lions kikapott a San Francisco 49ers-től, a New England Patriots legyőzte otthon a Dallas Cowboyst, míg a címvédő Green Bay Packers könnyedén verte a St. Louis Ramst. Az NSO Tv szakértője – aki egyben a Budapest Wolves játékosa –, Piros Krisztián elemezte a hatodik fordulót.
Sajnálom, hogy nehéz helyzetbe hoztam az MTK-t... Remélem, nemcsak én vagyok vele így..." – szóltak a cinikus szavak Szatmári Zoltán szájából. A fővárosiak korábbi egyese ezt a mondatot fél éve fogalmazta meg kissé indulatosan, miután Garami József szakmai igazgató lecserélte a Debrecen elleni mérkőzés harmincadik percében. Azóta körön kívül került – egészen múlt hétig, amikor szerződtette a…
Teljes csőddel zárultak New Yorkban a négynapos tárgyalások az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) zajló bérvitában, amely miatt már törölték az idény alapszakaszának első két hetét. A harminc klub, illetve a játékos-szakszervezet képviselőinek álláspontja az egyeztető ügyvéd, George Cohen közbenjárásával sem került közelebb az összesen 30 órás alkudozás során, a jogi szakértő…
Mint ismeretes, az Európa-ligában a Szabics Imrével felálló Sturm Graz hazai pályán 2–0-ra kikapott a Juhász Rolandot bevető Anderlechttől. A belga csapat védője szerint az osztrákok legjobbja a magyar támadó volt.
Teljes csőddel zárultak New Yorkban a négynapos tárgyalások: Derek Fischer és a játékosok szakszervezete nem ment bele a bevételek 50-50 százalékos elosztásába.
Úgy tűnik, hiába reménykedik Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség új elnöke Nagy László válogatottbeli visszatérésében, a Barcelona légiósa továbbra sem gondolta meg magát. Ám elejtett egy mondatot, amely után akár bizakodhat a fordulatban az, aki még az évek óta tartó huzavona ellenére sem mondott le az átlövő magyar válogatottságáról.
A másfél évtizedes múltra visszatekintő budapesti WTA-teniszverseny rendezési jogának eladásáról tárgyal Márky Jenő házigazda, versenyigazgató. A viadal – amelyet Szávay Ágnes 2009-ben és 2010-ben is megnyert, s idén júliusban a francia főtámogató váratlan visszalépése ellenére sikerült megrendezni – megszűnni látszik állami és egyéb segítség nélkül.
A Boksz Világtanács (WBC) illetékesei technikai döntetlenre módosították a szombati Bernard Hopkins-Chad Dawson félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzés eredményét, így Hopkins maradt a súlycsoport bajnoka.
A Boksz Világtanács illetékesei technikai döntetlenre módosították a szombati Bernard Hopkins-Chad Dawson félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzés eredményét.
Nem a Maccabi Tel-Aviv napja volt a csütörtök. Az izraeli labdarúgócsapat az Európa-ligában a Stoke City vendégeként szenvedett 3–0-s vereséget, sőt egy hatalmas butaság miatt egyik játékosát is elveszítette. Történt, hogy az 55. percben az angolok egyik játékosa kissé rátartott Joan Ziv lábára, ám mivel a partjelző nem jelzett szabálytalanságot, az izraeli védő saját cipőjét rúgta rá az…
Rangadóval kezdődik a labdarúgó NB I 13. fordulója péntek este 18 órakor: a Budapest Honvéd otthon fogadja az idegenben még nyeretlen, újonc Diósgyőrt. A vendégek középhátvédje, Budovinszky Krisztián boldog lenne, ha korábbi csapata ellen betalálna.