Újabb botrányt kavart Amy Winehouse. Az énekesnőtől az már nem lenne újdonság, ha melleit fedné fel a nyilvánosság előtt, hiszen az utóbbi időben ezt már többször megtette.
A szűkülő finanszírozási lehetőségek és fokozódó likviditási problémák következtében várhatóan tovább romlik az magyar cégek fizetési fegyelme az idén.
Az akciófilmek egykori sztárja, Jean-Claude Van Damme gőzerővel dolgozik legújabb filmjén és mindezt azért, hogy ismét közel kerülhessen tizenhárom éves fiához, Nicholashoz.
Mose Kacavot azzal vádolják, hogy megerőszakolta egyik munkatársnőjét, másik hármat pedig szexuálisan zaklatott, amikor idegenforgalmi miniszter, majd államfő volt
Egy most publikált felmérésből kiderül, hogy a hallgatók többsége szerint jó dolog, ha egy könnyűzenei adó gyakran sugároz vadonatúj zenéket, és az lényeges, hogy a közpénzből finanszírozott rádió játsszon magyar zenét
A citomegalovírus az egész világon elterjedt, egészséges, felnőtt emberekre ártalmatlan, de ha a nők állapotosan kapják el a fertőzést, fennáll a veszélye, hogy a vírus eljut a magzathoz
Barack Obamán kacag az egész világ. Az amerikai elnök ugyanis az ír kormányfővel tartott sajtótájékoztatóján nem vette észre, hogy véletlenül ír kollégája szövegét olvassa a súgógépről és saját magának megköszönte a Fehér Házi meghívást.
Madár Veronika dalra fakadt. A vörös hajú színésznő egy spanyol fiúzenekar nagylemezén mutatja meg tehetségét, ami akár énekesi karrierjét is elindíthatja. A Jóban Rosszban pultosát alakító lány évek óta képezi hangját, ugyanis saját cédét szeretne kiadni.
Ne ám hogy ám ne oda tegyem, ahová én akarom! Nekem ez jár. A szabad hullalerakás emberi jog. Mutassad öreg a törvényt, amelyik tiltja. Na ugye! Jogom van a saját bejáratú hullámat odarakni, ahová akarom. Mégis, hogy gondolják? Hogy majd cipelem egész nap, viszem magammal mindenhová? Hát mit képzelnek ezek? Nem elég, hogy a múltkor is levízágyúzták a legújabb frizurámat, vízágyúznak, még a…
Egy svájci honatya egy indulatos parlamenti vitában kijelentette: a német miniszter arra a nemzedékre emlékezteti "akik bőrkabátban, csizmában és (náci) karszalaggal masíroztak az utcákon"
A szerb kormányfő azt kéri majd horvát kollégájától pénteken, hogy Zágráb vonja vissza a Szerbia ellen népirtás vádjával a hágai Nemzetközi Bírósághoz benyújtott keresetet
Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott "amstetteni rémként" emlegetett Josef Fritzl, aki csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a lányát. A védő, Rudolf Mayer nem Fritzl ártatlanságára alapozta beszédét, hanem arra, hogy "24 éven át mardosta a lelkiismeret-furdalás amiatt, amit tett".
Szentivánéji álom aktualizált és szó szerint lemeztelenített verziója, röviden így lehetne jellemezni Botho Strauss Alföldi Róbert rendezésében színpadra vitt művét, amelyben nincsen tabu, sem szeretet, csak egy elzüllött társadalom. A darabban olyan nagyágyúk is játszanak, mint Stohl András és Schell Judit.
Koncz Gábor emberes termete ellenére is csak csipegetett a Hal a tortán eheti vacsoráin. Ez a vendéglátó társainak is szemet szúrt, de Koncz szerint nincs ebben semmi furcsa.
A szerb kormányfő azt kéri majd horvát kollégájától pénteken, hogy Zágráb vonja vissza a Szerbia ellen népirtás vádjával a hágai Nemzetközi Bírósághoz benyújtott keresetet
Az Ab 2009 december 31-i hatállyal szünteti meg az alkotmányellenes miniszteri rendelkezést mégpedig azért, hogy addig a jogalkotóknak legyen idejük új jogszabályt alkotni
Az emberek többségének véleménye szerint romlás várható az ország gazdasági helyzetében, s az emberek életszínvonalában is - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából