Juhász Csaba a település polgármestere a hirado.hu-nak elmondta: a nevelőtestület, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat mind az öt jelöltet ma hallgatja meg, döntés holnap várható az ügyben
"Ez a határozat a TV-nézők és a futballszurkolók számára is kedvező, hiszen így a legjobb focistákat láthatják a döntőben - persze, ha az elődöntőben nem kapnak piros lapot"
Spanyolország honvédelmi minisztere anya lett. A terhesen hivatalba lépő Carme Chacon-t hétfő éjjel egy Barcelona melletti kórházba szállították, ahol életet adott első gyermekének. Az anya és a baba is jól vannak – a miniszteri bársonyszék sorsa még kérdéses.
Nem tudni, kiérdemel-e valamilyen díjat a Cannes-i filmfesztiválon a Mike Tyson életéről szóló dokumentumfilm, de az biztos, hogy valódi kasszasikernek ígérkezik. Az alkotásban a volt amerikai profi bokszoló világbajnok bevallotta, csoda, hogy él, hiszen felszarvazott férjek sokasága vadászott rá.
Benke Donát szabadnapos tűzoltó hétfőn éjfélkor megmentett egy 29 éves fiatalembert, aki a Dunába akarta vetni magát. Nem ez az első eset, hogy a főtörzsőrmester civilben életet ment: 2005-ben azért lett az Év tűzoltója, mert a pihenőnapján egy balesetben mentett életet.
"Tisztelem és becsülöm Kovács Katalint, de szerintem csak egyszer volt őszinte hozzám, tegnap délután. Azt mondta, hogy nem bízik bennem és a lányokban"
Talmácsi Gábor miatt veszekszik a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) és a motoros világbajnok menedzsmentje. A szervezet megdöbbenéssel tapasztalta, hogy Talmácsi gyakorlatilag elérhetetlen a hazai sajtó számára. A motorost csak egy cégen keresztül lehet nyilatkoztatni. Meglehetősen borsos árért...
A magyar szövetségben kedden készítették el a 30., utolsó forduló pontos órarendjét, melynek értelmében a lila-fehérek 15 órától játszanak a hajdúsági városban
Érdekes és néha felfoghatatlan, hogy miért kell egy összekötött házasság után újraházasodni. Ennyi idejük van, esetleg ennyi felesleges pénzük, vagy éppen bulizhatnékjuk támadt figyelemfelkeltés céljából? Hát soha nem tudjuk meg! Titkos egybekelés után most újra megházasodni készül.
Gyermekkorunk indiai fakír csodái nyugodtan elbujdokolhatnak Pamela Spector és Peggy Ellis önkínzó szakkörének mutatványai mellett. A bizarr „stressz-tűrők” a hátukba akasztott húskampókon lógva forognak egy körhintaszerű szerkezeten. A mazochista társaság szerint mindez művészet.
Félidőben a Gyurcsány-kabinet; egy most nyilvánosságra került közvélemény-kutatás szerint már egy szakértői kormány létrejöttével is kiegyezne a többség
Amy Winehouse és Pete Doherty hátborzongató videót tettek fel a YouTube-ra. A zaklatott életű énekesnő egynapos egereket használ fel arra, hogy üzenjen imádott férjének a börtönbe, arra kérve, ne váljon el tőle.