A magyar női kézilabda-válogatott a papírformának megfelelően – hol jó játékkal, hol akadozva – megnyerte az első három csoportmérkőzését a szerbiai világbajnokságon, a fontosabb összecsapások azonban csak most következnek számára.
Javier Faus, a Barcelona labdarúgócsapatának alelnöke szerint semmi sem indokolja, hogy újratárgyalják játékosuk, Lionel Messi februárban megkötött, 2018-ig érvényes szerződését.
Kiegészítette a szerbiai női kézilabda-világbajnokságon szereplő magyar válogatott keretét Hajdu János szövetségi kapitány, ennek értelmében Zácsik Szandra is bekerült a csapatba. A Ferencváros korábban sérüléssel bajlódó balátlövője csütörtökön pályára léphet a Románia elleni csoportrangadón.
A Celje PL férfi kézilabdacsapatának vezérkara szerdán hozta nyilvánosságra, hogy azonnali hatállyal szerződést bontott Vladan Matics edzővel és teljes szakmai stábjával.
A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjából az elsőségét már korábban bebiztosító Real Madrid mellett a Galatasaray jutott tovább, miután – a kedden félbeszakadt meccset szerdán befejezve – Wesley Sneijder találatával 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Juventust. Az olasz bajnok tavasszal az Európa-ligában folytatja a szereplését.
„A németeket komolyan kell venni, mert nagy lövőerejű játékosaik vannak, viszont a románokban kevesebb lehetőséget látok” – röviden így értékelte a szerbiai női kézilabda-vb-n soron következő két ellenfelet Elek Gábor. A Ferencváros vezetőedzője mellett több hazai szakember is részt vesz a szűk egyhetes tanulmányúton, melynek keretében gondolatokat cserélnek.
A Real Madrid portugál válogatott klasszisa, Cristiano Ronaldo elmondása szerint túlságosan flegma volt az FC Köbenhavn elleni tizenegyesnél, de azt tartja a lényegnek, hogy a csapata jó meccset játszott.
Adriano Galliani, az olasz élvonalbeli AC Milan alelnöke elismerte, Honda Keiszuke januártól a milánói labdarúgóklubot erősíti, és a 10-es mezben szerepel majd.
Az olasz bíróság egy hónap szabadságvesztésre ítélte Davide Lanzafamét, Cristian Stellinit és Nicola Santonit. A Budapest Honvéd korábbi futballistája és a Juventus-edző Antonio Conte korábbi segítője, illetve a korábbi Bari-játékos így egyaránt börtönbe vonul.
Feldobta a hangulatot Andrew Strauss egyik megmozdulása az Anglia–Dél-Afrika krikettmérkőzésen. Az alábbi videón látható jelenetben Strauss éppen egyik társához akarja juttatni a labdát, de dobás közben telibe találja a fejéről lerepült napszemüveget, amelyi annak rendje és módja szerint széttörik.
Franck Ribéry, a Bayern München labdarúgója örömmel nyugtázta, hogy ott van az idei Aranylabda-szavazás háromfősre szűkített listáján, de sajnálja, hogy Zlatan Ibrahimovic nincs köztük.
A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjából az elsőségét már korábban bebiztosító Real Madrid mellett a Galatasaray jutott tovább, miután – a kedden félbeszakadt meccset szerdán befejezve – Wesley Sneijder találatával 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Juventust. Az olasz bajnok tavasszal az Európa-ligában folytatja szereplését.
A Galatasaray labdarúgócsapata Wesley Sneijder hajrában szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a Juventust a kedden félbeszakadt és szerdára halasztott Bajnokok Ligája-mérkőzésen, így a törökök jutottak a nyolcaddöntőbe, az olaszok pedig kiestek.
Angliai sajtóhírek szerint Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgója egyelőre visszautasította a klub javaslatát a szerződéshosszabbítási tárgyalások megkezdésére.
A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjából az elsőségét már korábban bebiztosító Real Madrid mellett a Galatasaray jutott tovább, miután – a kedden félbeszakadt meccset szerdán befejezve – Wesley Sneijder találatával 1–0-ra felülmúlta hazai pályán a Juventust. Roberto Mancini, a Galatasaray olasz edzője szerint megérdemelt együttese győzelme, s így a továbbjutása.
David Alaba után Jerome Boateng is szerződést hosszabbított a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern Münchennel. A 25 éves belső védő a 2015 nyarán lejáró kontraktusát három évvel toldotta meg.
Ahogy arról már beszámoltunk, a Galatasaray 1–0-ra legyőzte a Juventust a labdarúgó Bajnokok Ligája szerda kora délutáni mérkőzésén, ezzel a török csapat bejutott a nyolcaddöntőbe. Íme, a döntő találat Wesley Sneijdertől!
A korábbi sajtóhíreket érdeklődésünkre a Budapest Honvéd is megerősítette: a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Galatasaray érdeklődik Vécsei Bálint iránt. A Bajnokok Ligájában szereplő együttes januárban szerződtetné a 20 éves futballistát, aki péntekig próbajátékon szerepel a Galatánál.
Nagy László és családja az idén újra külföldön karácsonyozik. Az MKB-MVM Veszprém csapatkapitánya számára a térde teljes gyógyulása is ajándékot jelenthet.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Swansea-hoz utazott próbajátékra és közös edzésre Baki Ákos, az MTK futballistája – derült ki a játékos ügyeit intéző FMF Hungary menedzseriroda közleményéből.
Tomori Zsuzsanna, a magyar női kézilabda-válogatott kulcsembere a szerbiai világbajnokság alatt rendszeresen beszámol élményeiről, tapasztalatairól a Nemzeti Sport Online-on. Az ötödik részben az ausztrálok elleni könnyed siker szerepel a fókuszban, de már a román meccs is szóba kerül.
A Nemzeti Sport Online információi szerint a téli holtszezonban nem lesznek nagy változások a labdarúgó NB II-ben szereplő Tatabánya FC-nél. A csapatot – gyenge szereplés ellenére – biztosan Bozsik Péter irányítja a tavasszal is, és a keretet legalább három meghatározó játékossal szeretnék megerősíteni.
A házigazda szerbak 23–22-re nyertek Dánia ellen a női kézilabda-világbajnokság B-csoportjában, míg az A-csoport rangadóján a franciák 17–16-ra legyőzték Montenegrót.
A magyarokkal azonos csoportban szereplő görög válogatott nagy meglepetésre büntetőkkel 12-11-re nyert az olimpiai bajnok horvát csapat otthonában a férfi vízilabda világliga keddi játéknapján.
Helytállt, de végül 3–1-es vereséget szenvedett a Münchenben „tanulmányúton" részt vevő Nyíregyháza Spartacus a német másodosztályban szereplő 1860 Münchentől.
A magyarokkal azonos csoportban szereplő görög válogatott nagy meglepetésre büntetőkkel 12–11-re nyert az olimpiai bajnok horvát csapat otthonában a férfi vízilabda-világliga keddi játéknapján.
Nem játszották le a Milan–Ajax mérkőzést az UEFA Ifjúsági Liga csoportkörének utolsó fordulójában, mivel a vendégek szerint a csúszós pályán veszélyes lett volna futballozni.
Megszerezte második győzelmét a női kosárlabda Euroligában a Sopron: a magyar csapat a csoportkör hatodik fordulójában a Montpellier-t győzte le hazai pályán 61–54-re.
Szalai Ádám nem került be a Schalke kezdőcsapatába a Basel elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-csoportmeccsen. A német csapat az alábbi felállásban kezd a svájciak ellen, a magyar támadó a kispadon foglalhat helyet.
Még az utolsó negyed felénél is csak egy tripla választotta el a PINKK Pécsi 424-et az egyenlítéstől az MBK Ruzomberok ellen, ám végül a rózsahegyi csapat felülkerekedett, és 12 pontos győzelmet aratott a baranyai együttes ellen a női kosárlabda Európa-kupa hatodik fordulójában. A pécsiek legeredményesebbje Iványi Dalma volt, a 37 éves játékos 14 pontig jutott.
Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint négy Ajax-szurkolót megszúrtak az AC Milan elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt. A San Siro közelében történt incidens során egy drukker súlyos sérüléseket szenvedett.
Ma estére – amennyiben az időjárás is úgy gondolja – minden hely elkel a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az F-csoportban a Napolinak alaposan meg kell vernie odahaza a továbbjutáshoz az Arsenalt, az Olympique Marseille-hez látogató Dortmund sorsa viszont a saját kezében van.
A KTE-Duna Aszfalt 87–73-ra legyőzte a Kaposvárt a férfi kosárlabda NB I-ben szerdai játéknapján. A kecskeméti együttes újabb sikerével továbbra is tapad az éllovas Atomerőműre, a kaposváriak visszacsúsztak az ötödik helyre a Sopron mögé.
A labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának utolsó körében a Schalke az FC Baselt fogadja. A tét a továbbjutás: amennyiben a gelsenkircheniek legyőzik a bázelieket, ők jutnak tovább a nyolcaddöntőben, ha nem, Szalai Ádám csapata kiesik. Kövesse velünk a mérkőzést élőben!
Szerdán véget ér a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre, ám még több hely kiadó a nyolcaddöntőben. A H-csoportban például még kérdéses a Barcelona melletti továbbjutó: a Milan–Ajax összecsapás dönt a kérdésben. Kövesse a találkozó alakulását élő, szöveges tudósításunk segítségével!