Az Ajax Amsterdam hazai pályán ugyan ledolgozta egygólos hátrányát a rendes játékidőben, de az Olympique Marseille a hosszabbításban kiegyenlített a labdarúgó UEFA Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, így a francia gárda jutott a legjobb nyolc közé.
Az azerbajdzsánok 92 százaléka támogatta a szerdai népszavazáson azt az alkotmánymódosítást, amely többek között bevezeti az államfő korlátlan újraválaszthatóságát - közölte a központi választási bizottság a leadott szavazatok 54 százalékának feldolgozása után.
BUDAPEST – Gera Zoltánnak (29) nincsenek titkai. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya ezúttal testvére, Norbert (31), az egyik legjobb barátja, Mink Olivér (39), valamint a Hit Gyülekezetének alapítója, Németh Sándor (59) vezető lelkész kérdésére válaszolt. Persze a támadót nem csak az ismerősei, családtagjai „faggathatják”.
BUKAREST – Különleges módon gyászolják Marian Cozmát a szerettei. Petre Cozma, az egykori veszprémi kézilabdázó édesapja nem borotválkozik, a család hölgy tagjai pedig nem szépítkeznek a február 8-ai gyilkosság óta.
BUDAPEST – Győztes gólt rúgott, elődöntőbe juttatta csapatát a Magyar Kupában, mégsem tudott őszintén örülni Szabó Ádám (21). Az MTK fiatal futballistáját ugyanis közvetlenül azután, hogy az újpesti Szusza Ferenc stadionban belőtte az együttese 3-2-es győzelmét jelentő találatot, kiállította Solymosi Péter (36) játékvezető.
BUDAPEST – Lehetséges, hogy mégsem sikerül egy összegben visszafizetni azt a 3,1 milliárd forintos reorganizációs hitelt, amelyet nyolc éve a Magyar Hivatásos Labdarúgóliga vett fel. Veres János (52) pénzügyminiszter kezdeményezésére a kormány ugyanis vissza akar lépni a közvetítést magára vállaló Advertum Kft.-nek adott garanciavállalástól.
INDIAN WELLS – A tizenhat között búcsúzott Szávay Ágnes (20) az Indian Wells-i tenisztornától. A magyar teniszező a 4,5 millió dollár (980 millió forint) összdíjazású női verseny nyolcaddöntőjében a lengyel Agnieszka Radwanska (20) ellen kapott ki három játszmában, 6:0, 5:7, 6:3-ra.
BUDAPEST – Gór Nagy Mária (62) mindent bedob annak érdekében, hogy a jövő hónapban, színitanodája fennállásának 25 évfordulója alkalmából, kitűnő formában legyen az ünnepségeken. De folyamatos megújulásának titka nem csupán ennyi.
BUDAPEST – Hajdú Péter (34) keményen kritizálta Fresh Vikit (29) a TV2-n futó 10! című műsor legutóbbi felvételén, amely azóta egy videomegosztó oldalon kering.
BUDAPEST – Egy év szünet után Vágó István (60) tegnap reggel ismét feltűnt az RTL Klub képernyőjén, most már mint a csatorna exműsorvezetője. A kvízműsorok koronázatlan királya ugyanis búcsúzott: tíz évig tartó töretlen népszerűsége ellenére úgy döntött, távozik az RTL Klubtól. Ez persze nem azt jelenti, hogy az örökké energikus és tettre kész kvízprofesszor visszavonul.
Borulhat Debrecen költségvetése a sikertelen repülőtér-privatizáció miatt - írta lapunk két hete. Az akkor még hevesen cáfolt hír valósággá vált. Kósa Lajos fideszes polgármester ma vészforgatókönyveket terjeszt a város közgyűlése elé, mivel a reptért megvevő cég, a Xanga Holding Kft. nem fizetett határidőre. A súlyos aggályokkal övezett, és előnytelen üzletkötés ellen hiába tiltakozott…
Két esetben hibázott a rendőrség Rosdy Tamásék március 15-i előállításánál, ám az ORTT Panaszbizottságának tagja ettől függetlenül szabálysértést követett el. Meztelenre vetkőztetni ugyanakkor nem kellett volna. A hibákért négy rendőrt vonnak felelősségre.
Nemzetközi koprodukcióban tervezi új filmvigjátékát Koltai Róbert. A menekülésssel egybekötött road-movie-ban Szabó Győző és Pindroch Csaba főszereplése mellett a bejelentett húzónév Michael Madsen, a Tarantino-filmekből ismert amerikai színész, de szerepet kap a Hegylakóból ismert Adrien Paul is. A forgatókönyv végső változatán épp az angol társszerző dolgozik.
Megtartotta utolsó ülését a MDF képviselőcsoportja. Herényi Károly a parlament elnökének ma bejelenti, hogy ettől a naptól kezdve megszűnik a képviselőcsoport.
"Ki a franc mondta, hogy szüljön négy gyereket, és ki mondta magának, hogy váljon el? Nem fogja az önkormányzat a maga gyerekeit ön helyett fölnevelni - na, innentől kezdve semmit nem kaptam" - az idézet a Magyar Szegénységellenes Hálózat tegnap bemutatott jelentéséből való.
Szoros szavazati aránnyal, vélhetően a megyei bíróságok elnökeinek támogatásával döntött úgy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), hogy nem indítanak fegyelmi eljárást a Magyar Hírlap előfizetésére buzdító és a miniszterelnököt bíráló Horváth György ellen. Így a Veszprém Megyei Bíróság elnöke mögött - bár a voksolás titkos volt - valószínűleg kollégái álltak ki. A tanácskozásnak azon a…
Miközben tegnap 2 forinttal olcsóbb lett a benzin és már mindenki a következő jegyzési árakat böngészi érdemes abba is belegondolni, hogy vajon mikor apadnak ki Földünkön a kőolajkészletek. A szerdai árcsökkentéssel némileg szűkült a benzin és a változatlan áron kínált gázolaj közötti árkülönbség, de március elejétől már ismét a benzin a drágább....
Végső esetben csak fizetési meghagyással kényszeríthető rá egy cég, hogy elvégezze a kifizetett munkát - mondta az az InfoRádió Fórum című műsorának fogyasztóvédelmi tanácsadója. Siklósi Máté szerint ez a legjobb megoldás Farkasfalvi Erzsébet számára is, aki két és fél hónapja betört ablaküveg mögött él. Az ablakot a gyártó cég szerelője törte be, aki írásban is elismerte a hibát, a nyílászárót -…
A B 12 vitamin egy vízben oldódó, színtelen és szagtalan vitamin, amely nélkülözhetetlen a szervezet számára. Kémiai elnevezése – cyanocobalamin – onnan származik, hogy központi helyen cianidot és kobaltiont tartalmaz.
A brit bankfelügyelet szerint nem feltételezhető a piac racionalitása, ezért szigorúbb kontroll kell. A piaci elemzők e maitt már most tömeges elbocsátástól rettegnek - 10 évet léphet vissza a City
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tagi kölcsönt nyújthatnak tagjaiknak, illetve a pénztártagok hitelfedezethez is felhasználhatják számlaegyenlegük egy részét
LONDON–BUDAPEST – Kit teremtett számunkra a jóisten? Kivel lennénk a legboldogabbak? Megleljük-e valaha, vagy ez csak álom? Azt eddig is tudtuk, hogy nem könnyű megtalálni a számunkra ideális partnert, most kiderült, hogy nemcsak hosszú időbe, de sokba is kerül a megkeresése.
Az elmúlt években hihetetlen közkedveltségre szert tevő virtuális piacterek egyik nagy előnye az volt, hogy az eladási kísérletekért nem kellet külön fizetni, csak akkor, ha sikerült is megkötni az ügyletet. Most azonban a helyzet megváltozott: nincs többé ingyen próbálkozás! Legalábbis a legnagyobbaknál....
Megdöbbentő, de ilyen is van: egy amerikai cégnek azért kell bezárnia egyik részlegét, mert nincs elég dolgozója, miközben a válság miatt máshol ezrével szűnnek meg az állások.
BUDAPEST – Nagyon komoly következményei lehetnek, ha bebizonyosodik: a rendőrök valóban pucérra vetkőztettek két, március 15-én a Kossuth térről előállított kiabálót.
BUDAPEST – Életében még nem kapott akkora pofont Kótai Misi (32), mint tegnap. Misit, azaz becenevén Tornádót meggyanúsították! A profi bokszolót tegnap idézték be a X. kerületi rendőrkapitányságra, ahol rabosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt. Információnkat rendőrségi forrásunk is megerősítette. Kótai kálváriájáról már korábban beszámolt a…
BUDAPEST–SZENTES – Csendesen, szomorúan fekszik a hatalmas kórházi ágyon az új szívre váró Bóta Lara Szonja (1). A csöppség arcán néha, édesanyját látva, halvány mosoly tűnik fel, reményt adva a szülőnek.
A munkabarát adórendszer bevezetése lényegében beismerése annak, hogy Magyarországon az elmúlt 20 évben az adórendszer nem volt az. Viszonylag alacsony adók terhelték a fogyasztást, s ezzel párhuzamosan nagyon magasak voltak a munka terhei - Gyurcsány embere kritizálta a kormányt és főnökét
Lapunktól tudta meg a népszerű tévés, hogy az adóhatóság turkálni kezdett a zsebében. Azt állítja, tiszta a lelkiismerete, várja a vizsgálatot. Az ellenőrök szóvivője szerint viszont sok „ártatlan” sztár akadt már fenn a rostájukon
Miskolc önkormányzata és közlekedési vállalata az uniós támogatással megvalósuló villamosvasút-fejlesztési projektje keretében harmincegy villamos jármű szállítására írt ki közbeszerzést - írta a csütörtöki Napi Gazdaság.
A legalább 65 milliárd dolláros csalással vádolt Bernard Madoff-ot börtönbe zárták a múlt héten, azonban a neheze még csak most következik, hiszen a megkárosított befektetők részleges...
Az oktatási tárcától 7,1 milliárd forintot zároltak, amiből a felsőoktatási előirányzatokat összesen 3,5 milliárd forint terheli - közölte a minisztérium az MTI-vel.
A borversenyek kiválóak arra, hogy a termelők tanuljanak a hibáikból - állítja Bock József, a villányi hegyközség elnöke, a múlt héten rendezett 41. Villányi Borverseny szervezője. A borász Villány presztízséről azt mondja: a borvidék borai a nemzetközi mustrákon jobban szerepelnek, mint más híres bortermelő országok nedűi.
A pénzügyi válság elmélyülése miatt tavaly jelentős mértékben növekedett az állami szerepvállalás az európai bankszektorban. A PwC nemzetközi tanácsadó cég szerdán Frankfurtban nyilvánosságra hozott e...