Az amerikai rockzenész, Eric Clapton meghívást kapott Észak-Koreába. Egyelőre nem döntötte el, hogy elfogadja-e az ajánlatot, ha azonban eleget tesz neki, ő lesz az első nyugati rocksztár, aki az ázsiai kommunista ország közönsége előtt játszik.
A walesi hercegnél nem kerülhet libamáj az asztalra. Mint azt az uralkodóház egyik szóvivője elmondta, a szakácsoknak szigorúan megtiltották, hogy libamájat vegyenek.
"Fantasztikus előrelépésnek tartom, hogy a majdani győztesek a dupláját kapják az athéni javadalmazásnak és a csapattagok is tisztességes pénzjutalomban részesülnek"
Tizenkét, összesen 15 milliárd forintra becsült ingatlanát ingatlanalapba szervezi a vasúttársaság. Az érdeklődők március elejéig jelezhetik jegyzési szándékukat
A "Legjobb Női Munkahely 2007" pályázaton különdíjat kapott a Budapest Bank (GE Money Bank). A hitelintézet a munkavállalók irányában tanúsított gyakorlata alapján kapta a Nők Lapja által felajánlott különdíjat, melyet a Magyar Női Karrierfejlesztés Szövetség és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által szervezett konferencián adták át a Parlamentben. Emellett szintén a Budapest Bank…
Egy 1970-ben elkövetett és eddig megoldatlannak tartott gyilkosság elkövetését vallotta be levelében egy idős brit férfi, aki daganatos betegségben hunyt el.
Legkevesebb nyolc szélsőséges vesztette életét. A rakétákat vélhetően az Afganisztánban tevékenykedő amerikai erpk lőtték ki, noha ezt még nem erősítették meg
A cégvezetők 63 százaléka regisztrált korrupciót üzleti tevékenysége során, miközben a cégvezetők 42 százaléka szerint versenytársai csúszópénzt fizettek a rendelés megszerzése érdekében.
Megválik legértékesebb ingatlanjaitól a MÁV: a vezérigazgatóság Andrássy úti épületét, tizenegy másikkal együtt ingatlanalapba szervezik. A befektetők az alap jegyeinek vásárlására március elejéig jelentkezhetnek - írta a Népszabadság.
A vagyonvizsgálattól való félelmében manapság már utazást, bútort, vagyontárgyakat is egyre több magyar vásárol külföldön, a cégek pedig off-shore társaságokon keresztül próbálnak elbújni az adóhivatal elől.
Az OMV arra számít, hogy az Európai Bizottság augusztusban versenyjogi szempontból tisztázni fogja azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tennék az OMV és a Mol összefonódását.
Kommunikációs kampányra az első három hónapban 1,8 milliárd forint ment el, vizitdíjból a negyedéves bevétel 3,3 milliárd forint - írja a Magyar Nemzet
Negyven hektárnyi terület továbbra is ég, parázslik csütörtök reggel a Pest-megyei Farmoson a halastónál - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Megválik legértékesebb ingatlanjaitól a MÁV: az állami vasút vezérigazgatóságának Andrássy úti épületét, tizenegy másikkal együtt ingatlanalapba szervezik. A befektetők az alap jegyeinek vásárlására március elejéig jelentkezhetnek.
A gazdasági minisztérium korábbi államtitkára, Garamhegyi Ábel elismerte, hogy a MÁV Cargo-privatizáció kezdetén fogadta a Rail Cargo Austria képviselőit, és tárgyalt velük. Szakértők szerint a MÁV Cargo-üzlet még korántsem lefutott ügy, mind a két állam versenyhivatala vizsgálja a tranzakciót, amely akár az Európai Bizottság elé is kerülhet.
2002-es hatalomra kerülése óta az MSZP–SZDSZ-kormány több mint 1800 tanulmányt készíttetett el külsős cégekkel, mintegy 4,6 milliárd forintért – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Kormányszóvivői Iroda. A tanulmányok egy részét a kormányzathoz szoros szálakkal kötődő személyek, szervezetek írhatták meg, több munkáról pedig kiderült, hogy fércmű vagy plágium.
Hosszú hónapok találgatásait eloszlatva Michael Bloomberg közölte, hogy nem indul az amerikai elnökválasztáson. New York polgármestere a The New York Times csütörtöki számában közölt cikket döntéséről.
Már két hete eltűnt Magdi anyus a Barátok köztből, amire a népszerű sorozat történetében sosem volt példa. A Bors utána járt, mi történhetett az őt megformáló Fodor Zsókával.
Molnár Anikó fogadást kötött barátnőjével, hogy egy hónap alatt összegyűjtenek egymillió forintot, és az egészet elnyaralják a Karib-szigeteken. Az egykori Nagy Ő saját bevallása szerint bármit bevállal, hogy megszerezze a pénzt. Erotikus műsort vezet és mosogat is, ha kell.
A Medián felmérése szerint, ha most lenne a népszavazás, akkor az eredményes lenne. A Medián kutatási igazgatója, Karácsony Gergely elmondta: három héttel a népszavazás előtt inkább csökkent, mint nőtt a lakosság részvételi hajlandósága, miközben egyre kevesebben gondolják, hogy a referendum esetleges sikerének a kormány bukását kell eredményeznie.
Rakétatalálat ért egy házat csütörtök hajnalban az al-Kaida terrorszervezet menedékhelyeként számon tartott, Afganisztánnal határos pakisztáni térségben, legkevesebb nyolc feltételezett szélsőséges életét vesztette - közölték hírszerzési illetékesek és helyi lakosok.
Európa-bajnoki szakmai érmekkel már csak azért is okkal rendelkezik a mérnökök alapította cég, mert állandó újításokkal megy elébe ama piaci igényeknek, amelyeknek a mércéjét a gyógyvizek országában igen magasra helyezik a vendégekért egyedi kínálattal versenyző uszodaépíttető vállalkozások.
A Népszabadság értesülései szerint szerdán a kormány tagjai, illetve a kormánypártok vezetői úgy döntöttek, hogy mégis lehet április elsején gázáremelés.
Dobó Kata fejedelmi szerepet kapott Antonio Banderastól. A szép vörös színésznőt szerepet kapott abban a filmben, amelynek a spanyol sztár a producere. Kata a világ egyik legsármosabb színészével, Jude Law-val, és Tim Roth-al játszik a királydrámában.
Már legalább 45 halottja van az elmúlt napok esőzéseit követő földcsuszamlásoknak a Fülöp-szigeteken - jelentette az AFP csütörtökön. A dél-kelet-ázsiai szigetországban több százezer ember otthonát pusztította el az ítéletidő.
Hiába gyűjtött mérgesen aláírásokat Kiszel Tünde, hogy ne kerüljön adásba a Viasat3 Kölykök című új produkciója. Tüncikét a műsorban kőkemény kritikával és beszólásokkal illetik, amin a naptárdíva nagyon felhúzta magát. A BorsTV megszerezte a kifogásolt adás néhány pikáns részletét, nevessen, vagy sírjon velünk ön is!
Hűvös szelek kíséretében fújt visszavonulót a tavasz. Tél tábornok újabb taktikai győzelmet aratott. Időjárás-jelentésünket olvasták, most pedig vicc, majd hírek következnek.
A kolumbiai marxista gerillák fogságában lévő Ingrid Betancourt volt elnökjelölt súlyos beteg, és fogva tartói nagyon rosszul bánnak vele - mondta el az egyik elengedett túsz szerdán (helyi idő szerint) a venezuelai fővárosban.