Josef Fritzl, az amstetteni rém szörnyű bűnére 2008. április 27-én derült fény, s az osztrák bíróság nem egészen tizenegy hónappal később, tegnap már ítéletet is hirdetett. Miért telik a magyar bíróságokon évekbe egy ítélet megszületése? – kérdezi a Bors.
Az EU cseh elnöksége, Mirek Topolánek cseh kormányfő szerint, szigorúan elutasít minden, Közép- és Kelet-Európának szóló megmentési tervet a csütörtökön kezdődő kétnapos EU-csúcson. Nézete szerint...
A gofri ideális reggelire, desszertnek, partira, gyerekzsúrra, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Érdemes beszerezni egy gofrisütőt, hogy gyakran megörvendeztethessük családunkat és barátainkat a *kockás tésztacsodával*, amelyet édesen vagy sósan, azon belül számtalan variációban és ízesítéssel is készíthetünk.
Az MSZP elnökhelyettese szerint a szocialisták hét végi kongresszusának világos döntést kell hoznia a gazdasági válság kezeléséről. Szekeres Imre az MTI-nek azt mondta, hogy a gazdasági visszaesés...
Tiltakozott a német pénzügyminiszter csütörtökön amiatt, hogy egy svájci parlamenti képviselő előző nap a nácikhoz hasonlította. A berni törvényhozásban elhangzott megjegyzés arról tanúskodik,...
Nem nevezi ki a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének javasolt Zanathy Jánost a köztársasági elnök, mert álláspontja szerint erre a posztra csak a Legfelsőbb Bíróság elnöke jelölhetne, azonban ez a...
A rendészeti panasztestülethez és az állampolgári jogok biztosához fordul az a két férfi, akiket a március 15-i zászlófelvonásról rendőrök állítottak elő; Hernády Zsolt Géza és Rosdy Tamás...
Kikerülte a szlovákiai magyarokat az elnökválasztási kampány, a jelöltek többsége meg sem szólította az ország lakosságának tíz százalékát kitevő magyarokat - mutat rá az Új Szó című szlovákiai...
A kormány az államháztartási hiányt minden körülmények között a GDP 3 százaléka alatt kívánja tartani - jelentette ki egy kérdésre Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára csütörtöki...
Egy árverésen összesen 17,42 millió dollárért kelt el a pekingi olimpia nyitóünnepségén használt dobok közül 1500, a kézirattekercsek közül pedig 978 darab. A fu nevű hagyományos dobokat 2008...
Ötvenezer fontért - 17 millió forintért - kelt el 10 palack bor egy árverésen Nagy-Britanniában. Az ital különlegessége, hogy átvészelte a német megszállást a La Manche-csatornában fekvő...
Szekeres Imre szerint az MSZP kongresszusának el kell indítania azt a folyamatot, amely visszaállítja a kormány hitelességét. "Annak a szocialista politikusnak kell a párt kormányfőjelöltjének lennie, akit a társadalom a leginkább támogat." Közben Topolánek újra elutasította Gyurcsány kelet-európai csomagját.
A főváros Környezetvédelmi Ügyosztálya 19 Nagymező utcai fa kivágására adott utasítást a FŐKERT Zrt.-nek. A Nagymező Utcaiak Egyesülete arról értesült, hogy a fák kivágását már jövő hétfőn, március...
BUDAPEST – A feldolgozhatatlan tragédiához a barátok adnak erőt idősebb Kolonics Györgynek és feleségének, Erzsébetnek. A házaspárnak nyolc hónapja, 2008. július 15-én edzés közben hunyt el szeretett fia, a kétszeres olimpiai bajnok kenus Kolonics György (†36).
Alfons Muchának, szecesszió egyik legismertebb mesterének műveit mutatja be a Szépművészeti Múzeum ma nyíló kiállítása. A több mint 100 plakátot, rajzot, festményt és fényképet bemutató kiállítást, amely egyben a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóprogramja, június 7-ig láthatja a nagyközönség. A Szépművészeti Múzeum a több százezer látogatót vonzó nagykiálltások között az egyetemes képzőművészet…
A Nabucco-gázvezeték mellett, négy Magyarországot is érintő energiaprojekt számíthat az Európai Unió pénzügyi támogatására, ha a tagállamok vezetői pénteken befejeződő csúcstalálkozójukon jóváhagyják a gazdaságélénkítést szolgáló beruházások listáját. Gyurcsány Ferenc szerint a hatékony válságkezelés nemzeti, regionális és európai megoldásokat egyaránt követel.
Alkotmányellenes a recepteken feltüntetni a beteg TAJ-száma mellett nevét, lakcímét és egyéb személyes adatait - döntött az Alkotmánybíróság (Ab). A testület két egészségügyi miniszteri rendelet a betegek adatainak kezelését szabályozó rendelkezését semmisítette meg 2009. december 31-i hatállyal. Az Ab a gyógyászati segédeszközök befogadásáról és rendeléséről szóló jogszabályt is…
BUDAPEST – Különleges menüvel, meglepetésvendéggel, pálinkával és medencével várta vendégeit a Kossuth-díjas színész, aki ezúttal nem csupán felsőtestét mutatta meg a nézőknek. A Hal a tortán korábbi részében ugyanis Koncz Gábor (70) egyszer már lekapta a pulóverét Brunner Márta kedvéért, ezúttal azonban fürdőnadrágban mutatkozott.
Felbontotta a debreceni repülőtér privatizációs szerződését tegnap a város közgyűlése, mert a tendernyertes Xanga Holding Kft. elállt az ügylettől. A két éve tartó magánosítási hercehurca után a légikikötő működtetésére új nemzetközi pályázatot írnak ki. A Xanga az új versenybe is be kíván szállni. A sikertelen privatizáció további milliárdokba kerül az eladósodott Debrecennek.
CSANTAVÉR – Kételyek gyötrik Utasi Árpi édesanyját. Erzsike mást se szeretne jobban, mint hogy fia boldog legyen, másrészről viszont nagyon félti. Félti attól, hogy ha elkerül a szülői háztól, apja példáját követi, és rossz útra tér. Pedig hamarosan dönteni kell sorsáról, hiszen nyolcadikos, pályaválasztás előtt áll. Árpi szívesen jönne Magyarországra színészetet tanulni.
BUDAPEST – Komoly, embert próbáló feladatokat kapnak ma este a Mr és Mrs sztárpárshow férfi résztvevői. Be kell bizonyítaniuk, mi mindent tennének kedvesükért, és áldozatvállalásukért persze értékes pontokat kapnak.
BUDAPEST – A rögtönzés nagymesterei Pokorny Lia (35), Rudolf Péter (48), Kálloy Molnár Péter (39) és Szabó Győző (39), vagyis a Beugró csapata ismét megmutatják nekünk, milyen érdekes világban élünk, ahol a valóság keveredik a képzelettel és fordítva.
Áttörést vár a fővárosi költségvetés ügyében a mai ötpárti tárgyalásoktól Demszky Gábor. A főpolgármester állítja: minden javaslatra nyitott, s április végéig meg lehet egyezni az ellenzékkel. Bízik benne, hogy a kormány nemcsak a BKV-ra ad több pénzt, hanem megelőlegezi a fővárosi uniós fejlesztések önrészét. Intenzív SZDSZ-es EP-kampányt ígért, s nem biztos, hogy Brüsszelért később elhagyná…
Hivatalosan is megszűnt az MDF frakciója, az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és a KDNP képviselői ma délelőtt egyeztetnek arról, mi legyen a fórumosok által mostanáig betöltött bizottsági helyek sorsa. Azzal, hogy nincs a pártnak frakciója, sok kiváltságtól és poszttól esnek el. Dávid Ibolya nem szólalhat fel például napirend előtt, de a parlamenti és médiát felügyelő testületek is távozniuk kell. Bár a…
Megtagadta az államfő a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesének, Kaposvári Bertalannak saját utódjára, Zanathy Jánosra tett személyi javaslatának elfogadását. Az ügy mögött jogértelmezési vita áll: elnöknek tekinthető-e - a jelölés szempontjából - az LB teljes elnöki jogkörében eljáró elnökhelyettese, vagy sem. Sólyom László és több lapunk által megkérdezett szakértő szerint nem. Így viszont az…
Mint arról korábban beszámoltunk az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke kifogásolta a 2008-ban kifizetett jutalmakról megjelent írásokat, ezért a félreértések tisztázása érdekében fontosnak tartotta a munkatársak átlagos illetményének és jutalmainak közzétételét. Most újabb érdekes statisztika jutott a Pénzcentrum birtokába!...
Korábban egy frissdiplomás akár 100-150 állásra is jelentkezett, de a válság őket is tudatosságra sarkallja -mondja az újonnan végzettek elhelyezkedését segítő Frissdiplomás Kft. ügyvezetője, aki szerint a legfontosabb, hogy tisztában legyünk céljainkkal, és használjuk ki a rejtett lehetőségeket....
Bár még nincs igazi tavasz, a kullancsok már megjelentek. A Kullancsbetegségek ambulanciájának vezetője szerint tavaly sok olyan beteg volt, aki a kullancs által fertőződött meg. Lakos András azonban úgy látja: a betegek száma nem fog nőni nagymértékben. A főorvos hozzátette: a zárt öltözködéssel megelőzhető a kullancscsípés.
BUDAPEST – Tessék, itt vannak a rekorderek! A legfrissebb, 2008-as adatok, hogy fillérre pontosan mennyi költségtérítést vettek fel havonta honatyáink.
Országos demonstrációt szervezhetnek a szakszervezetek, ha a kormány nem vonja vissza a munkavállalókra szerintük további, aránytalanul nagy terheket rovó adócsomag-tervét - tudta meg lapunk. Az érdekvédők akár már a mai Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén bejelenthetik a sztrájkot; információink szerint a munkabeszüntetéssel mind a hat konföderáció egyetért.
A mértéktartó táplálkozás nem csak az egészségnek tesz jót, de kíméli a pénztárcát is. Bár nemcsak a testsúlytól, de életkortól, aktivitástól, magasságtól is függ, mennyi kalóriára is van naponta szüksége a szervezetünknek, a túlsúly legfőbb oka mégis csak a túlzott energiabevitel....
A szocialisták egyik legfontosabb feladata, hogy a gazdasági világválságból úgy vezessék ki az országot, hogy a végén a többség ne érezze vesztesnek magát - mondja Vadai Ágnes. A honvédelmi tárca államtitkára, az MSZP elnökségi tagja szerint a hétvégi kongresszuson nem a tisztújításon lesz a hangsúly. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a szocialista párt irányt tud mutatni az országnak.
Sir Alex Ferguson olyan sikerre készül, amilyenre korábban egyetlen brit menedzser sem volt képes: öt trófeát szeretne nyerni, egyetlen idényben. Kettő, a klubvilágbajnoki cím és a Ligakupa-elsőség már megvan, a Man United pedig vezet a bajnokságban, s áll a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában. Sir Alex, 67 évesen sikeresebb, mint valaha. A Times című brit lapban régi barátjának, a Tony Blair…
BUDAPEST – Újabb negatív rekord! Ezúttal a közhangulat zuhant a béka feneke alá. A Medián közvélemény-kutató felmérése szerint ugyanis sohasem voltak még ilyen borúlátók a magyarok, mint most.
Az oktatási tárcától egyetlen fillér közpénz sem tűnt el - közölte a Népszavával a tárca azok után, hogy a Fidesz a minisztériumból "talicskában kitolt pénzekről" beszélt a parlamentben. A bizonyíték nélküli politikai vádaskodáshoz a muníciót a korábban a mentorprogramot működtető alapítvány munkatársa, Nagy Attila és Mohácsi Viktória liberális EP képviselő nyilatkozatai adták.
BUDAPEST – Nem hagyják annyiban a március 15-én kiabálásért előállított, és a fogdán meztelenre vetkőztetett tüntetők! Rosdy Tamás és Hernády Zsolt tegnap a Teve utcai rendőrszékház előtt jelentette be: a megalázó bánásmód miatt feljelentést tesznek az intézkedést elrendelő rendőr ellen.
BUDAPEST – Szerelme miatt halt meg az unokám! – hajtogatta tegnap maga elé meredve Lázi Jenő (64), annak a soroksári kislánynak a nagypapája, aki szerda este fúlt a jéghideg Dunába. Bódis Edina randevúra indult barátjával, K. Olivérrel (20), ám a család hiába várta haza.
BUDAPEST – Felhőtlen öröm, boldogság és eufória. Ezek az érzések olvashatók le az emberek arcáról a Határnyitás 20 éve című kiállításon bemutatott fényképeken.
A nyugdíjakat elsődlegesen a társadalombiztosítás nyilvántartásában szereplő adatok alapján kell megállapítani. Ehhez szükséges az érintettek részéről az éves nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás, amely lehetővé teszi a nyugdíj megállapításához szükséges jogosultságok egyéni nyilvántartását. Milyen határidőket kell betartani?